A szám véget ért. A fiúk kissé idegesen pillantottak a nézőközönséget alkotó démonok felé. Strify nagyot nyelt. Tekintetével Sátánt kereste a fehér öltönyében, de nem találta. Társaira pillantott.

      - Mi lenne, ha folytatnánk?

        - Nyerő ötlet… - nyögte Kiro. – Az a valami, nagyon nézi a lábamat – tekintetével mutatott a színpad szélén lévő fekete ember alakú, nyálcsorgató teremtményre.

        - Ne menj a közelébe… - súgta Yu.

        - Family? – tette fel kérdését Romeo.

        - Nekem jó – hagyta rá Shin.

        - Ok – bólintottak a többiek is, majd elkezdték az újabb számot. A zene alatt feloldódtak, Yut, úgy tűnt, nem érdekli a veszély és az, hogy ezen az előadáson az életük múlik és hozta szokásos formáját. Ugrált össze-vissza, rázta csípőjét és a lelkesedése lassan átragadt a többiekre is. A banda már-már „természetesen” viselkedett a színpadon. Egészen addig, nem is volt gond, míg Kiro elmélyülve a zenében, a színpad széléhez nem lépett. Ott, ugyanis már várta egy nyáladzó szörnyeteg.

        A fekete árny nem sokat teketóriázott, amint karnyújtásnyira ért hozzá a fiú, felé kapott. Megragadta a lábát, már rántott is rajta egyet, minek következtében Kiro seggre ült, a gitár mellette landolt, a többiek felbolydultak a színpadon. A srác felordított, szinte már érezte, hogy a vékony, fekete ujjak begyömöszölik a táguló szájba, mikor egy ostor csattant a mancsokon és a lény vinnyogva húzódott hátrébb. Akuma állt a pimasz teremtmény előtt, immár harci öltözetében.

        Sötétbarna, szinte fekete páncélozott melltartót viselt, mely „tüskés volt”, ezzel keretet adván telt idomainak. Szintén ilyen színű bugyi volt rajta és felkarjától lefelé egy ujjatlan, világos bordó kesztyűt viselt. Combközépig érő csizmával, mely szintén ebben a színben pompázott. Szárnyait kitárta, szemei vérvörösen csillogtak, szarvai kissé megnyúltak, akárcsak fülei és karmai. Farkát idegesen csapta jobbról balra. Tekintete dühtől torzult el, fogait kivicsorította a lényre.

        - Hogy merészeltél… HOZZÁÉRNI? – csapott felé ismét. – Kotródj hátrébb! – A többi teremtményre nézett, akik szintén közel álltak a színpadhoz. Akinek volt esze, hátrált. – Hátrébb! – sziszegte dühösen. – Mindegyik! – ordította. Eközben Ame és Ayu Kirot és a többieket faggatták.

        - Minden rendben? – kérdezték a basszusgitárost.

        - Ah-ha – felelt nehezen. Megdörzsölte bokáit, aztán talpra állt.

        - És nálatok? – pillantottak a többiekre. Strify letérdelt a színpad szélén, mélyen Ame szemébe nézett. Hangja halk volt, mikor megszólalt.

        - Hogy tetszik nekik? Hát apátoknak? És mégis, mit csináljunk, nem ilyen közönséghez vagyunk szokva…

        - Nyugalom, drágám! – simogatta mag arcát. – Nyugalom! Jók vagytok! Nincs semmi baj! Tetszik nekik, ne aggódjatok! – Arról nem tett említést, hogy az apjuk, már az első szám felénél távozott. Yu megveregette Kiro vállát, aki hálásan nézett haverjára. A banda ismét a húrok közé csapott. Folytatták ott, ahol abbahagyták. Nem is volt problémájuk, míg két szám között, Strify kissé elszólta magát…

        - No, emberek, lehetne egy kicsit több lelkesedéssel? – A nézőtér hirtelen elcsöndesedett. Síri csend honolt a népek felett. És fagyott hangulat. Shin kezéből kiesett a dobverő, aminek koppanása fülrepesztő volt a nagy csendben. – Öh… Bocsánat… - nyögte az énekes nagy nehezen. Legszívesebben elsüllyedt volna szégyenében. Nem akart ránézni a démonokra. Nem akarta látni a gyilkos pillantásokat.

