Az ezüst macska vergődött a sárkány karmai között. Esélye se volt a menekülésre. Ame nyugodtan sétált oda hozzá, ujját az állat orrára érintette, mire a fehér hajú srác állt előtte.

        - Parancsol, Úrnőm? – hajolt meg kissé.

        - Igen, Ryo – mosolygott. – De mi lenne, ha hagynánk ezt a hivatalos hangnemet?

        - Remek ötlet – mosolygott már a srác is. – Szóval, mit szeretnél? Mit tegyek? Mert, hogy azt nem hagyom, hogy lefeküdj vele, annyi szent – tekintetét le se vette Strifyről.

        - Féltékeny vagy? – vonta fel szemöldökét a kék hajú. – Mindegy. Azt szeretném kérni, hogy tűnj el egy időre…

        - Nem tehetem – vágott szavába. – Felsőbb utasítás. Mindig 10 méteres körzeten belül kell lennem és leszednem rólad, ha próbálkozik.

        - Most is Kalec szedte le rólam…

        - Mert szóltam neki. Sajnálom, Ame. A főnöknek nem mondhatok nemet.

        - Értem… És mi lenne, ha megnéznéd, mit csinálnak lentebb a srácok?

        - Nem mehetek, hacsak nem jöttök ti is.

        - És csókot se válthatunk? – húzta fanyar mosolyra száját.

        - Egy feltétellel – sóhajtott mélyen Ryo.

        - Mégpedig?

        - Utána, én tisztítom meg beszennyezett testedet… - súgta fülébe.

        - Re- rendben – bólintott rá végül, vörösödve Ame.

        - Akkor én már itt se vagyok… De, a fehérnemű marad… - sziszegte vészjóslóan Strifynek.

        - Ezt Yunak mond – sóhajtott a srác.

        A fekete párduc egy magas, fekete hajú srácot noszogatott az ágy elé. Sötét tekintete villámokat szórt.

        - Hívatott? – kérdezte felvont szemöldökkel. Tekintetével legszívesebben elevenen megnyúzta volna azt a halandót, aki gazdája mellett terpeszkedett.

        - Igen – felelt kimérten Akuma. – Hálás lennék, ha lelépnél és vissza se jönnél a következő három napban…

        - 10 méteres körzeten belül kell maradnom, az édesatyja utasítására – felelte kimérten.

        - Oh, vagy úgy… - sóhajtott Akuma. Felállt, megragadta a démonfiú kezét és maga után húzta a függöny mögé. – Yu, maradj itt. Egy perc és jövök – somolygott rá. – Vagy… inkább menj, nézd, meg mi van a többiekkel.

        - Oké – állt fel a fiú és távozott. A lány madarára nézett. Szemei dühtől szikráztak. Ujját homlokához érintette, mire éles fény villant és egy ében fekete holló vergődött ujjai között.

        - Szóval, atyai utasítás? 10 méteres körzetben? Mond, hogy van merszed még ilyen megállapodásokat teljesíteni neki, mikor Neked hála, kis híján megölték Őket? – közben kitépett jobb szárnyából egy tollat. A varjú fájdalmában károgott egyet. – Kinek vagy Te a tulajdona, már nem azért? – húzott ki egy újabb tollat. – Kinek is kell engedelmeskedned? – újabb toll mínuszba. – Ha nem takarodsz el, most azonnal, megetetlek a macskámmal, világos? – újabb evezőtollat tépett ki, mire ismét fájdalmasan károgott egyet. – Megértetted, Kai? Utálom, mikor nem tudod, hol a helyed! Érted, gyűlölöm! – még egy tollal kevesebb. Ebben a pillanatban unt rá a madár a tollfosztásra és csípett bele kezébe. Akuma eleresztette a madarat, ami abban a pillanatban teleportált. – Helyes. Ezt már szeretem… - mosolygott elégedetten, majd az ajtóhoz indult, hogy visszacsábítsa Yut.

        - Kain, megtennéd, hogy lelépsz? – tette fel a költői kérdést Ayumi, a farkasból emberré változó démonnak. A fiú méregette egy darabig a dolgokat, majd csak kibökte miért áll még mindig ott, ahol.

        - Az a helyzet, hogy nem tehetem. 10 méteres körzeten belül kell maradnom… miatta – intett Shin felé. A fiú felé lépett. – Még nem volt időm bemutatkozni, Kain vagyok, Ayumi Úrnő testőre…

        - És az első számú háremtag, ne tagad – somolygott a lány.

        - Persze, a hárem, ami eddig is csak ruhán át látott titeket és megmasszírozta a lábatokat… Legjobb esetben is csak csókot loptunk tőletek.

        - Ez van.

        - Shin vagyok… - nyögte a szőke, mikor a démon ismét ránézett.

        - Akkor, mi legyen? – nézett úrnőjére. – Magatokra nem hagyhatlak. Sajnálom.

        - És mi lenne, ha mégis lelépnél?

        - Sátán kiporolja a bundámat.

        - Azt inkább nem kéne… - tovább nem jutott, mivel az ajtót belökte Kai. A fiú feldúltan csörtetett be a szobába.

        - Ne kérdezzétek… - morogta. Bal kezét szorosan a jobbon tartotta.

        - Mi történt, Öcsi? – kérdezte Kain. Majd Shinhez fordult. – Kai, az öcsém, ő Shin.

        - Hali!

        - Cső! – érkezett a felelet, majd az ifjú holló eltűnt fivére „szobájában”. Bátyja kérdőn nézett utána, majd követte.

        - Mi történt? – nézett öccsére. – Mutasd! – lökte félre kezét. A srác eldőlt az ágyon, meredten bámulta a plafont.

        - Megtépett… - suttogta alig hallhatóan, fivére mégis tisztán értette minden szavát. – 100 év után… volt mersze megtépni… - folytatta sírós hangon. – Megtépett és kirakott, mint egy rossz konzervet… Mint egy üres konzervdobozt, még belém is rúgott… Engem miért nem tud szeretni? Mi olyan jó abban a halandóban? Itt vagyok mellette már 100 éve és van, hogy levegőnek néz, máskor pedig folyik értem a nyála… Sose fogok rajta kiigazodni… Mióta találkozott ezzel a német senkiházival, teljesen elhidegült tőlem…

        - Féltékeny vagy? – nézte a lenyúzott bőrt öccse kezén. – Ennek kell pár óra…

        - Nap… Na, ná, hogy féltékeny vagyok! – mordult fel. – Egy halandó mitől jobb, mint én? Hiszen Ő választott maga mellé, még kölyök koromban… Azt akartam, már kissrácként is, hogy csak az enyém legyen… Erre egy halandót ölelget… Engem meg megtép… Tudod, rohadtul fáj! Nem csak a karom… a szívem is… Mitől jobb az a srác?

        - Ne tőlem kérdezd…

        - Kai – húzta el a függönyt Ayumi. – Tudom, hogy nehéz lesz elhinni, amit mondok, de Ő így fejezi ki az érzelmeit irántad…

        - Azzal, hogy megtép? Kösz… Utál.

        - Szeret. Csak most kicsit ideges.

        - Hát ne legyen ideges…

        - Figyeld meg, este feljön és lekezeli a sebedet… - azzal a lány már ott se volt. Ment, hogy leszedje a tollfosztó fejét.

        - Arra befizetek… Utál…

        - Túl sötéten látod a világot – csóválta meg fejét Kain is.

        - A Pokolban vagyunk, nem? – nevetett fel erőltetetten. – Hogyan lássam a világot, ha nem sötéten?