- Lássuk csak – dünnyögte Yume orra alatt. – Akkor hát, csak Ayumira számíthatunk mostanság. Hmm…. A többiekben is fel kéne élednie az őserőknek, nem?

        - De igen – bólintott rá Shiro. Ugyanabban a parkban, ugyanazon a padon ültek, mint a múltkor. Csupán annyi különbséggel, hogy Yume sárga helyett kék ruhát viselt.

        - Akkor…

        - … Akkor lazíthatnánk is egy kicsit, nem? Mi lenne, ha követnénk példájukat és mi is…

        - Nem! – ütötte le a tolakodó fiút. – Arról szó se lehet! Nem randizom démonokkal, bocs.

        - Jó kifogás… - morogta fejét dörzsölve.

        - Nem kifogás! – csattant fel a lány. – Inkább gondolkozz! Vagy megyek…

        - Gondolkozok! – fogta meg kezét, akár a mentőkötelet.

        - Elengedhetsz – nézett rá fagyosan Yume.

        - El is mehetsz – állt fel dühösen Shiro.

        - Hirtelen hangulatváltozás, rájöttél, hogy ismét hibáztál? – kuncogott Yume. – Túl baráti voltál?

        - Chö…

        - Ezt igennek veszem – nevetett fel a lány, látván a fiú morcos képét. – Még beszélünk – búcsúzott, majd ott se volt.

        - Jellemző… Mindig itt hagy… - duzzogott, majd kedveszegetten elindult hazafelé.

        - Jól vagy? – lihegte Ikuto, immár a part sekély vizében ülve.

        - Aha… - felelt a lány. Ujját még mindig marta a sós víz, de valahogy nem nagyon érdekelte.

        - Akkor jó…

        - Ikuto – ráncolta össze szemöldökét Rika. Valami szöget ütött a fejében és nem hagyta nyugodni. – Miért nem változtál át?

        - He? Öh… Ez egy jó kérdés… - kicsit elmélázott a gondolaton, mire rájött, miért nem tette azt, ami egyértelmű lett volna abban a helyzetben. – Azért, mert oda lettem volna csomózva. És a vízben egy siklós testet kibogozni… Csak még nehezebb lett volna. Akkor már inkább ott hagyom a hajam végét… - Előre húzta hosszú loboncát, mely a csípőjéig ért, néhány perccel ezelőtt. Az ékes hajkorona, most kócosan, csomósan, vizesen, csapzottan hullott ölébe. Szabályosan látszott, hogy a végét valaki brutálisan levágta, ahogy esik-, úgy puffan alapon. – Hát, azt hiszem, van mit rajta igazítani.

        - Van – hagyta rá Rika. Nézte a démon szomorú tekintetét, hiszen tudta, hogy régóta növesztette már, és arra hajtott, hogy az ő combközépig érő zuhatagát megelőzze. Már csak fél méter volt hátra, erre, majdhogy nem annyit vissza is kell vágni belőle, hogy kinézzen valahogy. – Sajnálom, nem tudtam kibogozni…

        - Ugyan már – vigyorgott rá Ikuto. – A hajam megnő, a te lábad nem. – Ezen még Rika is kénytelen volt elmosolyodni.

        - Az már egyszer igaz – kuncogott.

        - Gyere, menjünk, öltözzünk át – állt fel a fiú, kezét nyújtva a lánynak.

        - Jó ötlet – bólintott rá, miközben elfogadta a felé nyújtott kezet. – Utána megigazítom a hajad.

        - Benne vagyok – mosolygott rá a fiú.

        Kai némán nézte az alvó lányt maga mellett. Akuma már lassan másfél órája húzta a lóbőrt a forró vízben. Az idő előre haladtával, pedig mindketten kezdtek szétázni, bőrük ráncos hullámokban gyűrődött testükön. – Akuma – kezdte ébresztgetni a lányt. – Hé, picinyem! Ébresztő! – A lány, azonban nem reagált. Kai nagyot sóhajtott. Mit tegyen most? A válasz egyértelmű volt.

