Szilvi unottan baktatott James oldalán. Alig hagyták el az aprócska földi otthonukat, mikor is a bekötő útra kikanyarodva sikeresen belebotlottak az orosz üdvhadseregbe. A vörös hajú lány zavartan hallgatott el.

        - Hát Ti? – meredt rájuk a csapat.

        - Itt lakunk – intett hátra fejével James.

        - Együtt? Hiszen utáljátok egymást! Egész idő alatt csak szívatjátok a másikat! – vágták kapásból a fejükhöz.

        - Pontosítsunk. Csak Ő szívat engem, mintha nem is ismerne.

        - A húgod? – sóhajtott mélyet Kai.

        - Nem. Idióta. Szerény Szilvia és James König. Ebből hogy kalkuláltad ki, hogy a húgom?

        - Hát… annyira egyformák vagytok. Zöld szempár, vörös haj… - mondta unottan Yu.

        - Istenem, ha Odafönt ez a divat! – tárta szét karját James. – Tehetek róla, hogy az angyalkák rólam kopíroznak?

        - Nem is! – csattant fel Szilvi. – Nekem már élőként is vörös hajam volt, szóval pofa be, Arki!

        - Te csak ne dirigálj nekem! Így is elég sokáig elnéztem a hülyeségeidet!

        - Chö… Már nem azért, de a Te ötleted volt ez a hülye terv!

        - Drágám, kuss… - nézett a zöld szempárba dühösen James.

        - Élőként? Angyalkák? Odafönt? Arki? – vonta fel szemöldökét kérdőn Kain. – Ugye nem azt akarjátok mondani, hogy angyalok vagytok? És a legfőbb képen, hogy Te arkangyal vagy!

        - Ööö… Nem… - vigyorgott rá esetlenül James.

        - Szóval igen… - temette kezébe arcát, mint már oly sokszor, mikor Kai ostobaságot művelt. Például, a Pokol legmagasabb oszlopára felakasztott egy női bugyit és egy zászlót a következő felirattal: Akuma bugyija. És ennek örömére, a lány idegbajt kapott, a démonok meg egymást ölték a női fehérneműért. Majd mikor megszerezték, meglepődve találták meg benne a következő üzenetet: Hehehe. Nem is az övé! Csak szétvágtam a boxeromat és Ti idióták bedőltetek! Hehehe! Nos, igen, Kainak is voltak ötletei. Az emlék hatására még jobban megcsóválta fejét.

        - De nem! – süvöltötte James. – Hülye vagy? Angyalok? Arkangyal?

        - Túl sokat tiltakozol, James…. Akár csak ez a lökött – bökte meg Kait, - miután hülyeséget csinált vagy mondott és menteni akarja a menthetőt… Bukta, Arki.

        - Ne nevezz így, jó? – nézett rá a vörös hajú unottan. -.-”

        - Miért ne? Arki – vigyorgott rá Ikuto.

        - Ki akarod próbálni a kardom élét, Kígyópofa? – vetett a zöld hajúra egy gyilkos pillantást.

        - Angyalok a Földön… - sóhajtott Ryo. – Mi szél hozott titeket ide?

        - A szellő meg az unalom a köbön – felelt Szilvi.

        - Óh, remek. És pont a mi osztályunkba kellett beiratkoznotok?

        - Hát… Érdekesebb egy osztály, mint a többi. Ennyi démonnal. És, titeket mi hozott fel a Pokolból?

        - Az extra unalom – ásított Akuma. – Nem mintha, itt sokkal érdekesebb lenne, de jobb, mint otthon. Már amikor nem.

        - Aha.

        - Huh – sóhajtott Ayumi. – Skacok, nem tudom, hogy kit mennyire érdekel az ügy, de el fogunk késni biokémiáról és ahhoz még fel is kell mászni a harmadikra.

        - Basszus… Futás van! – intett nekik Szilvi. – Semmi kedvem felelni Hellernél!

        - Kinek van? – nézett rá kérdőn Akuma. – Nekem se volt kedvem hozzá tegnap, Vass mégis lefeleltetett.

        - Később megbeszéljük az angyaltémát – taszított a népen egyet Kain. – Most menjünk! Mer’ aztán írhatjuk a röpdolgozatot!

        - Miből?

        - A tavalyi anyagból, mint te tegnap matekból!

        - Az vicces lesz – nevetett a vörös. – Főleg, hogy idén már nincs is kémia!

        - Attól még elkésünk! – rohantak végig az utcán, majd fordultak balra, átvágtak a téren, majd az udvaron és feldöntvén a portást, rohantak fel a harmadikra, biológia órára.

 


        A déli ebédszünetben a kis csapat összegyűlt az iskola legrejtettebb pontján, a hátsó udvaron. A magas fák árnyékában állva, a csípős szél örömére, aki csak tehette bent maradt. Meg aztán, itt volt a szeméttároló is, tehát plusz egy pont a kevés látogatóért. Ideális helyszín a „titkos megbeszélésekre.”

        - Mért is jöttünk pont ide? – tette fel a kérdést elsőként James és Akuma.

        - És Mi mit keresünk itt egyáltalán? – tette fel következő kérdését a vörös hajú fiú, átkarolva Szilvit.

        - Azért jöttünk ide, mert itt nem zavarnak meg…

        - … De büdös is van… - jegyezte meg csípősen Ame.

