A szombat örömére a lányok korán keltek. Mindenképp ki akarták engesztelni a fiúkat valamivel, csak azt nem tudták még, hogy mivel. Azonban mégis csak nőből voltak, hát hamar találtak megoldást aprócska problémájukra is. A korai ébresztőnek is megvan a maga haszna. Bőven volt idejük reggelit csinálni a srácoknak, mielőtt még felkeltek volna, így tálcán kaphatták ágyba a reggelit és a fő attrakció csak ez után következett a nappaliban.

        - Jó reggelt, Ryo! – mosolygott rá a világos barna hajú, kékeszöld szemű lány a kék szeműre. Az ezüsthajú démon meglepetten nézett a lányra.

        - Neked is… - motyogta még félálomban. – Hát ez? Rendkívüli világnap van vagy a születésnapomról feledkeztem volna meg? – pislogott értetlenül a finomságokkal megrakott tálcára.

        - Sem az egyik, sem a másik – kuncogott Ame. – Csak gondoltam, megérdemelsz egy kis lazítást… „És így talán elmarad a várható büntetés is…”

        - Aha… - megdörzsölte szemeit, hogy meggyőződjön arról, nem álmodik, majd ismét Amera nézett. – Nem is tudtam, hogy tudsz főzni…

        - Egy rántottát még a hülye is össze tud dobni – vont vállat a lány. – Ennyire meglepő?

        - Hát… Sátán lányából nem néztem volna ki… - felült, majd ölébe húzta a tálcát. – És ez mind az enyém? – kérdezte csillogó szemekkel, miközben végig nyalt ajkain.

        - Igen – nevetett Ame. – Mind a tiéd, Ryo. Én már ettem.

        - Mennyi méreg van benne? – tette fel óvatosan a kérdést a fiú.

        - Juj, most hogy mondod, arról teljesen megfeledkeztem! – csapott homlokára a lány. – Pedig volt tiszafánk is!

        - Jól van – bólintott rá a fiú, majd nekiállt enni.



        - Hé, csipkerózsika! – ült le Ikuto mellé Rika. – Ikuto, ébresztő… - apró puszit nyomott a mélyen alvó fiú homlokára. – Hasadra süt a… - mondatát nem fejezhette be, mivel a fiú egy határozott rántással magához húzta. Szerencséjére a tálcát az éjjeli szekrényre tette, mielőtt ébresztgetni kezdte volna a fiút. – Ikuto, engedj… Agyon nyomsz! – nyögte, mivel a srác félig ráfordult, mint valami plüss mackóra szokás. A fiú motyogott valami érthetetlent orra alatt, majd a másik oldalára fordult, így Rika kiszabadult fogságából. – Ikuto, ébredj már fel! – vágta a srác fejéhez a nagypárnát. A démon riadtan pattant fel. Szemei hatalmasra tágultak, döbbenten nézett Rikára, aki a párnát újabb, erőteljes csapásra emelte.

        - Ébren vagyok! – kiáltotta riadtan.

        - Ok – mosolyodott el a lány. Apró csókot lehelt a fiú ajkaira, majd a tálcát az ölébe helyezte. – Jó étvágyat. Ha megetted, hozd le a tálcát! – azzal magára hagyta a még mindig meglepett fiút, aki a távozása után mélyet sóhajtva dőlt hanyatt a párnák közé.



        - Kai, hasadra süt a nap! – búgta Akuma a mélyen horkoló fiú fülébe. A holló démon, viszont meg se rezdült szavaira. Hangosan horkantott egyet, mint a vaddisznó, mely makkot talál és aludt tovább. – Kai… - rázogatta meg egy kicsit Akuma. A lány dühösen nézett rá. Tekintete az éjjeli szekrényen lévő vizespohárra tévedt a tálca mellett, mely félig még teli volt. Belemártotta ujjait, majd a fiú arcára rázta a vízcseppeket. Kai karjával egy határozott mozdulattal letörölte a cseppeket, és fejét a takarója alá temette. Akuma vetett rá egy gyilkos pillantást, majd ördögien elvigyorodott. Lehúzta a fejéről a takarót, majd negédesen a fülébe súgta: - Kai, itt van Balázs, az osztályból és Téged akar! – Több se kellett a fiúnak, egyből felpattant és félőrült módjára rohant az ablak irányába. Csak a lány nevetése állította meg abban, hogy ki ne ugorjon az ablakon.

