A tengerpart szélén állt a reggeli napfényben úszva. Mélyen szívta magába a tenger sós illatát, a hűs szél bokája körül játszott, hosszú zöld szoknyájába bele-bele kapott, akár csak hosszú, selymes hajába, mely kibontva omlott a szélmentes helyeken vállaira. Kék íriszeit a mögötte állóra irányította. Egy szót se szólt, mégis, tudta ki áll ott.

        - Arra gondoltam – szólalt meg a másik fél, elmerülve az angyal alakján, ruháján, haján és bőrén megtörő és csillanó napfénybe merülve, - hogy mi lenne, ha mi is beiratkoznánk az iskolába? Akkor szemmel tudnánk tartani minden gond nélkül őket…

        - Shiro! – kacagott fel gyémánt hangján Yume, mire a fiú közelebb lépett hozzá.

        - Igen?

        - Ez hülye ötlet volt – vetett egy megsemmisítő pillantást a démonra, mire az kedvét vesztve, kimérten válaszolt.

        - Miért? Mert ránk ismernének? Ryo és Ikuto rá se jönne, hogy rokonok vagyunk… Az meg, hogy te angyal vagy…

        - És James és Szilvi? Vagy őket már el is felejtetted? – vágott vissza élesen a lány. – Szerinted egy erős arkangyal mit csinál, ha rájön, hogy mi úgymond együtt vagyunk?

        - Öhm… Valamelyikünket megölné?

        - Teli találat! – bólintott rá a lány. – Valami más kell…

        - Mint például? – forgatta szemeit Shiro.

        - Hmm… - gondolkozott el Yume, a vizet kémlelve. – Mondjuk, beiratkoznánk az iskolába, mint két halandó…

        - … Én is ezt mondtam! – csattant fel a fiú.

        - Nem, te azt mondtad, hogy beiratkozunk.

        - Igen.

        - De nem azt, hogy, mint két halandó…

        - … Gondoltam ez egyértelmű! – fakadt ki a srác.

        - Ne vitatkozz, az én ötletem jobb!

        - Jóh, legyen – sóhajtott mélyet, szemét forgatva Shiro. Inkább már nem mondott semmit.

        - Megegyeztünk – bólintott rá Yume. – Akkor, csak azt kell kitalálni, hogy honnan, miért és milyen néven illetve külalakkal jelentkezzünk…

        - Azt nem lesz nehéz – vont vállat a fiú. – A neved Hunyadi- Zoltán Enikő, szőke, kék szemű ifjú hölgy… Én meg…

        - Hunyadi- Zoltán Enikő? Szőke? Kék szemmel? Túl hamar rám ismernének! – kacagott fel a lány.

        - Jóh, akkor sötétíts rajta… Én meg leszek Kovács Árpád, fekete hajjal és zöld szemmel, ennyi. A többi már igazán csak részlet…

        - Végül is… - mélázott el a gondolattal. – Annyira nem is nagy hülyeség…

        - Még szép, hogy nem az, hisz én mondtam! – vigyorgott rá Shiro.

        - Egoista…

        - Te csak fogd be a szád, Szivi! – vetette oda gúnyosan.

        - Milyen hang ez? Kikérem magamnak! – csattant fel élesen Yume.

        - Kikéred? – vonta fel szemöldökét. – Megkaphatod… - lépett elé, miközben egyre közelebb hajolt arcához. Már csak fél centi választotta el ajkaikat egymástól, mikor Shiro megtorpant és a levegőbe szagolt. Lassan megemelte fejét, a lány mögé nézett. – Na, most van gáz… - suttogta elhalló hangon, a sziklák közt guggoló alakot figyelve.

        - Miért? – kérdezte rémülten Yume. Szíve már így is a torkában dobogott, hiszen várta a csókot, ami nem jött el. És nem tetszett neki Shiro ijedten összeszűkölő tekintete se… - Ki az?

        - James… - A lány szemei dupla akkorák lettek, mint voltak.

        - Ne… - nyögte.

        - Nézzük a jó oldalát – szólalt meg csöndesen Rika. – Még mindig én vagyok az első, hajhosszban… - ujjaival beletúrt a zöld loboncba, ami már csak Ikuto háta közepéig tartott.

        - Kac- kac… - dörmögte. – Nem kell így felvágni! – durcázott. – 20 év és hosszabb lesz, mint volt!

        - Ha le nem vágom addig… - kuncogott a lány.

        - Hééé! – nézett rá csúnyán a srác. – Ezt meg se hallottam! Egyébként meg… - megpördült a székkel és ölébe kapta a meglepett démonnőt. – Mi lesz a kárpótlással, hogy elvesztettem gyönyörű hajzuhatagom negyedét?

        - Kárpótlás? – pislogott rá a lány. – Nem akarsz túl sokat egyszerre?

        - Nem – vigyorgott rá. – Szóval?

        - Mit szóval? Nincs kárpótlás… Kapsz csokit… cukrot… sütit és fagyit, megfelel? Meg egy új pornó újságot, oké?

        - Nem kell újság, nincs azokban semmi jó, ha csak úgy ajándékba adod, akkor úgy lenne érdekes, ha ki is próbálnánk a leírtakat…

        - … Ikuto ne feszítsd túl a húrt! – nézett rá szúrósan. A gyomra is bukfencet vetett már csak a gondolattól, hogy az ott leírtakat nyomon kövessék az ágyban… Látta belülről a lapokat és nem rajongott értük túlzottan. Egyenesen gyomorforgatónak találta a képeket.

        - Miért? Én csak…

        - Ikuto! Ne akard, hogy az öledbe hányjak!

        - Csöndben maradok – sóhajtott.

        - Helyes – már állt volna fel, mikor a démon megcsókolta. – Ez a kárpótlás eleje… - suttogta szenvedélyes, tüzes hangon.

        - Oh, remek… Szóval már megint azt akarod…

        - Nem – vigyorgott rá. – Annál jobbat…

        - Mit? – meredt ár ijedten Rika. – Nem szeretem ezt a tekintetet… - pillantott az ördögi fényben úszó sárga szempárba.