Ame unottan nyúlt el ágyán, mellette Strifyvel. A fiú már egy párszor körbenézett az ovális alakú helységen. Nem talált sok mindent. Egy ablak, ami kellő képen megvilágította a szobát, néhány bútor, lekerekített élekkel. Egy a mennyezetről lelógó függöny, mely mögött a lány öltözködni szokott és a szintén ovális ágy a fal mentén, az ablakkal szemben.

        Mélyet sóhajtott, aztán átkarolta a mellette fekvő törékeny testet. Fejét a lány nyaka és válla közé fúrta, majd mélyen belélegezte illatát. Ame egy kis borzongással jutalmazta a fiú ötletét, na meg azzal, hogy hozzá bújt. Strify puha csókot lehelt nyakára, majd kicsit feljebb haladt, mikor valami nagyot morrant a háta mögött. A fiú nem nagyon törődött a hanggal. Úgy volt vele, hogy csak képzelődik. Ame sejtelmesen mosolygott, mikor Strify meg akarta csókolni. Háta mögött újabb, dühösebb morgás hallatszott fel, majd öt hosszúkás, jéghideg ujj kulcsolódott karjára, mellyel átölelte a lányt és másik öt a hajába túrt bele, hogy aztán egy kisebb, ám annál határozottabb rántással leszedje a lányról a fiút.

        - Kalec! Ereszd! – ült fel egyből Ame. A lény, mint egy jó kiskutya elengedte „foglyát”. – Jól vagy? – kérdezte Strifyt.

        - Ah-ha… - felelte a srác. – A kis bestia… meghúzta a hajamat… Mi a fene ez… egyáltalán? – tette fel a költői kérdést, de akkor már látta, mi ragadta ki előbbi idilljéből... Egy vékony orrú, kecses, kis zöld sárkány lágyan érintette orrát Ame arcához.

        - Kalec, Ő Strify és a vendégünk, szóval ne bántsd. Strify, ő Kalecgos, a törpesárkányom. - A fiú leesett állal nézett rájuk. – Eridj, fogd meg a rókát. – súgta utolsó mondatát Ame. A sárkány elindult a függöny felé.

        Yu hasonlóképpen felmérte a szobát. Ő se talált benne sok extrát. A berendezés ugyanúgy festett, mint lentebb, csupán a színe volt más. Kényelmesen bújt Akumához. A lány feje mellkasán pihent, ő lassan simogatta csupasz karját.

        - Ez jó – suttogta a démonlány.

        - Lesz ez még jobb is – súgta fülébe a fiú. Feljebb húzta vendéglátóját az ágyon, kényelmesen elfektette a párnák között, aztán lágy csókot lehelt ajkára. Ekkor furcsa zajra lett figyelmes, ami a háta mögül jött és nagyon úgy is vélte, hogy valaki van még a szobában rajta kívül. Alig láthatóan megrázta fejét és a csókra koncentrált, mikor egy puha mancs, hegyes karmokkal a lapockájára nehezedett. A körmöknek nem sok kellett ahhoz, hogy bele marjanak a selymes bőrbe. – Ez… mi? – nyögte. A lány elnézett feje fölött, majd elmosolyodott.

        - Shaddy, kiscicám… Engedd el. – A macska lemászott a fiúról, aki felült, hogy jobban szemügyre vegye a kiscicát. Legnagyobb döbbenetére, egy fekete párduccal találkozott tekintete.

        - Aha, kis cica… - nyögte.

        - Az én szemem fénye… - puszilta meg a macsek feje búbját. – Shaddy, ne bántsd a vendégünket. Itt lesz még egy ideig. Helyette inkább, fogd meg a hollómat. – A párduc szeme nagyot csillant a felkérés hallatára és a függöny mögé kúszott.

        Shin érdeklődve nézett szét a „botanikus kertben”. Ezt a szobát ugyanis, a leginkább ahhoz tudta hasonlítani.

        - Minek ennyi növény? – tette fel a kérdést végül, leülve az ágy szélére, amin a lány hevert.

        - Tisztább a levegő. Nem érzed?

        - De, azt érzem… Igaz – hagyta rá. Közelebb kúszott kissé a zöld hajúhoz, aki per pillanat rá se hederített csak bámulta a plafont. – És, akkor gondolom a pókoktól se félsz…

        - Pókok? Hol? – pillantott rá ijedten. A fiú összevonta szemöldökét.

        - Most szaladt át a takarón egy…

        - Igen? – húzódott karjai közé Ayumi.

        - Aha – hagyta rá. Csókot lehelt a puha nyakra. – Ott is van egy… - intett oldalra, mire a lány még jobban hozzá préselődött.

        - Mit akarsz? – suttogta „fogva tartója” karjai között. Újabb csókot lopott, immáron az arcáról. Ekkor morgás törte meg a csendet, ami hátuk mögül jött.

        - Mi ez? – suttogta Shin.

        - Mi? Nem hallottam semmit.

        - Miért nem mész színésznőnek? – nézett a lányra. – A Sátán rokona vagy és félsz a pókoktól?

        - Amíg távol vannak, nincs velük gondom, de közelebb ne jöjjenek.

        - Aha. – Közelebb hajolt, hogy megcsókolja, mikor nadrágja övébe belemélyedt egy fogsor. Derekát megcsapta a meleg lehelet. – Milyen állatot tartasz? – nyögte.

        - Kutyát… Ereszd! – szólt a parancs, mire a barna eb elengedte Shint és gazdája mellé kúszott. – Barát, érted? Mancs, ő Shin. Shin, ő Mancs. – Mutatta be kutyáját a fiúnak.

        - Már azt hittem, valami veszélyesebb – sóhajtott megkönnyebbülten.

        - Nem. Ide fentre, kár veszélyesebb. Aménak házisárkánya van, Akumának fekete párduca… nekem kutyám – vigyorgott. – Eridj, fogd meg a farkast – súgta a parancsot, mire az eb a függöny felé indult.

        - Mi van a függöny mögött? – tette fel a költői kérdést három fiú három különböző emeleten, egy időben.

        - Ryo – felelt Ame. – Az ezüst róka.

        - Kai – mondta Akuma. – Az ében holló.

        - Kain – vont vállat Ayumi. – A fekete farkas.

        - Az első számú háremtag?! – fakadtak ki a fiúk.

        - Aha –érkezett az egyszerű felelet. – Mi baj?

        - Talán az, - fakadt ki Yu,- hogy komolyabb terveim voltak, de úgy, hogy a tollfészek itt van reggeltől estig, el is felejthetem! Áh…!

        - Semmi – morogta Strify. – Csak azt hittem kettesben vagyunk, erre máris két hívatlan vendég van a szobádban…

        - Ugyan, mi volna? Semmi – dohogta Shin. – Csak jobb szeretek kettesben lenni egy nővel, akit szeretek… Egyébként semmi…

        - … Így mindenről tud és idegesít, hogy itt van! – fakadtak ki egyszerre, végleg.

        - Lenyugodtál? – tette fel a kérdést három csaj.

        - NEM!

        - És most?

        - Sem…

        - Kalec!

        - Shaddy!

        - Mancs! – a három jószág, „zsákmányostól” került elő a függöny mögül.