Akuma döbbenten meredt maga elé. Ott ült az ágyán és bámulta a takaró ráncait, mióta Kai kiment. Az pedig már volt, vagy egy órája. Nem sokkal mellette ácsingózott Yu, aki nem tudta eldönteni, mit tegyen ezek után.

        - Tényleg azt mondta, hogy mindig engem lát, mikor másik nővel van? – suttogta alig hallhatóan. A fekete hajú fiú leült mellé.

        - Azt – bólintott rá csöndesen.

        - És én még azt hittem… - suttogta megtörten, - hogy nem szeret… - egy könnycsepp folyt végig arcán.

        - Miért? – meredt rá a fekete hajú. – Miért hitted ezt?

        - Nem tudom… - vont vállat. – Folyton bunkó… hozzám se szól, vagy éppen csak morog egy sort. Lázadozik, visszavág, és folyton kötözködik, az ellenkezőjét csinálja annak, amit kérek… Akármit csinálok is, rám se hederít. Most, hogy Ti itt vagytok, teljesen megkergült… - vett egy mély levegőt, majd szeme megcsillant, fejét felkapta, döbbenten nézett Yu szemébe. – Azt mondta, Ame…?

        - Ööö… Igen… - bólintott rá Yu kábán. Tekintetük összeforrt egy pár másodpercre, majd egyszerre ugrottak le az ágyról és dübörögtek le a lépcsőn Ame szobájába.

        Feltépték a szoba ajtaját és egyszerre furakodtak be rajta. Ame és Strify mostanra rendbe hozták magukat, így nem volt gond, hogy ismét hívatlan vendégek törtek rájuk.

        - Kopogni luxus? – meredt nővérére.

        - Strify, kifelé! – ordította Aksi. – Yu, te is! Nyomás! – a két fiú engedelmesen távozott a helyszínről. Így a testvérpár magára maradt. – Hogy képzelted…

        - … Ne kezdd, el előröl már te is! – horkantott unottan Ame. – Már megkaptam Ryotól és apától is megfogom. Tudom, én vagyok a kisebb és még te is szűz vagy meg nem töltöttem be a 180at, de 160 múltam, szóval, ha engedélye volt rá, megtehette, akkor is, ha csak vendég és halandó.

        - Igen – biccentett nővére. – És, mi van Ryoval? Ő már nem számít?

        - Dehogynem… Csak éppen, ő az, aki minden héten félre kefél…

        - Ame… - karolta át húgát Aksi. – Tudod, nekem most nyögte ki Kai, hogy bárkivel is bújik össze, mindig engem lát maga alatt…

        - Viccelsz?

        - Nem… Csak hát… rendesen összevesztünk… elbasztam. – sóhajtott mélyet.

        - Gyanítom, én is. Fogadjunk, Ryo feldobott Apának és Ő perceken belül lemészárol minden halandót a toronyban…

        - Hát ilyennek ismer? – lépett ki a mélykék függöny mögül az ezüsthajú.

        - Mióta állsz te ott?

        - Fél perce – érkezett a felelet. – Egyébként, nem Önt akartam feldobni, hanem fel akartam mondani és beállni a seregbe. De Sátán lebeszélt erről a tervemről…

        - Ryo… - ugrott a férfi karjai közé, aki ezen kicsit meglepődött. Hiszen alig néhány órája még egy halandóval volt. – Soha, soha ne mondj fel! Kérlek! – nézett rá könnyes szemekkel.

        - Jó… - sóhajtott mélyet. – Nem mondok fel… - egyezett bele végül. Az idilli képet Akuma törte meg.

        - Nem tudod, hol van Kai?

        - Nem – rázta meg fejét. – Sajnos nem. Miért?

        - Mert összebalhéztam vele… - azzal elindult az emeletre. Benézett saját függönye mögé, ám Kai nem volt ott, hát felment Ayumihoz.

        - Oi Gawa! Nem láttad Kait? – tette fel a költői kérdést.

        - De. Sírt egy sort, természetesen, csak idézőjelesen, aztán elrepült.

        - Nem mondta hova?

        - Nem – felelt Kain. – Megkeressem?

        - Kösz, ne fáradj. Majd megtalálom… - Az ablakhoz lépett és kiugrott a toronyból. Zuhanás közben bontotta ki szárnyait, majd még félúton repülni kezdett.

        Ikuto szenvedélyesen csavargott Rika nyakán. A lány nyugodtan beszélgetett Romeóval, ellenben vele, a fiú igen csak ideges volt. Különösen a lány nyakában tekergő kígyó miatt.

        - Mi a baj? – kérdezett rá végül Rika.

        - Sem-mi… - dünnyögte.

        - Akkor? – vonta fel szemöldökét.

        - Idegessz a fiúcs-sszka… - sziszegte Ikuto nyugodtan. – Én már csszak tudom…

        - Ikuto, csönd legyen – intette le a lány. – Ámbár, igaz, hogy a kígyók megérzik az emberek érzelmeit… Már, ha lehet ezt mondani a hőkamerájukra…

        - Aha… - bólintott rá.

        - Na, mi bajod? – faggatta Rika Romeót.

        - Nem tetszik, ahogy fixíroz… - intett fejével a kígyó felé. A démon erre gondolt egyet, majd hirtelen előre lendült, kitárt állkapoccsal, hangosat szisszenve.

        - Ikuto! – csattant fel Rika, bár a démonfiú így is megállt a halandó egyén arca előtt két centivel. Csupán nyelve hegyével érintette meg annak orrát, így a fiút teljesen kirázta a hideg. – Ikuto! – sziszegte vészjóslóan a fekete hajú lány. – Ne akard, hogy lenyomjak a torkodon egy időzített bombát, mert még csomót is kötök rád, aztán megnézzük, hogyan szaggat cefetekre a detonáció…

        - Inkább ne… ssz.…- sziszegett a hüllő, majd lassan visszacsavarodott a lány nyakára. – Nem sszeretnék szcefetekben a falra kenődni…

        - Jó… - ennek örömére, Rika felállt és a szoba végében lévő fekete függöny mögé lépett.