Kai belökte fivére szobájának ajtaját. Döbbenten nézte a jelenetet egy másodpercig, majd becsukta az ajtót és a szomszéd szobához rohant. Hallgatózott egy kicsit, de semmit se hallott.

        - Ryo! – lökte be az ajtót. – Baj van!

        - Mi a fasz bajod van? Kopogni nem tanítottak meg? – vicsorgott. Egyetlen pontot írt Kai javára, azt, hogy alig két perce végeztek Ameval. A lány fáradtan pihegett, nyakáig felrántva a takaróját.

        - Nem érzed a vér szagát?

        - Dehogynem – vágta rá és mellette fekvőre nézett.

        - Nem az övét, Ayumiét! Még, hogy a macskáknak jó a szaglásuk… - horkantott. – Nem tudom, mi van Kainnal, de teljesen becsavarodott…

        - Ame, menj át Akumához… Most… - húzta fel a fiú, takaróba csavart kedvesét, aki nem sokat értett ebből a beszélgetésből. Közben Ryo magára kapkodta ruháit.

        - Milyen vér? – pislogott, de engedelmeskedett Ryo szavának és átment nővéréhez.

        - Maradjatok itt… - szóltak be a srácok, majd a szemközti szobához indultak.

        Ryo nyitotta ki az ajtót, de a látvány, ami a szeme elé került, neki se tetszett… Döbbenten nézte a reménytelenül egyoldalú harcot. – Azt hittem… - motyogta.

        - Egy darabig én is… - morogta Kai, majd belépett a fekete helységbe. Ryo becsukta az ajtót és villanyt gyújtott. A látvány nem lett sokkal jobb. Vér borította az ágyat és a rajta fekvőket. A lány már nem ellenkezett, hagyta, hagy csináljon a démon vele akármit, Kain, pedig változatlanul harapta, ahol érte.

        - Kain! – ragadta meg egyik kezét öccse, másikat Ryo. A démon őrjöngve kapkodta fejét köztük. Ryo idegesen nézett Kaira.

        - A te bátyád, csinálj vele valamit!

        - De még nem láttam ilyennek! – ellenkezett a fiú. – Te vagy a tapasztaltabb!

        - Hát jó, tartsd meg… - eleresztette Kain kezét, mire a démon öccsének rontott. Közben hátulról Ryo rámért egy jókora ütést fejére. A farkas démon összeesett. Kai ijedten hőkölt hátrébb.

        - Nem ölted meg, ügye?

        - Nem, csak leütöttem. Hozz kötelet… - az ágyra nézett. Ayumi eszméletlenül hevert az ágyon, karjai még mindig a feje fölött, összekulcsolva pihentek. Mélyet sóhajtott, majd az ágyhoz lépett. Felrántotta a lepedőt, hogy letakarja a lány testét, majd elkezdte vizsgálni a nyakán lévő sebet. – Ezt egyedül nem tudom meggyógyítani… - mormogta orra alatt.

        - Itt a kötél… - lépett be a falfehér Kai.

        - Milyen kötél? – emelte meg fejét bátyja a padlóról. Tarkóját dörzsölgetve ült fel. – A fejem… basszus… Mi történt… Ki kapcsolt villanyt…? … És… vér…? – döbbenten nézett saját kezeire. – Mi a fenét csináltam? – döbbenten pislogott a két fiúra.

        - Gyere és nézd meg magad – állt fel Ryo. Kain zavartan tápászkodott fel a földről és tekintete az ágyra siklott.

        - E-ezt… én…? – motyogta döbbenten.

        - Amit látsz, még semmi, a többihez képest… - morogta Ryo. – Mi a franc ütött beléd?

        - Ha én azt tudnám… Él még?

        - Él – sóhajtott az ezüsthajú. – Csak kérdés, meddig. Most inkább törd a fejed, te nagyokos valami gyógyító igén… Ami ér is valamit…

        - Ikuto is kéne hozzá… - kezeit tördelve ült le az ágy szélére. – A vérfürdő rossz hatással lenne rá…

        - És, ha csak belocsolnánk vérrel a sebeket? – vetette fel Kai. – Az nem vérfürdő…

        - Igen, igen – bólogatott Kain. Lepedőbe csavarva vette fel a lányt és átvitte a fürdőbe.

        - De mégis, mi ütött beléd?  - támasztotta a fürdő ajtaját Kai. Ryo a lányok ajtajának dőlt, hogy ne jöhessenek ki.

        - Nem tudom… - locsolgatta a vért a lány nyakára. – Egyszer csak elpattant valami és kész… Nem emlékszem semmire… Nem is értem, hogy történhetett…

        - Mi se… Egyszerűen ordított, sikított, mint a fába szorult féreg, mi meg azt hittük, hogy épp elvagytok és azért ilyen… aztán megéreztük a vére szagát… Félelmetes látvány voltál… Egyszerűen, tépted, mint egy vadállat…. – morogta Ryo.

        - Azt látom…. – sóhajtott Kain. – Csak nem értem, hogyan tehettem ezt vele…

        - Hidd el, mi se értjük… Nem bántottál még egyetlen nőt se, ezért olyan abszurd az egész…

        - Az… - locsolgatta az ernyedt testet.

        - Ikutoék nem most jönnek? Illetve kéne jönniük? –kérdezte Kai. – Lejárt a két nap, nem?

        - Ja…




        - Meleg vaaan…

        - Ne gondolj rá…

        - Könnyű mondani… Mikor jár le a két nap? – sóhajtott Rika.

        - Honnan tudjam? - háborgott Ikuto.

        - Te, édes, miért van olyan érzésem, hogy elfelejtettem valamit? – tette fel a költői kérdést James Szilvinek.

        - Mert elfelejtettél valamit?

        - Mit?

        - Kikapcsolni a szolikat és most fizethetjük a magas villanyszámlát! – vágta fejbe a fiút egy újsággal a lány.

        - Jól van, bocs, megyek és kikapcsolom… De mit felejtettem el?

        - Mhmm…

        - Hé… Ayumi…

        - Oh, kezd éledezni? – kapta fel a két fiú a fejét az ajtóban. – Az már jó jel…

        - Ayumi…?

        - Mmmm…

        - Ayu? – simított ki egy tincset arcából, majd egy kis vért locsolt mellkasára.

        - Csíííííííííííp! – visított fel a lány.

        - Ok, nyugi… - fogta karjai közé. – Az a jó, ha csíp…

        - Kinek? Már nem azért, de kinek? – nyíltak ki dühösen a barna szemek. – Egyébként is, mi a fenét műveltél velem?!? – amilyen hirtelen jött a dühe, olyan gyorsan váltotta fel a rémület.

        - Hát… Sajnálom. Többször nem fordul elő… Én se értem ezt az egészet…

        - Jól van… - motyogta fásultan. Felszisszent az újabb adag vértől, amit Kain rálocsolt. – Felejtsük el….

        - Kösz… - lehelt apró csókot homlokára.