Akuma dühösen nézett Kaira, mióta a démon leszedte róla az összes ruháját. Kai, persze nem csinált ebből különösebb ügyet. Teljesen nyugodt szívvel folytatta, amit elkezdett. A lány kezeit az ágy végén lévő rácshoz bilincselte, míg ő levetkőztette. Aztán eleresztette a lány kezeit és kezelésbe vette a testét, holott, őrajta még a póló is fent volt.

        - Kai… - nyögte a lány. – Rajtad, hogy, hogy van még ruha?

        - Hmm… ez egy jó kérdés – somolygott a fiú. – De ki mondta, hogy ez, most is rólunk szól?

        - He? – meredt rá a lány. – Nem értelek…

        - Az nem baj – kuncogott, majd további csókokat hintett Akuma testére.



        Ikuto vidáman nézte az ölében heverő Rikát. A lány feje még mindig ernyedten pihent mellkasán. Somolyogva nézte, majd kicsit jobban megnyitotta a csapot, mire vér kezdett ömleni a kádba. A lány lassan megemelte kókad fejét, mint egy ébredező kisvirág. A démon lágy csókot hintett az ébredező vállára és gyönyörködött a lány hátán tekergődző sárkány formáiban. Rika bágyadtan emelte rá fásult tekintetét.

        - Ikuto? Mi történt? Hol vagyunk? – motyogta.

        - Leestél a lépcsőről és elég csúnyán beverted a fejed… szerintem még a karod is eltört, mivel teljesen magad alá gyűrted… És, hogy hol vagyunk? A vérfürdőben – mosolygott. – Jobb ötletem nem volt és nem vagyok valami nagy mestere a gyógyító bűbájaknak… erről meg tudom, hogy jó mindenre… szóval… gondoltam, miért ne?

        - Aha… Akkor ezt most… - dünnyögte Rika, - lehetne még egyszer, lassan és érthetően a zúgó fejem számára is?

        - Leestél a lépcsőről… - kezdte elölről Ikuto. – Beverted a fejed és elájultál, dereng? – A lány bólintott. – Mivel a vér gyógyít, ide hoztalak, ez is érthető? – Rika ismét bólintott. – És akkor a leghatásosabb, mikor két test eggyé olvad, ez is érthető? – újabb bólintás. – És benne is vagy? – A lány ismét bólintott.

        - Igen, igen, persze… - motyogta. – Hogy mikor? – kiáltott fel.

        - Látom felfogtad… - sóhajtott mélyet Ikuto. – Kár…

        - Mi az, hogy kár? – meredt rá a lány, immáron kissé élettel telibben.

        - Hát csak az, hogy kár… - lejjebb merült a már mellkasig érő vérben és elzárta a csapot. – Ha kába maradsz… - nézte a lány megránduló kezét, ami a pofon előjele volt, majd az arcára kúszó fájdalmat, a visszatartott sikolyt, ami egyenlő volt a pofon elmaradtával esett egyenlőségbe, majd a lány arcán felbukkanó könnyeket, amik a sírás kezdetét jelezték, amiért így kibabrált vele a sors. – Jól van, Rika, hidd el, neked is jobb lesz, ha most bele egyezel, és akkor a következő három napban hozzád se tudok majd nyúlni, szóval csak jól járhatsz… - simogatta meg arcát.

        - Te… - már épp valami jó kis sértőt vágott volna a fejéhez, hogy „Az egészet eltervezted!” vagy valami, amikor a démon megcsókolta és nem eresztette el. A csókot mélyítve ujjaival bebarangolta Rika testét, vért öntve a lány minden porcikájára. Miután már kellő képen átitatta vérrel Rika bőrének minden egyes négyzetcentiméterét, ujjaival a lányba hatolt. A sérült test zihálva vette a levegőt, szíve vadul kalapált, ajkait halk nyögések hagyták el. Ikuto lassan maga mellé fektette a lányt, majd fölé „úszott.” Tovább kényeztette csókjaival és szabad ujjaival, lassan tovább haladt, ujjai helyét átvette férfiassága. Rika bal karjával átkarolta nyakát, majd igyekezett felvenni a démon által diktált ritmust.

        - Szóval… erősebb leszek? – nyögte.

        - Nálam, jah… - érkezett a felelet, majd a fiú ismét betapasztotta ajkait egy csókkal, míg a levegő hiányában szét nem kellett válniuk. Testük pezsgett, akár csak az ereikben csörgedező vérük és a kádban lévő vérvörös folyadék. A tempó őrült sebességre tett szert, majd egyszerre érték el a csúcsot, mire fehér fény kezdte körbeölelni testüket.

        - Ez… mi?

        - A hatása… gondolom… - motyogta Ikuto. A lányra nézett, aki ragyogott. A boldogságtól, a frissességtől és a hirtelen megnövekedett hatalmától egyaránt. – Jól nézel ki – vigyorgott rá Ikuto.

        - Te is… - nevetett rá a lány.

        - Na, még egy menet?

        - Ikuto!!!

        - Jól van, vicc volt! – hárított a fiú, majd a törülközőkért nyúlt.



        - Kai, mégis, mi a francot művelsz? – meredt rá értetlenül Akuma. A fiú nyelve éppen elmélyült a lány testében, karjaival szétfeszítve lábait.

        - Szerinted? – emelte meg fejét. – Talán nem jó?

        - Azt nem mondtam… - morogta Aksi.

        - Akkor meg? Hagyj dolgozni… Vagy sziklás kaland legyen belőle?

        - Ne… - nyögte a lány. Az emlék még mindig rossz hatással volt rá. Hagyta, hogy a démon tovább folytassa, amit elkezdett. Alig öt perccel később, feltűnt neki, hogy a srácon egyre kevesebb a ruha. A teste a tudta nélkül lépett működésbe. Szinte fel se tűnt neki, mikor vette le Kairól a pólóját és dobta félre. Kai közben végig csókolta fölfelé haladva a hasát és a mellkasát, majd ismét ajkait kezdte csókolni. A fiú élvezvén a helyzetet, hogy a lány végre nem ellenkezik – amihez volt némi köze a ház körül lévő pajzsnak is – egyesült Akumával. Egyre gyorsabb tempót diktált, amit a lány teste követett is. Minden gond nélkül sikerült feljutniuk a csúcsra, majd lihegve, pihegve hevertek el egymás mellett. Fáradtan átölelte a lányt, aki befészkelte magát válla és mellkasa közé.

        - Így jobb, nem? – tette fel a kérdést félhangosan a srác.

        - Hmm… - érkezett a felelet, amit akkor Kai a fáradtságnak tudott be. Sajnos, nagyot kellett tévednie a következő napokban…