Meleg szél süvöltött végig a kihalt tájon. A sziklák az ég felé meredeztek, mint a barlangokban a cseppkövek, annyi különbséggel, hogy ezek nem cseppkövek. Évszázadok óta álltak már, a talaj kitüremkedései voltak és a Pokol részei. Nélkülük, a táj se lett volna olyan zord és kegyetlen.

        Magasan, a sziklák fölött egy árny repült végig, a birodalom határain kívül. Hiszen, ha volt hol keresnie a személyt, akit szeretett, az arra volt. Ennyire már ismerte a démont. Szállt a kietlen sziklák felett, az élettelen port felkavarva. Errefelé nem éltek démonok, inkább csak szörnyek, lázadó alakok. Akinek volt egy kis esze, tudta, hogy itt még annyi élelem sincs, mint a falakon belül, így inkább csak a temetők és a remeték jártak erre, meg néha a kiképző osztagok. Illetve, a lázadók, akiknek valahol, a sziklák sűrűjében volt a fészkük.

        Végre valahára megpillantott egy alakot a zord természeti képződmények tövében. Lejjebb ereszkedett, hogy jobban lássa, ki az, mi az. Már volt is egy olyan érzése, az lesz az, akit keresett, de biztos még nem lehetett dolgában. Még mindig a magasban volt, jobban szemügyre vette a sziklaképződményeket. Ahol a démon állt, első ránézésre egy körgyűrűnek tűnt, ahova csak a magasból lehet bejutni. Azonban nem akart csapdába esni, hát jobban körbenézett. Még mindig nem látott másik ki és bejáratot a fiúhoz, hát leereszkedett. Nem érzékelte, hogy erőteret vonna bárki is a sziklák köré. A démonra nézett, aki egy sziklának támaszkodott, neki háttal. Kicsit görnyedten állt, de nem vette észre a lányt. Lassan közelebb lépett hozzá, megérintette vállát.

        - Kai… - a test eldőlt. Döbbenten hőkölt hátra egy fél lépést. Agyában lassan tudatosult a kép, egy bábu volt, nem a démon. Viszont egy elég élethű bábu. Érezte hátán egy férfi pillantását, ám, mire megfordult volna, az illető megragadta karját és a szikla felé tolta, ahol egy a kövekhez láncolt erős vasbilincset kattintott a kis csuklókra. Döbbenetéből még csak fel se tudott eszmélni, mikor kapott egy pofont és a sziklafalnak csapódott. Nem tudott felocsúdni, felháborodásától, megrántotta karjait, de a láncok nem engedtek, szorosan tartották fogva. Riadtan emelte fel tekintetét támadójára, azonban, még mielőtt megnézhette volna magának, ki is az, egy sötét kendő került szemei elé és nem látott semmit. A helyzet kezdte felbosszantani, nem bírta elképzelni ki lehet ilyen pofátlan az egész Alvilágban, hogy vele így jár el.

        Végül úgy döntött, a harci felszerelésében, talán többre megy, hát alakot váltott, úgy rángatta a láncokat, de azok még mindig nem engedtek. Fogva tartója, pedig, nem, hogy elengedte volna, hanem szorosan egy sziklának döntötte a hasát. Ekkor kezdett leesni neki, mire készül az illető. Eddig, azt hitte fogoly. Kezdett rádöbbenni, hogy itt sokkal többről van szó. A férfi kemény, durva kezekkel leszedte róla a melltartót és félre dobta. Mellei a hideg követ érve megkeményedtek, libabőrös lett egész teste. – Ne… Mit csinál? – nyögte nehezen az első szavakat, mikor az ismeretlen a melleit kezdte masszírozni és nyakába csókolt… durván. – Eresszen el… Kai! – sikította a fiú nevét. Hiszen, ha minden igaz, akkor egyetlen hívó szavára ott kell teremnie és segítenie neki. – Segítség! – ordított fel kétségbe esetten, mire ismét kapott egy pofont.

        - Hallgass! – mennydörögte a támadója mély hangján.

        Azt mondják, az emberek ostobák. Ugyanakkor a halhatatlanok sem különbek. Különösen a fiatalság nem az, hiszen, ki lenne olyan ostoba, hogy lemegy a Tomboldába, anélkül, hogy betöltötte volna a 200-adik életévét? Márpedig, 180 éves szinten is lemerészkedik oda jó néhány kiskorú. Aztán persze, nem teljesen ártatlanul jutnak ki onnan…

        Egy lány araszolt lefelé a kriptába vezető csigalépcsőn. Alakja csinos volt, hosszú haját kontyba fogta. Egy hosszú ujjú pólót, egy mellényt, egy csőszárú farmert és egy magas szárú csizmát viselt. Szemében némi félelem csillogott, de magabiztosan sétált lefelé a lépcsőkön.

        A központi teremben, ami bárhelyként és mulatóként szolgált. Vagy 600 kiéhezett férfi szempár szegeződött az apró és törékeny testre, amiről leírt, még olyan ártatlan és tiszta, mint a hó. Egyesek nyálukat csorgatták, mások agyában perverz gondolatok cikáztak, míg ismét mások felálltak, hogy közelebbről is szemügyre vegyék a kis ajándékot, akit még ki kell csomagolniuk.

         A lány kicsit megtorpant, úgy tűnt, önbizalma kezdett elveszni. Talán már nem tartotta olyan jó ötletnek, hogy ilyen mélyre merészkedett. Szemei ide- oda jártak a teremben, fogaival ajkaiba harapott, majd lassan tovább indult, a pult felé. A terem felénél se járt, mikor már kapta is a jobbnál jobb ajánlatokat, az élces és perverz megjegyzéseket önmagára vonatkozólag, míg saját magát gondolatban százezredszerre is elátkozta.

        Az egyik asztal mellett haladt el, mikor az egyik férfi megcsapta fenekét, mire nagyot ugrott és dühösen nézett a támadóra. Azonban dühével csak olajat öntött a tűzre. Több kiéhezett vadállat is felállt és felé indult, mivel megkívánták a friss húst és az ártatlan kis szűz, amint tüzes a dühtől, nagyon kívánatos volt számukra. Riadtan nézett valami egérútféle után, de már a bejáratot elállták a férfiak. Egy üres falrészletre lett figyelmes, azt célozta meg. Többen utána kaptak, de csak ruháját szakították el, kontya csúszott szét.

        - Nocsak, Ayumi Úrnő! – vigyorgott az egyik, félig részeg fazon, mire többen felnevettek.

        - Mit keres Kegyed itt? – kérdezte egy nagydarab fickó.

        - Kaint… - cincogta rémülten.

        - Kaint? A farkast? Hiszen, farkunk nekünk is van, nem igaz, fiúk? – nyúlt férfiasságához, röhögve. A lány szíve a torkában dobogott, gyomra immár a sokadik bukfencet vetette. Ujjaival görcsösen keresett kapaszkodót a hideg márványköveken. Remegett egész testében, mint a nyárfalevél. Néhány bátrabb fickó máris a közelébe került. Nagyot nyelt, szíve megállt abban a pillanatban, mikor az egyik démon hozzá ért.

        - KAIIIN!!! – visított egy nagyot, még mielőtt elvesztette volna eszméletét. Látta, amint a démonok meghátrálnak, majd a lábai előtt is felfedezte a fekete farkas sziluettjét, de a többit, valahogy nem bírta feldolgozni hírtelenjében.

        Megmozdult benne valami, amit nem tudott hova tenni és ez a valami elnyomta az összes többi érzékét. Vágyott valamire, … de sokkal inkább valakire….