A hideg pinceszobában forró hangulat uralkodott. Ikuto nem is kicsit égett a lázban, melyet csókjai Rikából is kiváltottak. A párocska már csak Romeo döntésére „várt”. A fekete hajú lány, ugyanis nagyon ellenkezett, és próbálta még a kábulat előtt lerúgni magáról a zöldhajú démont.

        - Nah? Döntöttél? – kérdezte rekedten a halandót. – Nem lesz semmi baja… Démon.

        - De igen is, lesz bajom! Romeo, ne hallgass rá!

        - Mi bajod lenne? Nem tudunk szétszakítani… Vagy olyan kicsike lennél? – kuncogott. – Vagy félsz a kígyótól?

        - Ikuto állítsd le magad! – szíve szerint már régen felpofozta volna a démont, ha az nem fogja le mindkét kezét a feje felett. Teljesen kiszolgáltatott volt, Ikuto kényének, kedvének. És ez nem tetszett neki.

        - Oké… - felelt végre Romeo. Rika szíve kihagyott néhány ütemet, a kígyódémon arcára perverzebbnél perverzebb mosoly kúszott.

        - Mi baj? – nézett a fal fehér Rikára. – Hiszen Japánban már az enyém lettél… Régen nem vagy ártatlan.

        - Szállj le rólam, Iku… - szava végét a démon egy csókkal nyomta el.

        - Na, gyere, pajti! Megpuhítom neked, aztán a Tiéd a pálya…

        - Jó… - bólintott rá Romeo. – De lenne nekem is ötletem… - azzal Ikuto fülébe súgott valamit, mire az még perverzebb mosolyra húzta száját.

        - Haver… Te nem vagy normális… Ez tetszik… Bogárkám! – nézett Rikára. – A mai estét sose felejted el…

        - Eszetekbe ne jusson! – visított a lány, de akkor már a fiúk szakavatott kézzel szedték le róla ruháit.

        Romeo vállát egy szőrös kar érintette meg. A fiú zavartan nézett a kar tulajdonosára, majd azon nyomban felpattant.

        - Mi az szent isten ez? – hőkölt hátra.

        - Hö? – pillantott oldalra Ikuto. – Á, Mana – nézett a pókra. – Mizu? Segítesz? Igazán kikötözhetnéd, hogy ne ficánkoljon annyit… - A nőstény pók engedelmeskedett is. Elkezdett fonalat termelni, minek örömére a démon vigyora már a füléig ért. Aztán ez a vigyor az arcára is fagyott, mikor a pók az ő lábához rögzítette a fonalat. – Hozzá kötsz? – értetlenkedett. Mana nem felelt, nem is tudott, de a fonalat néhány határozott mozdulattal futtatta körbe Ikuto testén. Romeo az ajtó felé araszolt, míg a méregzöld hajú, perverz Ikutot, Mana a lábai közt nyárson forgatva a fonalába pödörte.

        - Jól van, Mana… - ült fel Rika. Nehezen szelte a levegőt. – Köszönöm… - Romeóra nézett, aki esetlenül intett neki, majd feltépte az ajtót és felrohant az emeletre. – Szerencséd… - motyogta. – Lekötnéd egy időre Ikutot? – nézett a pókra, aki bólintott. – Köszi. – Visszadőlt a párnák közé, magára húzta a takarót és álomra hajtotta fejét.

        Akuma zavartan nézett fel Yura. A halandó lerántotta kezeiről a pólót és félre dobta. Egy gyors mozdulattal maga alá gyűrte Akumát, aki hagyta magát, már csak azért is, mert ezzel bosszantotta Kait és kíváncsi volt a démon reakcióira. Hagyta, hogy Yu kényeztesse testét. Közben figyelte Kai minden reakcióját. Látta, hogyan torzul el a képe, mikor a halandó kezei közé vette meztelen melleit. Látta, hogyan sötétül el a haragtól és a féltékenységtől egyre jobban a démon tekintete, mikor Yu ajkai közé vette a bimbókat… Eddig még nem is volt gondja azzal, amit Yu csinált, hiszen élvezte a dolgot és hagyta is magát. Ajkait halk nyögések hagyták el időről időre.

