A reggeli napfényt felfogták a fekete sötétítő függönyök. Kánán nyitotta ki szemeit, nagyot nyújtózkodva. Kai még ményen aludt mellette. Mosolyogva nézett a fiúra. A tegnap este nagyon tetszett neki… Habár majdnem átaludta az egészet. Ennek ellenére, hálás volt Kainak, hogy egyáltalán ilyesmi eszébe jutott. Kelletlenül nézett az órára. Fél hat. És ő már ébren van… Igaz, iskolába kéne menniük… De semmi kedve nem volt kikelni az ágyból.

        - Mi a baj? – hallotta meg a fiú halk nyöszörgését, melyet a párnája fogott fel.

        - Semmi – mosolygott rá. Arcára nyomott egy puszit, és közelebb bújt hozzá. – Csak fel kéne kelni…

        - Mér? – ásított nagyot. – Kihagyunk egy napot, nem hal bele senki se…

        - Kai… Be kell menni, vagy évet ismétlünk…

        - Nem mindegy? – sóhajtott mélyet, miközben átölelte a lányt.

        - Hát…

        - … Ébresztő! – törte rájuk az ajtót vidáman Ayumi. – Gyerünk gyerekek, felkelni!

        - Nem akarok felkelni… - dörmögte Aksi.

        - De akarsz – nevetett rá Ayu, mire lerántotta róluk a takarót. – Gyerünk már! Ébresztő van! Így is tovább hagytalak aludni! Reggeli az asztalon! – a takaró a földön landolt, az ajtót félig behajtotta maga után, miközben indult, hogy rátörje az ajtót Ikutora és Rikára is, mivel Amet és Ryot már felverte.

        - Mitől van így feldobva? – sóhajtott mélyet Aksi, mialatt lekászálódott az ágyról.

        - Fogalmam sincs… - morogta Kai felülve. – De én még tudnék aludni…

        - Takarodsz kifelé! – szűrődött be a szomszéd szobából a hang, mire összenéztek.

        - Mi lelhette őket? - motyogta ásítva Kai, mire Aksi csak vállat vont.

        - Most meg mi bajotok? Így is sokáig aludtatok!

        - Menj már ki! – fakadt ki Ikuto. – Mit nem értesz ezen? Húzzál kifelé!

        - Ikuto, ne veszekedj már! Muszáj kiabálni már korán reggel? – morogta Rika, Ikutoval párhuzamosan.

        - Mér beszél mindenki egyszerre? – csattant fel Ayu. – Mi bajod, Ikuto? Áruld már el, kérlek!

        - Az, hogy kopogás nélkül ránk törted az ajtót!

        - Legközelebb zárd be!

        - Ne adj neki tippeket! – visított fel Rika. – Egyébként is, az estéért még számolunk!

        - Miért, mi rosszat csináltam? – nézett ártatlanul a lányra.

        - Pont azt! – vágta rá gondolkodás nélkül. Kicsit lehiggadva visszagondolt a masszázsra… Igaz, a démon csalt a végén, és a kutyapóz érdekes volt, de élvezetes… - Te csak fogd be a szád, Ikuto! Mert többet nem alszol mellettem! – vágta fejéhez a párnát. – És ha nem haragszol, megyek zuhanyozni…

        - De, most miért? És ha nem melletted, akkor hol?

        - A kanapén! – érkezett a válasz, majd becsapta az ajtót. Dühösen indult a fürdőbe. – Megmasszírozott… - nézett értetlen nővérére. – Aztán úgy viselkedett, mint egy kanos kutya… És meghúzott…

        - Értem – bólintott rá Ayumi. – Akkor, most büntiben lesz?

        - Na, ná! – vágta rá Rika, majd bement a fürdőbe, zuhanyozni.



        A kis csapat kisebb huzavona után, de sikeresen elkészült és útnak eredt az iskolába. Már a zsivajgó osztályban ültek, mikor Shin, Strify és Yu odaléptek hozzájuk.

        - Jó reggelt!

        - Reggelt… Öhm… lányok, srácok… Mi gondolkoztunk… - közben Luminor a falat kezdte támasztani, Kiro és Romeo, pedig hátrébb ácsorgott. – Haza megyünk…

        - Oh… Hisz, az jó, nem? – mosolygott rájuk Ayu. – A rajongóitoknak legalábbis.

        - Igen… Nekik biztosan… - morogta Strify. – Elég volt az itteni iskolából ennyi is… Így is rengeteg mindent elmulasztottunk…

        - Hát igen… Lassan már két hónapja nyaraltok… - bólintott rá Aksi.

        - Kellett is nekik ennyi – szólalt meg csöndesen Luminor, - majd én megköszönöm a nevükben a törődést…

        - Igazán nincs mit – vigyorogtak rájuk a lányok. – Sőt, bocsánatkéréssel tartozunk, amiért kihasználtunk titeket…

        - Azt valahogy még csak kiheverik… - forgatta szemeit Kai, mire kupán vágták.

