A társaság a konyhában fogyasztotta békésen reggelijét, egyedül Akuma ült a nappaliban, a tévé előtt, ölében Shaddy fejével, mikor lebotorkált a lépcsőn Kai. A nappaliba be se nézve, szeméből dörzsölve a csipákat ült le a konyhaasztalhoz.

        - Kaját… - fivére vetett rá egy kérdő tekintetet, majd elé tolt egy tál tejbe valót, alias müzlit. A fiú kábán megemelte fejét, majd a kajába temetkezett. – Kávééé… - dünnyögte, mire egy bögre kávét nyomtak kezébe.

        - Hosszú volt az este? – tette fel a kérdést bátyja.

        - Aha… Hol van Akuma? Egyébként jó reggelt – vigyorgott esetlenül.

        - Neked is. A csajod a nappaliban beszél meg egy randit…

        - He? Kivel? - nyíltak ki szemei döbbenten.

        - Nos… Ezt csak Ő tudhatja…

        - Mi van? Nem mondod komolyan! – felpattant és a nappaliba sietett, azonban, az már nem volt senki. – Hol van? Hova ment?

        - Kai, ha mi azt tudnánk… - sóhajtott mélyet bátyja. – Majd csak haza jön estére.

        - Jah, csak tudnám, mi baja… Kedves voltam vele, a francba is! Akkor meg mi baja van?! Miért megy mással randizni? Már megint mi rosszat csináltam?

        - Kai, nyugodj meg… - kezdte Kain, de öccse nem hallgatott el.

        - Már megint belém rúg! Miért szívat már megint? Mi rosszat tettem? Mért vagyok ismét csak egy csóka számára? Nem bántottam! Nem tettem semmi rosszat! Élvezte… Akkor meg mi baja?

        - Kai… - bátyja mélyet sóhajtva karolta át öccse vállát. – Próbálj megnyugodni, jó?

        - Nyugodt vagyok, csak egy csöppet ideges! Már megint mit vétettem?!

        - KAI! – bátyjának kezdett elege lenni a sopánkodásból és közel állt ahhoz, hogy felpofozza tulajdon öccsét, ha az nem áll le sürgősen a siránkozással. Bár, igaz, a fiú így is borzalmasan festett, a teljes kiborulás szélén állt a kis holló. Kain kiakadás jelzője, már a második kört írta képzeletbeli műszerfalán… - Hagyd abba! – üvöltötte le Kai fejét, mire a fiatal démon elhallgatott. – Azzal, hogy itt téped a szád, nem mész semmire. Az se biztos, hogy elment itthonról! Nézz már körbe egy kicsit a lakásban, az istenért! Mégis, miféle démon vagy, ha a saját gazdád, Úrnőd és parancsolód szagát se tudod követni, hogy megtudd, merre van?! He? Válaszolj, nagyokos!

        - Nem farkas vagyok, hanem holló! A madaraknak, pedig nem olyan jó a szaglásuk…

        - Akkor használd a szemed, tudomásom szerint démoni mivoltodból adódóan ismered a mágia legtöbb fortélyát, nem olyan nehéz megtalálni most egy legyengült démonnőt ebben a városban, ami még ráadásul kicsi is! – Úgy tűnt, ez már használt valamit, mivel Kai elhallgatott és morgolódva indult az ablak felé. Orra alatt valami olyasmit dörmögött, hogy, persze, ezt én is tudtam…. Kain nem törődve a továbbiakkal, kissé idegesen és még inkább feszülten ült vissza székére. – Mi van? – nézett dühösen a körülötte ülőkre, akik csodálkozva néztek rá, elvégre is, nem túl sűrűn üvöltözött. Főleg nem Kaial. – Mit néztek? – kérdezte, szinte sziszegve. – Kiborított…

        - Nincs a városban… - szólalt meg Kai.

        - Talán mert a szobátokban van! – csattant fel Kain. – Kai, te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak tetteted?

        - Jah, tényleg… - pislogott a fiú. – Nem vagyok hülye…

        - Akkor miért viselkedsz úgy? Máskor simán előre látod minden lépését és csapdába csalod, most meg Pesten belül nem találod?! Ennyire nem üthetett ki a vér gyors felhasználása! Egy kicsit kéne gondolkoznod csak és még csak mágiára se lenne szükséged az előkerítéséhez!

        - Jól van, jól van… Ha lehiggadtál, szólj… - azzal a fiú kicsörtetett a konyhából. Kain nagyot sóhajtott.

        - Ikuto is ennyire ostoba néhanapján? Mert ez kiborító…

        - Nem, Ő rosszabb… Ezért is van eltiltva a vérfürdőtől… - morogta Ryo.

        - Hé, itt vagyok ám! – kotyogott közbe a zöld hajú.

        - Aha, ezért bűzlik vértől… meg Ri' – elharapta mondatát és a kígyódémonra nézett, aztán annak bátyjára, aki szintén öccsére pillantott, kérdőn.

        - Vészhelyzet volt… - cincogta Ikuto, miközben lecsúszott a székről és az ajtó felé kezdett surranni. A két démon egyből közre fogta. – Én csak… Nem akartalak titeket zavarni és… - kétségbe esetten nézett Rikára. – A francba is, leesett a lépcsőről és kis híján kitörte a nyakát…

        - Miért van eltiltva a vérfürdőtől? - kérdezte csöndesen Ayumi.

        - Azért, mert utána teljesen megkergül… És a fene se tudja, hogy fog reagálni rá a szervezete, mikor kiürül belőle a fölös energia, amit nem használ fel… - morogta Ryo.

        - Kait se szeretem vérben látni, de most muszáj volt…

        - Mondom, vészhelyzet volt…

        - Ennyi erővel nyugodtan be is áztathattad volna és akkor csak a kezed úszott volna egyet, ami még mindig kisebb baj lenne! – csattant fel Ryo. - Kérlek… - kezdte suttogva,- mond, hogy nem feküdtél le vele a vérben…

        - Sajnos… nem mondhatom ezt… - motyogta Ikuto, szemeit lesütve, mire Ryo dühösen rázott rajta egyet.

        - Megvesztél?! Megőrültél?! Ikuto, a múltkor majdnem belehaltál az energia túltengésbe… - aggódva nézett öccsére. – Miért csináltad? Miért nem nyitottál be hozzánk, hogy baj van? – kérdezte elfojtott hangon. – Tudod jól, hogy segítünk, de most mi a francot csináljunk, mikor olyan energia és hatalom mennyiség áramlik benned, ami ellen tehetetlenek vagyunk? Mi lesz, ha egyszerre robban ki az egész, he? Mi a francért csináltál hülyeséget? És mi lesz, ha Rika se bírja leadni normálisan és Ő is belehal?!

        - Nem tudom… - motyogta Ikuto. – Akkor nem jutott eszembe mindez….

        - Szóljunk Sátánnak…- szólalt meg csöndesen Kain. – Talán tud tenni valamit az ügy érdekében… Ha meg nem, akkor még ott van a kis arkangyalunk, lehet, hogy segít… Ki tudja?

        - Igen, beszéljünk az öreggel… - bólintott rá Ryo. Egész teste remegett a félelemtől.

        - Rika! – intette közelebb a lányt Kain. – Gyere, kirándulunk egy kicsit. – Próbálj megnyugodni, Ryo, nem lesz baj…. „Legalábbis, nagyon remélem…” – gondolta.