Alig egy órával később a lányok mid kész voltak és lefelé vetté az útjukat az emeletről. A testüket egy – egy rövidnadrág és egy – egy elnyűtt póló fedte, amikben kényelmesen alhattak. Nyugodtan lesétáltak a lépcsőn, majd a nappaliba tekintve kezdték keresni holmijaikat, de ott már nem volt semmi.

        - Fiúk… - trappoltak át a konyhába, ahol a srácok előkészítették a pizzákat egy pár perce.

        - Mi a gond? Fent van minden. Elraktunk mindent, legalábbis a nappaliból.

        - Oh… köszi – vigyorogtak.

        - Csüccs, leenni – húztak ki egy- egy széket.

        - Ok, srácok, mit terveztek? – nézett rájuk Aksi. – Nem vall rátok a túlzott udvariasság…

        - Semmit. Dobd már le magad és kezdjél el enni – vetette oda neki Kai. – Most jobb?

        - Sokkal – vigyorgott a lány, majd helyet foglalt. – Wáó! Ez az enyém?

        - Ja, jó étvágyat hozzá.

        - Meglesz… - emelt fel egy szeletet kapásból. – Nyami… - harapott be pizzájába. – Nem tudjátok, mit hagytok ki…

        - Nem gond, élvezd csak helyettünk – mosolygott rá Kai, majd rávetette magát a húsimádó pizzájára, fivérével egyetemben. Ikuto egy baconos pizzát pusztított nagyban, míg Ryo egy négysajtosat, „Elvégre, ez is csak tej” címszóval.

        - Akkor is az otthoni ízek a legjobbak…

        - Otthon nincs ananász… - vetettek ellent a lányok.

        - Kit érdekel? Jó, aki csak hawaii pizzát eszik… - mormogta.

        - Általában Te is ezt eszed.

        - Igen, általában… - bólintott rá, aztán, nem is beszéltek többet a vacsora alatt. Ami elfogyott, elfogyott, ami nem, nem. A maradék szépen lefóliázva landolt a hűtőben „Jó lesz az holnap is!” vezényszóval. Aztán mindannyian szépen felsétáltak az emeletre.

        Jobbra, az első szoba Ryoé volt. A falak és az ágynemű fehér- ezüst és a kék színek különféle árnyalataiban pompáztak. Ame tágra nyílt szemmel lépett be a rikító, ugyanakkor sötét szobába. Csomagjai ott hevetek lábától két lépésre, jobbra, az ágy végében. A macsek arcán sunyi mosoly terült szét, mikor a lány elterült a hatalmas ágyon és testét elnyelték a puha szövetek. Ryo nem gondolkodott sokáig. Egyetlen határozott mozdulattal ugrott rá a lányra, aki kacagva próbálta megtartani a mellkasát kezeivel.

        - Mi az, nehéz vagyok? – nevetett fel Ryo, mikor a lány engedte, hogy teste testéhez préselődjön.

        - Igen… és már fájt a kezem.

        - Oh, azok a gyönyörű kis kacsók? – vette kezébe a fiú Ame jobbját, majd apró kis csókokat hintett rá. – Ezek ne sajogjanak miattam.

        - Na, jó… - nevetett. – Mi ez a színjáték? Mi ütött belétek?

        - Semmi, mi ütött volna? Örülünk, hogy itt vagytok… - gördült mellé. – Baj?

        - Nem, csak olyan furcsa… Nem szoktatok ennyire örülni ilyen apróságoknak. Vagy… Ennek, most azaz oka, hogy kilakoltatnak és el kell költöznünk a fiúktól?

        - Hát… Nem tagadom, van hozzá némi köze…

        - Oké… - sóhajtott a lány. – Jó éjszakát! – kúszott ki az ágy szélére, majd oldalára fordulva lehunyta szemeit.