        - Ugyan, lányok!  Ilyen két hónapunk nem sűrűn volt és nem is lesz… Luminornak van igaza. Hálával tartozunk, hogy megláthattunk olyan dolgokat, amiket más csak a halála után pillant meg…

        - Ha van egy kis szerencséje – kuncogott Rika. – Nem minden halott lélek lesz démon….

        - Akkor irtó nagy bajban lennénk – kacagott fel Ame. – Túlnépesedés a Pokolban… De most tényleg haza mentek?

        - Igen, megyünk vissza Berlinbe. Hétvégén indulunk, addig összepakolunk…

        - Segítsünk?

        - Nem szükséges… Csak… néhány fényképet szeretnénk rólatok…

        - Ez alap – mosolyogtak rájuk. – Meglesz.

        - Oké, köszi… - A háttérben betévedt a tanár és elkezdte óráját.



        A nap közepénél jártak, a rajzterembe tódultak be, hogy kiélhessék művészi pályafuttatásaikat. Alig várták, az aznapi rajzot, így mikor belépett a tanár úr elcsöndesedve várták a fejleményeket. Mit csinálunk vajon ma?

        - Nos, akkor, ma emberábrázolás lesz… - kezdett bele a férfi. – A modell legyen, mondjuk… Kai, fiam, gyere ki…

        - Én? – pislogott a démon. – Mióta vagyok én ember? – Kain egy határozott mozdulattal kólintotta fejbe, mire szitkozódva megemelkedett és kiment az emelvényre. A férfi a Dávid szobor képmásaként állította be Kait, miközben magyarázott az osztálynak, mire figyeljenek majd, rajzolás közben. Az ifjú holló csak állt ott egy darabig, majd csöndesen megszólalt: - A Dávid- szobor nem meztelen?

        - De, igen, az – bólintott rá a tanár, miért? – mire az ablakból a fiúra nézett, csak azt láthatta, hogy Kai pólója már a földön hever és a fiú épp a nadrágjától próbál megszabadulni…

        A lányok többsége sikításra nyitja száját vagy épp az ájulás szélén áll, a srácok undorodva pillantanak másik irányba… És a terem hátsó felében egy fekete hajú lány áll fel, hogy jobban lásson...

        - Kai! – üvöltött fel Akuma, miközben egy kisebb tűzgolyót vágott a srác testéhez. – Meg ne próbááá’… - több hang nem jött ki torkán, mivel Ame, Rika és Ayu együttes erővel fogta be száját és szorította kezét. A srác unottan lesöpörte a tűzgolyó okozta heget magáról, miközben a lányra nézett.

        - Most meg mi bajod? – tárta szét karjait a fiú. – Láttál már eleget, nem?

        - Nem aktot rajzolunk – köhintett a tanár. A tűzgolyót nem tudta hova tenni. Mint ahogy, azt se, hogy a fiú testén nem volt semmi nyoma, míg mögötte a tábla alján egy kisebb kiégett lyuk éktelenkedett.

        Az osztálynak se kellett több, sikítva vették célba az ajtót, nyomukban a tanárral, aki szintén nem akarta megtudni mi lesz ennek a vége.

        - Aksi… - néztek rá szúrósan.

        - Ő kezdte! – mutatott dühösen Kaira, miközben egy újabb tűzgolyó röppent a démon irányába, aki ismét kitért az elől.

        - HÉ! – méltatlankodott a fiú, miközben felvette pólóját. – Most mi bajod? Ennyire szégyellsz? Szerintem jó alakom van…

        - Pofa be! – csattant fel Kain. – Te fogd be a szád és öltözz! Te meg – nézett dühösen Aksira. – Ne hajigálj több tűzgolyót! Olyan ügyesek vagytok, hogy arra nincsen szó!

        - Nyugi, elintézem a memória módosítását… - állt fel Ryo. – Semmiről se fognak tudni.

        - Én meg kipofozom a táblát – indult el Ayu. – Nem ez a világ vége – mosolygott rá a fiúra. – Ugyan, lassan ideje lenne elkezdeni azt is…

        - Igen, mondjuk a tanári karral… - kezdte Aksi, mire Ame vágta fejbe olyan erővel, mire nem számított.

        - Meg vagy te húzatva? Nem most kell elkezdeni, hanem január elsején, addig nem!

        - Én is tudom…

        - Most már mi is tudjuk – somolygott James. – Oh, arról tudtok, hogy van itt még egy angyal meg egy démon? Yume és Shiro… Valami érthetetlen jóslatról hebegtek- habogtak tegnap hajnalban…

        - Shiro? – néztek össze a fiúk.

       - Ismerős név…. – morogta Ryo. – Csak tudnám, honnan…