Shin és Strify felvont szemöldökkel lesték Yu csöndes, ám szorgalmas takarítási akcióját. A két szőke egymásra nézett, majd előbb szemüket forgatták, aztán fejüket rázták meg.

  - Haver, te nem vagy észnél! Arról volt szó, hogy Ő takarít, nem?

- Kiveri a szemeteket, hogy kidobta a taccsot? Mit csináljak vele? Nem akarok orvost hívni hozzá azért, mert szétmarja a torkát a sav, a szeméthegyek láttán.

  - Jól van, jól van… - morogta Shin.

- Ébreszd már fel! Lassan csillog a szobád… Undorító… - rázta meg fejét Strify. – Rend lesz a szobádban!

  - És akkor? – vont vállat Yu. – Legalább meglesz a tavalyi Tankcsapda CD-m.

 - Nincs is Tankcsapda CD-d! – rivallt rá két barátja.

- Mi a hézag? – lépett melléjük Romeo.

- Ez az idióta takarít…

- … Hozzám is jöhetsz… Komolyan! 3 napja lakunk itt és már most mindenhol szemét van… Borzalmas…

 - Ébreszd fel Csipkerózsikát! Az Ő szerepe Hamupipőke! – dohogta Strify.

 - Csipkerózsika? – csillant meg Yu szeme. Arcára perverz mosoly kúszott fel. Lassan fordult ágya felé, kezéből kiesett a szemétkupac. Halkan odakúszott az alvóhoz.

  - Ebbe meg mi ütött? – vakarta meg fejét Kiro.

- Nem tudom, de elég bizarr… - felelt meghűlve Shin, látván Yu jellegzetes csípőmozgását, úgy hogy a fiú segge a magasban volt, arca Akumáéhoz közelített lassan, de biztosan. Úgy rázta a seggét, mint ahogy a kiskutya csóválja a farkát. Aztán megcsókolta Akumát. Eleinte lágyan és gyengén, aztán erőteljesebben, szenvedélyesebben, vadabban… A lány pedig viszonozta… Átkulcsolta a fiú nyakát, mélyítve ezzel a csókot. Az ajtóban álló banda leesett állakkal figyelte a jelenetet. Ők egy pofont vártak minimum szinten… ehelyett, csókot kapott Yu. Az idilli jelenetet a levegőhiány szakította félbe. Ez a pár másodperc elég volt a lánynak is, hogy lerúgja magáról a fiút, noha nem sok kedve volt hozzá, és ezzel a lendülettel a lakásból is kidobta mindegyiket azzal a címszóval, hogy:

- Takarítok! – Most őszintén! Aksi és a takarítás két távol álló dolog… A Sátán lánya takarítson néhány szánalmas halandó után? Még csak az kéne!

 Hozta formáját és gyorspostán hívott erősítést. Három szolgálót. A három goblin, röpke három óra alatt végzett mindennel. Mosás, mosogatás, suvickolás, vasalás, porszívózás… Minden megvolt. És amilyen gyorsan jöttek, úgy is mentek.

Itt jön a kérdés, mi is az a goblin? Nos, fogjuk rá, hogy valami manó féle. Akuma szolgálói a Pokolban, és eléggé etióp beütésűek. Vagy inkább anorexiás, kis 150 centis manócskák, akik lerágják az ember kezéről még a húst is, ha nem vigyáznak magukra… Ezért is zárta ki a fiúkat a lakásból a lány. Még egy darabban akarta látni őket egy darabig.

Mialatt kis barátai takarítottak, Akuma Úrnő kényelmesen végigtúrta Yu szobájában az összes fiókot. Búcsút intett a szolgáinak, majd kelletlenül felsétált saját lakására, ahol a fiúk unták az időt. Egy hullafáradt, mocskos, lucskos lányt vártak, aki káromkodik és még csak Yu szobájának felénél tart, ehelyett egy igencsak vidám, energikus nő jelent meg az ajtóban, arcán óriási mosollyal.