        - Jó éjt… - fordított neki hátat Ryo. Ame erre nem számított. Azt hitte a démon egyből visszahúzza magához, nem hogy hátat fordít neki. Várt már vagy fél órája, mikor a démon még mindig mozdulatlanul feküdt. Elaludt… Megsemmisült képpel meredt a macsekra. Lassan közelebb araszolt hozzá, majd megérintette felkarját.

        - Ryo? Alszol? – suttogta bele az éjszaka csendébe. Az ezüsthajú nem felelt. – Ryo? – fordított kicsit a démon arcán. Az még mindig nem reagált semmire se. Meg se rezdült érintésére. – „Itt valami nem stimmel. Sose aludt ilyen mélyen…” Szórakozol velem? – húzta meg haját, de az meg se rezdült. – Ryo! – kezdett aggódni érte. Nem rá vallott ez a nagy mozdulatlanság, meg a mély álom. – Ryo! – rázta meg karját, de még mindig nem érkezett válaszreakció. Lassan kitapintotta a fiú pulzusát, szívére hajtotta fejét, de minden rendben volt. – Ennyire nem lehetsz fáradt! – csapott mellkasára, miközben felült. Durcásan fordult a másik oldalára, hátát a démon hátának… mellkasának vetve. Szemei hirtelen tágra nyíltak, mikor egy karmos kéz ragadta meg felkarját. – RYOOOO!!!!!!! – sikította ijedtében.

        - Mi az? – kérdezte tök nyugodtan a másik.

        - Hogy, hogy mi? A frászt hoztad rám! – rivallt rá.

        - Tudom – kuncogott. – Mit szeretnél? Kényelmetlen az ágy? Vagy nem tudsz aludni? Esetleg valami másra vágynál?

        - Igen, Ryo, valami másra… - suttogta alig hallhatóan, érzéki hangon.

        - Valóban? – kérdezte rekedten.

        - Ühüm… - bólintott rá.

        - Egy jó kis…

        - Egy jó nagy ölelésre – vágott a macsek fejéhez egy jókora párnát.

        - Na, szépen pofára ejtettél.

        - Minek vagy ilyen perverz? – csóválta meg fejét.

        - Mert férfi vagyok.

        - Igen, vettem észre… - kuncogott Ame.

        - De tudod, a türelmem is véges…

        - Hagyjál aludni… - tolta el magától, ám a démon most magához rántotta.

        - Most is te jöttél ide… Szóval vitatkozhatnánk egy sort azon, hogy ki nem hagyja aludni a másikat…

        - Holnap iskola…

        - Valóban… - bólintott rá. – És elmúlt éjfél, úgyhogy hunyd le a szemed és aludj végre. Nem otthon vagyunk.

        - Jó, jó, jó… - fészkelődött még egy kicsit, aztán lehunyta szemeit. – Jó éjszakát…

        - Neked is.

        Balra, az első ajtó mögött egy színpompás világ rejtőzött. Ikuto szobája legalább olyan díszes volt, mint fajtája. A falak halványzöldek voltak, a függöny sötétzöld, akárcsak az ágyneműk, amikbe csempésztek némi sárgát is. A falakat poszterek ezrei borították, jelentősen megvilágítva a fiú ízlésvilágát. A képeken ugyanis kígyók, együttesek és különböző nők képei sorakoztak. Rika érdeklődve nézett körbe.

        - Túl tarka… Kicsit több fekete kéne bele…

        - Nem elég? – nézett a lányra. A képek jelentős részének háttere koromfekete volt és ezekkel nyomta tele a srác a szoba 90%-át.

        - Végül is, de… - bólintott rá. Nézegette a különféle képeket. Volt azokon mit nézni. Kígyók, amint támadnak, párzanak, esznek vagy úsznak, csúsznak. Ilyen – olyan bandák és a különféle női alakok, egyik kevesebb „ruhában” mint a másik. A szeme megakadt egy képen. A női alak a fürdőszobában ült egy kád vízben és az arca nagyon ismerős volt számára. – Ikuto, ez… - kezdte döbbenten.