A Pokol legmélyebb pontja, a Tombolda. A Pokol aljanépétől kezdve mindenki ide járt, aki tehette. A régi templom romja, ami még az Emberek világából süllyedt el. Aki távolról nézi, nem lát benne semmi különlegeset, viszont aki ismeri a járást, tudja, mit rejt a régi épület. A kriptákban volt az igazi élet. Odalent mindent megtalálhattak a legperverzebb férfiak halhatatlan stílusban, amit csak el tudtak képzelni. Szadomazo felszereléseket, kínzókamrákat. A nőneműeken minimális ruhamennyiségeket, ütős italok, kedélyjavító szerek, kéjnők, kurvák, stricik, melegek… Fiatalok és öregek, szegények és gazdagok, mind ide jártak. Ugyanis, itt voltak a legjobb és legvadabb bulik. Minden jóravaló férfinép ide járt… akár a barátnőjével együtt, hiszen a kripták hálófülkéiben gond nélkül maguk, avagy többedmaguk lehettek és senki se szólt érte. Bármit kipróbálhattak, amit máshol nem tudtak… Talán ez adta a hely hírét az egész Pokolban.

        Ide jöttek a fiúk… szórakozni… Nos, igen, elütötték az időt kényük – kedvük szerint. Iszogattak, röhögtek egy órán át, az alatt előkerült néhány szemre való kéjnő, akikkel karöltve tűntek el, hangulatuknak megfelelően. Ezeken a nőkön nyugodtan levezethették felgyülemlett feszültségüket.

        Eközben a bálon a lányok még párszor megtáncoltatták a fiúkat jó alaposan, majd vissza teleportáltak hálókörleteikbe. Természetesen Luminort és Kirot is kimenekítették onnan, majd kedvenc háziállataikat, Shaddyt, Kalecgost, Mancsot és Manát, az óriási fekete özvegyet a két fiúra bízták, akik meghűlve figyelték a négy ragadozót.

        Mialatt ők ketten csak pislogtak a négy nem mindennapi háziállatra, Yu éppen jól elvolt Akumával. Csillogó szemekkel nézett a lányra, aki az ajtót zárta be, majd még mindig táncikálva lépdelt vissza az ágyhoz, amin a fiú kifeküdt.

        - Szóval, mi lesz „kislány”?

        - Kislány a nénikéd! – térdelt a fiú lábai közé. – Hogy mi lesz? Jó kérdés… Tudod… - kényelmesen elfeküdt a fiún. – Megígértem Kainak, hogy először az övé leszek…

        - Hogy mi? – horkantott megvetően. – Ne már… Miért ígérted meg neki?

        - Yu… - sóhajtott. – Csak…

         - Nem csak! Egyébként is, amiről nem tud, az nem fáj neki! – simított végig oldalán.

        - Yu, nyugi, jó? Ezt még… át kell gondolhnom… - felnyögött utolsó szavánál, mivel a fiú saját, vágytól duzzadó ágyékát az övéhez préselte, enyhe csípőmozgással kísérve.

        - Felviszlek a csúcsra… Elröpítelek a mennyek kapujáig a Pokolból… - suttogta égő vágytól rekedten.

        - Nagyon biztos vagy… - tovább nem jutott, mivel a fiú ajkaival befogta ajkait.

        Strify átkarolta az ajtót záró Amét. A lány beleborzongott érintésébe, érezte a fiú vágyát, tudta, hogy Ő hozta ki mindezt belőle. A másik csak rá várt. Felemelte kezét, majd kicsit hátra döntve megkereste a fiú arcát, nyakát.

        - Strify… - sóhajtott vágyakozva.

        - Mond… - válaszolt a fiú rekedtesen.

        - Én… - motyogta. – Csinálj velem, amit akarsz… - A fiú válaszképp belecsókolt nyakába. Óvatosan karjai közé vette a vágytól remegő törékeny testet, majd az ágyhoz sétált vele és ott lefektette.

        - Ugye, Kalec nem tud bejönni? – lehelt apró, kis lágy csókokat arcára, nyakára.

        - Nem… - A srác biccentett, majd tovább csókolgatta kedvesét. Lejjebb kúszott nyakáról a hasára. Amikor már mély sóhajok hagyták el a lány ajkait lefejtette róla a toppot és a melltartót. – Strify…

        - Hmm? – pillantott fel rá. – Mégse akarod?

