Ryo unottan seperte szét ruháit a sötétben. Lassan és halkan haladt, megfontolva minden lépését, keresve, azt a szekrényajtót, ami belülről is nyitható. Megtalálván a kis kart, résnyire nyitotta a tolóajtót. Kikukucskált a szobájára.

        A kék- fehér és ezüstszínű selyem anyagok között Ame hevert. Látszott a lány arcán, hogy gondolkodik valamin. Csak azt nem tudta, min. Visszahúzta az ajtót, majd felvette macska alakját. A résen kibújt, majd körmével behúzta az ajtót. Még nesztelenebbül indult az ágya irányába. Egy könnyed mozdulattal felugrott az ágyra, majd lapos kúszásban indult meg Ame felé. Úgy tűnt, a lány nem érezte meg jelenlétét. Ritkán gondolkozott el annyira mélyen, hogy a külvilágot nem érzékelte, de úgy tűnt, most sikerült neki. Ryo éles kis körmeit óvatosan a lány lábujjába mélyesztette, mire összerándult a fájdalomtól. Felült és a fájós lábát ujjai közé fogta. Sehogy se értette, mi történt az előbb. Értetlenül nézett körbe a még sötétben is világos szobán, majd hátra dőlt. Döbbenten kellett rájönnie, hogy valaki gonosz tréfát űzött vele az előbb. Háta ugyanis, egy erős mellkasnak dőlt, dereka körül is megérezte a két izmos lábat, majd a két erős kart, ami körbe ölelte testét és lefogta karjait.

        - Szóval… Cölibátus, hmm?

        - Az – bólintott Ame. – Szóval engedj el.

        - És ha nem teszem?

        - Ryo… Ne kelljen még egyszer mondanom. Eressz!

        - Nem – érkezett a makacs felelet. – Ne is álmodj róla, hogy elengedlek!

        - Engedj el… - próbálta megmozdítani karjait, de azokat vasbilincsként fogta le a fiú.

        - Nem… - súgta fülébe szenvedélyesen. – Tudod, nem kenyerem a cölibátus. Nem vagyok én pap… Se nem próféta…

        - Nem érdekel, Ryo, engedj el!

        - Dehogy eresztelek! Most, mikor végre megfogtalak?

        - Hogy jutottál be? Ajtó, ablak mind zárva…

        - Mégse, ha már egyszer bent vagyok… - rágta meg kicsit a lány füle hegyét.

        - Ryo… Mi ütött beléd?

        - Nem kedvelem a cölibátust és nincs ínyemre a távolság tartásod, csupán ennyi…

        - Ryo, te meg miről beszélsz? – tette fel a kérdést, amire a választ nagyon is jól tudta.

        - Rólad, kedves rólad… Elegem van abból, hogy semmibe veszel!

        - Nem veszlek semmibe…

        - Ezért adtad magad oda egy halandónak, mi?

        - Ezen már igazán túlléphetnél…

        - Ame, nem olyan egyszerű, mint hiszed…

        - Ryo… Most engedj el. Aludni akarok…

        - Akarni a WC-n kell…

        - Szeretni meg az ágyban és hinni a templomban, tudom, de most már igazán engedj el. A cölibátusotok még csak egy órája tart, de már most elborította a vér az agyatokat…

        - Ez van – vont vállat. – Az enyém leszel…

        - De nem ma! – ütötte meg könyökével a fiú alsó bordáit.

        - Ám legyen… – egyezett bele a démon, majd lazított a fogáson. – Aludj inkább.

        - Úgy nehéz, ha egy kényes macska nyervákol a füledbe…

        - Nem vagyok kényes.

        - Akkor kéjenc…

        - Az se vagyok….

        - Valóban, mert mindkettő vagy… Na, hagyjál aludni… - fészkelődött el kényelmesen, majd lehunyta szemeit.

        - Borzalmas vagy…

        - Mit vártál? Hogy frászt kapok?

        - Jah…

        - Alszom.

        - Jó.

        Ikuto lassan kúszott a szekrénye aljában. Kígyóként haladt a cipős dobozok között, majd a megfelelő ajtónál alakot váltott, hogy felkattintsa a zárat, résnyire nyissa az ajtót, majd ismét pikkelyes hüllőként kikúszott a szobájába. Felcsúszott az ágyra, és fejét a magasba emelte. Nézte Rikát, amint szemeit lehunyva alszik az ágy közepén, magához ölelve a takarót, míg a másikkal derékig becsavarta magát. Tekintete a lány ökölbe szorult kezére esett, majd az enyhén megdöntött nyakára. Két választása volt. Megijeszti a lányt azzal, hogy félig lenyeli a kezét vagy megharapja azt az érzékien hívogató nyaki verőeret egy megfelelő méreggel vegyítve.

