Ismét előkerült egy csilli-villi kiskosztümben. Strify rá se ismert. Elismerően füttyentett, majd magához húzta a lányt. Tisztában volt a határvonalakkal, ugyanakkor azzal a ténnyel is, hogy mégis „csak egy gyenge nő” fekszik előtte, aki nem is annyira gyenge, de könnyedén azzá lehet tenni, csak érteni kell a módját.

        Gonoszan elvigyorodott, majd belecsókolt a lány nyakába, aki megremegett az érzéstől. Menekülni próbált azáltal, hogy a próbafülke felé indult, de a fiú megfogta kezét és visszarántotta magához. Megcsókolta, miközben keze felfedezőútra indult az oly régen érintett bőrön és a ruhán, mely követte a lány testének vonalát. Kétségbe esetten húzta egyre szorosabban magához, míg nem Ame felnyögött, mikor megérezte tomboló vágyát.

        - Strify… - nyögte, de a fiú meg se hallotta, nyakába csókolt, végig nyalta nyakát és ismét megcsókolta, miközben hanyatt döntötte a kanapén. – Nem kéne… - sikerült kipréselnie magából az újabb mondatot, amivel Strify végkép nem törődve ott folytatta, ahol fél percre abba hagyta. Tovább csókolta a lányt, behintette egész testét puha csókjaival, miközben kihámozta ruháiból. A lány próbált ellenkezni, de nem járt túl nagy sikerrel. A rózsaszín felhő lassan elborította elméjét, főleg, mikor a fiú nyelvével kezdte kényeztetni odalent. Maga sem értette teljesen hogyan, de egyszer csak azon kapta magát, hogy a fiú teljesen kitölti egész lényét és élvezi is a helyzetet. Teste már régen felvette a fiú által diktált ritmust, kéjes nyögései betöltötték a teret. Elégedetten hallgatta a néha felhangzó férfias nyögéseket, főleg, miután végig karmolta a srác hátát. Végül véget ért a gyors vágta és az irdatlan hajsza, amit Strify egyszer csak elkezdett diktálni és ellazulva hevert az alatta fekvő lányra, aki már szintén felért a csúcsra, bár néhány pillanattal hamarabb, mint partnere.

        Lihegve hevertek a kanapén. Összenéztek. A lány szemében némi szemrehányás volt felfedezhető, de csak kitört belőle is a nevetés, mikor a fiú játékosan a fülébe harapott.

        - Ne mond nekem, hogy nem élvezted – sutyorogta.

        - Egy kanapén… - égett az arca a kellemetlen helyzetnek hála. – Egy elit üzlet kanapéján…

        - De a szoba kulcsa nálam – vigyorgott rá a fiú.

        - Remélem, tudod, hogy ilyet többet nem játszunk… - nyögte, miközben próbálta lelökni magáról a fiút, de az csak nem mozdult.

        - Tudom – csókolta meg. – Sajnálom… annyira csábító voltál…

        - Aha… - kuncogott Ame. – Szerinted, van itt zuhanyzó? – felmérte a szoba lehetőségeit.

        - Nem túl valószínű… De ott van még egy ajtó… - lassacskán feltápászkodott, majd magára rántotta gatyáját. Ame nem sokat vacillált, miután összeszedte magát nagyjából. Magára rántotta pólóját, ami a földön hevert, meg a bugyiját és elrobogott az ajtó felé. Lenyomta a kilincset és…

        - FÜRDŐŐŐ! – rikkantotta vidáman. – Az enyém, és nélküled! – azzal be is csukta az ajtót, majd kattant a zár. Strify vigyorogva dőlt el a kanapén. Azon még érződött a lány illata.

        Romeo és Rika vígan andalogtak a város egyik szűk utcáján. Maguk sem értették, mit keresnek arrafelé, de ott voltak, így hát körbe néztek a környéken. Legalább levegőn voltak. A fiú szeme megakadt egy kisebb hotelen.

        - Nem megyünk be? Éhes vagyok…

        - Akkor egy éttermet kéne keresni, nem? – vonta fel szemöldökét a lány.

        - Nem… Gyere… - fogta meg kezét, majd nyújtott léptekkel indult el a hotel bejárata felé. Mire a lánynak leesett a tantusz, Romeo már a szobát foglalta le.

        - Hé! Várj csak! – szólt neki, de ő leintette és a lift felé terelte.

        - Nyugalom, felhozatjuk a kaját…

        - Romeo… - szakította félbe a mondatát. – Ennyire hülyének nézek ki? Lehet, hogy egy kicsit elbambultam, mire leesett, mit mondtál, de ez még nem ok arra, hogy…

        - Csss! Nyugalom – csókolta meg. – Nem nézlek hülyének. Komolyan gondoltam, hogy majd felkéretjük a kaját. De az is tény – beléptek a liftbe, - hogy terád is éppoly éhes vagyok, mint bármi másra…

        - De… - újabb csókkal megszakították mondanivalóját.

