Aznap, késő éjjel előkerült Ikuto és Rika is, kissé kipirosodva a két és félnapi szoláriumtól. James sűrű bocsánatkérések közepette adott nekik krémeket, hogy enyhítsék fájdalmaikat. Miután az arkangyal lelépett, a lányok vázolták nekik a történteket. Rika szíve szerint azonnal kibelezte volna Kaint és nővéréhez akart rohanni, de Ame és Aksi leintette, mivel már mindketten aludtak. Így a fekete hajú, szürke szemű lány is inkább aludni tért Ikutoval, főleg, hogy a két és félnapi pihenésben rettentően elfáradtak és James lakásán megitták az összes vizet, szabadulásuk után.

 

        Hétfő reggelre virradtak. A kis csapat elindult az iskolába. Kellőképpen meleg, őszi napra virradtak. Ennek örömére, a döntő többség rövidnadrágban, pólóban és pulcsiban vagy kiskabátban vágott neki az útnak. A démonok, pedig rendesen bírták ezt az időjárást, akár fürdőruhában is végig flangáltak volna az utakon, mivel így csak a Pokol, egyik hűvösebb területeként érzékelték a hőmérsékletet.

        A lányok közül, egyedül Ayumi volt hosszú ujjú pólóban, nadrágban és sálban. Kain tegnap hiába próbálta vérrel begyógyítani a sebeket, a döntő többségük megmaradt, habár már nem fájtak annyira. Reggel, Ikutoval együtt próbálták még meggyógyítani, de a varázsige semmit se ért, amit meg ők nem értettek, hiszen működnie kellett volna.

        A suliban nem volt gondja a tanári karnak a sállal. Legalábbis a tantermekben lévő órákon nem volt gond, hiszen ráfoghatta a lány, hogy a rozoga ablakon keresztül befúj a hideg, és ő márpedig, akár 20 °C meleg van is kint és bent meg 25, ő fázik. Nem is szóltak érte, hiszen nem ő volt az egyetlen, aki sálban jött be aznap. Viszont a tornatanár nem örült két tényezőnek se. Az egyik a nyakában lévő sál volt, a másik, a hosszú tornanadrág. Decemberig kötelező volt a rövidnadrágot hordaniuk a lányoknak is tornaórán, hacsak nem voltak mínuszok, de a tornateremben mindig meleg volt, erről a fűtőtestek gondoskodtak.

        - Vedd le a sálat, itt meleg van! – szólt rá Gál tanár úr.

        - Fáj a torkom… - felelt kissé rekedten.

        - És a rövidnadrágodat hol hagytad? Nincsenek mínuszok…

        - Mosásban van… - érkezett a csöndes felelet.

        - Lilla, nem mondom még egyszer, vedd le a sálat!

        - De… - a két méteres nagydarab férfi megállt a lány előtt.

        - Kérem! Bele fogsz akadni, le fog esni rólad, baleset veszélyes…

        - „Mégis csak felmentést kellett volna szerezni tesi alól… Ha a kendő takarná… De az kicsi… Mégis, mit mondjak egy ilyen sebre? Kikapart szúnyogcsípés? Ilyenkor már nincsenek is szúnyogok…” – kelletlenül, ugyanakkor kínzó lassúsággal vette le nyakáról a sálat és adta át tanárának, aki nézte az alatta lévő fásli réteget.

        - Mi történt a nyakaddal?

        - Álmomban kikapartam egy szúnyogcsípést…

        - Érdekes… Én már hetek óta nem találkoztam szúnyogokkal…

        - Egy beköltözött a szobámba, még a nyár végén… Azóta rajtam élősködik, és nem tudom elkapni…

        - Aha. És nagyon kell ez a fásli a nyakadra?

        - Igen, mert nem akarom még jobban elkaparni… - Akumáék aggódva figyelték a jelenetet. Tartottak tőle, hogy leszedetik róla még a fáslit is és akkor lesz, ne mulass, hiszen, ki látott már fognyomokkal ellátott szúnyogcsípést?

        - Rendben, orvos látta már?

        - Nem, lekezeltem reggel. Majd begyógyul.