        - De… - kezét a lány kebleire helyezte.

        - Akkor? – vonta össze szemöldökét.

        - Én…

        - Mond, kincsem… - csókolta meg lágyan ajkait.

        - Szeretlek… „Legalábbis, azt hiszem… Vagy mégis inkább Ryo?” – Azonban elmélkedését megszakította a következő csók, ami még vastagabb rózsaszín ködöt kavart elméjében. Az égő vágy eluralkodott teste felett.

        Lágy csókokkal borította be testének minden porcikáját. Lefelé haladt a nyakától a melléig, ahol elidőzött egy kicsit. Kezével közben beletúrt hajába, míg másikkal mellette támaszkodott. Ame ajkait apró sóhajok hagyták el, egyik kezével a fiú vállába kapaszkodott, a másikkal a lepedőbe kapaszkodott. Zihálva vette a levegőt, akár csak Srtify.

        Lassú mozdulatokkal lefejtette a lányról a kék, félvállas toppot, majd kibújtatta melltartójából. Ajkai közé vette Ame egyik mellbimbóját, majd elkezdte szívogatni, míg meg nem keményedett. A lány nyögései zeneként hatottak füleinek. A lány átkulcsolta nyakát, majd hátán futtatta végig ujjait. Mikor fölfelé húzta őket, körmeivel akaratlanul is belevájt a fiú bőrébe, mire az felszisszent.

        - Bocsi… - nyögte Ame.

        - Semmi gohnd… - lehelte Strify. A fájdalom minden érzését elnyomta a benne tomboló vágy. Visszatért a lány melleihez, minek következtében a lány ölében egyre nagyobb melegség kezdett szétáradni.

        Lassan végigsimított derekán és ujjait beleakasztotta a szoknya felső szegélyébe és a bugyival együtt kezdte lefelé húzni. Ame viszonzásképp, elkezdte lefejteni róla a fehér inget, hiszen a zakót már réges-régen a földre dobták. A szoknya és a fehérnemű is landolt a földön és onnan néztek vissza a többi ruhaneművel sértődötten.

        Strify karjai bele akadtak az ingujjába. Ame ránézett, majd két határozott mozdulattal letépte róla a fehér szövetet. A fiú ajkán perverz mosoly bujkált. Ledöntötte a párnák közé a lányt és ismét elkezdte csókolgatni a felhevült, libabőrös testet. Lassan haladt lefelé, karjaival lassan hajtotta szét a lány combjait. Ujjaival lassan belé hatolt, mire a lány nagyot nyögött, szétszakítva körmeivel a lepedőt. A fiú rápillantott, ismét megcsókolta, közben ujjaival mélyebbre hatolt. Egyre mélyebb sóhajok hagyták el a lány ajkait. Kisebb cuppanás kíséretében kihúzta ujjait a lányból, aki remegő kezekkel nyúlt övéhez, majd fejtette le róla a nadrágját.

        Az alsónadrág párban a fekete ünneplővel a földre hullt. A fiú a lány fölé gördült, szenvedélyes csókot váltottak, majd mikor elszakadtak a levegőhiány következtében a srác feltette a kérdést: - Biztos? – Választ nem kapott. Ame megcsókolta és kissé megemelte csípőjét, lábaival átkulcsolta a fiú derekát, miután ágyéka ismét az ágyon volt. Nem volt több kérdése a fiúnak. Lassan és óvatosan hatolt egyre mélyebbre a járatban. Aztán áttörte a szűzhártyát, mire a lány teste kissé megdermedt. Gyengéden kezdett benne mozogni, majd folyamatosan egyre gyorsított, ahogy a lány szokta a helyzetet és felvette a tempóját. A két test eggyé olvadt. A testükben szétáradt a boldogság.

        Zihálva néztek egymásra. Strify már nem bírta tovább tartani magát, ráfeküdt a lányra, rajta nehezedett teljes súlyával. Vigyorogva csókolt bele Ame nyakába, mire a lány halkan felnevetett.

        - Nem volt… még elég? – suttogta.

        - Belőled? Nem… - somolyogta. – Soha.

