Az emeleten végre nyugalom honolt. Taiki sikeresen elaludt, aminek mindenki csak örülni tudott. A pincéből Ikuto teleportált fel, míg Rika átöltözött, majd nyugodtan felsétált a tetőtérre. Unottan lökte be az ajtót.

        - Kié a kölyök? – hallotta a kígyó hangját.

        - Sophia nénié – felelt Ame. – És úgy gondolta, én vigyázhatnék rá, amíg Ő nem tudom, hol van…

        - Hehe… - kuncogott a fekete hajú. – Szívás.

        - Az! – helyeselt Ikuto. – Rajtad meg mi van? – meredt gazdájára, aki egy kisebb pólóban meg egy rövidnadrágban feszített.

        - Nem tetszik?

        - Azt nem mondtam – vigyorgott rá. – Tetszik…

        - Hugi… - szólalt meg összeráncolt szemöldökkel Ayumi, mikor Rika fordult egyet maga körül.

        - Igen?

        - Mi az a sárkány a hátadon? Japánban csináltattad?

        - Milyen tetoválás? – kapta fel fejét Ikuto.

        - Te se tudtál róla? – meredtek Ikutora. – Egyáltalán, lefeküdtél vele Japánban?

        - Én? Én biztos nem! – rázta meg méregzöld lobboncát.

        - De hát, Rika azt mondta…

        - Hazudtam, na! – csattant fel a lány. – Én csak…

        - De miért hazudtál?

        - Nem tudom… - vonta meg vállát.

        - Rika… - karolta át Ayu. – Olyan bolond vagy időnként…

        - Nálad nem bolondabb – nevetett fel.

        - Ez is igaz… - Öt percen belül Akuma, Kai és Yu lépett be a szobába.

        - Ame! Hallom, felcsaptál bébi csősznek? – kacagott.

        - Öh, ja, Sophia néninek hála. Egyáltalán, ki az a Sophia néni? Sose hallottam még róla…

        - Talán azért, mert nem családtag – nevetett Aksi. – Apánk egyik haverja feleségének, az unokahúgának a lánya…

        - Akkor miért nekem kell rá vigyáznom?

        - Mert mindenki hozzád irányította – nevetett még mindig a vörös.

        - Hát ez remek…

        - Az – kacagtak a többiek.

        - Tudod mit, nővérkém? – nézett rá Ame. – Ha ennyire viccesnek tartod a helyzetet… - Az immár síró Taikit kiemelte a kosarából, majd Akuma kezébe nyomta. – Vigyázz rá Te, elvégre is, Te vagy a rangidős!

        - Kai! – nyújtotta tovább a bőgőmasinát. – Mindig is apa akartál lenni, ideje gyakorolnod a szereped…

        - MI? Na nem… - Azzal a mellette álló goblinnak nyújtotta Taikit. – Vigyázz rá. – A manó nyál csorgatva nézett a kölyökre. Aztán kitátotta száját és már ráharapott volna a kölyök kezére, mikor Ayumi kikapta karmos kis mancsai közül a síró gyermeket.

        - Megvesztetek? – üvöltött a többiekkel. – Nem mindegy, hogy kié? Hogy kire bízták? Akkor se etethetitek meg a goblinokkal!

        - Hoppá – suttogta Aksi. – Kai adta oda nekik…

        - Nem érdekel, ki adta oda nekik! Négyen csak elbírunk vele, nem?

        - Nem! – érkezett az egyszerű válasz. Közben a goblinok az együttes tagjaira vetettek szemet.

        - Fincsi az emberhús is… édes… - mormogták egymás között a szirénekkel és vér tündékkel együtt. Csupán Rika szellemei voltak csöndben.

        - Na jó… Mi ez az őrültek háza itt? – fakadt ki Ayumi. – Tűnés kifelé! – mordult rá a szolgákra. – A halandók nem a vacsorához tartoznak, tűnés van! – Az aprócska lények lassan kivánszorogtak a toronyszobából.

        Közben Taiki juszt se hagyta abba a sírást. Már megetették, kicserélték a pelenkáját, ám a gyerkőc, csak nem adta fel a fülrepesztő bömbölést.

        – Akuma, ha gondolod, esetleg, segíthetnél Te is! – mordult rá Ayu.

        - Most mér, Gawa? Vagytok rá 3-man is, nem? Oldjátok meg… Amúgy… van aszpirined? – kotorászott a polc tetején pihenő dobozok egyikében. – Hasogat a fejem.

        - Persze, kanalas aszpirinem van…

        - Tényleg? Olyan is van? Még nem hallottam róla…

        - Persze, Kai majd kisegít e-téren… Ugye? – pillantott a vörös szemű fiúra.

        - Ah-ha – vigyorgott perverzen. – Ha velem jössz, megkapod az aszpirint…

        - Na várjatok csak! – ráncolta össze szemöldökét a lány. – Ti ugye most nem arra gondoltok, hogy én… őt…? Na neeem… Túl jó dolga lenne! Akkor már inkább a fejfájás! – karba fonta kezeit, aztán durcásan lehuppant az ágyra.

        - Jó, tulajdon képen, Yu is kisegíthet – vont vállat a zöldhajú.

        - Gawa, te beteg vagy… - nézett rá.

        - Újdonság? – vonta fel szemöldökét.

        - Nem… Na adjátok ide, azt a gyereket! – trappolt oda a szerencsétlenkedő Amehoz és Rikához, majd kikapta kezükből Taikit. Orrát a kis bőgőmasina orrához nyomta, majd eszkimó puszit adott neki. – Ne sírjál, Taikki!

        - Úrnő! – lépett be egy démon a szobába. – Taiki úrfiért jöttem.

        - Hál’ Istennek! Vidd! – nyomta a kezébe Aksi cuccostól a gyereket.

        - A hirtelen hangulatváltozásai őrjítőek időnként… - súgta Kai Yunak.

        - Ez így igaz… Kiszámíthatatlan egy nőszemély…

        - Sophia néni köszöni, hogy vigyáztak a csemetéjére…

        - Jól van, vidd már innen a francba… - intette le a démont Aksi. A démon biccentett, majd teleportált, minek következtében a csajok fáradtan dőltek el az ágyon.

        - Na, végre… Azt hittem, sose viszik el! – sóhajtott Ame.

        - Na, ja…

        - Lányok, itt vagytok? – kopogott be az ajtón Sátán. – Mindenki itt van? Remek. Akkor nem kell ismételnem magamat a végtelenségig.

        - Mi kéne, Apa? – sóhajtott Aksi. – Öt perce se vitték el Taikit… Most mi kell?

        - Óh, hát Sophia tényleg rátok bízta? Hogy boldogultatok vele?

        - Ha még egyszer valaki egy kisbabát bíz ránk, az a goblinoknál végzi! De minden kép hulla lesz! – vágták rá kapásból a lányok.

        - OK – bólintott rá Sátán. - Nem az én ötletem volt…

        - Jó… Mit akarsz? – emelte meg fejét Akuma.

        - Lejárt a két hét…