Az utcán négy lány állt és dühösen, félig összetört szívvel. A járókelők szép nagy ívben kikerülték őket. Egy vörös hajú és szemű lány, sötétbarna, tüskés, fém bikini páncélzatban, oldalán két katanával és ostorral. Egy világoskék hajú és szemű lány, arcán sötétkék csíkokkal, fehér ruhában, rajta kék mintákkal, enyhén görögös beütéssel, kezében egy lándzsával, aminek a hegye egy sarlóhoz hasonlított. Egy fekete hajú lány, szürke mellírokkal, belül szürke, kívül jeges kék szemmel, páncélból készült mini ruhában, melyen halálfejek díszelegtek, tüskék talpú, acélbetétes bakanccsal, katanával, kunaiokkal és dobócsillagokkal. És egy zöld hajú és szemű lány, vörös, világosbarna és fekete mini ruhában, íjjal felszerelve.

        A lányok nagy lendülettel estek neki az erőpajzsnak, amin igyekeztek áttörni. Összeadták erejüket és varázserejükkel próbálták áttörni a pajzsot. Fegyverzetekkel és bűbájjal egyaránt próbáltak átjutni a falon. Lassan már negyed órája próbálkoztak, hasztalan. Már-már feladták, mikor kinyílt egy részen a fal és átzúgtak a kertbe. Döbbenten pislogtak egymásra. Ismét emberi alakjukban ültek a fűben, kipirult arccal, kifulladva.

        - Átengedtek? – motyogta döbbenten Rika.

        - Úgy tűnik… - bólintott rá Ayumi, - mivel a pajzs érintetlen…

        - De miért? – tette fel a kérdést Ame.

        - Azt passzolom – állt fel Akuma. – De ez most tök poén! Nem látnak minket az ostobák! – kezével az utca felé mutatott, ahol összegyűlt egy pár ember, a lehetetlen szituációt látva. Először négy lány, furcsa ruhákban és érdekes fegyverekkel püfölte a levegőt, aztán köddé váltak egy előre bukfenc következtében. Akuma, most ezeknek a bámészkodó embereknek vágott pofákat.

        - Az szép és jó, de itt nincs varázserőnk… Blokkolják a srácok – dohogta Ame.

        - Ergo, azt csinálnak velünk, amit akarnak, amíg ez a fal áll… - motyogta Rika. A nyíló bejárati ajtó felé nézett. Idegesen állt fel. – És kijutni az ilyen zárkából mindig is nehéz volt…

        - Csapda… - motyogta Ayumi. – Beetettek… Azok a lányok már nincsenek itt… Negyed óra alatt biztos nem végeztek, főleg, hogy öt perc, amíg felállítják a pajzsot…

        - Bazdmeg… Tényleg! – csillant meg Akuma szeme. – Most szórakozol velem? Csapda? Én megölöm őket! Még, hogy nincs harag! Nagyon is, hogy van harag, csak képtelenek beismerni!

        - Mi meg bedőltünk nekik… - morogta Ame.

        - Ugyan már, lányok… - támasztotta az ajtófélfát az ezüsthajú Ryo. – Most fogjátok felkapni a vizet?

        - … Kikaparom a szemedet! – pattant fel Ame. – Felvágom a hasadat és a beleiddel kötlek fel lógni!

        - Úgy legyen, kislány… - kuncogott jókedvűen Ryo. Eközben Ikuto kiugrott az ablakon.

        - Hé, Rika… - indult el a lány felé.

        - Te… Ne gyere a közelembe, Ikuto! – csattant fel a lány. – Látni se akarlak!

        - Miért? – nézett rá kedvesen.

        - Hol hagytad Elenát, hmm? Miért nem vagy vele?

        - Hogy, hogy miért nem vagyok vele? Hiszen a cölibátus hozzád köt…

        - Aham… Mondtam már, ne gyere közelebb.

        - Mert? - haladt továbbra is előre a fiú.

        - Mert elegem van belőled! – acsarkodott a lány. Azonban Ikuto nem törődött vele és csak azért is tovább tartott felé, teljes démoni pompájában.