        - Nyugalom, nem eszlek meg… Ha az lenne a célom, már a sikátorok egyikében a magamévá tettelek volna, nem gondolod, Juliet?

        - Mióta vagyok Júlia?

        - Mostantól… - felkapta karjaiba a lányt, azzal megindult vele a szoba felé. Fél kézzel kinyitotta a zárat, majd beljebb lépve letette a lányt és becsukta, bezárta az ajtót. Végig futtatta tekintetét a vörhenyes-narancsos szobán, melyben volt még némi fehér is. – Tök jó – vigyorgott.

        - Nem is rossz a színe… Valami másra számítottam… - huppant le az ágyra Rika.

        - Igen? Mire? – hajolt fölé. Nem várta meg, míg Rika ellöki, maga gördült tovább. – Bogarakra? Azok biztos vannak… - egy kicsit elgondolkozott. – Oh, nézd már, a piszok pókja, hát nem itt mászik? – simított végig mellén, mire kapott egy gyilkos pillantást. – Egy pók volt… esküszöm…

        - Aha, persze…

        - De tényleg… Ott meg egy nem tudom mi… - végig siklott keze az oldalán a vállától le egészen a combja közepéig. Lassan ismét a lány fölé került.

        - Romeo… ez nem vicces – csóválta meg fejét Rika. – Ha akarsz valamit, inkább mond, jó? Mert a célzásaid egyértelműek, de ha sokáig itt bogaraskodsz, itt hagylak a bogaraiddal együtt, értve vagyok?

        - Persze, hogy értve vagy – somolygott a fiú. Megcsókolta a lány, lágyan, szenvedélyesen. – Hogy mit akarok? Már megmondtam… téged akarlak…

        - Egy egyéjszakás kaland?

        - Egy démonnal, szerintem az kitesz fél évszázadot is…

        - Hízelegj még – nevetett fel Rika.

        - Gyönyörű vagy… - csókolta meg. – És ma az enyém, ügye?

        - Téged fog gyötörni a fájdalom, nem engem… - nézett rá savanyúan a lány. – És ezt nem akarom. Strify már elkövette ezt a hibát, nem hiszem, hogy nem figyelmeztetett erre titeket is…

        - Figyelmeztetett… Tudjuk jól, mit csinálunk… - ismét megcsókolta a lányt. – Nem hagyunk futni három démonlányt… Három csodás estét…

        - Romeo…

        - Hmm?

        - Biztos vagy benne, hogy…

        - … Vállalom a végét, bármi is legyen… - belecsókolt a nyakhajlatába, mire kirázta a hideg. – Amennyiben engeded…

        - … Akkor… keresd tovább azokat a bogarakat…

        - Hmm… ide beszaladt egy… - nyúlt egyből, egy boldog mosoly kíséretében a lány pólója alá. Lassan húzta fölfelé, miközben ráfújt a lány hasára vagy éppen csókolta azt, egyre föntebb és föntebb. Előtte kezével simította a selymes bőrt, simogatta a kerek melleket. Rika keze a fiú fejére tévedt. Beletúrt hosszúkás tincseibe, eljátszadozott velük, míg a fiú levetkőztette. Akkor ledöntötte magáról a srácot és ő került felülre. Lehámozta Romeóról a ruháit, egyedül ágaskodó boxere maradt rajta. Kacéran simított végig a fiú hasán, miközben viszonozta az előző gesztust és útja nyomán apró csókokat hagyott el. Nyelvével végig nyalta a nyaka alatti részt, mire a fiú megragadta kezeinél fogva és maga alá gyűrte. Csókolta, becézte és simogatta a lányt, ahol érte, míg fel nem készítette a következő lépésekre. A helyzetet ujjaival leellenőrizte, mire a lány felnyögött. Elvigyorodott. Az utolsó ruhadarab is világgá szaladt és testük végre, eggyé olvadhatott. Igazodtak egymás tempójához, egyre gyorsabban haladtak a cél felé… Az őrült vágta lassan lecsillapodott, mikor céljukat elérték. Hevesen verő szívvel feküdtek egymás mellett.

        - Nézd csak…. Ott egy szemtelen pókocska… - karolta át fáradtan Romeo a lány derekát.

        - Jah, egy pók, mi? – bújt közelebb hozzá Rika. Túlságosan fáradt volt ahhoz, hogy most felálljon, fürödjön, egyen vagy akár haza menjen… Teljesen elszokott az ilyesmitől. Ikutot sikerült leállítania, hála az égnek. Bár volt egy olyan sejtése, hogy a démon, amint megtudja, mi történt, a magáévá teszi, hogy végképp lemenjen róla Romeo szaga, és ezt még a suliban is képes megtenni, ha csak ott találkoznak holnapig…. Lassan, elnyomta az álom.