        - Rendben… - hagyta rá Gál. – Nem túl szoros? Úgy értem, a nyakadat kicsit jobban megmozgatod az óra során és lehet, hogy akadályozni fogja a levegővételedet…

        - Nem fog akadályozni…

        - Ahogy gondolod. Az osztályfőnökötök tudatta már veletek, hogy ma az ötödik óra után orvosi vizsgálatra mentek? Nem? Most már tudjátok. 10 kör futás a lányok vezetésével… - A menet elindult. Egy kellő képen izzasztó óra vette kezdetét. A futás után felülések következtek, majd fekvőtámaszok, guggolásból felugrások, négyütemű szabadgyakorlatok, végül a bordásfal második fokára ugráltak fel páros –és fél lábbal és ezt ismételték meg egymás után négyszer. Levezetéskép, futottak még három kört a teremben. Gál végre elengedte a diákokat, akik szitkozódva indultak az öltözőkbe. Ayu belekapaszkodott Rika és Aksi vállába.

        - Ne-hm… kapok … le-ve–gőt…

        - Szedd már le a nyakadról! – rántották be az üres zuhanyzóba. Ame gondolkodás nélkül lefejtette róla a fáslit. Hátát a falnak vetve ült a földön levegő után kapkodva.

        - Basszus… - suttogta Rika. – Megint vérzik…

        - Ér-zem…

        - Maradj veszteg – érkezett a parancs Aksitól. – Mindjárt kitalálunk valamit… Vigyázzatok rá, OK? – azzal eltűnt az öltözőben. Gyorsan átöltözött és összeszedte magát, majd a lányok cuccát felkapta és bevitte a zuhanyzóba, ahol ők is átvedlettek, míg Akuma tárgyalt Kaial és a többiekkel.

        - Mutasd – térdelt le mellé Kain öt perccel később, mikor már vizes zsepikkel mosta le nyakáról a vért. – Nem lett volna szabad végig csinálnod az órát… - morogta. – Mondtam, hogy ne csináld…

        - Deh akkor igazolatlan…

        - Csönd legyen – intette le. – Inkább ne beszélj… - Normálisan bekötötte a sebet, akár egy orvos, majd felhúzta a földről a lányt. – Minden oké? Nem szédülsz?

        - Kain, nyugi, jó? Nem szédülök…

        - Akkor jó – bólintott rá a fiú. Intett a többieknek, hogy hess, kifelé, aztán leráncigálta róla a tornapólóját, segített neki átöltözni. Így csak öt percet késtek a következő óráról, ami biokémia volt, és a tanárnő kísérletezni akart. A kis csapat gyorsan összeszedte a szükséges hozzávalókat, magukra kapták a köpenyeket, aztán nekiálltak elkészíteni az ezüsttükör próbát.

        Ayu kábán állt Kain mellet, figyelte mit csinál a démon, míg ő jegyzetelte a történteket. Per pillanat többre nem volt képes. Nem is akart a porokkal és fiolákkal játszani. Mellettük Rika nagy vidáman készítette a kis robbanó bombájával párhuzamosan az órai kísérlet jegyzeteit, míg Ikuto az órai anyagot próbálta előállítani. Előttük, Ame és Ryo osztotta meg a munkát, mellettük Akuma és Kai dolgozott csöndesen. Nagyjából az óra felénél Rika bombája beindult és a kémcsövet szétrobbantva dördült el a nagy, bumm.

        - Dóra! – csattant fel a tanárnő a terem elejéből. – Mit művelt már megint?! Takarítsa fel!

        - Azonnal – felelet mosolyogva a lány. – Bumm… - suttogta Ikutonak félig kacagva, félig suttogva, mikor elment mellette. A fiú fejcsóválva nézte a szétrobbant kémcsövet.

        Három paddal arrébb Shin, Strify, Yu, Romeo, Kiro és Luminor riadtan rezzent össze. Dühösen néztek a lányra, aki ismét robbantott. Igen, kirobbanó élményben volt részük, hiszen üvegből, még nekik is jutott, de a forró folyadék, legalább nem érte el őket. Ayu dühösen nézett húgára, így is épp elég seb volt rajta, nem hiányzott neki még újabb kettő. Ame és Aksi csak kérdőn nézett hátra, mivel robbanó anyag nem volt a kísérletben, nem értették, hogyan robbantott mégis a lány. Viszont a fiúk egyszerű magyarázattal szolgáltak: - Mindig van nála egy kis tasaknyi ez meg az…



        Az ötödik óra után lementek az orvosihoz. Mostanra a CB-sek is értesültek a történtekről, megértették, hogy miért nem akarnak egyesek bemenni a kontrollra. Elvégre is, Ikuto és Rika vörös volt, mint a rák, Ayu meg csupa seb…

        - Ha azt hiszik, vernek otthon, ne lepődjetek meg…

        - Végül is… - morogta Aksi. – Vertek, nem?

