A tanítási órák unalmasan teltek – múltak. Az idő lassú léptekben csoszogott. Ayumi nagyot ásított a hátsó padban, feje a padon koppant. Sano döbbenten nézett rá, akárcsak Nakatsu, aki vígan mulatott Aksival és Rikával.

        - Hé! – piszkálta meg kissé az alvó lányt.

        - Mrmm… - dünnyögte.

        - Hé! Ébresztő! Mi van veled?

        - Sano, valami probléma van? – nézett a japán cserediákra Vass tanárnő. A fiú zavartan nézett fel, mit sem értett az egészből. Rika gyorsan fordított neki, mire megrázta fejét. A tanárnő bólintott, majd már éppen magyarázott volna tovább, mikor megakadt a szeme a vígan szuszogó Ayumin. – Lilla mit csinál? Csak nem alszik?

        - Nem, meditál – vágta rá Rika kapásból.

        - Meditáljon otthon, ébresszétek fel!

        - Ha megzavarjuk, az óriási bajt okozhat számára. Lehet, hogy agyatlan zombi lesz élete végéig… - próbálta menteni a menthetőt Rika, de a nő akkor már könyörtelenül csörtetett hátra.

        - Ne beszélj mellé, Dóra! Alszik az órámon!

        - Mit várt? Nulladik óra, ráadásul matek… - motyogta Shin.

        - Na, ja… Jobban is jár ezzel – sustorogta Strify. Sano idegesen rázogatta a lányt, de az meg se rezdült rá. Kain végül megoldotta a helyzetet. Hátra fordult, befogta a lány orrát és megcsókolta. A hatás lenyűgöző volt, Ayu egyből felriadt.

        - Mit művelsz? – meredt Kainra a matek tanárnő.

        - Visszahoztam a meditációból, tanárnő – vigyorgott.

        - Rendben – nyelte le dühét. – Mutasd az órai munkádat! – nézett szúrósan a lányra. Ayumi döbbenten nézett rá, majd a füzetére sandított, amiben a dátumon és az első két számon kívül nem sok volt.

        - Nem értem az anyagot… - felelt, miközben átnyújtotta a füzetet.

        - Nem? – vette át. Vetett a kötött papírokra egy pillantást. – Pedig a megoldás hibátlan… Érdekes, nem gondolod?

        - He? – pislogott értetlenül. A nő visszanyújtotta a füzetet, amiben végig le volt vezetve minden feladat, hibátlanul. Döbbenten nézett Kainra, a fiú meg rákacsintott.

        - Táblához – vetette oda neki Vass tanárnő összevont szemöldökkel, szigorú, parancsoló hangján. Megigazította orrán a szemüvegét, majd visszament a katedrához. – Gyere csak, Lilla! Rád várunk!

        - Remek… Csöbörből vödörbe…

        - Mi az? A táblánál miért nem megy? Az órai munkája hibátlan! Mi a gond a táblával?
        - „Az, hogy ez tábla, hogy ordítasz és a legfőbb képen, hogy nem értek semmit az egészből…” – zavartan állt egyik lábáról a másikra. Érezte, hogy émelyeg a gyomra. – „Mi a franc van velem? Elájulhatnék… Akkor nem ordibálhatna tovább…” – kába gondolatmenetéből a székéből felemelkedő tanárnő zökkentette ki.

        - Gyerünk, ne szerencsétlenkedj ennyit! Mennyi 5683-371? Ennyire nem nehéz! És ha ezt kiszámoltad, megkapod…? Na, mit kapsz meg? Ne nézz rá ilyen esetlenül! – „Nem értem miről beszélsz… Nem is akarom megérteni… Hallani se hallom nagyon… és a randa képed is eltűnik…” – Arcára bágyadt mosoly kúszott fel. Kezéből kiesett a kréta, érezte, hogy a világ elsötétül előtte, a hangok értelmüket vesztve összefolynak. Teste összeroskadt, eszméletlenül hullott a padlóra.