- Fiúk, a lakásotok tiszta! – emelte ki az utolsó szót, mire az ötös fogat döbbenten robogott lejjebb egy emeletet és térképezték fel a helyszínt. Minden a helyén és minden csillog…

- Hogy szárította meg a ruhákat ilyen gyorsan? Több mázsa szennyes volt, még Németországból hoztuk és minden tiszta és a szekrényben van…

- Boszorkány…

- Vagy maga az ördög…

- „Nem is téved olyan sokat…” – villant át a lány fején. Elégedetten támasztotta az ajtófélfát. – Szolgálhatok még valamivel a nap folyamán, Uraim? – kérdezte egy bájos mosoly kíséretében.

- Öhm… - töprengett Yu. – Nektek kell valami?

- A-a.

- Nem, Akuma… - rázta meg fejét hitetlenkedve. – Vagy mégis! Gyere a szobámba! – vigyorgott.

- Ahogy parancsolja! – felelte kimérten, majd egy hűvös pillantást vetett a fiúra és egy „cselédhez” méltóan elsétált mellette, a megadott helyszínre. Lehuppant ágyára, majd az őt követő fiúra nézett. – Mit óhajt?

- Vetkőzz! – suttogta a srác. – Milyen zenét szeretnél mellé? Lágyat? Vadat? ... Azt akarom, hogy… - ám mondatát nem fejezhette be, mivel a nyitott ablakon egy varjú szállt be és telepedett kapásból a lány vállára. A madár vészjóslóan nézett a fiúra.

- Kai… - nyögte Akuma. – Mit keresel Te itt? – Megrovó pillantásként érkezett a válasz. – Köhm… Yu… Kimennél egy kicsit? – pillantott a fiúra.

- A tiéd ez a csóka? – kérdezte felvont szemöldökkel.

- Nos… Igen, így is mondhatjuk… Kimennél, kérlek? – pillantott rá.

- Aha – távozott végül. Amint tiszta volt a levegő a madár alakot öltött. Egy szálkás, izmos, jóképű, hosszú fekete hajú és vörös szemű fiatal fiú állt a lány előtt. Lapockáiból fekete szárnyak nőttek ki, testét fekete farmer, bakancs és póló fedte, mely alatt izmai feszültek.

- Mi ez a színjáték? – kérdezte mély, dallamos hangján. Erőteret alakított a szoba köré, így hangjukat nem hallhatták kint. – Hogy képzeled, hogy Nekik engedelmeskedsz? Hogy felhívatsz fel három szolgálót és velük pucoltatod ki ezeknek a hitvány halandóknak a lakását! Észnél vagy, Gazdám?

- Igen, észnél vagyok. Tudom, mit csinálok, Kai. Csak ezért jöttél? – fonta karba kezeit. – Vagy van más is?

- Igen, van más is – felelt hidegen a „varjú”. – Apátok látni óhajt…

- Mikor? – vágott szavába. – És hol? Milyen körülmények között?

- Nos… ha nem szakítanál félbe, mondanám… Tehát, látni óhajt titeket, mikor felkel a Vörös Hold. Ez itteni időszámítás szerint két hét múlva lesz, pontosan július 20.-án. Hogy hol? Egyértelműen otthon, a Pokolban, a kastélyban. A körülmények? Gondolom nem felejtettétek el, fél éves itt tartózkodásotok alatt, a családi ünnepélyt, melyet minden évben megrendeznek…

- Hát persze… A Vérvörös Hold Ünnepélye… - sóhajtott a lány. – Ki is ment a fejemből, hogy az mostanság lesz… Mikorra kell hazamennünk és meddig kell maradnunk?

- Ne tőlem kérdezze, meddig maradnak a Kisasszonyok. Érkezési idejük, viszont megfeleljen a helyi számítás július 17.- ével, tehát három nappal korábban, hogy összeszedhessék Magukat. És egy jó tanács...

- Egen? – szinte már oda se figyelt. Kai is látta ezt, hát mellé lépett és a fülébe súgta: - A földi egyéneket tanácsos itt hagyni, hiszen nem méltóak a háremedbe! Nem méltóak hozzátok… Apátok örülne, ha végre haza térnétek, és nem itt töltenétek az időtöket mindenféle ostobasággal.

- Kai… A bálon ott leszünk, a tanácsodat átgondolom és most tünés! – intett az ablak irányába, mire a fiú bólintott és távozott.

