- Kain, hagyj már aludni… - fordult a másik oldalára Ayu kómásan.

            - Hagynálak, ha elkészülnél, de ha most visszaalszol, elalszol… Ennyire már ismerlek – morogta a fiú. – Hallod? Kincsem? Oh, vagy úgy… - apró csókot lehelt a lány nyakára, mire megborzongott, majd fülébe súgta. – Ha nem kelsz fel, akkor most rögtön a magamévá teszlek! – Ez megtette hatását. A lány szemei egyből kipattantak, védekezőleg dobta a takarót a fiúra.

            - Ébren vagyok! - Ugrott ki az ágyból. – Látod? Már fel is keltem…

            - Hát, ma reggel se játszunk – állapította meg csalódottan Kain, majd nyújtózkodva ő is kikecmergett a fekete ágyból.



            Ikuto álmosan ölelte át Rikát, akár csak egy plüssmacit szokás. Álmos szemekkel pislogott rá a szürke szemű lány, miközben a fölfelé araszoló kezeket lejjebb nyomta.

            - Ikuto, még nem akarok fölkelni, nem szólt az óra… - alig hagyták el ajkait a szavak, már meg is csörrent a bizonyos ébresztőóra. – A picsába… - morogta bele a párnába Rika. – Ikuto – emelte meg fejét. – Befejeznéd?

            - Mit? – adta az ártatlant.

            - Tudod te azt jól… - dohogta. – Ne akard, hogy orrba nyomjalak!

            - Oké, leálltam – húzta vissza mancsait, mivel nem éppen kellemes élmények fűződtek orrához. – Kelni kéne – dörmögte Rika fülébe, de ahogy a lány se mozdult, úgy ő se nagyon törte magát.

            - Igen, kéne… - dünnyögte. – De hideg van kint…

            - Pedig még nincs is tél…

            - Brrr… Mi lesz itt télen…

            - Hát, az esti fűtést megoldjuk valahogy… - vigyorodott el a szép gondolatra Ikuto.

            - Aha, el tudom képzelni… -.-”

            - Igen, én is – vigyorgott még mindig.

            - Na, jó… Engedj le, felkelek…

            - Ne mááár… - hisztizett, de azért engedte a lányt. – Muszáj ma is suliba menni?

            - Igen.

            - Minek? – nyafogott.

            - Hogy megkomolyodj – vetette oda neki Rika, azzal összeszedve ruháit a fürdő felé vette az irányt.

            Az igazak álmát aludták, összebújva, mint a kismackók télen. Takarójuk alatt kényelmes meleg tombolt és ők ezt még órákig élvezték volna egymáshoz bújva, hallgatván a másik egyenletes szívdobogását és levegővételét, amikor is az idilli pillanatot megtörte egy észtveszejtő csipogás.

            - Mi a… - morogta Ryo, miközben leütötte az órát.

            - Ne már – morogta Ame. – Ez kibaszás…

            - Már is reggel van… - ásított nagyot az ezüsthajú fiú. – Csodás… Mit ne mondjak, a halandók is marha okosak… Egytől egyig mazochisták… Hogy lehet elrontani egy csodás reggeli ébresztőt egy ilyen éktelen, fülsértő zajjal?

            - Ne nyafogj, tegnap is erre keltünk…

            - De előtte fél órával már ébren voltunk… Most meg ettől kaptunk szív infarktust…

            - Nézd a jó oldalát – ült fel a lány. – Legalább nem késünk el a suliból…

            - Nagyon jó ok… Viszont egy csodás reggeli ébredéstől zavart el…

            - Inkább kezdj készülődni – nyomott apró puszit arcára Ame, majd nekiállt nézelődni a szekrényében.




            Mélyen lélegezte be a fiú illatát. Szorosan hozzá bújva rántott egyet a takaróján, miközben a fiú ölelő keze derekára siklott hátáról. Egy aprócska csókot nyomott homlokára.

            - Ébresztő, Úrnő… - hallotta még álmos hangját. – Mindjárt szól az óra…

            - Ühüm… - biccentett aprót, de nem mozdult.

            - Aksi… - suttogta negédesen. – Kicsi kis Aksikám, csak nem álmos vagy?

            - Mióta becézel te engem? – emelte meg kómásan fejét.

            - Öhm… Mostantól? – vigyorgott rá hülyén.

            - Akkor inkább hanyagold… - morogta, visszaejtvén fejét a mellkasára. Abban a pillanatban megszólalt az óra. – Francba…

            - Mondtam, hogy mindjárt megszólal – sóhajtott mélyet Kai.

            - Mondtad – hagyta rá. Lassan felült, majd kikapcsolta a csipogó szerkezetet. – Holnap a rádiót vagy a telefont állítjuk be, hogy valami hallgathatóra keljünk…

            - Már, ha felkelünk a zenére – nyújtózkodott Kai.

            - Van benne valami – lassan a szekrényhez lépett. – Kifelé – nézett a fiúra. – És nem ajánlom, hogy leskelődj!

            - Nem értem, mit szégyenlősködsz még mindig… Oké, megyek már… - indult kifelé, meglátván az agresszív tekintetet.




             Unottan koptatták az iskolapadot. Kain a terem egyik végében, Shiro a másikban. A tigris démon már nem vonzotta annyira a lányokat, hogy azok eszüket vesztve akár a tanteremben, óra alatt is odadobják magukat neki egy mosolyért. James igyekezett rendet tartani a szünetek alatt, több- kevesebb sikerrel, mivel Szilvi minduntalan megszívatta valamivel.

            A díszes társaság lassacskán átvánszorgott a biológia előadóba, ahol a tanárnő épp az állatok szaporodását akarta elkezdeni, mikor is valamelyik okos földi hímnemű egyén közbeszólt:

            - És gyakorlatban nem nézzük vagy csináljuk, tanárnő?

            - Ezt a beszélgetést folytasd az igazgatóval, jó? – intett az ajtó felé a nő, mire a fiú csak a fejét rázta.

            - Csak vicceltem…

            - Ha majd elég idős lesz hozzá, nézheti, de nem hiszem, hogy ezt most lenne ideális megtennünk – zárta le a témát a tanárnő, azzal belekezdett az óra anyagába.

            A kínosan hosszúra nyúló nap után végre sikerült eljutniuk az ebédszünetig is, mikor egy harmadikos lány egy tányér paradicsomlevest öntött egy végzős fiú fejére, aki döbbenten nézett utána a nagy röhögés közepette…