        - Most mi a probléma? – hallottak egy mély hangot a hátuk mögött.

       - Lu- Luminor! – meredtek rá döbbenten a srácok. – Hogy kerülsz te ide?

        - Csiripelte egy zöldhajú démon, hogy a Pokolban van koncert! Sose hagynám ki! – nevetett fel mély, öblös hangján. A sötétből lassan kibontakozott nőies ám mégis férfias alakja. – Szóval, mi a balhé? Tévedni és hibázni emberi dolog, de hát azok vagyunk, nem? Rómeó! Átvehetem egy kicsit?

        - Persze… - állt félre a srác. – Tiéd a pálya – vigyorgott.

        - Kösz – somolygott. – Akkor, hát, démonkáim, Get Off! – dörmögte, mire a csapat nekiállt játszani. A démoni hangra Sátán ismét kijött megnézni, mit produkálnak az emberek. Legnagyobb döbbenetére, a népnek tetszett, amit mutattak. Ezen elmélázott egy darabig, majd visszavonult lakosztályának mélyére.

        A koncert fergeteges sikert aratott, főleg, hogy immár Luminor is ott volt és időnként beleénekelt a dalokba. Megjelenése úgy tűnt, megmenti az előadást, mikor még egy kisebb botrány vette kezdetét.

        A fiúk árnyéka príma leshelynek minősült egy árnyék szülte lénynek, mely húsvér teremtményekkel táplálkozott. Lassan fél órája várta a megfelelő pillanatot, mikor lecsaphat a hozzá legközelebbi lényre, Shinre. A dobos, mit se érzékelt a furcsa teremtmény jelenlétéről. Az pedig várta a megfelelő pillanatot, mikor senki se figyel a dobosra. El is jött az Ő ideje. Kibontakozott a falból, hatalmas száját kitátotta, a fiút közre fogta, mikor Yu hátra fordult a színpadon és a hátborzongató látványtól elordította magát.

        - Shin, hátra! Dőlj hátra! – üvöltött. A többiek is hátra néztek, de szólni, nem tudtak. A dobos értetlenül nézett rá, leeresztve ütőit.

        - Mér’? – abban a pillanatban szállt el feje fölött egy íjvessző, ami tompán puffant valamiben. Lassan felnézett, aztán nagyot nyelt, meglátván a mély torkot. Lesápadva dőlt hátra, ahogy azt Yu már tanácsolta. A teremtmény visszaszökött a falra. A következő íjvessző vette célba.

        - Kotródj onnan! – süvöltötte egy ismerős hang. Ayumi állt íjjal a kezében, dühtől kivörösödve. Felsője egy páncélozott topp volt, melynek mellrésze bordós árnyalatban tündökölt, a nyakba akasztós része és a többi világos barna. Alatta fekete szoknya, melyet harisnya és egy térdig érő csizma zárt. Jobb karján felkarjától egy ujjatlan kesztyűt viselt, melynek alja fekete volt, a felétől pedig vöröses. Bal karját egy fekete felkarvédő óvta, míg alkarján egy hasonló alkarvédő virított. A vesszőt eleresztette és az a háttérbe olvadó szörnyetegben landolt. – Tűnés! – sziszegte. A teremtmény jobbnak látta lelépni, így gyorsan távozott a helyszínről. A lány felugrott a színpadra és a doboshoz sietett. – Minden rendben?

        - Mi a faszom volt ez?

        - Axincures Nabilis.– forgatta szemeit Ayumi. – Te magad is láthattad, Árnyék.

        - Árnyék? – tápászkodott fel. – Nem akarok több ilyen Árnyékkal találkozni…

        - Csak, mint egy mellékesen megjegyezném, a Pokolban vagy. Mit vártál? Döngicsélő tündéreket?

        - Nem, de gondoltam nem leszek vacsora!

        - Inkább folytassuk! – vágott közbe Romeo.

        - Nem szükséges! – szólt egy mély hang. - Döntöttem, a halandók sorsáról…