A kis csapat sikeresen összekaparta magát és elindultak az iskola irányába. Út közben összeszedték a hatos kis csapatot, akik menten lecsaptak a csajokra a következő kérdéssel.

        - Akkor eladjátok nekünk a lakásotokat?

        - Már megint kezditek? – förmedtek rájuk a lányok.

        - Igen! Szóval, adjátok?

        - Nem!

        - Miért nem?

        - Mert nem.

        - Miért? Rendesen megadjuk az árát…

        - Akkor sem…

        - Abba hagynátok? – csattant fel Ryo. – Elviselhetetlenek vagytok!

        - Jó, szóval adjátok? – kérdezték suttogva, majd mielőtt a lányok válaszolhattak volna, Kain felelt.

        - Igen. Adják. Akár olcsóbban is, nem igaz?

        - NEM!!!

        - Jó, akkor hát normális áron, de adják.

        - OK – vigyorogtak elégedetten.

        - De mi ebbe…

        - Elkésünk… - intette le őket a farkas.

        - De hát…

        - Szedjétek a lábatokat, csajszik! – léptek nagyobbakat nevetve a fiúk.

        - Reggel még nem akartál késni, édes – nézett Rikára a barna hajú Ikuto. Haját aznap reggel Rika hosszasan befonta, hiszen leért egészen a fiú csípőjéig. Most, mint egy tekergőző kígyó úszott utána a levegőben a barna fonat. A jobb oldalt ringatózó kis tincs úgy festett, mint a kígyó feje, főleg, hogy rá volt fűzve egy nagy fekete gyöngy is.

        - Menj a francba! – robogott utána a lány.

        - Rika, ne fuss egy ilyen szamár után! – szólt rá Aksi.

        - Ja, egy fiú se ér annyit, hogy utánuk fuss. Fusson Ő utánad, ha akar valamit.

        - Melyik ez az okos? – pillantott hátra megvetően Strify.

        - Ayumi – érkezett Kain felelete. – A hangját se ismered meg, szerencsés vagy…

        - Hallom ám! Tudod, a hang hátra felé terjed!

        - Jól van, na…

        - Tempó, mert tényleg elkésünk… - morogta Ryo.

        - Mióta vagy ennyire oda a pontosságért? – nézte a háta közepét az ezüsthajúnak Ame.

        - Régóta…

        - Remek…

        - Megjöttünk – vetett véget a vitának Luminor, miközben kinyitotta a suli ajtaját.

        Vass tanárnő értetlenül nézett a késő tizennégyesre. A kis csapat negyed órás késéssel érkezett meg a matematika órára, a tanárnő nem is kicsi bosszúságára.

        - Ilyenkor kell jönni? Miért késtek?

        - Bocsánat, tanárnő, egy kicsit összekaptunk – mentette a menthetőt Shin.

        - Mégis, min?

        - Azon, hogy kié is legyen ez az angyal… - karolta át Ayumit, aki csak döbbenten nézett rá, majd Kainra, aki egy könnyed mozdulattal félre söpörte Shint „naná, hogy az enyém” címszóval.

        Az osztályban tartozó lányok többsége kidőlt. Sehogy se értették, hogy miért töri magát mind a két új tanuló Lilláért, mikor nincs benne semmi különleges. A kinézete teljesen hétköznapi, visszafogott kis nyuszi és már is két fiú küzd érte, pedig csak két napja ismerik. A tanárnőt viszont nem érdekelte egyetlen szerelmi háromszög sem. Csak az, hogy leadja az anyagot, és hogy ne húzza tovább az időt egy tucat plusz két jómadár a drága órájából.

        - Leülni! – adta ki a parancsot, mivel még a naplóba is be kellett írnia a későket. – Áh, Barbara! Te itt maradsz!

        - Miért? – torpant meg a fekete hajú.

        - Mert én azt mondtam. Írd fel a táblára, hogy…

        - Megint kezdi… - forgatta szemeit a lány, majd követte a nő utasításait és lefelelt a tavalyi anyagból. – „Még jó, hogy átnéztem…”

        A szünetben Szilvi hozta a formáját. Jamesszel együtt. Ugyan is, amíg a fiú feldobta a fára a táskáját és elkezdett utána mászni, addig a lány szépen lerántotta azt a földre, amint fölmászott a fiú. James végül ráunt és a táskával a hátán küzdte fel magát kedvenc fájára, de akkorra már becsöngettek, így kénytelen volt lemászni és befáradni órára. A diákság pedig kacagva figyelte a nagyokos szerencsétlenkedését.

        A tanítás végén a „kis csapat” a röpke 14 tagjával a városközpontba sietett, hogy elintézzék az üresen maradt emelet sorsát. Ugyan a csajoknak nem fűlött hozzá a foguk, de bele egyeztek abba, hogy a fiúknak adják az egészet. Így aztán a délutánt a Földhivatalnál töltötték.

        Mikor késő délután elhagyták az épületet, a Cinema Bizarrénak már a nevén volt az emelet és megvolt az építési engedélyük is a két szint egyesítésére, így vidáman siettek vissza az épületbe, hogy minél hamarabb megkezdhessék az átalakítás tervezését, bár igaz, hogy az elmúlt napokban is csak ezen gondolkoztak. Így aztán szép nagy viták alakultak ki köztük a nap végére.

        - Hányszor mondjam még, hogy a két emeletet nyissuk egybe a nappali fölött és akkor lesz egy galériánk….

        - Kinek kell galéria? – húzta száját Yu. – Bár, igaz, jó ha magas a szoba.

         - Lehetne minden szobához külön fürdőszoba…

        - Ne essünk túlzásokba Romeo, ez még mindig csak egy panelház, amit szigetelni kell kívül, belül víz és hang ellen – mutatott rá a lényegre Luminor.

        - Jah, különösen a te szobádat…

        - Megint kezded a sértegetést? Haza is mehetek!

        - Otthon vagy – kotyogott közbe Shin.

        - A másik lakásomra gondoltam.

        - Gyerekek! – szólalt meg Kiro. – Ha már megtanultunk magyarul, akár egy lakberendezőt is megkérdezhetnénk, nem?

        - Igaz.

        - És bármit csinálhatunk…

        - Ja…

        - Koncert… - figyelmeztette őket Luminor.

        - Mi van vele?

        - Gyakorolnotok kéne. Az van vele. Szombaton lesz és nem gyakoroltatok eleget.

        - Jól van, gyertek, srácok – intett nekik Strify. – Igaza van Luminornak.

        - Köszönöm – biccentett a fekete hajú, majd leült a nappaliba és belemélyedt egy jó könyvbe.