Amék nagyban tanakodtak, hogy most mi legyen, mikor halkan kopogtak az ajtón. Yu kért bebocsátást hozzájuk.

        - Valami baj van? – kérdezte Strify.

        - Nem, tudom. Mondta, hogy menjek ki, amíg Ő beszél a madarával… Kaial. – javította ki magát gyorsan.

        - Aha. – Ültek pár percig csendben, mikor Kalec ismét előkerült az ágy alól.

        - Jesszus! Mi ez? – pattant fel egyből Yu.

        - Ő, Kalecgos, a sárkányom – mosolygott Ame. – Nem, Kalec, Ő is barát, nem vacsora. – A zöld teremtmény egy lesajnáló pillantást vetett a halandóra, majd visszamászott az ágy alá.

        - Jesszus…

        - … Kai itt van? – robbant be Akuma.

        - Nincs. Mit csináltál? – húzta fel szemöldökét Ame.

        - Megtéptem… - motyogta alig hallhatóan. – Kicsit elragadtattam magam… Na, jó, túlzásba estem, a tollait hagyni kellett volna…

        - Ugye, tudod, milyen állapotban van most, emberként?

        - El tudom képzelni! De ha itt nincs… - már indult is fel. Lelki szemei előtt látta a vérző kezű démont. Utálta magát ezért. 100 éve ismerik egymást, beígérte már neki egy párszor, de sose tette meg… eddig. És most min akadt ki? Három halandó életén… - „Ügyes vagy, Aksi, marha ügyes… Kai tutira megutált… Hogy utálom én a lelkiismeretet! Ki találta ki?” – háborgott, majd már ismét saját szobája előtt volt. Sietett tovább, mikor belefutott Ayumiba. A zöld hajú épp lefelé tartott.

        - Téged kereslek, Aksi…

        - Ne, most, Gawa! Hol van Kai?

        - A szobámban… vagy a bátyjáéban, ahogy vesszük. Teljesen kivan… Mér’ tépted meg? A francba is, elevenen megnyúztad!

        - Tudom és utálom is magam miatta! – fakadt ki. Szemei párásak voltak.

        - Nah, szép, te se vagy jobb állapotban. Amúgy, meg folyton azt hajtogatja, hogy miért jobb egy halandó, mint Ő?... Nagyon nem vágja a témát… Elvégre is bízott benned kiskora óta…

        - Tudom, én basztam el… tudom… - motyogta. Közben felértek a tetőtérbe. Ayumi ajtót nyitott és intett Shinnek, hogy jöjjön, és hozza Kaint és Mancsot. A szőke pisszegett kettőt a démonnak, mire az ott hagyta a már alvó öccsét és elindult kifelé.

        - Akuma kisasszony! – biccentett. Többet nem mondott. Látta rajta, hogy Ő sincs jobb állapotban öccsénél.

        Az ajtó csukódott a háta mögött. Egyedül maradt Kaial. Megközelítette a zöld függönyt és mögé lépett. Rosszabb volt, mint gondolta. Mélyet sóhajtott, megkeményítve vonásait.

        - Kai! – szólította a hollót, mire az ösztönösen nyitotta ki szemeit. – Bocs… - mondta közömbösen. Azzal hátat fordított és indult is kifelé.

        - Bocs? – suttogta elfúló hangon Kai, miután hallotta az ajtó csukódását. – Ezt mind bírtad mondani, Gazdám? 100 év után? Bocs? Ez fáj… Jobban, mint a seb a szívemen… Ez már a lelkemet éri… - két könnycsepp folyt végig arcán.

        - Nem tudtam, hogy neked olyan is van – ütötte meg fülét a lány hangja. Bal karjával gyorsan letörölte kiszökő könnyeit. Arcát tüntetőleg fordította az ellenkező irányba.

        - Mit akar? – sziszegte kissé ellenségesen.

        - Hármat találhatsz… - ült le mellé a lány. Kezelésbe vette a nyílt sebet. – És ne magáz. OK?

        - Aha – hagyta rá, még mindig az ellenkező irányba nézve.

