Akuma felrobogott az emeletre. Berobbant a lakásba, bekapcsolta a hifit, felcsavarta szinte Max hangerőre, aztán megragadta a csajokat és a zeneszobába vonszolta őket.

- Mi van? Mi történt? – faggatták.

- És? Máskor is volt már itt…

- Június 20.-án lesz a Vörös Hold Estje! Ott kell lennünk…

- Huh, remek… Csak ez hiányzott – huppant le a földre Ayu.

- Gawa, neked még egyszerű a dolgod! Nem téged látott Yu csókolózni Kaial…

- Mindenki ott szúrja el az életét, ahol tudja… - sóhajtott a barna hajú.

- És mégis, hogy történt? – kérdezte Ame. Ők is leültek a földre.

- Hát… Bementünk a szobájába, aztán már épp mondani akart valami perverzet, mikor Kai beröppent az ablakon. Rávettem Yut a távozásra és akkor Kai alakot öltött. Felvont egy hangszigetelő védőfalat, aztán mondta a bált, meg leszedte a fejem, hogyhogy van képem csókolózni Yuval… Mondtam neki, hogy ott leszünk, mehet. Ment is, csak aztán visszajött és se szó, se beszéd megcsókolt. És az oka az volt, hogy Ő csak letisztítja földi porhüvelyem, melyet egy szánalmas halandó bemocskolt… Csakhogy, Yu mindezt látta a kulcslyukon keresztül, mert az idióta nem tette magát láthatatlanná és nem is alakított ki szemtévesztő varázsfalat… Úgyhogy Yu a konyhában szépen nekem esett, hogy ki ez a fickó, meg hogy sátánfajzat vagyok, boszorkány és a többi… Oltári nagy gáz! Látni se akar…

- Kellemetlen – felelt unottan Ayumi.

- Ez most olyan Shikamarus volt… - nézett rá szúrósan a fekete hajú.

- És most mit csináljunk? – kérdezte Ame. – A bálra el kell mennünk, oda nem vihetjük el őket. Tehát, vagy kiengeszteled valamivel, vagy bevalljuk nekik az igazat. Elvégre is nem tévedett sokat azzal, hogy sátánfajzat…

- Te viccelsz? Bevallani? El is áshatnám magam egy életre a szemében. Nem, semmi képen sem vallhatjuk be nekik, hogy kik is vagyunk…

- Pedig én meg akartam mondani Strifynek… - sóhajtott Ame.

- Az vicces lesz. Yut már így is bolondnak nézték…

- Nem sokat tévedtek – nevetett fel Ayumi, mire Akuma oldalba ütötte.

- Mondjuk meg nekik. Így korrekt. – Állt fel Ame.

- Most miért? Az előző szomszéd is ezért költözött el…

- Ja, szegény Pista bá’. Miattunk adta el a lakását… - sóhajtott Ayumi.

- Gawa! Ame! Legyen eszetek! Ilyen pasik még egyszer nem költöznek ide!

- Az lehet, de joguk van tudni – tápászkodott fel a hosszú hajú is. – Gyere, mossuk tisztára a nevedet!

- Mégis… mit akartok mondani nekik?

- Amit Pista bának is.

- Jaj, ne már! – nyafogott. – A teljes igazságot?

- Aha. – Léptek ki a lakásból, miután kikapcsolták a hifit. Akuma próbálta megállítani őket.

- Ugyan már, csajok! Nem tehetitek ezt velem! Eső! Gawa! Kérlek! Az istenért, húgi! – Ame csak lemondóan nézett nővérére, keze már a csengőn volt.

- Hali! – köszönt az ajtót nyitó Shinre Ayu. – Beszélhetnénk? – kérdezte, teljesen hibátlanul, németül. – És megtennétek, hogy Yut is kirángatjátok a nappaliba? – bújt be hóna alatt a lakásba.

- Mióta tud németül? – nyögte a másik két lányra pillantva. Tekintete zavartságot, meglepettséget tükrözött.

- Bent elmondjuk – hagyta rá Ame. – Jössz? – nézett Akumára. A lány megvetően horkantott, sóhajtott, majd utána eredt.

Alig 10 perccel később már a fiúk is ott ültek a nappaliban, szemben a lányokkal. Shin tekintete mostanra elkomorult. Ha utált valamit, akkor, azaz álszentség volt és a hazudozás. Yu szintén gyűlölködő, megvető, sértődött pillantásokat lövellt Akuma irányába.

- Kezdjük az elején – sóhajtott Ame. – Azt hiszem, ideje lenne bemutatkoznunk, teljesen… - tette hozzá, látván a fiúk értetlenkedő pillantását. Hiszen tudják a nevüket. – A nevem, Naraku Shounin Haruno Ame… Ez a szó szerinti fordításban annyit jelent: Pokol Gyermek Cseresznye Eső.

- A nővérem, Naraku Shounin Musume Akuma, ami annyit jelent: Pokol Gyermek Sátán Lánya. 

- Az unokanővérünk, Okubukai Naraku Shounin Ogawa Ayumi, ami azt jelenti: Mélységes Pokol Gyermeke Folyó Önfejű…(önfejű kisfolyó^^) Ergo, igen, mi mind a hárman a Sátán Gyermekei vagyunk, az apánk az Alvilág Ura, a Bukott Angyal Gyermeke, a már sokadik Lucifer.

- Ez…

- Én mondtam, hogy Sátánfajzat! – horkantott megvetően Yu. – Szóval, ki volt az a szárnyas krapek?

- Kai – suttogta Akuma. – Otthon az ágyasom… Aki még egy ujjal se ért hozzám soha. Teszem hozzá, ha megpróbálná, törne a keze… De a háremben benne van és nem is áll szándékomban kirakni onnan.

- Kár – sóhajtott Ayu. – Szívesen fogadnám… - gyilkos pillantás volt a válasz.

- OK – állt fel Shin. – Szóval azt állítjátok, a Sátán lányai vagytok mind egy szálig?

- Aha – bólintott rá unottan Ame. – Ahogy mondod. Aksi és én a Sátán lányai vagyunk. Ayumi, a Sátán húgának lánya…

- Jó kis mese – sóhajtott Strify. – Lányok, elhiszem, hogy élvezitek a rosszlányok világát és, hogy bejön a sátánizmus és az érvagdosás, de ezt már egy kicsit sok.

- Szerinted most miért tudok veled beszélni németül? – nézett rá szúrósan Ayu. – Egyébként meg, rendelkezünk bizonyos képességekkel. Ame úgy, ahogy de az időjárás fölött rendelkezik, és a vizet uralja. Akuma a tűz fölött gyakorol hatalmat és a legkülönfélébb harci technikákat ismeri. Emellett elbújhat az egója mellett. Jómagam egy két lábon járó botanikus kert vagyok, és jól elbeszélgetek az állatokkal illetve a halott lelkekkel. – A fiúk döbbenten hallgatták mondanivalóját.

<-- Back