        - Te… - nyögte. – Átvertél?

        - Át… - kacagott. – Ne haragudj, nem bírtalak máshogy felkelteni…

        - Akuma! – üvöltött a fiú. – Ez rossz vicc volt! – durcásan visszaült az ágyára, majd betakarózott. Igaz, a paplanban az előbb kis híján pofára esett. – Egyáltalán, minek ébresztettél fel? Szombat van, nem?

        - De – mosolygott rá tündérien a lány. – Csak gondoltam éhes vagy és… - a tálcára bökött. – Jó étvágyat – nyomott puszit arcára, majd az ajtó felé vette az irányt.

        - Hát ezt miért kapom? – csodálkozott.

        - Mert megérdemled – kacsintott rá Akuma, majd távozott.




        - Ébresztő, Kain! A hasadra süt a nap! – húzta el a vastag függönyöket Ayumi a fekete szobában, ami hirtelen megtelt fénnyel. A még alvó fiú a másik oldalára fordult, hogy ne süssön a szemébe a fény. – Kain, kellj fel – kúszott a fiú fölé. – Kain… - lehelt apró csókot a fülére. – Hé, kutyuli, lábhoz!

        - Nehm vagyhok kutyha… - morogta orra alatt.

        - Jó reggelt – ült le a fiú hasára kényelmesen. – Nem akarsz felkelni? Kihűl a reggelid. És a szalonnás, sajtos, hagymás rántotta hidegen szerény véleményem szerint nem túl jó.

        - A mi? – emelte fel álmosan fejét Kain. – Mióta csinálsz nekem reggelit?

        - Nem is örülsz neki? – vágott fancsai pofát. – Akkor hiába dolgoztam – sóhajtott mélyet. – Na mindegy, akkor leviszem és megeszik a többiek…

        - Ne, ne, ne! Nem kell elvinned – kapott a lány keze után. – Örülök neki – mosolygott rá. – Csak meglepődtem.

        - Edd csak meg – somolygott a lány azzal elhagyta a szobát.


        A srácok kényelmes léptekkel, jóllakottan mentek le a földszintre. A konyhában az edényeket a mosogatóba helyezték, majd a lányok után néztek.

        - Mi lehet a tervük? – suttogta Ryo. – Nem szoktak ilyen bőkezűek, lenni.

        - Valószínűleg el akarják érni, hogy ne legyen büntetés a gyantázás miatt – vont vállat Kain.

        - Ez logikus – hagyta rá Ryo is, miközben a nappali felé vették útjukat. A szoba ajtajában mind a négy fiú leblokkolt. A csajok a szoba közepén álltak, tetőtől talpig rózsaszínben. A srácok szeme hatalmasra nyílt, nem akartak hinni a szemüknek, nehezen emésztették meg a látottakat.

        - Cuki, cuki vagyok, szeretnek is a nagyok… - kezdtek bele a lányok a dalba, amit kiegészítettek valami táncfélével is. Ame sokat sejtetően mosolygott, Ayumi kis híján elröhögte magát, arca vörös volt a visszafojtott nevetéstől, Akuma még mindig tündérien mosolygott, de tekintetével ölni tudott volna az ötletgazda felé, aki kitalálta mindezt, míg Rika arcán halvány mosoly pihent.

        - Oké, lányok, mit akartok? – tette fel a kérdést komoran Kain.

        - Hogy, hogy mit akarunk? – ismételték utána a kérdést.

        - Mit akartok? Mit nem lehet ezen érteni?

        - Bocsánatot kérni, a gyantáért… - erre a srácokból vidám nevetés bukott ki.

        - Ennyi? És ezt nem egyszerűbb mondani? Nem kellett volna ekkora hajcihőt csapni emiatt! – A lányok összeomolva álltak a nappaliban. Sokféle reakcióra számítottak, csak ilyenre nem.

        - Aha – hagyták rájuk. Kábán kerülték meg a fiúkat, majd felvánszorogtak az emeletre, hogy eltűnjenek a srácok szemei elől és megszabadulhassanak a ruháiktól...