        - Kösz, ez most jólesett… - horkantott fel Kain. – Baleset volt.

        - Hát persze… - kuncogtak a lányok.

        - Először a lányok, utánuk a fiúk! – szólt ki egy vénasszony. – Névsor szerint, hármasával! – visszahúzta fejét barlangjába, az ajtót nyitva hagyva az elsőknek. A lányok mélyet sóhajtottak. Így nem mehettek be együtt, hiszen, mid a névsor más és más pontján voltak. Rika benne volt az első hatban, Gawa és Ame nagyjából 10 és 14 között helyezkedett el, míg Aksi jóval utánuk, körülbelül 20-nál volt. De mivel, most a fiúkat ki kellett hagyni, sokkal kevesebben voltak köztük. Főleg, hogy az osztályban sok volt a fiú. Rika a második csoportban ment be, Ayumi és Ame a harmadikban volt, míg Aksi az ötödikben.

        Nem volt sok gond az ellenőrzésnél. Legalábbis a döntő többségnél. Ayu, ugyanis, nem akart részt venni a vizsgálatokon. A védőnő, pedig értetlenül nézett rá, hogy miért nem? Mit lehet erre mondani? Egy farkas démon tegnap éjjel elszabadult és vacsorának nézett?

        - Ne tessék megijedni… - sóhajtott végül, miközben lehajigálta ruháit. – Csak elkapartam néhány csípést… - Ismerjük el, ennél gyengébb kifogást, keresve se találhatott volna, hiszen deréktól fölfelé és nyaktól lefelé, könyörtelenül sok seb borította. Eszti, aki bejött velük döbbenten nézte. Már értette, miért öltözött át utolsóként tesi előtt.

        - Néhány csípést?! – hőbörgött a nő. – Ez neked néhány csípés? Ezek nem csípések… Harapásnyomok!

        - Ugyan - erőltetett magára egy kis nevetést. – Ki harapdált volna végig? Nem ismerek kannibált…

        - Mond csak, van barátod?

        - Van.

        - És tegnap…

        - Nem feküdtem le vele… - sziszegte dühösen. – „Ezért utálom az ilyen iskolaorvosokat. Mindig ugyan azok a kérdések… Mióta menstruálsz? Rendszeres? Nincs semmi baj vele? Van barátod? Voltatok már együtt? Rendszeresen csináljátok? Védekeztek? Istenem, olyan idegesítő ez az egész herce-húrca! Nyissa ki a tavalyi könyvet, amin a nevem szerepel, abban is benne van, mikor jött meg… Olyan nehéz lenne átmásolni? Gondolja, megváltoztak ezek az adatok?!...”

        - Elárulnád, mi történt veled?

        - Nem tartozik önre. A sebek majd begyógyulnak, a többi az én dolgom.

        - Sajnálom, erről értesítenem kell a szüleidet és az osztályfőnöködet…

        - A szüleimet? Hmm… „Vajon anya mit szól hozzá, ha megtudja, mit művelt Kain? Már most sajnálom, szerencsétlent…” Sok sikert hozzá, nem itt élnek.

        - Hanem hol? Hol laksz te?

        - Egy barátomnál, a saját házában, szülői engedéllyel.

        - És ez a barátod bántott?

        - Nem.

        - Együtt lakunk, csak tudnám, ha házon belül bántották volna… - szólalt meg Ame.

        - Megvizsgál, vagy felöltözhetek és mehetek?

        - Természetesen megvizsgállak…

        - Remek… - dohogta. Végre visszatértek a tanterembe. Bő 20 perc ment el az órából, mire mindenki végzett, de a tanítás folytatódott. Amint megszabadultak az utolsó órától is, haza indultak

        Kain egész idő alatt Ayut faggatta, hogy mit mondott az iskolaorvos, de a lány mélyen hallgatott. Mondván: - Semmi értelmeset. – Ame, pedig csak kuncogott rajtuk.