        Az utóbbira szavazott. A lány mellett csúszott, kúszott, majd megemelte fejét, aztán egy gyors mozdulattal fogait a megfelelő vénába fúrta. Érezte, amint a lány teste összerezzen, amint felpattannak szemei, és felsikolt a hirtelen fájdalomtól, de akkor Ő már a lányon feküdt, emberi alakjában, fogaival a vénájában. Lassan húzta ki fogait a testből. Vágott nyelvével végig nyalta a két kis lukat. Érezte, amint Rika egyre szaporábban veszi a levegőt, teste kimelegszik, tekintete megtelik vágyakozással.

        - Éljen sszoká a sszölibátussz… - sziszegte, miközben ujjaival kacéran végig simított a lány mellkasán. A lány tekintetében megjelent némi rosszallás, majd felhajolt hozzá, hogy ajkaikat egy csókban egyesítse. A srác nem tagadta meg tőle testét. Egyre jobban mélyítette a csókot, közben kezével gyengéden simogatta a ruha alatt melleit. A levegőhiány végett engedett a csókból, cserébe viszont, lehúzta a lányról az alvós pólóját. Rika viszont úgy gondolkozott, hogy még így is sok ruha van a fölötte terpeszkedő Ikuton, így leráncigálta róla a felsőjét.

        A sárga szempár élénken csillogott a sötétben. Alig akarta elhinni, hogy ilyen jól összejött a terve. Ajkaik újabb csókban egyesültek, a lány kezeivel a fiú hátát simogatta, feltérképezte az összes izmot, amit csak talált. Ikuto pedig, a lány nyakától haladt lefelé egyazon tempóban. Apró csókjaival végig hintette a nyakát, szívogatta mellbimbóit, majd még lejjebb siklott a hasára és a köldöke körüli érzékenyebb részen időzött el.

        Megnyalta szája szélét, majd a rövidnadrágot kezdte lefelé húzni a formás combokon, a fehérneművel együtt. Nyelvét végig húzta belsőcombján, mire kéjesen felnyögött. A lány lábait kisterpeszbe nyitotta és felhúzta őket, így a talpa a matracon volt. Ezt követően Ikuto hosszú nyelvével megkereste a bejáratot, az apró kis vájatot és úgy kezdte kényeztetni kedvesét. Néhány perc múlva, mikor Rika ajkai közül egyre több sóhaj tört elő, feljebb emelte fejét és lentről fölfelé ismételte meg útvonalát: köldök, mellek, nyak és az ajkak összeforrásával egy mély csók, mialatt megszabadul felesleges ruhaneműitől.

        Nem nyugvó kezei már majdnem megismerték Rika minden hajlatát. Újabb csókokkal bódította el kedvesét, kicsit megrágta füleit, majd megkereste a megfelelő vénát és bele mélyesztette fogait. Ezzel egy időben, ujjai mélyen eltűntek a másik testében.

        Rika ismét felnyögött, légzése és szívverése szapora volt. Ujjaival a fiú nyakába, hátába kapaszkodott, körmeivel felsértette a bőrét. Alig várta, hogy Ikuto végre a magáévá tegye. A zöld hajú démon ujjai előkerültek, teste majd felrobbant a vágytól, mikor végig nézett a tűzben égő szürke szemű lányon. Lassan megnyalta ajkait, majd megcsókolta a nyakát, megkereste a legérzékenyebb pontokat, hogy tovább tüzelje Rikát. Fél kezével támasztotta magát, a másikkal még följebb húzta a lány lábait, majd szenvedélyes csókot váltott vele, miközben belé hatolt. Mozgásuk kissé akadozott, majd felvették egymás testének ritmusát. Tempójuk egyre gyorsult, mígnem nem bírták tovább és egyszerre élveztek el. Ikuto fáradtan húzta ki magát a lányból. Szíve szerint megismételte volna szinte azonnal az előbbi jeleneteket, de tisztában volt azzal a ténnyel, hogy a lánynak pihenésre van szüksége. Rika kábán bújt karjai közé. Szemei álomtól ragadtak le.

        - Ikuto… - motyogta. – Ezért… még… számolunk…

        - Jó – hajtotta fejét Rika fejére. Megigazította a takarót magukon, aztán átadta tudatát a boldog álmoknak.

