A kis csapat ismét hazafele tartott. Shin kissé lemaradva csöndesen beszélgetett Ayumival. Ikuto és Kai az utóbbi fivérének reakcióit leste. Kain ugyanis nem volt feldobva az örömtől, hogy a lány a szeme láttára flörtöl a sráccal, holott neki cölibátust parancsolt. Shin pedig nem zavartatta magát, hiszen tisztában volt azzal, hogy a farkas démon nem fogja megölni, mivel a lány úgyse hagyja.

        - … Mond csak, nem jössz át este?

        - Miért ne? – vigyorgott a lány. Nem izgatta, hogy Kain idegbajt kap a szavak hallatán.

        - Ok, kilenc körül gyere át, de hozd a holnapi cuccod… vagy kimaradjunk?

        - Áh, már csak nem leszel ennyire fárasztó…

        - Biztos vagy te ebben? – nézett rá a srác kissé dühösen. Elvégre is, a teljesítményét cáfolták meg az előbb.

        - Ja – mosolygott továbbra is. – Szió! – nyomott apró puszit a szürke szemű arcára, majd belépett a kapun.

        - Hali… Hé, várjatok meg! – rohant a többiek után.

        - Mi van, akció lesz éjjel? – vigyorgott rá Yu.

        - Úgy fest…

        - Ne éld bele magad – intette le Romeo. – Csak Kaint basztattja.

        - Az lehet – kuncogott a szőke, - de pont ez a jó benne.



        A délután a végéhez közeledett, lassan leszállt az este. Ayumi nyugodtan lezuhanyozott, majd összekapta magát. Egy fekete, csillogó bakancsot vett fel, szintén fekete térdzoknival, szoknyával, ami a térdéig ért és egy toppot. Haját unottan söpörte ki szeméből, majd a mögötte álló Kainra nézett. A démon fekete szeme rideg és elutasító volt, jókora féltékenységgel és dühvel párosítva.

        - Mi van? – nézett rá kérdőn.

        - Semmi – vont vállat, de még mindig az ajtóban állt.

        - Kain, útban vagy.

        - Chö… Remélem tisztában vagy azzal, hogy mit csinálsz… Amit a múltkor mondtam, véresen komolyan gondoltam.

        - Óh, hát persze – somolygott. – Kiengedsz?

        - Feloldod a cölibátust?

        - Hülye vagyok én?

        - Nem, de most mégis úgy viselkedsz, mint egy naiv kis liba.

        - Hát persze – mosolygott. – Engedj ki, kutyuli.

        - Ahogy óhajtja, Úrnő… - állt félre az útjából. – Jó szórakozást, a stricijéhez…

        - Kain – állt meg az ajtóban. Kissé hátra nézett. – Én nem teszek megjegyzéseket a kurváidra, vagy az életmódodra. Szóval te se tégy megjegyzést az enyémre.

        - Chö… - lökte be az ajtót a lány mögött.

        - Ennyire ne legyél féltékeny!

        - Nem vagyok féltékeny…

        - Pejsze…



        Akuma unottan nézett Kaira. A fekete hajú csak hevert az ágyon, maga mellett paskolva a lepedőt. A lány felvont szemöldökkel nézett rá. A srác arcán perverz mosoly ült.

        - Gyere, gyere, Akuma! Tudom, hogy akarod!

        - Idióta – hevert le mellé, majd gyomorszájon vágta, még mielőtt a srác akcióba lendült volna.

        - Jó, oké… - nyöszörögte. – Jó éjszakát…

        - Neked is, édes.

        Ikuto nagyot ásított, majd a már félig alvó lányra nézett. Arcán vigyor terült szét. – Éljen soká a cölibátus… - suttogta, miközben az alvó fölé mászott. Fogait a kecses nyakba mártotta, mire a lánynak kipattantak szemei. Döbbenten nézett a fiúra. Vágytól éhesen pillantott rá. Átölelte nyakát, majd megcsókolta. Ujjait elhúzta a fiú arcán keresztül, majd végig futtatta a démon mellkasán, hasán és a hátán, végig ragacsos szövetet hagyva. Ikuto kezdett ideges lenni.

        - Mi ez?

        - Pókfonál – érkezett a válasz a háta mögül. – Az ott, alattad, pedig Mana – vigyorgott a döbbent képbe Rika. A pók sebesen fonta be a fiú testét, az álarcát felfedve előbukkant a varázs alól óriási teste.

        - Mi??? – meredt rájuk Ikuto. – Viccelsz? Mana, állj le!

        - Nem fog leállni…. Jut eszembe, Ikuto! Tisztában vagy azzal, hogy a nőstény pókok a párzás után megeszik a hímeket?

        - Ne csessz ki velem! – üvöltött a srác, de addigra már elnyelte egy báb. A lány kacagva hevert le ágyára.

        - Még szerencse, hogy egyértelmű jelzéseket adtál a mai tervedről a suliban! – nevetett. – Mana, ne öld meg, jó? – a pók csupán bólintott.




        Alig telt el fél óra, mikor kinyílt a szoba ajtaja. Ayu nyugodtan nézett az alvó démonra. Átvedlett pizsamába, majd mellé hevert. A farkas démon ráemelte sárga tekintetét.

        - Ez gyors volt.

        - Kac, kac, kukac…

        - Mi van, ennyire lemerített?

        - Sok a hülyeségük… - dőlt neki a démonnak.

        - Aha – karolta át. – És? – kicsit megszimatolta a lányt. – Ti nem is…

        - Beszélgettünk… Mit hittél? – pillantott unottan a srácra.

        - Abban a ruhában?

        - Itt voltunk a discoban vagy hol… - ásított nagyot. – A tuc, tucból ennyi is elég volt.

        - Aha… Azt hittem, a lakására mész.

        - És ha oda megyek, Mr. Féltékeny?

        - Akkor súlyos következményekkel kéne számolnia, Miss. Könnyelmű.

        - Aha. Szállj le rólam! – taszított rajta egyet, mivel a srác fölé gördült.

        - Nem… - érkezett a felelet. Lefogta a lány két kezét a feje felett.

        - Kain, fáradt vagyok… - motyogta álmosan.

        - Nem érdekel. – Dohogta a fiú. – Csak a tested érdekel.

        - Óh, remek, csak a testem? Bunkó…

        - A lelkedet nekem adtad már régen – vigyorgott rá. – Most a tested kell.

        - Cölibátus…- húzta száját Ayu.

        - És?

        - Mit és? Kopj le és alvás. – A sárga tekintet gyűlölködőn nézett rá. – Parancsba adjam? – Utálkozó pillantást vetett rá, morgott egyet, majd lemászott róla és hátat fordítva a lánynak lehunyta szemeit. – Persze, sértődj csak meg… - Fordult Ayu is a másik oldalára.

        Másnap délután a fiúk elmentek bevásárolni és Sátán is hívatta őket egy kis elbeszélésre, így előbb a Pokolba mentek és csak utána vásárolni. A lányok nyugodtan ültek otthon.

        - Meg kéne őket nevelni – szólalt meg csöndesen Ame.

        - Ja – bólintott rá Ayu.

        - Mi legyen? – nézett fel Rika.

        - Alakítsuk át a házat – vetette fel Aksi. – Fessük át a szobákat…

        - Jól hangzik – kuncogtak a lányok. – Munkára! – pattantak fel.