A lányok másnap bevackolták magukat Ame szobájába, kizárva mindenkit. Szépen nekiálltak a báli ruhák elkészítéséhez. Vihogva szórták szét a selymes anyagokat, puha szöveteket, majd tűt és cérnát ragadtak és nekiálltak megvarrni ruháikat. Persze, bízhatták volna bárki másra is ezt a feladatot, de akkor minden bizonnyal valami olyan göncöt kéne felvenniük, ami szűk, hosszú és semmit se enged látni a kíváncsi szemeknek. Így aztán saját kezükbe vették a varróeszközöket és munkához láttak.

         Estére elkészültek az elbűvölő ruhaköltemények. Amén egy égszínkék selyemruha feszített, mely két részből állt. A felsője egy laza, félvállas top volt, és ehhez tartozott egy sima miniszoknya, ami lefelé haladva kissé bővült. Hozzá felvett még egy kék tűsarkút és kész volt a szerelés.

        Akuma egy fekete topban feszített, melynek nem volt pántja és mély dekoltázzsal rendelkezett, melyet kiemelt még egy hosszú ezüstlánccal. Fekete szoknyája éppen, hogy takarta bájait és ehhez felvett még egy fekete bakancsot. Jobb kezén ujjatlan fekete kesztyű díszelgett.

        Ayumin egy halovány zöld nyakba akaszthatós top volt, aminek dekoltázsa kicsit többet engedett látni a kíváncsi pillantásoknak, mint kellene. Hozzá felvett egy szintén halványzöld szoknyát, ami bővült és egyre áttetszőbb anyaga végül a térdét súrolta. Ezt kiegészítette egy zöld szandál.

        - A merevedési problémák garantáltak! – nevetett fel Akuma, mikor végre elkészültek.

        - Igen, ahogy mondod nővérkém – somolygott Ame. – Menjünk, tegyük el magunkat holnapra.

        - Nyerő ötlet – vigyorgott Ayumi is. – De úgy, hogy a ruhákat ne találják meg holnap estig. – Miután visszaöltöztek megszokott ruháikba és a holnapiakat elrejtették, visszatértek hálókörleteikbe és ledőltek aludni a fiúk mellé.



        Másnap késő délután nekiálltak rendbe hozni a srácokat. A démonokra nem volt gondjuk, nekik volt megfelelő öltözékük az estélyre. Jelenleg a hat vendéggel volt gond. Mert testőreik ünneplője nagy volt rájuk, lógna rajtuk… És nincs is nekik még másik kettő kölcsönbe.

        - OK, mi legyen? – kérdezte idegesen Akuma. – Így nem jöhettek és én nem fogok megvarrni még hat öltönyt…

        - Nem is… - intette le unokanővére. – Haza ugrunk a ruháikért.

        - Van egyáltalán ünneplőtök? – vonta fel szemöldökét Ame. – Fekete öltöny, fehér ing és nadrág, lakkcipő…

        - Valahol van… - vakarta meg fejét Yu. – Tavaly még volt…

        - Igen, de azóta a szekrény legmélyére lett száműzve és valószínűleg gyűrött is… - bólogatott Strify.

        - A magatok nevében mondjátok – horkant fel Luminor. – Nekem felakasztva pihen a szekrényemben, alatta a cipővel…

        - Dettó – sóhajtott Shin. – Pedig már mondtam nektek, hogy rakjatok rendet…

        - Apropó, rendrakás! – csillant meg Ayu szeme. – Aksi, nem rakattál te rendet náluk vagy egy hónapja?

        - Másfél – javította ki a lány. – De igen! Kai! – fordult a hollóhoz. – Gyere velem és segíts! Gawa, te menj el Lumi cuccáért, te jártál a lakásán, a többiekét hozom én! – azzal már ott se volt.
 

        Estére már megvoltak a fiúk cuccai is. Várakozóan ültek a konyhában, várván a lányokra, akik eltűntek Ame szobájában. Magukra öltötték a ruhákat, aztán elvégeztek kisebb igazításokat. Kifestették szemüket, halvány rúzst kentek szájukra… meg a többi. Egy kis ez, egy kis az. Aztán csak kitévedtek a szobából és lementek a fiúkhoz a konyhába.

        - Mehetünk! – lebegett be Ame. A fiúk nagyot nyeltek, mikor végignéztek rajta. Mögötte felbukkant Ayu, majd Akuma.

        - Minden rendben? – húzta fel szemöldökét az utóbbi kérdőn.

        - Ah-ha… - nyögték.

        - Akkor, jöttök?

        - Hát… ööö… izé… Mi még ücsörgünk még itt egy kicsit… Majd utánatok megyünk… - nyögte ki Kain azt, ami leírt mindenkiről.

