- Akuma… - huppant le az ágyra Kai. – Holnap este lenne kedved …

        - … Ugyan, mit akarhat már megint, Shaddy drágám? – sóhajtott fel Akuma. – Már megint ott jár az esze, mi?

        - Csak azt akartam kérdezni, hogy lenne-e kedved holnap este moziba menni… De, ha nem akarsz, akkor nem kell… - fordított neki hátat a fiú. – Gondoltam, megnézhetnénk mondjuk egy vígjátékot vagy valami horrorfilmet, de ha nem akarsz, akkor nem muszáj…

        - Most adják a Poklok Poklát. Nem, Shaddy?

        - Miau….

        - … utána gondoltam én, marha, hogy elmehetnénk egy étterembe vag a vidámparka vagy valahova, de hát, Te még mindig Shaddyva beszélsz csak, szóval…

        - Kai, a mozi jó lesz – hajtotta fejét a fiú vállára.

        - Igen? – simított végig haján. – Akkor megbeszéltük – somolygott.



        - Rika – csókolta meg a lányt Ikuto. – Mi lenne, ha…

        - … Már megint? – forgatta szemeit a lány.

        - Nem, most nem téged akarlak – kuncogott. – Hanem, arra gondoltam, hogy elmehetnénk valahova… Akár még ma… Vagy holnap….

        - Hova? – vonta fel szemöldökét. – Hova akarsz menni?

        - Hát… - felült és ölébe húzta Rikát. – Mondjuk, mehetnénk a Niagarához. Mit szólsz hozzá?

        - Hogy? Mikor? – meredt rá csodálkozva.

        - Holnap? Vagy most induljunk?

        - A Niagarához? Beteg vagy, hogy nem ágynak akarsz dönteni?

        - Nem vagyok beteg, csak gondoltam, miért ne? De, ha nem akarsz menni…

        - … Nem azt mondtam, hogy nem akarok menni! – csattant fel a lány.

        - Akkor menjünk? – csókolt nyakába a fiú.

        - Aha…

        - … Jó, akkor most mi lenne, ha… - csókot nyomott Rika ajkaira. – Ha…

        - Ne már… Fáradt vagyok – sóhajtott a lány. – És holnap iskola, nem?

        - Hmm… nem. Majd évet ismétlünk valahol, máshol – somolygott.

        - Van benne valami – vigyorgott rá a lány. – Mit szólnál Japánhoz?

        - Benne vagyok – somolygott.





        - Ame Úrnő – csókolt kezet Ryo a lánynak. – Mit szólna egy kis kiránduláshoz, ahol én lennék a kísérője?

        - Miért magázol? És hova akarsz menni? – meredt rá nagy szemekkel Ame. Alig fogta fel a fiú szavait.

        - Ugyan, Kisasszony, ne legyen ennyire ostoba, kérem. Hogyhogy hova akarok menni? Hát Párizsba!

        - Párizsba? – olyan hirtelen ült fel, hogy fejük összekoccant. – Aucs! Miért akarsz Párizsba menni?

        - Hogy eltöltsünk egy kellemes estét, Kisasszony? – felállt és a szekrényhez lépett. – Ajánlhatnám ezt a ruhát? – Húzott elő egy kék selyemruhát.

        - Ryo… - pislogott még mindig döbbenten.

        - Csak vedd fel és induljunk – csókolta meg a lányt. – A többit bízd rám.

        - OK… - bólintott rá végül.

        - Kain, miért jöttünk ide? – meredt a fiúra Ayumi. Tekintetével szinte falta az elbűvölő tájat. A holdfénytől ezüstösen csillogó vizet, a kiálló korhadó fadarabokat, melyek némelyikén madár pihent.

        - Hát – somolygott. – Tudod, úgy éreztem, ránk férne egy kis együtt élt… kettesben…

        - Randi? – vonta fel szemöldökét a lány.

        - Ne-em éppen, de az is lehet…

        - Szóval az – vigyorgott rá a lány. – Tudod, olvastam valahol, hogy a farkasok két vagy több éviig is udvarolnak…

        - Nem vagyok farkas! – csattant fel dühösen a fiú. – Legalábbis nem teljesen…

        - Kain, nem sértésnek szántam – kacagott fel Ayu. – Csak eszembe jutott….

        - Aha… - dörmögte. Magához húzta a lányt. – Viszont van benne valami… - rágcsálta meg kicsit fülét.

        - És miért is most kezdtél udvarolni? Hmm?

        - Hát… - ezen elgondolkozott egy kicsit. Hiszen, a lányt már régen az ujjai köré csavarta, a testét és a lelkét is megkapta, a szívével együtt. Viszont Ő még mindig csak egy testőr volt és az első számú háremtag – bár, igaz, a többiek hozzá se érhettek a lányhoz, örülhettek, ha masszírozhatták a talpát. – Viszont 180 múlt… - dünnyögte orra alá.

        - És mi van akkor, hmm? – szemében csillogott egy kimondatlan kérdés. Kain zavartan kapta félre fejét.

        - Semmi, mi lenne?

        - Nem tudom – ült le a homokra, lábairól lerúgta a cipőt és a vízbe gázolt.

        - Hát… - Kain elhallgatott. Át kellett gondolnia a dolgot.

        - Mit hát? – nézett hátra válla fölött, de Kain nem volt sehol. – Kain? Ez meg hova lett? – csak forgott tengelye körül, a fiút azonban sehol se látta. Nagyokat pislogva gázolt tovább a víz mentén, figyelve a bokrokat és fákat, hátha megpillantja valahol a fiút vagy egy fekete farkast….




        Párizs. A szerelem városa. A legújabb divatirányzat városa. A szív városa. Hívhatjuk akárhogy is, a kép változatlan. A lányok többsége a legújabb ruhákban pompáztak a fiúk oldalán, az éttermekből kiszűrődött a lágy zene vegyítve a kanalak, villák csattogásával. Ame lassan haladt Ryo karjába karolva a kis utcákon kanyarogva.

        - Hova megyünk? – tette fel csöndesen kérdését.

        - Meglepetés – kuncogott az ezüsthajú. – Csak bízd rám magad.

        - Nem azt teszem? – somolygott rá a lány.

        - Hmm… Jobban belegondolva, de igen, most is az én engedelmes Kiscicám vagy…

        - Jól van, Kandúr – lökte odébb egy kicsit a doromboló fiú fejét vállától.

        - Most mi baj?

        - Semmi… Csak kicsit furcsa, hogy hízelegsz, és Párizsba hozol…

        - … És ez talán baj? – lehelt apró csókot homlokára. Egy nagyobb térre értek, egy hatalmas vasszerkezet lábához. – No, gyere – egy kendőt kötött a szeme elé, majd tovább húzta maga után a lányt. – Gyere, csak, gyere!

        - Hova viszel, Ryo? – érezte, amint megindulnak fölfelé, majd a fiú diktálta neki a további lépcsők számát. Megcsapta arcát a hűvös levegő, szeméről lekerült a kendő. Egy puha csókot kapott arcára, csillogó szemeiben visszatükröződtek a város fényei. Csak pislogott az alattuk elterülő városon. – Ryo… ez… egyszerűen… gyönyörű….

        - Akárcsak te… - búgta fülébe a fiú.