        Az osztály felbolydult. Kain nem sokáig vacakolt, fél pillanat alatt a lány mellett termett, akár csak a hátsó két padsor. A többi diák miután túltette magát a meglepetésen, elkezdtek csevegni minden féléről, élvezve a hirtelen bekövetkezett lyukasórát. Csak azt bánták, hogy az óra kezdése után 20 perccel ájult el és nem hamarabb. Vass tanárnő ijedten hőkölt hátra pár lépést, majd próbált úrrá lenni a zűrzavaron.

        - Üljetek vissza a helyetekre! Csönd legyen, senki se beszéljen! Egy hangot se akarok hallani, amíg elmegyek a tanáriba!

        - Miért megy a tanáriba? – meredt rá Kain, miközben felemelte a földről Ayumit.

        - Hogy értesítsem a szüleit!

        - Nem a szüleivel lakik. – csóválta meg a fejét a fiú. – Haza viszem.

        - Nem szükséges, vidd az orvosiba! Ott majd ellátják, és ha úgy döntenek, hogy folytathatja a mai napot, visszaküldik hozzánk.

        - Haza viszem – makacsolta meg magát a fiú. – Ugyanis az iskolaorvosban nem bízok és 8 előtt nincs itt. Haza viszem. És ha magához tért és jól van, visszajövök.

        - Mégis, mit képzelsz magadról? Kije vagy te? A vőlegénye?

        - Olyasmi! – vágta rá dühösen. – Ide hozod a táskám, öcsi? Meg az övét is.

        - Aha – fordult kettőt Kai. A nő csak hápogott döbbentében.

        - Nem mehetsz el!

        - Nem tarthatja itt, az után, hogy elájult! Mi van, ha ma még többször is megteszi?

        - Nem fogja!

        - Kösz – nézett Kaira. Átvette a két táskát, majd elindult az ajtó irányába.

        - Az orvosiba vidd! – üvöltött utána még egyszer a tanárnő, de a fiú meg se rezdült rá. A lépcsőfordulóban járt, mikor egy tanárba botlott.

        - Mi történt? – meredt rá a férfi döbbenten.

        - Elájult feleltetés közben. Haza viszem…

        - Az előbb jött meg az iskolaorvos, oda vidd, hacsak nincs kikérő mindkettőtöknek… - azzal tovább ment.

        - Remek… - sóhajtott, majd az orvosi felé vette az irányt.

        Órák után lement Ayumiért. A lány bágyadtan nézett rá. Karjai közé kapta, majd elindult a kapu felé, ahol a többiek vártak rájuk. Kérdőn néztek a lányra, de ugyanakkor vigyorogtak is, hiszen ismét sikerült elájulnia Vass matekóráján. Az elmúlt két évben, valahányszor kihívta felelni őt a nő, összeesett vagy sírva kirohant a teremből. Ennek ellenére, a nő továbbra is előszeretettel feleltette.

        - Jól vagy?

        - Aha. Megmaradok.

        - Menjünk – indult el Kain. Aggódott a lányért. Elég sok minden lehet az ájulásának az oka. És csak reménykedhetett abban, hogy semmi komoly.

        - Már megint Fater? – nézett az elsötétített házra Akuma.

        - Úgy fest – sóhajtott Rika.

        - Mit akarhat? – kereste a kulcsot a zsebében Ame.

        - Nem tudom, de mi megyünk – intettek Yuék. – Bocs, de semmi kedvünk találkozni vele, megint… - azzal megszaporázták lépteiket.

        - Mitől félnek ennyire? – csóválta fejét Ryo. Ame vállat vont, majd benyitott a lakásba.

        - Hali, ki van itt? – lépett beljebb.

        - Ame Úrnő! Rika Úrnő! Akuma Úrnő! Ayumi Úrnő! Ryo, Kaik, Ikuto, Kain! – biccentett a fiúk felé a nappaliban álló, 190 magas férfi. Szeme mélykék, haja világosbarna, ruhája ballonkabát és csizma.

        - Jancsi! – ugrott a nyakába Akuma. – Miért jöttél, Jancsikám?

        - Nem az Úrnő szórakoztatására – mosolygott. – Azért más felel – tekintett Kaira. – Most, csak ezt hoztam – nyújtott át egy levelet, miután letette a fiat démonlányt. – Az édesapja küldi.

        - Értem…

        - Viszlát.

        - Mész is? – kapta fel a fejét, de addigra a démon már sehol se volt. – Szasz…