        Szemeire lassan rászállt a rózsaszín köd, minek nem különösebben örült, hiszen kezdte elveszteni az uralmat teste fölött. Azonban ez a köd menten füstté vált, mikor Yu ujjai a bugyija alá csúsztak egy bejárat után kutatva. Addig ernyedt teste megfeszült, pupillái tágra nyíltak, ajkait rémülten nyitotta ki.

        - Yu… - nyögte, de a fiú nem foglalkozott vele. Szabad kezével lefogta a lány két remegő karját. – Yu? – nyögte, de a fekete hajú csak mormogott valamit, mit se törődve vele. – Kai… - nézett rémülten a démonra, aki már az első megszólalása óta a láncait tépte. Rángatta, tépte, cibálta, mígnem… a mennyezetről lelógó lánc a földre hullt. Karjairól lefeszítette a bilincset, melyek vérző sebet hagytak maguk után, majd megragadta Yu vállát.

        - Most… hagyd… abba! – sziszegte. Nem akarta csak úgy szimplán kirántani a fiú kezét a lányból, hiszen kárt is okozhatott volna benne.

        - És ha nem? – vonta fel szemöldökét Yu. Ujjaival még mélyebbre hatolt, mire Aku felsikított. Kai fapofával nézett a fiúra. Megragadta csuklóját, majd óvatosan húzta el onnan kezét. Mikor biztos volt abban, hogy innentől kezdve nem tehet kárt gazdájában, félre söpörte a halandót. Lehuppant az ágy szélére és letépte a bokáin lévő bilincset is.

        - A hülye ötleteid miatt van ez az egész! – nézett szúrósan a lányra, aki még mindig remegett az előbbi megrázkódtatástól. Yu közben felkaparta magát a földről.

        - Azt már nem… - morogta. – Velem ne játszadozzon egy nő se! Akkor se, ha a Sátán lánya!

        - Öregem! – csóválta meg fejét Kai. – Vedd már észre magad, jó? Engem szeret, nem téged! Nem vagy több egy puszta eszköznél! Örülj, hogy barát számba mész és, hogy még élsz!

        - Nem érdekel! Akkor legyen csak egy baráti szex! – dühöngött.

        - Azt már nem! – mordult fel Kai. Megragadta a fiút és hosszú ujjait is a torkára fonta, mikor Aksinak végre megjött a hangja.

        - Kai, engedd el! – a démonfiú döbbenten nézett rá.

        - Tessék? – a lány feltápászkodott az ágyról és melléjük sétált. Megfogta kezét, könnyes szemét ráemelte.

        - Kérlek, engedd el… Hisz, igaza van! Kihasználom… Felkorbácsolom az érzelmeit, aztán faképnél hagyom.

        - Az elmúlt 100 évben velem is ezt tetted, minden nap… - morogta, de enyhített a szorításon.

        - Tudom… és sajnálom.

        - Nem… - csóválta meg fejét. – Én voltam a hülye. Féltékeny voltam erre a kis senkiházira… Alaptalanul… - lökte odébb Yut. Karjai közé vette a lányt. – Minden rendben?

        - Azt hiszem, igen. Yu?

        - Szemétség! – durcázott amaz, mint egy kisgyerek. – Mikor leszel az enyém?

        - Soha – felelt Akuma helyett Kai.

        - Kai…

        - Igen?

        - Ne beszélj a nevemben! Tünés! – intett az ajtó irányába.

        - Mi? Lefekszel vele?

        - Nem mondtam egy szóval se!

        - Akkor miért kell kimennem?

        - Mert én azt mondtam!

        - De…

        - Menj már ki!