        Ame ezalatt oda ért Ryohoz, aki egy határozott mozdulattal lefogta a lányt, akit a mozdulat hevessége meglepett, majd a fiú hátán landolt. A démon mit se törődve a sikongatásokkal és a háta püfölésével haladt a szobája felé.

        Kai kérdőn nézett utánuk, majd a még mindig pofákat vágó Akuma mögé osont, befogta a szemét, mire a lány bokán rúgta. Kai elfojtotta fájdalmát és lefogta az ember testbe zárt démonlányt és a szobájukba röppent.

        Ikuto közben megfogta Rikát, a lány nagyban hadakozott, ellenkezett, ütött, rúgott, harapott. A démon viszont nem törődött vele. Fogta a lányt és a ház felé vette útját vele együtt.

        Ayumi zavartan ült a fűben. A srácok gyorsan elkapkodták a lányokat, csak ő maradt ott, egymaga. Kain meg sehol. Kábán állt fel, csak remélte, hogy a démon nem csinált hülyeséget… vagy, hogy nem azt csinálja a szobája sötétjében. Felosont az emeletre. Egy hangot se lehetett hallani, sehonnan. Nem kellett hozzá sok ész, hogy rájöjjön, minden szobát hangszigeteltek. Keze a kilincsen pihent. Sokáig gondolkozott, benyisson-e vagy inkább ne. Végül csak benyitott.

        - Kain? – suttogta. A koromsötét szobában valaki zihált, a sárga minták a takarón tekeregtek. – Ka’…- még mielőtt befejezhette volna a rövid nevet, a fiú nevetve ült fel az ágyon, felé nyújtva kezét.

        - Ezt a tekintetet… - kuncogott. – Látnod kellett volna magad!

        - Marha vicces vagy! – csattant fel Ayumi, az ajtót becsapta, majd lerobogott a konyhába. – Idióta! Miért ilyen hülye időnként? Mi a fenét eszek rajta?! Mi a fenéért csinál belőlem bolondot?!

        - Ayumi… - karolta át a fiú, mire felsikított. – Azt tedd csak le… - vette ki kezéből a tea filtert. – És gyere velem… - karjai közé kapta a sikítozó lányt és visszaindult az emeletre.



        Ikuto a pincébe vitte Rikát, aki döbbenten nézett rá. A démon viszont nem mondott semmit, csak egy oszlophoz állította a lányt és két csuklóját a feje fölé emelve, az oszlopot körbefonva bilincsbe verte. Rika döbbenten nézett a fiúra.

        - Mi a fenét csinálsz?

        - Óh, meglátod, élvezni fogod… - vigyorgott rá, majd hátat fordított neki. – Mindjárt jövök, még kell egy – két apróság…

        - Mi is? – vinnyogta.

        - Majd meglátod… - kacsintott rá a fiú, azzal a pince egy távolabbi sarkába indult. A lány unottan nézett utána. Nem hiába volt tagja a színjátszó körnek. Ráadásul, Ikuto se ismerte minden titkát. Óvatosan kiakasztotta a vállát a helyéről, minek következtében áthúzta két karját az oszlop fölött. Vállát egy hangos roppanással igazította helyére, majd csuklóit akasztotta ki, mire a bilincs lehullott kezéről. Csontjait a helyére ugrasztva osont a lépcső felé. Ikutonak csak a hátát látta, meg a szado-mazo készletet a kezében. - „Na, ezt kihagyom, kösz…” - gondolta, miközben a földszintre osont. A következő feladat, elbújni… Igen ám, de hova? Olyan hely kell, ahol nem érzi meg a szagát. Tehát, vagy a szobájába, vagy a fürdőbe, egy kád vízbe…És a legbiztosabbnak a kád tűnt. A forró fürdő gondolata még csábítóan is hatott rá, így az emeleti fürdő felé vette az irányt.

        - Itt is vagyok, csillagom… - sétált vissza a fiú. Döbbenten meredt az ernyedten lógó bilincsre. – Hát ezt, hogy csináltad? Ennyire hasonlítanál rám? – kuncogott. – Ám legyen, játszunk, ha ezt akarod…