- Ayumi? – suttogta Rika alig hallhatón. A párnák közt heverő hulla fehér lányra meredt, kinek mellkasa kiszakadni készült testéből és patakokban folyt róla a víz.

        - Nem festesz valami túl jól Gawa… - állapította meg Akuma unottan.

        - Baka… - érkezett az értelmes felelet az ágyból. Lázas tekintetét a csajok felé fordította. – Kain?

        - Öhm, akadt egy kis dolga… - ült le mellé Ame. – Mit gondolsz, meddig tart ez még? – miközben beszélt bevizezett egy rongyot, majd a zöldhajú homlokára tette.

        - Nem t’om… - lihegte. Tekintete fátyolossá vált, teste megremegett, majd nem mozdult tovább.

        - Ayumi! – sikítottak fel mindhárman egyszerre.

        - Te, Ryo! Biztos jó ötlet volt őket ott hagyni négyesben? – üvöltött át Kain a fél csatamezőn.

        - Hát persze, hogy nem! Majd sikítoznak, hogy…

        - … MOST MI LEGYEN???

        - Hozz vizet!

        - Nem, meleg kell neki!

        - Élesszük újjá!

        - Használjuk az erőinket együtt?

        - És mit csinálunk vele? Felpörköljük lágy esőfelhőben, viharos széllökésekkel? Vagy mi?

        - Könyörgöm, valaki segítsen már!

        - Ebből nem lesz így semmi!

        - Valaki csináljon már valamit! – A három lány között totális káosz uralkodott. Egymás szavába vágva dobálóztak az ötletekkel, dönteni nem tudtak, mindenki csak a magáét mondta, megállás nélkül. A betegről, szinte meg is feledkeztek.

        - ELÉG legyen már, fáj a fejem tőletek! – csattant fel Ayu dühösen. A három lány rámeredt a ziháló, vörös arcú lányra, kinek szemei még mindig csillogtak több mindentől.

        - Te… élsz! – ugrottak a nyakába, mire döbbenten meredt rájuk.

        - Igen élek…. Míg meg nem fojtotok…

        - Bocsi… - húzódtak hátrébb.

        - Most egész jó színben vagy… - jegyezte meg Aksi.

        - Aha… Kain is megemlítette néhány órája… Aztán megint bekómáltam… - Nehezen szelte a levegőt. – Mi ez az egész? – nézett a lányokra. – Mi történik velem?

        - Kain nem mondta meg? – pislogtak rá döbbenten. Megrázta fejét.

        - Akkor talán nem is nekünk kéne, mivel mi se tudjuk pontosan, mi is ez…

        - Remek… - néhány könnycsepp folyt végig arcán, majd csöndesen megjegyezte: -… hányingerem van…

        - Légyszi, ne ránk! – húzódtak hátrébb egyszerre.

        - Elmúlt – emelte fel fejét.

        - Oh, de jó… - sóhajtottak mélyet.

        - Hozna valaki egy pohár vizet? – köszörülte meg torkát, mely teljességgel kiszáradt. Ame egy mozdulattal feltöltötte poharát. – Köszi. – Alig nyelte le az éltető folyadékot, gyomra nagyot bukfencezett. Próbálta lenyelni ingerét, melyet végül sikerült legyőznie, de csak nem bírta megállni, hogy meg ne szólaljon: - Mindjárt hányok…

        - Wáh! – húzódtak ismételten hátrébb a lányok.

        - Több nőnemű egyén is van a házban? – harsant egy vékony, recsegős hang egy dombtetőn. – Ez óriási! Fiúk, nem csak egy nőcskén tudunk szórakozni, hanem többön is!

        - Így garantáltan jut mindenkinek egy menet! – ujjongott egy öblös hangú, nagydarab állat. A felgyülekezett horda nagy része néhány óra alatt kihullott, már csak a később érkezők, az erősebbek és agyafúrtabbak álltak a csatatéren. A fiúk fáradtan küzdöttek a még mindig több százas tömeggel szemben.

        - A MENYASSZONYOM szó melyik részét nem értitek? – vicsorgott Kain, szétcsapva újabb két démon között.

        - Nyugi, úgy se értik, miről ugatsz! – próbálta nyugtatni Kai, nem sok sikerrel. Még látta, amint bátyja beleveszik a démonok hordájába, nagyon is jól tartva magát és helyzetét. Arra viszont nem számított senki se, hogy valaki hátulról támadja be. Már pedig, szemből teljesen le volt kötve figyelme. Még hátrakapta tekintetét, megpillantván a támadót és a gyilkos fegyvert, aztán már csak üvöltött fájdalmában, egy tompa puffanás kíséretében.

        - KAIN!

        Egy artikulálatlan hang, mely sokkal inkább nyögés. Valami ilyesmi hagyta el Ayu ajkait, miközben teste megfeszült, tekintetébe könnyek szöktek. Tekintete hatalmasra tágult, úgy meredt maga elé. Mintha átdöfték volna szívét. – Kain… - nyögte.

        - Ayumi! Gawa! – ugrottak köré barátnői. – Minden rendben? – kérdezték egyszerre.

        - Fáj… - nyöszörögte. – Nagyon fáj…

        - Mid fáj?

        - Mindenem… Az egész… bal… oldalam… végig… - feje megbicsaklott, majd egész teste megdőlt, eszméletlenül puffant az ágyon.

        - Gawa?

        - Én nem akarom így végezni! – sikított fel riadtan Ame.

        Kai utat tört magának fivére után. Alig fél percen belül ott volt mellette Ikuto és Ryo is. Lihegve álltak a farkas démon fölött.

        - Ne… - nyögte Kai. – Mondjátok, hogy nem…

        - Mondom én, hogy igen! – harsant egy éles hang nem messze tőlük. – Ayumi az enyém lesz, ezt megmondtam neki már 10 évvel korábban is, akkor csak a képembe röhögött. – A porfelhőn át egy erőteljes démon alakja kezdett kibontakozni. Sötétkék, szinte teljesen fekete haja volt, mely derekáig ért, hosszú fonatba fogva. Szemei őrült fényben csillogtak. Arcán balról jobbra haladva egyre keskenyedő vágás díszelgett, melyet mélykékre festett, hogy még jobban kiemelje harci sebét. Ajkai eszeveszett, gyilkos vigyora húzódtak. Fekete, „szőtt” páncélzatot viselt mellkasán, mely teljesen testéhez tapadt, alatta egy vastagabb anyagú ujjatlan pólóval. Ehhez társult egy bő fekete nadrág és csizma. Kezében egy kétpengés kardot forgatott nagy lelkesen. – Szóval, melyikőtök megy utána?