-”Étterembe, aztán hotelbe? – duzzogott magában Ame. – Hová gondol ez? Nyíltan megmondtam neki, hogy mit szeretnék, erre Ő csak is az ellenkezőjét teszi…” – dühös pillantást vetett a mellette haladó fiúra, ki bevezette egy csöndes kis zugba a kerthelységben.

        - Valami baj van? – nézet rá kérdőn Ryo.

        - Nem, semmi – felelt kurtán. – „Olyan rövid leszek, amilyen csak tudok, ha megsértődik, az ő baja…”

        - Rendben. Mit kérsz enni?

        - Nem vagyok éhes – felelt enyhén sértődötten.

        - Én viszont annál inkább – végig nyalta ajkait, miközben tekintetét le se vette a lányról. – „Haragszik rám… Mint ha, csak ennyit terveznék neki…” Na, de együnk, mert szükségünk lesz az erőnkre még a mai este…

        - Ryo, semmi kedvem ahhoz…

        - Mihez? – nézett rá csodálkozva. – Ki mondta, hogy én…

        - Csak rád kell nézni – dühöngött hangját visszafogva Ame. – Olyan perverz vagy, hogy…

        - Sikerült választaniuk? – állt meg felettük a pincér.

        - Nos… - Ryo nyugodt szívvel leadta rendelését, majd várakozón nézett Amera, aki nagyot sóhajtott, majd csak kért valami ehetőt is.



        - Kai… - motyogta álmosan Akuma. A szemét dörzsölgetve pásztázott körbe tekintetével a tájon, mivel arcát hűvös légáramlat csapta meg. Fülébe hangok kúsztak, amiket nem tudott hova tenni. Az értelmetlen szöveg viszont akkor sem tisztult, mikor kinyitotta szemeit és teljesen éber állapotba kerülve nézett körbe. – Hol vagyunk? – meredt a fiúra, aki a karjaiban tartotta.

        - Japánban – mosolygott. – Egy csöndesebb kis fürdőhelyen.

        - Japánban? – pislogott nagyokat a lány. Egy kicsit bűvészkedett varázserejével és már értette is a hangokat. – De mit keresünk mi itt?

        - Hát… gondoltam én… Mozi helyett…

        - Nem azt mondtad, hogy majd holnap? – pislogott rá a lány.

        - De igen, azt mondtam – vont vállat, miközben lassan letette a lányt.

        - Akkor?

        - Most baj, hogy elhoztalak randizni? – fakadt ki a fiú. – Olyan izé vagy!

        - Nem vagyok izé! – csattant fel Akuma. – Te vagy a …

        - … Bizé? – röhögött a képébe Kai. – Inkább gyere fürdeni…

        - Jó, de…

        - Koedukált – vigyorgott továbbra is. – És hoztam fürdőruhát neked, nem kell aggódni.

        - Milyet? – sóhajtott beletörődve Akuma.

        - Ezt – emelt fel egy egészen apró fehér bikinit, mely éppen, hogy takarta a lényeget.

        - Ezt te ruhának nevezed? – meredt rá Akuma. – Hol a normális?

        - Most mi bajod? Egy szimpla fürdőruha…

        - Ami nem ér semmit! – dühöngött.

        - Ok, meztelenül is bejöhetsz, de akkor kikaparom minden férfi szemét…

        - Kai… - sziszegte. Kikapta kezéből a bikinit, majd az öltöző felé indult. – Olyan hülye vagy!

        - Pont ezért szeretsz, nem?

        - NEM!

        - Oh, kár tagadnod, tudom én az igazat…

        - Kai… - állt meg az ajtóban. Válla fölött nézett vissza a fiúra.

        - Igen?

        - Dögölj meg! – vágta a csillogó szemű démon képébe.

        - Mi a… Hol vagyunk? – meresztette szemeit a sötétségbe Rika. Nem értette, hogy hová került Ikuto karjai között utazva, holott nemrég még az ágyában volt és az igazak álmát aludta.

        - Csss, pihenj csak – kuncogott a démon, miközben egyenletes tempóban folytatta útját.

        - Hova megyünk? – motyogta álmosan.

        - Meglepetés – vigyorgott továbbra is Ikuto.

        - OK – sóhajtott beletörődve a sorsába Rika. Lehunyta szemeit, és visszakerült az álmok mezejére.

        A vacsora végeztével egy hotel felé vették útjukat. Ryo nyugodtan lépdelt Ame mellett, fogva a lány kezét, csöndesen beszélt, mit Ame meg se hallott.

        - … és akkor a nagybátyám…Figyelsz te rám? – nézett a lányra, ki fásultan emelte meg fejét.

        - Bocsánat, nem figyeltem, mondtál valamit? – pislogott Ryora.

        - Igen… De…. hagyjuk, nem fontos. Gyere, menjünk be ide… - elindult egy hatalmas kapualj felé, mely mögött a sötétségben egy ház körvonalai rajzolódtak ki. Azonban alig léptek ki a sötétből, fény öntötte el az udvart és a szél zúgott körülöttük, megtöltvén orrukat a tenger sós szagával, fülükbe fújva a sirályok „énekét.”

         - Ho- Hol vagyunk? – pislogott Ame zavartan. – Mikor portáltál?

        - Amikor nem vetted észre – kuncogott Ryo. – Üdvözöllek Izlandon!

        - Izlandon? – meredt rá nagy szemekkel. – Mit keresünk mi itt?

        - Nos, azt mondják, szép hely, no, meg itt aztán elég gyakran vannak bálnák is… Ha gondold, bármelyik hajóval, bármikor elindulhatunk. Körbe nézhetünk a városban… Amit csak szeretnél, ez a te napod….

        - De hát késő este…

        - Volt – kuncogott. – Itt most kelt fel a nap. Szóval, mit szeretnél először csinálni? Rénszarvasokat nézni az erdőben? A várost megtekinteni? Vagy a bálnákkal úszni? Mindent megteszek, amit csak kérsz.

        - Ryo… Én nem is tudom… - tekintete a halványkék tengerre siklott. – Talán… kezdjünk a városban…

        - Rendben – somolygott.

        - Ikuto… - nézett Rika a fiúra. – Hol vagyunk?

       - Ausztráliában, a Nagy- Korallzátonynál. Gyere, öltözz!

        - Mi? – pislogott nagyokat. – Mit keresünk mi itt? – kisöpörte szeméből az álmot.

        - Búvárkodunk – vigyorgott rá a fiú. – Siess, az utolsó a záptojás!

        - Hé, ez nem fair, neked előnyöd van! – ugrott fel és a fiú után eredt az öltözőbe.