        Kiszállt, megtörölközött és aztán, két karjába kapta a lányt, hogy őt is türcsibe csavarja. Akuma meg se rezdült mozdulataira. Továbbra is mélyen aludt. A fiú fejcsóválva nézett rá, majd elindult az öltözők felé. Azonban az ajtóknál megtorpant. A nőibe nem mehet be, a férfiba meg nem viheti be a lányt, mert ha ott ébred fel… Kelletlenül ültette le a hideg padlóra Akumát, majd beszaladt ruháiért.

        Arra ébredt, hogy a hideg földön ül, és valaki őt nézi. Kábán pislogott, mikor az előtte álló ismeretlen férfi megfogja karját és felrántja a padlóról. – Kai! – sikította. Valahogy, nem jutott más eszébe, mint hogy nem óhajt még egy sziklás incidenst.

        - Ereszd el! – csattant élesen a fiú hangja háta mögül.

        - Már mért engedném? Hiszen itt hagytad… - vigyorgott. Ez a vigyor viszont sunyi és alattomos volt, nem pedig barátságos.

        - Te itt hagytál? – pislogott rá Akuma Kaira.

        - Amíg bementem a ruháimért. Nem tudtalak felébreszteni…

        - Értem – bólintott rá Aksi. Végső soron, megértette Kai gondolat menetét is. – Elengedne végre? – nézett a férfira.

        - Hülye vagy? Egy tüzes kis vöröset? Bolond lennék… Aúúú! – tovább nem jutott, mivel Aksi előre lendítette lábát és tökön rúgta a védekezésre nem gondoló férfit. Pechére, megcsúszott a vizes köveken és már hanyatt vágódott volna, ha Kai nem áll mögötte és kapja el.

        - Köszi – mosolygott rá.

        - Gyere, menjünk – állította lábaira Aksit. – Hozd a ruhád és menjünk.

        - Oké – bólintott rá Akuma, miközben eltűnt a női öltözőben. Kai, a kijárat felé vette az irányt. A lányok között, sok baja nem eshetett már. Legalábbis bízott benne.

         Csöndesen sétáltak egymás mellett. A fák lombja fejük fölött összeért, a szél csöndesen fújt át az ágak között, cirógatta arcukat. Boldogan veszett bele a fiú ölelésébe. Az égre felkúszott a telihold mosolygós arca, fényt árasztva magából. Kain az égitestre nézett, majd akaratlanul is, boldogan felvonyított.

        - Mi baj, Farkas? – kérdezte alig hallhatóan Ayumi.

        - Baj? Semmi, nincs semmi baj, boldog vagyok – nyomott apró puszit a lány feje búbjára.

        - Hova megyünk?

        - Hmm… Nem tudom – ismerte be a srác. Már egy ideje ott kóvályogtak az erdőben. – Ahova szeretnél.

        - Akkor menjünk haza… - mosolygott rá, - álmos vagyok. – Kain szeme megcsillant az első mondat hallatán, majd ki is hunyt a csillogás, mikor a második is elhagyta a lány ajkait.

        - Aludni akarsz? – kérdezte kissé csalódottan.

        - Bármily furcsa is, igen, aludni szeretnék, veled ellentétben… - morogta. – Bocsánat, hogy nem jár egy rugóra az agyunk…

        - Jaj, nem azért mondtam, te bolond! – húzta magához Ayut. – Ha aludni szeretnél, akkor alszunk. Neked épp annyi beleszólásod van a dologba, mint nekem…

        - Aha… Te, Kain…

        - Mond.

        - Most, hogy a vőlegényem lettél…

        - Igen?

        - Már bocsánat a megfogalmazásért, de, akkor most te a senkiháziból nemes lettél? - hadarta végig a mondatot.

        - Hát…ööö… Ha úgy vesszük, igen – bólintott rá. – Ez eddig eszembe se jutott… - majd sebesebben hozzá tette - Csak az, hogy mostantól senki se vehet el tőlem – csókolt bele gyorsan a vállgödrébe, mire Ayu megborzongott.

        - Jól van, értettem elsőre is – nevetett fel csöndesen a lány.

        - Én is így gondoltam – vigyorgott. – Menjünk hát, az előbb még olyan álmos voltál…

        - Ha így folytatod, nem leszek – morogta orra alatt a lány.

        - Ez jó hír… - kapta karjai közé Kain, majd el teleportált Erdélyből.