        - Aha… - motyogta. – Nehéz vagy…

        - Bocs… - lassan megemelkedett, ágyéka még egyszer mélyebbre merült, mire mindketten felnyögtek, aztán lassan kicsúszott Ame testéből. Elterült a lány mellett, magukra rántotta a takarót és szorosan magához húzta a kis testet. – Szeretlek.

        - Én… is… - súgta alig hallhatóan. Fészkelődött egy kicsit, aztán a lehető legszorosabban hozzá préselte magát a fiú mellkasának. Fejét a srác kezén pihentette, aki belefúrta hajába a fejét.

        - Nagyon borzalmas voltam? Így elsőre?

        - Nem… Nekem nem… - mosolygott, mint a vadalma. – Hát én?

        - Istennő vagy… - búgta.

        - A hátad…

        - Hagyd, majd később. Most aludj inkább – mormogta.

        - Oksa… - motyogta és nagyot ásított. Alig pár percen belül elnyomta őket az álom.

        Romeo körbenézett a pinceszobában. A helység nagyjából ugyan úgy volt berendezve, mint a fönti szobák, azzal a különbséggel, hogy a falak nem voltak levakolva se, így az ember nézhette a csupasz téglákat.

        - Szép a szobád… - szólalt meg végre Romeo, a fekete boszorkánykonyhában.

        - Kösz – biccentett Rika. Romeo a polcokon sorakozó könyveket kezdte szemügyre venni. Volt ott minden. Szerelmes regény, történelmi leírás a Pokolról, Mennyről és a Földről, csillagászati könyvek, úti könyvek a Földre, szakácskönyvek, Hogyan gyártsunk bombákat? Kézikönyvek egész gyűjteménye.

        - „Hogy mi? – pillantott vissza idegesen az utolsó 10 polcra. – HOGYAN GYÁRTSUNK BOMBÁKAT? KÉZIKÖNYVEK???” – Ez csak egy rossz vicc… - motyogta.

        - Mi? – kérdezte Rika, miközben a lámpa fényében összeöntött néhány port egy fém félgömbbe.

        - Hogyan gyártsunk bombákat kézikönyvek? – meredt rá értetlenül.

        - Igen, nagyszerűen leírja, hogy, hogyan kell házilag otthon, egyedül nagyszerű repeszgránátokat, ágyúgolyókat, papírbombákat, C4-eket, atombombákat, idegbombákat, ideggázos bombákat gyártani. Leírja még azt is, hogy hogyan kell bedrótozni valakit, hogyan lehet időzíteni, hogyan kell a lehető legészrevehetetlenebbül elrejteni valahol vagy, hogy… - Romeo az első két szó után elvesztette a fonalat és beleveszett az információkba, kicsit meg is szédült tőlük. Kábán ült le az ágy szélére.

        - Aha – nyögte ki végül. Az ágyon fekvő lapra nézett. Azon egy recept volt. – Ez valami recept?

        - Aha. Saját recept a következő bombámhoz… - Több se kellett Romeónak. A gyér fény elsötétült előtte és hanyatt dőlt az ágyon.

        - No, Kainra nem lesz gond jó ideig – vigyorgott Ayumi Shinre. – Mi legyen?

        - Öhm… - Vonogatta vállát a fiú. – Nem tudom.

        - Ugyan, biztos van ötleted… - bújt hozzá.

        - Hát… éppenséggel van… - hagyta rá. Orruk két centire volt egymástól.

        - És, mi? – tette fel a költői kérdést ártatlanul Ayu. Pedig a válasz ott virított Shin szemében…

        - Szerintem… Te is tudod… - csókolta meg óvatosan a zöldhajút.

        - És, ha mégse? – döntötte hanyatt a fiút.

        - Hát… Ez esetben – fordult fölé, - majd megmutatom – vigyorgott perverzen. Újabb csókot váltottak, majd a fiú keze felfedező útra indult a lány testén…

        A Tomboldában négy démon merevedett meg a mozdulata közepén. Hiába is, megérezték, hogy gazdáik szórakozni kezdtek a halandókkal és sajnos, ezt nem hagyhatták annyiban. Csapot- papot hátrahagyva teleportáltak a torony tövébe, majd széledtek szét emeletenként.