        Alig telt el 20 perc azóta, hogy elaludtak, két szellemalak bontakozott ki a beépített szekrényből. Mindkettőnek fülig ért a szája, elvégre is, mindent láttak. És ki vethetné fel ezt, két szellemnek? Másik házban is lehettek volna, ahol ugyan ez történik éppen. Nem is zavartatták magukat túl sokáig. Lassú tempójukban kiúsztak a szoba falai közül a földszintre, majd a szobára. Közeledett az éjfél, lassan távozniuk kellett ebből a világból.

        - Ez azért, merőben más volt, mint szokott – kuncogott az egyik.

        - Ez így igaz – mosolygott a másik. – Nem mindig látni egy kígyót, amint alakot vált…

        - Ugye, hogy ugye? – kacagott fel az egyik és csatlakozott hozzá a másik.

        Kai csöndesen haladt a folyosón, félre hajtogatva ingjeit. Egy könnyed mozdulattal kinyitotta az ajtaját, majd az alvó lányra nézett. Unottan lépett mellé, behúzva az ajtót. Nagyot ásított, majd egy határozott mozdulattal fölé hajolt és megcsókolta, minek örömére egy pofonnal lett gazdagabb.

        - Kai… - meredt rá döbbenten Akuma.

        - Akuma – vigyorgott perverzen. – Mit gondolsz, leteszteljük a rugókat?

        - Nem, cölibátusban vagy… - fonta karba kezeit mellkasa alatt.

        - Nem gondolhatod komolyan…

        - De bizony, hogy gondolhatom.

        - De nem… - nézett rá kétségbe esve a fiú.

        - De igen – nézett rá a lány szúrósan. – Hagynál aludni? Fáradt vagyok.

        - Persze… - hevert le mellé sértődötten. Majd pár perc múlva, szinte már könnyes szemekkel nézett ismét a lányra. – Tényleg komolyan gondolod, hogy mi ketten többet együtt sose leszünk?

        - Hö? – nézett rá Aksi. Nézte a kisfiús tekintetet. A könnyes szemeket, a lefelé görbülő, remegő ajkakat. – Kai… Ugye nem akarsz sírni?

        - Válaszolj… - kérte sírós hangon.

        - Jó – sóhajtott. – Nem teljes a cölibátus, csak úgy, ahogy le van írva. Most boldog vagy?

        - Igen! – nyomott csókot a lány arcára. – Köszönöm!

        - Jól van, na… Tudnám, miért adtam meg magam, ilyen könnyen…

        - Köszönöm….- húzta magához a lányt. – Nem fogod megbánni!

        - Aham. Akkor most már alszom…

        - Jó – vigyorgott boldogan.

        Kain nyugodt tempóban haladt, halkan félre húzta az ajtót, majd az ágyra nézett. Az viszont üres volt. Felvont szemöldökkel nézett körbe a szobában. Míg végül, az ajtó mellett állva megpillantott a lányt, aki a kilincset vagy a villanykapcsolót kereste a sötétben.

        - Mi óta keresed? – kérdezte, miután két nagy lépéssel átvágott a szobán és átölelte a lányt, aki ijedtében felsikkantott. – Ennyire sötét volna? Minek akartál kimenni?

        - Én… csak…

        - Szépen sorban, mióta keresed?

        - Nem tudom… - fordult Kain felé, aki meglepődve tapasztalta, hogy a másik sír.

        - No, mi baj? Megijedtél?

        - Meg… - suttogta.

        - Mégse olyan barátságos ez a nagy sötétség? – kuncogott, letörölvén néhány könnycseppet.

        - Hát… nélküled nem.

        - Jól van, most már itt vagyok… - húzta az ágy felé. – Gyere szépen és aludj. – Döntötte le a fekete párnák közé. – Pihi van – súgta fülébe.

        - Jó… - motyogta.

        - Naná, hogy jó – mosolygott rá. – Csak aludj nyugodtan, itt vagyok.

        - Kain…

        - Hmm?

        - A cölibátus…

        - Mi van vele?

        - Felejtsd el.

        - Aludjál már – horkantott megvetően, legalábbis látszatra. – Ha nem alszol, megeszlek.

        - Ok, ok, ok… - motyogta álomittasan.

        - Ha nem OK, akkor is – lehelt apró puszit homlokára. – Ha aludnál is késő lenne… - sóhajtott, de mire a végére ért, a lány már elaludt.