        - Kai… - szólalt meg suttogva, miközben elkezdte befáslizni a sebet. – Tényleg sajnálom… Nem akartam, hogy ez legyen a vége… Egyszerűen elpattant valami a fejemben és kész voltam… Le kellett vezetnem valamin vagy valakin a dühömet és sajnos Te lettél ez a valaki…

        - Ne most kezdj el olvadozni, jó? Eredj a halandódhoz, már vár… - morogta, mire Akuma meghúzta egyik fekete tincsét, majd vadul megcsókolta. Kai, azonban nem viszonozta.

        - Nem megyek sehova – feküdt mellkasára a lány. Gyengéden simított végig a fiú arcán. – Én egyetlen hollókám, hát nem érted, hogy szeretlek, még ha hülye is vagyok időnként? Elismerem, túlzásba estem, megérdemlem, ha hozzám se szólsz és megutálsz… - lassan felült. – De…

        - … Ne magyarázkodj! – rántotta vissza mellkasára a lányt. – Csak maradj itt…

        - Kai… - suttogta szenvedélyesen a nevet. – Te vagy az Életem… Még ha nem is tűnik úgy…

        - Csitt! – intette le. – Hallgass, Gazdám! – súgta.

        - Féltékeny vagy Yura?

        - Nem nyilatkozom…

        - Szóval igen… - kuncogott. – Miért?

        - Nem tudom – vont vállat. – Vele… olyan más vagy… gyengéden perverz… kedves… - suttogta kiszáradt torokkal. – Elmegyek vízért…

        - Itt maradsz! – nyomta vissza. – Eszedbe ne jusson felállni! – azzal már ott se volt. Fordult kettőt és egy pohár vízzel a kezében állt ismét a fiú előtt. Lassan felültette, aztán hagyta, hagy igyon. – Tényleg sajná’… - kezdte, de tovább nem jutott. Kai ugyanis, amint lenyelte az utolsó korty vizet is lecsapott ajkaira.

        - Csitt, Gazdám! Elhiszem! – simított ki egy kósza tincset arcából. Óvatosan maga alá nyomta a lányt, majd elkezdte csókolgatni a nyakát.

        - Kai! – lehelte. Tulajdonképpen, bármikor megállíthatta a fiút, hiszen, az meghagyta neki a lehetőséget, hogy kibújjon a karjai alól. Csak éppen ő maga se tudta mit akar hirtelenjében. Gyorsan, amíg még észnél volt, legalább nagyjából végig zongorázta magában a dolgokat. És a következő tényállásra jutott végül: Ha most lefekszik Kaial, Yu kiborul, ha megtudja. De ha Yuval fekszik le, Kai borul ki… Ez így sehogy se jó… - ráncolta össze szemöldökét. – Kai… - szólalt meg rekedten. – Kai! Édes, drága hollóm! – suttogta fülébe, amit a fiú, buzdításnak vélt és még jobban bele mélyedt munkájába. – Kai… - nyögte, mikor ismét a nyakába csókolt a sebesült. – Ezt… most ne… Nem kéne… - motyogta, mire a fiú kicsit visszább vett a lelkesedésből. Tekintete elkomorult, lerítt róla, hogy féltékeny.

        - Miatta, ugye? Amiatt a halandó miatt, ugye? – hangja rekedt volt a vágytól, és sértett.

        - Fordított helyzetben meg Te borulnál ki… - motyogta Akuma. – Basszus, nem tehetek róla, belezúgtam! Egyszerűen… nem tudom… Figyelj, nekem ez most nem megy… Sajnálom, Kai… - nézett rá könnyes szemekkel. – Ígérem, egyszer majd bepótoljuk, csak ne most… Sok ez így nekem egy kicsit… - már épp teleportált volna, mikor a fiú megragadta karját.

        - Ígérd meg! Ígérd meg, hogy az ártatlanságod Nekem adod! – kétségbeesetten pillantott Gazdájára.

        - Redben – suttogta. Apró csókot nyomott szájára. – Kiszellőztetem a fejem – mondta, aztán már ott se volt. A fiú arcán elégedett mosoly bujkált. Elnyúlt fivére ágyán, aztán hagyta, hogy elnyomja az álom.