        - Igen, induljanak csak el a kisasszonyok! Nekünk még van egy kis megbeszélni valónk… - helyeselt Ryo is. Majd suttogva fordult a fiúk felé. – Tavaly még normálisan felöltöztek…

        - Normális ez – vigyorgott Yu. – Csak nézőpont kérdése, hogy hová…

        - Nem vagyok süket – állt meg mögötte a vörös hajú. – Merevedési gondok? – simított végig kacéran a fiú arcán, mire az nagyot nyelt. – Hmm? Igazán kellemetlen, főleg, hogy már felállni se tudtok…

        - Talán mégis fel tudunk állni – szólalt meg rekedtes hangon Kai, miközben hátulról átkarolta a lányt.

        - Pejsze… - kacagott. – Gyertek inkább!

        - A bálba – tette hozzá zárásként Ame, visszazökkentvén ezzel a fiúkat a valóságba.

        - Nem pedig a hálóba…

        Húsz perccel később már az udvaron jártak. A főbejáraton bementek a kormozott kastélyba, onnan a tróntermen átvágva néhány folyosón keresztül vágva érkeztek a bálterembe.

        - Már akartam kérdezni… - szólalt meg Romeo. – Miért van bekormozva az épület?

        - Hát… - néztek össze a lányok, majd Ame megadta a választ. – Ükapánk ráunt arra, hogy a Birodalom legvégéről is látja az arany csillogását, ezért bekormoztatta. Viszont a nagyapánknak a kormozás nem tetszett és lemosatta. És most apánk ismét bekormoztatta…

        - Aha. És… Mi lesz, hogyha Ti rendelkeztek felette?

        - Hmm. – Gondolkodott el egy kicsit Akuma. – Lássuk csak, én arra gondoltam, hogy átfestetjük az egészet babarózsaszínre és termőföldet hozatunk, mindenhol rózsaszín virágok nőnek majd, minden ennek árnyalataiban fog pompázni, gyönyörű szép fehér csipkékkel… Aztán hozhatnánk még néhány legendás lényt… Mondjuk unikornist, griffet, hidrát, tündérkéket… - Mire idáig elért mondanivalójában a többiek már a visszatartott röhögéstől fulladoztak. – És végül… - tartott egy kis hatásszünetet, majd ördögi mosoly kúszott fel arcára. – Végül, minden teremtményt megölünk, és a vérükkel festjük újra az egész Birodalmat… - Hirtelenjében mindenkinek ráfagyott a mosoly az arcára.

        - Ezt azért nem vártam… bár gondoltam – nyilatkozott Yu.

        - Hehe… - kacagott fel.

        - Egyébként, valószínűleg feketére festjük, esetleg valami halovány sárgára… De ha Akumán múlik, fekete lesz…

        - Jaja – vigyorgott a lány, mikor két szolga kitárta előttük az ajtót.

        - Musume Akuma, Haruno Ame, Ogawa Ayumi kisasszonyok, Kai, Roy, Kain úrfival és Yu, Strify és Shin urak… Romeo, Kiro és Luminor urakkal… - jelentette be a belépőket a bent álló komornyik.

        - Rodin! – biccentettek felé a lányok. – Hogy van?

        - Köszönöm kérdésüket, jól. – Szemei kezdtek tágra nyílni, mikor megpillantotta a ruhakölteményeket.

        - Helyes… - perverz vigyor terült szét a lányok arcán. – „Igen, Ő is küzd…”

        - Lányok! – került elő apjuk a tömegből. A férfi teljes pompájában állt meg előttük. Fekete szmokingot viselt, azonban démoni vonásait most nem rejtette el. Fején két hatalmas szarv pihent, szemei vörösen izzottak, fogai, fülei hegyesek, karmai élesek. Fekete haja kifésülve, kissé kócosan omlott tarkójára. Hosszú farka jobbra- balra járt.

        - Atyánk!

        - Nagyúr! – biccentettek a többiek. A halandók kissé meghátráltak. Az „előző” Sátán kifejezetten jobban tetszett nekik.

        - Hát igen, Apámra ütöttem – állapította meg ismételten Akuma.

        - Én meg a Mamára – vigyorgott Ame, majd a feléjük közeledő gyönyörű nő karjai közé vetette magát.

        A nőnek angyali arca, sötétlila haja és szeme volt, testén egy fehér ruha pihent, mely kiemelte nőies vonalait. Karmai, fogai kisebbek, kevésbé élesek, mint urának.

        - Kicsikéim! – sóhajtotta. – A mama szeme fényei! Ayumi, Édesapád és Édesanyád nemsokára itt lesznek.

        - Köszönöm, Asszonyom. Gyertek, fiúk – intett nekik, mire a srácok utána eredtek.