- Mégis, mi a francért hívtátok ide őket? – üvöltött Ame a könnyeivel küszködve. – Mi a francért?

        - Csss! Csit! Csit legyen már, Ame! Nyugi, jó? – mutató ujját a lány ajkaira helyezte. – Nyugi, jó? Ame…

        - Nincs nyugi! Tudod te, hogy mennyire szarul esett ez az egész?

        - Igen, tudom… - sóhajtott a fiú. – Sajnálom, mondtam már. Egy kicsit elragadtattuk magunkat, túlzásba estünk, elismerem, sajnálom, nem kellett volna ide hívni őket, de hidd el, nem történt semmi…

        - Biztos? – szipogta a lány.

        - Biztos – bólintott rá Ryo egy mély sóhaj kíséretében. Ame arcán átsuhant egy bágyadt mosoly.

        - Akkor jó… Elengednél?

        - Nem – rázta meg fejét Ryo. – Most, hogy lehiggadtál, átgondolhatnád, miért is hívtuk őket ide, ha nem nyúltunk hozzájuk és most helyettük, ti fekszetek alattunk…

        - Ryo… - nézett a démonra szúrósan. – Nem vagyok a kurvád…

        - Nem is úgy nézek rád, mint rá – somolygott a démon. – De szükségem van rád… Méghozzá most… - suttogta kéjesen, majd apró csókot hintett homlokára.

        - De én nem akarom…

        - … Majd fogod… - dorombolta a fiú, tovább kényeztetve a lányt.



        Kain kiterülve az ágyán húzta magához Ayumit. A lány durcásan fordított neki hátat. Pipa volt rá, nem is kicsit. És bár nem volt egy haragtartó típus, most megmakacsolta magát és úgy döntött, addig nem bocsájt meg, amíg a fiú vissza nem kapta a kölcsönt.

        - … Figyelsz te rám egyáltalán? –nézett lapockái közé kissé dühösen Kain. – Hallottad, mit mondtam?

        - Nem – érkezett a tömör felelet. – Kellett volna? – pillantott hátra válla fölött.

        - Szerinted a falnak beszélek?

        - Ja.

        - Jól van… Akkor megértetem veled máshogy…

        - Mit? Hé, mit csinálsz? Kain! – A fekete hajú démon maga alá gyűrte a lányt, majd lefogta kezeit a feje fölött.

        - Ha figyeltél volna, tudnád, mi jön és miért…

        - Azt hiszem, így is tudom, mi jön… Legalábbis, hogy mit szeretnél…

        - És miért csak szeretnék? – érdeklődött kedvesen a fiú.

        - Mert most leszállsz rólam…

        - … És ha nem? Akkor mi lesz, hmm?

        - Akkor… - motyogta elfúló hangon. A démon tekintete sehogy se tetszett neki. Főleg nem az a tűz, ami benne égett…



        Kai egy határozott mozdulattal gyűrte maga alá a lányt. Akuma dühösen nézett rá, főleg azért, mert sosem bírta a csapdákat és a patt helyzeteket. A démon pedig, elégedetten nézett le az alatta vergődő lányra.

        - És most mi lesz, hmm, Akuma? Hiszen nincsen semmilyen varázserőd… Nem vagy több, egy általad olyannyira gyűlölt halandónál… - kicsit erősebben szorított rá a lány karjára, mire felszisszent.

        - Igen, veszem észre… de mi lenne, ha nem törnéd el a kezem? Akár el is engedhetnél…

        - Azt már nem! – csattant fel Kai. – Ne is reménykedj! Nem foglak elereszteni, azok után, hogy megnyúztál, mikor megígérted, hogy többé nem teszed!

        - Kai, azt tényleg sajnálom, kiment a fejemből… Nem akartam…

        - Hát persze… - horkantott megvetően a fiú. – Most viszont megismételjük a sziklás kalandot, és teszek rá, hogy élvezed vagy sem…

        - Kai… - tovább nem jutott. A démon vadul megcsókolta és ugyanilyen vadul kezdte kezelésbe venni testét is.

        Ikuto szépen lassan végig járta a földszintet. Átnézte a konyhát és a nappalit, a kamrát és a fürdőt, majd a kertet. Rika, azonban nem ott volt. Felcaplatott a szobájába, áttúrta a ruhásszekrényt, az ágy alatt is szétnézett, hogy hol bujkálhat a lány, de ott se volt. Tanácstalanul lépett ki a folyosóra. Tekintete a végén lévő ajtón akadt meg. Szépen oda osont, majd benyitott, mikor meghallotta a víz csobogását. Elvigyorodott, majd résnyire nyitotta az ajtót. Kígyó formájában besiklott, az ajtót belökte farkával, majd a kád felé csúszott. A zuhanyfüggöny alól kémlelt ki. Rika épp előre hajolt, hogy megmossa lábát, így ő minden gond nélkül becsúszott a vízbe. Óvatosan elúszott a lány mellett, majd ott tekeredett lesbe, ahol nem ért a lányhoz. Rika csöndesen dúdolgatott, szemeit félig lehunyta és élvezte a meleg vizet.

        Lemosta lábáról a szappant, majd a tekintete megállapodott, a víz alatti zöld folton. Gyanakodva méregette, majd leesett neki, mi is az… vagy, hogy ki is az. Mintha fel se tűnt volna neki a behatoló, kinyúlt a szappanért, aztán elkezdte összedörzsölni kezeiben. Egy hirtelen mozdulattal hozzá vágta Ikuto fejéhez és Ő maga ezzel a lendülettel fel is pattant és egy türcsibe csavarva rohant az ajtó felé. Ikuto vizet köpködve pattant fel, és a lány után eredt volna. A haja bele akadt a dugóba, így azt is kirántotta. Kihámozta hajából a dugót, majd a földre dobta és Rika után eredt. A lány a parkettán csúszkálva eljutott a lépcsőig. A lendületnek hála lezúgott a lépcsőn és elterült a padlón. Ikuto lerobogott mellé.

        - Rika! Jól vagy? – emelte karjai közé a lányt. – Rika? – A lány nem válaszolt. Azzal tisztában volt, hogy a többiek most mással vannak elfoglalva, így hozzájuk nem nyithat be segítségért. Akkor meg mégis mit csináljon? Visszavitte a lányt a fürdőbe, ahol a lefolyó már elnyelte a vizet. Ledobta ruháit, majd ölébe vette az eszméletlen Rikát és megnyitotta a harmadik csapot. A kádat vérrel kezdte megtölteni. Egyben biztos volt, a vérfürdő biztosan segíteni fog nekik. És még olyasmit is hallott, hogy akkor a leghatékonyabba a fürdő, amikor a partnerek teljesen együtt vannak. Arcára perverz vigyor kúszott fel. Amúgy is ez volt a terve, de hogy vérben? Ez már csak plusz ráadás lesz nekik… - Ébredj fel, Rika… - suttogta csöndesen.