Unottan ült fel a pinceszobában. Nézte, amint a másik kettő egymáshoz bújva mélyen alszik. A fenti világban most hajnalodott. A két hét, amit a halandók itt tölthettek, a vége felé közeledett. Hiába is, nekik nem tűnt többnek az egész 3 – 4 napnál. Bezzeg a helybeliek tisztában voltak az idő múlásával az Örök Sötétség Birodalmában. A démon csak nézte gazdáját és a mellette heverő halandót. Még volt 3 napjuk itt, aztán visszatérnek otthonaikba.

        Egy szellem kúszott be az ajtó résein. Némán nézte a halott lelket, amint az ismét alakot öltött. Plazma teste kissé megszilárdult, majd várakozóan tekintett üres szemeivel a démonra.

        - Mi van? – kérdezte Ikuto. – Még alszik. Hagyd pihenni, ha már eddig nem jöttél… - A szellem híreket hozott, amik a halott lelkek csatornáin gyorsabban terjedtek, mint a halhatatlanokén. Ikuto csak pislogott a hírek hallatán. – Azt mondod, Ayumi kisasszony a Tomboldában járt? … Hogy Kai engedély nélkül nyúlt Akuma Úrnőhöz? … Most viccelsz? – meredt rá hatalmas szemekkel. A mozgó plazmagömb megrázta magát. – Mikor? … Néhány órája? … Egy időben? … Értik a dolgukat… Látszik, hogy testvérek… - sóhajtott mélyet. – Jó, nyugi! Átadom az üzenetedet. Ha kellesz, hívni fogunk. Most menj! – intett neki. A szellem „meghajtotta” magát, aztán kiszivárgott az ajtó résein, majd eltűnt a temető irányában.

        Ikuto az alvó lányhoz lépett. – Bumm! – súgta szenvedélyesen a fülébe. A fekete szempár élénk csillogással nyílt ki.

        - Bumm? – húzta mosolyra száját, bár tekintete még álomittas volt kicsit.

        - Bumm – bólintott rá a démon. Rövid szavát szenvedélyesen suttogta szinte Rika szájába. – A szellemek híreket hoztak – simított végig vágyakozva a lány oldalán, minek következménye képen gazdagodott egy pofonnal.

        - Miféle híreket?

        - Hát… A testvérpár egy időben tombolt…

        - Ugratsz? – vágott szavába. – Azt akarod mondani, hogy már csak én vagyok…

        - Igen. – Rika fal fehéren meredt Ikutora.

        - Rossz vicc…

        - Nem vicc – vigyorgott a srác. – Érdekes, hogy pont Te maradtál utoljára, mikor elvileg én vagyok a legperverzebb mindenki közül.

        - Strify nem számít! – szólt közbe ismét Rika. – Ő halandó, tehát Ame elvileg még érintetlen, hiszen nem Ryoval volt. Szóval, nem vagyok egyedül – öltött nyelvet a démonra. Úgy érezte neki van igaza, hogy a mentőötletét elfogadja majd a fiú is.

        - Nekem nyolc – vont vállat Ikuto, miközben ráfeküdt Rikára.

        - Szállj le rólam! – nyögte.

        - Nem… Hagyjuk aludni? – intett a még mindig szunyáló Romeo felé.

        - Aha.

        - Ébresztő! – vágta fejbe a fiút, mire az felébredt.

        - Mondtam, hogy hagyd aludni – morogta Rika.

        - Nem érdekel. Akarlak. Most. Szóval, Öcsi! – pillantott a még kicsit kába és dühös Romeóra. – Vagy kimész, vagy beszállsz…

        - Nem leszek szendvics! – üvöltött fel Rika kétségbe esetten. – És nem is fogtok ketten…

        - Miért? – nézett rá kérdőn a kígyó. – Én bemelegítelek Téged, aztán Ő is bemelegít, majd elintézem, hogy Te is élvezd… Nem jó program?

        - NEM! – visított fel.

        - Pedig jó ötlet – duzzogott Ikuto.

        - Nekem is tetszik – húzta cinkos mosolyra száját Romeo.

        - De nem lesz belőle semmi! Felejtsétek el! – vágta fejbe mindkettőt.

        A vörös hajú fáradtan állt a zuhany alá. Bő egy órája keveredtek haza Kaial és mostanáig szunyáltak. Lassan kicammogott a démonhoz, aki mélyen aludt. – „Anyád…”

        - Kai… - simított végig gyengéden a démon arcán.

