- Nem szükséges! – szólt egy mély hang. - Döntöttem, a halandók sorsáról…

        - És? – pillantott rá Akuma. – Mi a válaszod, Apa?

        - Hmm… Figyelembe véve azt, hogy a zenéjük tetszik a népnek… és azt, hogy Ti bármit megtesztek értük, csak azért, hogy maradhassanak még egy darabig… Nos, úgy döntöttem, hogy… nem maradhatnak…

        - Mi van? – kapta fel a vizet az idősebb nővér. – Ezt most komolyan mondod? Észnél vagy?

        - Ha nem vágnál a szavamba, leányom… Hálás lennék. Mint mondtam, nem maradhatnak, csak… - ennél a szónál lánya becsukta száját. – Csak két hétig, míg az ünnepély tart, a várfalakon belül. Tehát a Birodalom többi részét nem láthatják. Megértettétek? – A fiúk mélyet sóhajtottak. Nagy kő esett le szívükről.

        - Igeeeeeeeeen! – ugrott apja nyakába Aksi, majd Ame is boldogságtól sugárzó arccal.

        - És akkor már csak egy kérdésem lenne…

        - Mond.

        - Mind a hatan maradnak vagy hármat hazavisztek? – Na, ezen elgondolkoztak a csajok.

        - Hé, fiúk! Luminor, Romeo, Kiro! Ti is maradtok?

        - Hát… Ha lehet… Ezek nélkül – intettek a teljesen megkattant trióra. – Unalmas fent.

        - Akkor ők is maradnak.

        - Legyen – sóhajtott az apjuk. Eme kijelentésének örömére két puszit kapott arca két oldalára. – Na, eredjetek, vezessétek körbe őket! – eresztette el két lányát, akik vigyorogva mentek vissza a srácokhoz.

        A három lökött tag örömében teljesen begőzölt. Ugráltak, sírtak, nevettek, egymás nyakába borultak… Aztán mostanra jöhettek a megszokott csípőriszálós jelenetek, és a hajcsavarás… ugrálással és hamis énekszóval tarkítva.

        - Azt hittem, csak akkor ilyenek, mikor részegek… - motyogta Ame.

        - Részegek… a mámortól és az örömtől, hogy még élhetnek egy darabig – bólintott rá Ayumi. Akuma felpattant a színpadra. Yu elvigyorodott, mikor meglátta a felé közeledő lányt, aki immár ismét „hétköznapi démoni öltözékében volt.” Magához húzta a lányt, és már majdnem megcsókolta, mikor a nézőtéren elhallgatott mindenki és vad morgás váltotta fel az eddigi lelkesedést. Aksi mutató ujját meglengette a fiú orra előtt.

        - Hová gondolsz, drága? Észnél vagy? Itt? Majd a szobámban – suttogta az utolsó két mondatot. A fiú bólintott, elengedte, majd meghajolt előtte.

        - Bocsásson meg… kicsit lelkes vagyok még… - A vörös hajú csak a fejét rázta meg, aztán megfogta csuklóját.

        - Gyertek, körbe vezetünk a kastélyban – mosolygott.

        - OK – ugráltak le a színpadról.

        - Amarillisz! – szólalt meg Ame, mire egy mosolygós lány került elé.

        - Úrnőm! – hajolt meg kissé. Haja szőke tincsekben omlott vállára, szeme kék volt, fülei, körmei és fogai hegyesek. Feje búbján két kis szarvacska virított, melyek görbültek, akár a kosé. Ruhája egy egyszerű, fekete szobalányi ruha volt.

        - Intézkedj, kérlek, hogy a hangszerek sérülés nélkül visszakerüljenek a toronyba.

        - Ahogy óhajtja – biccentett, majd már ott se volt.

        A kastélyban onnan kezdték a körbevezetést, ahol abba hagyták. A trónteremnél. Innen vitték őket tovább, a hatalmas termeken, folyosókon át az egyre nagyobbodó szobákba. Megmutatták nekik a konyhát, ami önmagában is akkora volt, hogy két panelházat egymás mellé illesztünk hosszába, és melléjük még 3x2- őt, akkor, talán még kicsit mondok.

