A toronyban végre mindenki nyugovóra tért a kisebb- nagyobb küzdelmek során. Hosszú idő óta csönd szállt az épületre. A hajnali napfénnyel együtt, - ami a Pokolban igen ritka, de ez mellékes, - Ayumi is kikászálódott az ágyából. Kábán nézett a még alvó Kainra, majd unottan keresztül mászott rajta, mire a fiú egy dühös pillantást lövellt utána. Kiugrott az ágyból és követte gazdáját a fürdőszoba felé.

        - Kain, kifelé! – morogta a zuhanyfüggöny mögül a zöldhajú.

        - Miért?

        - Mert… csak! – érkezett a tömör válasz.

        - Jöhetek fürdeni?

        - Persze, miután én végeztem, semmi akadálya, addig nem! Menj ki!

        - Jó, de… olyan igazságtalan vagy, hiszen, már nincs mit titkolnod.

        - Dehogy is nincs! – vágta rá, a lány.

        - Már miért lenne? Hiszen az enyém lettél…

        - Bocs, de nem emlékszem, ebből kifolyólag, nem történhetett semmi se és csak bosszantani akarsz ezzel az egésszel! – fejét a magasból ömlő meleg víz alá dugta.

        - Hülyeségeket beszélsz… - csóválta meg fejét Kain. – Ugye tudod? – lassan elhúzta a függönyt. Mire Ayu felsikított és a már meleg vizes zuhanyfejet a démon felé fordította.

        - KIFELÉ!

        - Nem… - fogta meg a zuhanyrózsát, majd belépett a kádba. – Hülyeségeket beszélsz. Így könnyebb feldolgoznod az esetet?

        - Azt hiszem… igen… - nézett oldalra.

        - Ugye, most nem sírsz? Ayumi? – ölelte magához a habos testet.

        - Hagyjál már fürdeni… - próbálta ellökni magától a démont, de az nem hagyta magát.

        - Segítek, jó?

        - Nem kell…

        - Remegsz… - intette csöndre a démonlányt, aki végül csak megadta magát. Hagyta, hogy Kain végig szappanozza testét, hogy a törülközővel felitassa róla a cseppeket, majd felöltöztesse egy könnyed, nyári ruhába. – Aludj egy kicsit – fektette le az ágyra, majd ráterítette a plédet. – Addig, hozok reggelit.

        - Jó… - bólintott rá, aztán már szinte aludt is.

        Egy emelettel lejjebb érdekes hangulatok uralkodtak. Yu kissé lehiggadt, próbált megnyugodni. Aksi idő közben felöltözött és kifeküdt az ágyon. Kai a függöny mögötti kis szobájában duzzogott.

        - OK – sóhajtott a vörös. – Most jössz aludni, vagy sem?

        - Jövök… - nyúlt el mellette.

        - De semmi hátsó trükk!

        - Semmi – emelte fel kezeit.

        - Akkor jó… Vagy rád uszítom Shaddyt.

        - Mér, itt van?

        - Ja, 10 perce jött be. – A fiú arcára ráfagyott a mosoly.

        - Oks, jó éjszakát…

        - Neked is. Jó éjt, Kai!

        - Viszont… - érkezett a keserű válasz.

        - Kai… - szólalt meg pár perccel később, oly halkan, hogy csak Ő hallja szavait. – Gyere ide… - Alig hagyta el ajkait a két rövid szót, a démon, már ott állt előtte. Elmosolyodott, majd hátrébb kúszott, Yu karjai közé. Intett Kainak, hogy feküdjön le, a démon így is tett. Kicsit meglepődött, mikor a lány közelebb csúszott hozzá, fejét a mellkasára fektette. – Jó éjszakát…

        - Jó éjt! – nyomott apró puszit a lány feje búbjára, majd vidáman mosolyogva lehunyta szemeit.

        Ikuto rángatta az erős pókfonalat. Újból és újból kiszabadította kezét, de Mana mindig visszafonta a rést. Rika már kezdett tőle idegbajt kapni. Ugyanis, míg a méregzöld hajú démon, úgy vélte, szitkozódásait nem hallja a lány és mélyen alszik azonban, Rika nagyon is hallotta szavait és csak forgolódott már egy órája. Idegesítette a fonal folytonos szakadása és sercegése a fonásnak és a srác nyögései is.

        - Ikuto… - szólalt meg idegesen, majd szavait párnája követte. A tollpárna Mana csáprágóján szakadt szét, így tollal borította be a földet és a fiú képét.

        - Mi va-an? – köpködte a szálló tollakat szájából.

        - Szeretnék aludni!

        - Én is…

        - Akkor, kuss!

        - Deh, kényelmetlen…

        - Hidegen hagy! – vágta rá dühösen.

        - Szólj Manának, hogy engedjen el!

        - Mana, ereszd! – a pók egy határozott mozdulattal ejtette földre foglyát. - Ikuto, eridj, a helyedre!

        - Jól van, na… - dörzsölte ülepét, majd felállt és a szobájába vonult. – Ha lenne ajtó, jó nagyot csapnék rajta…

        - De nincs, szóval ne morogj, inkább adj egy párnát…

        - Kellett neked szétszakítani a sajátodat!

        - Ikuto!

        - Jól van, na… - dobott egy párnát a lánynak.

        - Kösz.

        - Igaszzán ninsz mit… - tekergődzött a párnára csavarodva a démon.

        - Ikuto… - pillantott rá laposan Rika. – Fárasztó vagy… - fejét a párnára ejtette, majd mély álomba zuhant.

         Ame mélyen befúrta magát Ryo karjai közé és még próbálta élvezni az álom nyújtotta rövid perceket, mikor valaki kopogott. Kalecgos hangosan sziszegve caplatott az ajtóhoz, majd feltárta azt. Egy alacsonyabb rendű, szolgáló démonlány állt az ajtóban, mellette egy nagyobb kosárral.

        - Ame Úrnő! – lépett be. – Elnézést, hogy most zavarom, de… Nos, arra kértek, ezt adjam át. – Tette le a kosarat az ágy végében. – A levélben pontos információk vannak a tartalmával kapcsolatban.

        - Ok – ásított a kékhajú lány. – Kösz, majd megnézem.

        - Minél hamarabb, ha kérhetem – mélyen meghajolt, majd távozott a szobából.

        - Mi az? – kérdezte Ryo, mikor a lány kikúszott karjaiból és Strify mellé lépett.

        - Egy gyerek.

        - Mi? – húzta szét a takarókat Ame. Arcából kifutott a vér. – Na ne… - megragadta a levelet, feltépte a borítékot és elkezdte falni a sorokat.

        - Mi az? – faggatta tovább Ryo.

        - Egy kisbaba!