Yu döbbenten állt az ajtóban. Hallani, ugyan semmit se hallott, de látni mindent látott a kulcslyukon keresztül. Arca fal fehér volt, a szemei kikerekedtek, keze remegett.

- „Mégis ki ez a lány? Honnan jött? Ki az a pasi? Tényleg szárnyai voltak és varjúvá változott? … Három óra alatt kipucolta a lakást… Három óra alatt képtelenség ennyi szennyest kimosni, megszárítani, kivasalni és összehajtogatva a szekrénybe helyezni… Hogy csinálta akkor? És milyen viszonyban van ezzel a csókával? Megcsókolta? Nem tudom, nem láttam jól… Féltékeny volnék? Igen, az vagyok… és félek… Félek, hogy Őt választja helyettem… Mégis honnan jött? Beszélget a madarakkal… Az a madár emberi alakot öltött… Sátánfajzatok… Ez a lány… talán… maga az ördög? Ki tudja? De, ha Ő a Pokolból jött, hogy ellopja a lelkemet… akkor… Ayumi és Ame is onnan jött volna? Te jó ég! – rázta meg fejét. – Micsoda rögeszmék ezek… Üldözési mániám van, vagy mi? Légy észnél, Yu! Csak képzelődtél… Ha most benézel, nem látsz bent mást, mint Akumát és senki mást…” - Be is nézett a kulcslyukon ismét. Odabent Kai újból emberi alakban volt, karjai közt gazdájával és nagyban falták egymást. – OK – suttogta. Látta, amint a lány nevet valamin, aztán az ablak felé mutat, a fiú meghajol előtte, teste összegörnyedt, fényesen világított, majd egy varjú röppent ki a szobából. Akuma a fejét csóválva csukta be utána az ablakot, majd az ajtó felé indult. Yu megkövülten nézte végig a jelenetet, aztán felpattant, mint a rugó és a konyhába hátrált. Őrülten hadarva elmondta a többieknek, mit is látott.

- Megvesztél? – meredt rá Kiro.

- Hülye vagy? – forgatta szemeit Romeo. – Varjúból szárnyas pasi, aki lesmárolja Akumát…

- Bolond gombát reggeliztél? – csóválta fejét Shin.

- Haver, túl sok sátánista filmet néztél mostanság… - tette kezét vállára Strify.

- De ha egyszer így volt! Esküszöm! Ezek a Pokolból jöttek! – makacskodott a fiú.

- Yu… - érintette meg vállát Akuma, mire összerezzent. A fiú ránézett, aztán három métert ugrott hátra.

- Távozz Sátán! – sziszegte.

- Mi van? – nézett rá kérdőn.

- Ki volt az a fazon, akivel csókolóztál?

- He? – adta az értetlent, bár érezte, amint némi pír szökik arcára. – Yu, minden rendben?

- Ki volt az a csóka?

- A csóka, khm, a csóka a varjú másik megnevezése, a gerincesek törzsébe tartozik, a madarak osztályába. Szinte mindenhol megél, a városban menedéket talál az erdei vadászok elől, mindenevő…

- Ki a franc az a Kai? – szegezte neki a kérdést Yu, meg sem hallván a biológiai rendszerezést.

- Kai, a varjam. Tavaly eltörte a szárnyát és én gyógyítottam meg, és a mai napig visszajön meglátogatni…

- És az a fekete ruhás srác a fekete szárnyakkal?

- Nem vagy lázas? – tette kezét a fiú homlokára. – Nem tudom, miről beszélsz…

- Ha csak egy madár… Miért kellett kijönnöm?- Mert fél az idegenektől és nem akartam, hogy kikaparja a szemedet…

- Persze… - mondta gúnyosan. Szeme megakadt egy tollpihén a lány hajában. Kiemelte onnan. – És ez?

- Tudod, a madarak testét toll borítja… többnyire. – Yu gyilkos pillantást küldött a lány felé.

- Hiába beszélsz mellé, én tudom mi vagy! Pokolfajzat! – sziszegte, aztán elviharzott mellette és becsapta maga mögött szobája ajtaját. Akuma unottan nézett utána.

- Nektek kell még valami? Semmi? Helyes… Haza mentem… - morogta, azzal felsétált az emeletre.

<-- Back