- Ugye tudod, hogy bajban vagytok. – nézett rá a rendőr az ajtót nyitó Kirora.

        - Fiúk… - szólt be a szobába németül, nagyot nyelve. – Itt a rendőrség…

        - Na, ne… - nyögte döbbenten Strify.

        - Szép napot! – lépett előrébb Romeo. – Mi a gond?

        - Most csak figyelmeztetni jöttünk titeket, hiszen rátok most először van panasz, azóta az egy hónap óta, mióta itt laktok. A lényeg, hogy csináljatok valami tuti biztos hangszigetelést, vagy a hangszereket vigyétek el valahova. Ugyanis, a többi lakót zavarta a hangerő.

        - Oh… Rendben… Elnézést, természetesen, nem fordul elő többet. Csak tudja, hétvégén koncertünk lesz, és gyakorolnunk kellett.

        - Nektek? Fellépésetek? – vonta fel szemöldökét a férfi.

        - Igen – bólintottak rá a fiúk. – Cinema Bizarre. Nem hallott még róla?

        - Nem – rázta meg a fejét a férfi. – Mindegy is. Srácok, a lényeg, hogy hangosak voltatok. Úgyhogy, ha lehetne, vagy hangszigeteljétek a lakást vagy vigyétek innen a hangszereket. OK?

        - OK.

        - Jó napot! – mosolygott bájosan a rendőr az ajtót nyitó Amera.

        - Jó napot… Valami baj van?

        - Nos, igen. A lakótársaik immáron sokadjára panaszkodnak önökre és a csendháborításaikra. Mi ezért már többször is figyelmeztettük magukat, nemde bár?

        - De – bólintott rá a világos barna hajú lány.

        - Igen kellemetlen az ügy, mivel így, kénytelenek vagyunk kilakoltatni magukat. Ezennel felszólítom a kisasszonyokat, hogy két napon belül hagyják el a házat és költözzenek haza. Avagy el. Akármerre, de ebben a házba holnap után már nem jöhetnek. Megértette?

        - Nem… Biztos rossz a fülem, biztos úr. Ön most kilakoltat minket innen?

        - Igen – bólintott rá mosolyogva a rendőr.

        - Két napon belül?

        - Igen – bólintott ismét vigyorogva. – Két nap. Holnap után nem akarom magukat itt látni.

        - Na, de… Mégis, hova költözzünk két napon belül?

        - Nos, kisasszony, ha javasolhatom, a drága szüleikhez. Vagy a kollégiumba.

        - Na, de hát… a szüleink messze laknak…

        - Sajnálom kisasszony. Két napon belül, üres legyen a ház. A viszont látásra!

        - Viszlát… - sóhajtott csüggedten. – Csajok! – lökte be a bejárati ajtót. – Gond van….

        - Mi? – nézett rá Aksi.

        - Kilakoltattak…

        - MIT CSINÁLTAK??? – meredtek rá Amera.

        - Az előbb volt itt a rendőrség, és közölte, hogy van két napunk költözni… - darálta kicsit megszeppenve.

        - Na, de… Ó, hogy az a rosszmájú kurva élet bassza meg! – fakadt ki Akuma. – Miért?

        - Mert hangosak voltunk.

        - És hova menjünk? – kérdezett rá Rika. – A Pokolból iskolába járni bajos és a környéken nincs eladó ház.

        - Eladó, lehet, hogy nincs – szólalt meg csöndesen Ayumi,- de kiadó még lehet. És nem is kell messzire menni.

        - Mire gondolsz? – néztek rá a csajok, azzal köré gyűltek. Az ablakból szép kilátás nyílt a kertvárosra. A második legnagyobb ház udvarán négy srác napozott.

        - Na, ne… Ez a nagy ötlet? – nézett rá Akuma.

        - Nem tetszik? Vagy van jobb ötleted két napon belül? Onnan kiköltözni nem tart semeddig, innen nem tűnhetünk el bűbáj segítségével. És segíthetnek pakolni a költözésnél.

        - Kérdés, ők mit szólnak hozzá… Így mégis csak van egy kis szabadságuk… - mormogta Ame.

        - Ja – bólintott rá Rika, - de jobb, ha megszokják, hogy itt se lesz több szabadságuk, mint otthon.

        - Nézzük a jó oldalát. Ők fizetik a rezsi felét… - Mondta Aksi.

        - De őket mi fizetjük – sóhajtott Ame.

        - Nem fater? – szólt közbe Rika.

        - Hát… Elvileg neki kéne… - motyogta Ayu.

        - Beszéljünk velük! – javasolta Ame.

        - OK – bólintott rá a szürke szemű is. – Menjünk.

        - Várjatok! – szólalt meg Akuma. – Ha minket kiraktak, akkor… - gondolatmenetét a csengő szakította félbe. Nyugodtan nyitotta ki az ajtót, ami előtt egy egész rock banda tolongott.

        - Itt voltak a zsaruk… - lépett be a lakásba Yu kissé ijedten, nyomában a többiekkel. – Figyelmeztettek, hogy hangosak vagyunk.

        - Csak? – húzta száját a fekete hajú. – Bezzeg minket kilakoltattak a rohadékok.

        - Igen? – csillant meg a srácok szeme.

        - Aha…

        - Akkor, mi lenne, ha mi megvennénk tőletek ezt a szintet? És akkor meg lenne oldva a hangszigetelés is. Két jól szigetelt emelet csak kibírja, nem?

        - De igen… És mi hova menjünk? Vagy maradhatunk itt?

        - Hát… Végső soron, maradhattok is, minket nem zavartok, de… Szerintem, Ők jobban örülnének nektek…

        - Köszi… Mond csak, beszéltél is már velük erről?

        - Én nem, de Lumi igen és azt mondták, nekik OK…. Segítenek csomagolni is – vigyorgott a lányra.

        - Remek… Csakhogy, én nem kértem, hogy beszéld meg velük!

        - Mér’? Hova mennétek?

        - Az árokpartra! – vágta rá kapásból.

        - Ugyan már! – csattant fel a banda. – Bármikor jöhettek, a vendégeink vagytok! Meg aztán, Strify és Ame szépen összemelegedtek a múltkor…- Az énekes oldalba bökte a megszólaló Romeót. – Jól van, na… De most tényleg! Jöttök, mentek, ahogy akartok…

        - Romeo… Ennek így nincs értelme. Mond azt, hogy kiábrándultatok belőlünk a Pokolban töltött két hét alatt és azt, el is hisszük.

        - De nem. Csak, úgy mindenki jól járna. Minket nem akarnának megölni, értetek nem aggódnának a nap huszonnégy órájában és nem is leskelődnének utánatok, és nekünk se lenne gond a hangszigetelés.

        - Igaza van – bólintott rá Ayumi. – Ezek már megint az ablakunkat stírölik… - kezét megemelve bájos mosoly kíséretében integetett a démonoknak, akik hirtelenjében más felé néztek.

        - Áh, OK, legyen! De ha balul sül el, visszaköltözünk! – csattant fel Aksi.

        - Jó – bólintott rá Yu. – De addigra egybe építjük a két emeletet…