        - És Ti azért vagytok itt, mert némi magyarázattal tartoztok! – fejezte be mondani valóját Ryo, mit se törődve a közbeszólással.

        - Milyen magyarázattal? – meredt rá James.

        - Azért, mert az Úr, nem szokta az angyalait csak úgy elengedni a Földre, a halandók közé – vette át a szót Kain.

        - Mert Lucifer is csak úgy elengedett Titeket, mi? Ördögfattyak! Mégis, mit kerestek ebben a világban?

        - Mi kérdeztünk előbb! Szóval, miért jöttetek? „Bár elég egyértelmű, de jobb, ha őszintén megmondják és akkor nincsenek ilyen gondjaink…”

        - Szerinted? Azért, hogy megállítsunk Titeket és a VVE-t.

        - Aha… Csak ennyi? Kezdtem reménykedni, hogy valami extra… - nyitotta ki csipogóját Akuma.

        - Úrnő, tudja mi az a VVE? – nézett rá kérdőn Kain.

        - Ööö… Nem…. Miért, mi az? Nem hangzik túl vészesnek…

        - Ah! – temette kezébe arcát, a mai napon már másodjára. – Valaki világosítsa fel, kérlek, még mindig alszik….

        - A VVE, annyit tesz, Világ Végének Eljövetele – vigyorgott rá Kai.

        - Ja. Jaaa – Csillant meg a lány szeme, jelezvén, megértette a helyzet fontosságát és beugrott neki az otthoni tananyag is a küldetésük céljával egyetemben.

        - Ok és akkor mi van? – szólalt meg Rika. – Van esélyünk győzni annak ellenére, hogy Ők ketten itt vannak, nem?

        - Ööö… Nem? Nincs. Igazság szerint, egy fikarcnyi sincs – vigyorgott hülyén James.

        - Mert? – vonta fel szemöldökét a lány, egyetemben a többiekkel. Kain csak a szemét forgatta.

        - Azért, mert… Nos, hogy is fogalmazzak… - kezdte James. – Lássuk csak, hát… a fegyvereitek az elmúlt 100 ezer évben folyamatosan romlottak és mostanra, hát… többre mentek, ha kővel meg botokkal hajigáltok, mint ha fegyvert fogtok. Ellenben a mi fegyverzetünk csak javult. Valószínűleg köze van hozzá annak is, hogy Ti csak egy nagy kupac horda vagytok, mi meg egy konkrét szervezet. Viszont, a páncélzataitok jók, ezt el kell ismernem…. És hát… Ezek a Világ Vége akciók, amikben feltörtök a felszínre és embereket zabáltok, megbukott már 20 ezer éve. És hát… A családom tagjai mindig sikeresen megállítottak Titeket… Hogy úgy mondjam, apám megállított titeket 5000 éve, nagyapám 10000 éve, dédapám 15000 éve és ükapám 20000 éve… És hát, ha vesszük ezt az 5000 éves periódust, akkor azt kell, hogy mondjam, a következő, aki megállít titeket, Én leszek, a közel jövőben.

        - Utálom a családi hagyományokat – fújtatott dühösen Aksi. Tekintete a CB tagjaira esett, mivel a fiúk maguk közt sutyorogtak. Úgy festett, megijesztették őket a hallottak.

        - Embereket enni? – szörnyedt el Shin. – Kannibálok…

        - 5000 évente? – lepődött meg Strify. – Él azóta az emberiség?

        - Világ Vége? – kuncogott Yu. – Nekem tetszik.

        - Idióta – kólintotta fejbe Luminor. – Biztos a jó oldalon állunk, fiúk?

        - Hát… - motyogta Kiro. – Szerintem nem.

        - Lehet, a másik oldalra kéne menni, amíg még megtehetjük – bólintott rá Romeo is.

        - Na, ja… Talán…

        - Hogy hova akartok menni? – nézett rájuk kérdőn Ame.

        - Sehova – villantott feléjük egy bájosan gyilkos mosolyt Akuma.

        - Gondolod? – nézett a lányra Rika. – Nem hiszem, hogy meghatod őket.

        - Hát aztán – vont vállat a lány.

        - Mégis, mivel állítanál meg? – tette fel a kérdést Kain.

        - Karddal – vont vállat James. – Az én „kis kicsikémmel.” – Azzal a semmiből előhúzott egy fénylő kardot, melynek a markolata alatt egy hatalmas kör helyezkedett el, miből a négy világtáj felé mutatott négy nyíl, és a köztes távolságokon kisebb nyilak voltak. A kard széle fehér volt, mag a köztes részek mélykékek és kék lángok ölelték körbe az egész kardlapot. Kain nagyot nyelt. Sátántól sokat hallott már erről a kardról. Démongyilkosnak hívták a Pokolban, mivel már 20 ezer éve verhetetlen volt. Igazi mestermunka, mely csak egy család sarjait érintette. Hosszú idő óta…

        - Gyerekek! Mit kerestek itt? Becsöngettek! – hasította át a feszült levegőt egy rikácsoló hang. Meglepve néztek a mögöttük megjelent takarítónőre. James gyorsan eltűntette a kardot.

        - Nem is hallottam a csengőt… - motyogta Ikuto. – Gyertek, skacok, menjünk.

        - Nyomás befelé – indult el James is. – Felejtős az ügy, egészen addig, amíg nem kezd komolyabbá válni a kis tervetek.

        - Mit kerestek még mindig itt? – vicsorgott rájuk a nő.

        - Semmit….