        A nappalit, mely ennél is nagyobb volt, aztán a báltermet, melynek falait nem is lehetett látni… A színpompás kertet, mely szintén megfoghatatlanul óriási és gyönyörű volt. A háló és vendégszobákat, a műtermet, a hangszerszobát… Mindezt végig járták, nem kevesebb, mint három nap alatt. Ugyan, ez a fiúknak nem tűnt fel, hiszen semmi se utalt az idő múlására és a „keksz” amit kaptak feltöltötte őket energiával bő 24 órára.

        - Akkor, most jöhet a mi szobánk – vigyorogtak a csajok. – És, csak hogy tudjátok… Már három napja itt vagytok.

        - Mi van… - épp benyitottak egy szobába, mikor érdekes látvány tárult szemük elé.

        - Ó, igen, a hárem… - suttogta Akuma csillogó szemekkel. Sok, sok félmeztelen és meztelen helyes pasi közeledett az ajtó irányába, teljesen kiéhezve a legapróbb érintésre is.

        - Úrnőink úgy hiányoztak - közelítenek - hagy kényeztessük elfáradt testüket eme héten… - A földi fiúkat elfogta a hányinger. A vörös hajú démonlány átgondolta a dolgot.

        - Ti menjetek, csak én azt hiszem, itt maradok „pihenni” egy kicsit… - megragadta Yu kezét és húzta maga után, mikor két karjánál fogva rántotta vissza Ayumi és Ame. – Gawa! Eső! Most meg mi van?

        - Yu vendég, NEM mehet be veled! Vidd Kait… itt kéne lennie.

        - Kait megkopasztom, ha a közelembe kerül – morogta dühösen. – Nah, jó, majd máskor fiúk! – azzal rájuk csukta az ajtót. Odabentről vágyakozó sóhajok sokasága hallatszott ki.

        A kis csapat folytatta útját. Kimentek az udvarra és átvágtak a téren. Elhaladtak a műhely, a színpad és a Tombolda mellett, majd a legmagasabb torony tövében álltak meg. Itt Ame előkotort egy kulcscsomót és kinyitotta az ajtót. Az ajtó mögött csigalépcső húzódott, fel az „égig.” A srácok nagyot nyeltek.

        - Gyertek, észre se veszitek és már fent is vagyunk – mosolyogtak a lányok, azzal elindultak fölfelé. A hosszú és keskeny lépcsősor a fiúk számára véget érhetetlennek minősült, de egyszer mindennek vége szakad, hát felértek az alsóbb szobákig. Az első ajtót belökte Ame.

        - Egy vendégszoba, aztán fölötte van még kettő, majd a zuhanyzó és az étkező egy szinten, felette a zeneszoba és a felett a mi szobáink. Szóval, ki akar tornyot mászni a fürdőig minden nap? Yu, Strify, Shin, ti hallgassatok. – A másik három srác összenézett, aztán végül Luminor szólalt meg mély hangján.

        - Majd én.

        - Ok, akkor nyomás tovább! – indítványozott Akuma. Egy emelettel fentebb elhagyták Romeót, majd Kirot. Aztán még feljebb másztak két emeletet, mikor végre elérték Ame szobáját. Mondanom se kell, az uralkodó szín a kék volt. Strify érdeklődve nézett körbe, de semmi extrát nem talált.

        - És, én hol fogok aludni?

        - Naná, hogy mellettem! – vigyorgott. A srác is ránézett, majd kaján mosoly futott fel arcára.

        - Benne vagyok – vigyorgott, - de akkor nem biztos, hogy túl sokat fogunk aludni…

        - OK, ismétlem, vendégek vagytok és a vendégek nem szoktak lefeküdni a vendéglátójukkal. Ráadásul, ha megteszed, garantáltan megölnek… - intette le a srácok lelkesedését Ayumi. – Menjünk. – Intett Shinnek. – Egyébként, ha rám hallgattok, azt csináltok, amit akartok. Majd kidumáljuk a dolgot. - A következő emelet Akumáé volt. Itt minden fekete és a vörös különféle árnyalataiban pompázott. Yu felmérte a terepet, aztán a francia ágyra vetette magát.

        - Csúcs! – vigyorgott.

        - Aha – huppant mellé a vörös hajú. Ayumi kihúzta a folyosóra Shint és tovább vitte még egy emelettel. Ott az uralkodó szín a zöld volt és jó „néhány” növény pihent a falak között.

        - Szép… - hümmögte. Ez volt a tetőtér.

        - Kösz. Mi legyen?

        - Nem t’om. Hány nap alatt értünk fel?

        - Két óra. – felelt nyugodtan és elnyúlt ágyán.