        - Hmm? – emelte fel fejét. – Úrnőm? – motyogta álomittas hangon.

        - Kérlek… repetázzunk… - lehelte fülébe szenvedélyesen. A fekete hajú egyből felébredt a gondolatra.

        - Ahogy óhajtja… - karolta át derekát.

        - Várj! – előhúzott egy bilincset és a srác csuklóira kattintotta. – Gyere, állj fel! – húzta az ágy vége felé, a holló pedig engedelmesen követte. Kíváncsi volt arra, mit agyalt ki a lány. – Gyere csak… - búgta sejtelmes hangon Akuma. Felállt az ágy végén, majd mikor a fiú is mellette állt, a fejük fölött lévő lánchoz rögzítette Kai bilincseit.

        - Hé… Ez meg… - kezdett tiltakozni egyből a démon. – Mit akarsz?

        - Hogy mit? – arcán ördögi mosoly jelent meg. Mellbe bökte a fiút, mire az egy lépést hátrált, ennek következtében leesett az ágyról. A láncok viszont a magasban tartották, karjai megrándultak, lábai a földet érték. – Ügye nem hitted azt, hogy megúszod büntetés nélkül, amit velem műveltél? – A holló tekintetébe rémület ült. – Örülj, hogy nem szólok Apámnak! – sziszegte a démonlány a fiú fülébe. Hosszú hajánál fogva megragadta. – Legalább nézz rám, mikor hozzád beszélek! – sziszegte, maga felé fordítva a fiú arcát. Elégedetten nézte a riadt szempárt. Leugrott az ágyról, teste a démonéhoz simult, mire az kicsit meghátrált. A lány ujjai kacéran simítottak végig az edzett mellkason. – Legalább élvezted? Mert megsúgom, többet nem fogod… - egy határozott mozdulattal szétszakította Kai felsőjét és a földre dobta a fekete anyagot. A csóka nem válaszolt, ajkait összeszorította, némán tűrte a megaláztatást. Szíve hevesebben kezdett verni, mikor a vörös hajú letérdelt előtte. Talán reménykedett valamiben. Azonban hamar ráébredt, hiú ábránd költözött lelkébe az előbb. Akuma, ugyanis, lábaira is bilincset helyezett. – Így ni – állt fel a lány. – És most… - mondatát nem fejezte be. Teleportált a szobából. Kainak se kellett több. Egyből megpróbálkozott a láncok elszakításával… Rá kellett jönnie, hogy ez nem fog menni neki. Tépte, cibálta, de csak annyit ért el vele, hogy a csuklóját sebesítette ki. Keserűen várta vissza Akumát. Nem akarta megtudni, milyen büntetést szán neki a lány.

        - Remélem… - sóhajtott mélyet a csöndbe. – A goblinokat kihagyja belőle…

        Ame némán ült az ágyán, mellette Ryoval. Az ezüst macska kérdőn nézett rá. Hallgatta már pár perce a mély sóhajokat. Csak azt nem értette, mit akar mondani a lány, amit eddig nem mondott el neki.

        - Úrnőm, miért akar velem beszélni?

        - Ryo… - pillantott rá, mint aki most ébredt egy mély álomból. – Én csak… Azt szeretném mondani, hogy…

        - Hogy? – húzta fel szemöldökét.

        - Hogy…

        - Akuma és Ayumi Úrnő visszatért! – kacagott két magas hang. - Kai és Kain randalírozott… - A kék hajú lány döbbenten meredt a két szirénre, akik túlvilági hangjukkal megzavarták a vallomását.

        - Mi van? – meredt rájuk „enyhén” mérgesen Ryo is.

        - Már csak Rika úrnő szűz! – kacagott a két szirén.

        - Ő Ikutoval volt, még Japánban – csóválta meg fejét Ame rosszallóan.

        - Hazudott!

        - Ne kezdjétek, már megint előröl! – rivallt rájuk Ryo. – Kotródjatok!

        - Úrnő? – pillantottak Amera.

        - Menjetek már – dühöngött a lány. A két szirén bólintott, majd el is tűntek a szobából.

        - Mit akartál mondani? – nézett rá kérdőn Ryo.

        - Nem fontos – rázta meg fejét a lány. – Menjünk, nézzük meg, mi van a nővéremmel.