- Ikuto ez… - nyögte Rika. – Hiszen ez… - a fiú egy határozott mozdulattal fogta be szemét, száját és húzta az ágyra.

        - Nem lényeges… - suttogta. – Nekem tetszik…

        - Ikuto, neked melyik lány nem tetszik? – húzta le a fiú kezét szájáról.

        - Hát… Azért van olyan is…

        - Aha… Elengednél? – tette fel a kérdést.

        - Nem.

        - Ikuto… tüntesd el ezt a képet a faladról, jó?

        - Hmm… Nem – felelt unottan a fiú, szemét le se vette a képről. – Mi bajod vele?

        - Az, hogy…

        - Hogy? – sóhajtott.

        - Hogy… Csak az, hogy…

        - Hogy Te vagy rajta meztelenül, miközben kimászol a kádból és még folyik rajtad a víz és hogy a megvilágításban olyan vagy, mint egy isteni démonnő?

        - Igen… - bólintott rá a lány.

        - De miért? – simított végig a lány oldalán. – Olyan jól nézel ki…

        - Ikuto… - nyöszörögte. – Eressz el…

        - Nem… - érkezett a rekedt válasz. – Most nem.

        - Mit… akarsz? – nyöszörögte, miközben a fiú keze a pólója alá kúszott és egyre mélyebbre araszolt.

        - Szerinted? – susogta.

        - Ne-nehem… ajánlom… Hallod?

        - Hmm… Alkalmi süket vagyok… - egy óvatos mozdulattal maga alá nyomta a lányt. A szürke szempárban némi ijedtség csillogott. – Igen, így csak élvezetesebb lesz… - nyalta meg szája szélét.

        - Honnan szedted azt a képet? – szedte össze magát egy mondat erejéig.

        - Szerinted? Lekaptalak anélkül, hogy észrevettél volna… Még 20 évvel ezelőtt… És terveztem egy friss kép elkészítését… Miért?

        - Ikuto… A kezed…

        - Szerintem jó helyen van… - lehelt apró csókot pólóján keresztül mellére.

        - Szerintem nem… És így is zuhanyoznom kell reggel…- A mondat hallatán megcsillant a fiú szeme. – Nélküled. Engedj már el…

        - Tudod mit? – húzta ki kezét a póló alól. – Aludjunk. Fáradtnak tűnsz.

        - Na, ne… - húzta a rövid szót Rika. – Most mi bajod? Már nem kívánsz?

        - Áh, itt tiltakozol, hogy ne, hogy engedjelek el… Most őszintén, mit vársz tőlem? Vagy akarod? Hmm? Mert abban a pillanatban ott folytatom, ahol abbahagytam… - utolsó szavait szinte már a lány szájába suttogta.

        - N-Nehm… - hajtotta félre fejét. – Aludjunk. Holnap suli…

        - Ez nem kifogás… Az iskolának nincs köze a vágyaidhoz.

        - Aludjunk – vágta rá váll vonva.

        - Jó… - heveredett le mellé, majd egyik pillanatról a másikra magához húzta Rikát. – De itt maradsz. Oké?

        - Ühüm… Amennyiben bírsz magaddal…

        - A szavamat adom – puszilta meg homlokát.

        Jobbra a második ajtó mögött egy koromfekete szoba húzódott aranysárga mintákkal. A falak feketék, a függöny szintén. Az ágynemű szintén fekete, sárga mintákkal díszítve, így ez nagyban virított a szobában.

        - Gyere – rántotta le maga mellé az ágyra Kain Ayumit.

        - Ok, ok, jövök… - heveredett le mellé.

        - Kicsit sötét, tudom.

        - Nem, pont jó…

        - A te világos világod mellett ez a szoba maga az éjszaka.

        - A sötét éjszaka, ami maga köré ölel – bólintott rá a lány. – A fürdőt is te rendezted be?

        - Nem – nevetett. – Azt megbeszéltük. Megszavaztuk, hogy olyan legyen, amilyen.

        - Értem… - dőlt a démon oldalának. – Világítasz – kuncogott.

        - Hát, ha én világítok, akkor te egyenesen ragyogsz. És még ennél is fényesebben ragyoghatsz, ha…

        - Ha?

        - Majd máskor – nyomott csókot a lány homlokára.

        - Ok, asszem értem, mire célzol…

        - Perverz vagy… - sóhajtott.

        - Ikutonál nem jobban…

        - Elég lett volna bolond öcsikémet említened – nevetett fel. – Na jó, hozzájuk képest nem vagy az.

        - Na, ugye… - dörgölődzött neki.

        - Mi az, átmentél cicába?

        - Miau…

        - Grrr… - mordult fel mély hangján, majd gyengédebben folytatta. – Hrrr…

        - Mi az, farkas? – kuncogott. – Ne morogj… - ásított mélyet. – Lehet, aludni kéne…

        - El se hiszem, hogy ennyire átveszitek az emberi vonásokat ebben a világban. Otthon három hétig is éberen virítanátok, és meg se kottyanna.

        - Lehet… - döntötte fejét kómásan a fiú vállára.

        - Aludj csak…

        - Alszom…

        „Aki a Pokolba akar jutni, annak balra a második ajtó!” – Így énekli a Tankcsapda és talán igazuk is van. Az emelten, balra a második ajtó mögött húzódott Kai szobája. A fiú szobájának falai világosszürkék voltak, a függönyök mély szürkék és az ágyneműk éjfeketék. A falakon néhány poszter csillogott, de ezek is együtteseket ábrázoltak vagy filmjeleneteket.

        - Akuma… - szívta be a lány illatát.

        - Hmm? Dosta? – pillantott rá a fekete szemű. (- Mi az?)

        - Mond csak…

        - Mit?

        - Te…

        - Kai… Mit szeretnél? Fáradt vagyok. Mond, mit akarsz vagy felejts el.

        - Ok, jó éjszakát – hajtotta le fejét a démon.

        - Egyébként meg igen.

        - Mit igen? – meredt rá értetlenül.

        - Igen, haragszom rád azért, amit akkor tettél és nem, nem volt még elég a büntetés, amit kaptál érte.

        - Honnan szeded, hogy én…

        - Az arcodra van írva – sóhajtott a lány. – És most aludj.

        - De én nem ezt…

        - Alvás… - nyomta le a párnára a démon fejét. Sajátját a mellkasára hajtotta. – Egyébként… nem haragszom…

        - Tényleg? – csillant meg a szeme.
        - Tényleg nem – mosolyodott el. – Végső soron megérdemeltem…

        - Hé… Hol van az én Akumám?

        - Szadizzalak, az jobb?

        - Ne, ma inkább ne – simított végig a lány hátán. – Inkább aludjunk.

        - Nyerő ötlet. Na, jó éjt.

        - Neked is.