- Most nem értem, miért akadt ki ennyire az OF… - morogta Kai, az udvaron ülve. – Mi olyan nagy szám ebben? Egy házban lakunk és akkor?

        - Kai… - forgatta szemeit Aksi. – Ő ember, neki ez felfoghatatlan…

        - Mikor kérte meg a kezed? – veszekedett Rika nővérével. – És mégis, mikor akartad elmondani?

        - Eh… Most mit kell itt fennakadni? Két napja, mikor kivitt Erdélybe, az éjszaka közepén…

        - Talán baj? – szólt bele csöndesen Kain.

        - Nem… de legalább szólhattatok volna!

        - Minek? Hogy ugyanígy hisztizzetek? – forgatta szemeit Kain.

        - Mikor lesz az esküvő? – tett hozzá újabb kérdést Ame.

        - Azt még nem tudjuk – kuncogott Ayu.

        - Jó, hogy nem a meghívókból értesülünk… - dohogta Aksi.

        - Leállnátok végre? – csattant fel Ayu. – Mindent időben megtudtatok volna! Nem kell így hisztizni… Először jobb szeretném magam felfogni! – morogta, azzal fogta táskáját és az iskola épülete felé indult.

        - Hova mész? – szólt utána Aksi.

        - Órára! – vetette hátra.

        - Tényleg nem ártana elindulni – bólintott rá Ryo. – Menjünk… - állt fel a fűből, azzal elindult a még mindig tajtékzó lány után.

        - Hé! Mi a baj, Ayumi? – állt meg a lány mellett Rika, az osztályterem ajtajában. Ő se mozdult tovább. – Hisz… ő is démon? – motyogta.

        - A lány angyal… - hagyta rá nővére. Szemeik előtt, Kovács Árpád, nem egy fekete hajú, szimpla halandóként jelent meg. Ők a démoni alakját látták meg. Fekete, kócos haját, melyet fehér csíkok tarkítottak. Smaragdzöld szemeit, melyek túlvilági fénnyel ragyogtak. Hosszú füleit, hegyes körmeit és fogait, melyek minden mosolyánál elővillantak… Egyszerűen szemet kápráztató jelenség volt, aminek nem lehetett ellenállni. Egy igazi szívtipró volt, aki máris az ujjai köré csavarta az egész osztály női felét… A rajongói köréhez, hirtelenjében csatlakozott még négy lány. Akik alig, hogy leplezni tudták izgatottságukban démoni mivoltukat.

        - Hölgyeim… hölgyeim, önök elkényeztetnek engem! – kacagott, hiszen már a sokadik ajánlást kapta a lányoktól.

        A lányok után belépő fiúk döbbenten nézték a csajokat. Akárcsak Yuék, ők se értették, mért ültek fel a padokra, ahelyett, hogy saját helyüket foglalnák el… Aztán nagyobb figyelmet szenteltek az új fiúnak és meglátták azt, amit már egy órája meg kellett volna látniuk. Még egy démon….

        - Ayumi… - vicsorgott Kain. Kai gyűlölködve nézett Árpádra, Ryo egyenesen megvetette azt a nőcsábász senkiházit, Ikuto, pedig elismerve nézett rá, amiért ily gyorsan, ennyi lányt megbolondított.

        Kain nem szórakozott sokáig, megragadta a hátizsákjánál fogva Ayut és egy határozott mozdulattal kirántotta a gyűrűből. A lány megrökönyödve nézett fel rá, arca dühtől torzult el, amiért nem engedik oda az idegenhez. A farkas démon nézte a mérgesen szikrázó szemeket, majd kegyetlenül megcsókolta. Ezer örömmel nézte, a magához térő lányt. Megragadta karját és elrángatta saját padjához.

        - Ne nézz arra a szemétládára még egyszer – vicsorgott.

        - Kain… a karom… fáj…

        - Bocs… - lazított a szorításon.

        - Kire ne nézzek? – dörzsölte karját.

        - Árpádra… - dohogta. – Teljesen elcsavarja lányok fejét…

        - KAI! – ordított fel Akuma, mivel a fiú épp követve fivére példáját, elrángatta onnan gazdáját.

        - Ne nézz rá!

        - Azok a zöld szemek… - pillantott a fiú irányába, mire Kai ismét felpofozta.

        - Mondom, ne nézz rá!

        - Ez szemétség! – acsarkodott a lány, majd duzzogva foglalt helyet.

        - Az. – Hagyta rá Kai, miközben leült mellé.

        - Előrébb van a helyed.

        - Cserélünk – vont vállat. – Nem hagyom, hogy elcsavarja a fejed…

        - Ryo? – pislogott rá Ame legalább annyira meglepve a hirtelen csók miatt, mint fél perccel előbb Ayu nézett Kainra. – Mi…

        - Gyere – dünnyögte. – És ne nézz rá! – ültette le Ikuto székére.

        - De…

        - Nincs de – érkezett a tömör felelet.

        Ikuto unottan nézte Rikát, aki már a fiú karjai közt hevert. Nyugodtan oda sétált, megállt Árpád előtt, tekintetét a lányéba fúrta.

        - Nem felejtettél el valamit? – kérdezte.

        - Árpád… ki ez a fiú? – motyogta.

        - Még hogy ki ez… - kapta el a lány torkát egyik kezével, a másikkal a látszólag meglepett Attiláét. – Mi lenne, ha leállnál a bűvész trükkjeiddel? És elengednéd a lányokat? – sziszegte.

        - Nem tudom, miről beszélsz – felelt hidegen. – Nem csinálok semmit, maguktól jönnek ide…

        - Akkor korlátozd le még jobban az erődet! – Rikát kirántotta karjai közül és elvonszolta a másik padsorba, a már kijózanodott Ryo és Ame mellé. A négy fiú összenézett. Ideje lenne, tisztázniuk a dolgokat ezzel a Shiroval vagy kivel.



        - Te vagy Shiro? – csípték nyakon tanítás után. A lányoknak meghagyták, hogy menjenek haza. – És te Yume? – néztek az oldalán álló szőke lányra.

        - Ők hát! – felelt helyettük is James. – Mi újság? Eláruljátok végre, mit keres egy angyal és egy démon együtt a Földön? És milyen jóslat miatt kell őket megfigyelnetek?

        - Shiro, mi lenne, ha lekorlátoznád az erődet? Ha még egyszer a karjaid közé vetik magukat a lányok… - vicsorogtak négyen.

        - Akkor mi lesz? Most tényleg félnem kéne egy szerelmes kis korcstól, egy vézna kígyótól, egy kis szőrcsomótól meg egy kanáritól? Ne röhögtessetek, fiúk…

        - Szerelmes kis korcs?

        - Vézna kígyó?

        - Kis szőrcsomó?

        - KANÁRI? – bukott ki Kai teljesen.

        - Egyáltalán, hogy lehettek ti rokonságban?

        - Ahogy te nem! – vetette oda hidegen Ryo.

        - Valóban így gondolod, Unokaöcsém?