- Te… - vicsorgott rá dühösen Kai. Már-már neki rontott, mikor Ryo megragadta karját és visszarántotta.

        - Legyen eszed! Egyedül nem bírsz vele!

        - Megölte a bátyámat!

        - Vettem észre! Képzeld, nekem is feltűnt, hogy az egyik legjobb haverom hulla! – üvöltötte le fejét Ryo, mire Kai kissé meghúzta magát. Ikuto csöndesen állt mellettük és a halottat vizslatta.

        - Hátulról… - suttogta. – Hátulról volt képed leszúrni őt, te gerinctelen féreg? – Csattant fel a kígyó démon, mire Masakazu megvonta vállát.

        - Így járt. Én figyelmeztettem. Nem vett komolyan… De ne aggódj, Ikuto! Te is követni fogod őt, akár csak a többiek…

        - Mond, Masakazu, Te tényleg nem fogtad fel, hogy Ayumi már a menyasszonya? – szólalt meg csöndesen Ryo.

        - A menyasszony még mindig nem feleség – vágott vissza unottan.

        - Te tényleg azt hiszed, hogy szeretni fog téged? – csattant fel Kai. – Úgy, hogy a bátyámon kívül más pasira szinte soha rá se nézett?

        - Ki mondta, hogy szeretnie is kell? – emelte fel kardját Kai torkához. – Elég, ha eleget tesz női feladatainak…

        - Egy hercegnőről beszélsz! – csattant fel Ryo. – Hogy lehetsz ennyire pofátlan?

        - Oh, én pofátlan? Ugyan, fiúk! – nevetett fel. – No, és akkor mi van, ha hercegnő? A feladatköre tökéletesen ugyan az, mint az összes többinek… Engedelmeskedjen urának mindig, nevelje a gyerekeket és vigye a háztartást, a többit, bízza a férfira.

        - Féreg… - sziszegte Ikuto. – Alávaló féreg vagy, Masakazu! – Lehajolt Kainért, majd lassan felemelte az ernyedt testet. – Hogy tehetted ezt, Ayumival? Lefogadom, a szíve majd megszakad, ha megtudja, mi történt! Ha már szereted, engedted volna el!

        - Ikuto fékezd magad! Ne feszítsd túl a húrt… - sziszegte Ryo.

        - Oh, a Fehér kis Cicamica félti a tesói bőrét? No, meg a sajátját…

        - A Fehér kis Cicamica nagyon gondolkodik, hogy menten kibelezi az előtte álló Rohadék Párducot!

        - Hogy mondod? – sziszegte.

        - Hazaviszem… - szólalt meg csöndesen Kai, miközben átvette fivérét Ikutotól.

        - Mindhárman haza megyünk – vetett ellent Ryo. – Nincs értelme itt maradni… Te meg – nézett hűvösen a gyilkos szempárba, - meg se próbálj utánunk jönni…

        - Ugyan, csak egy kis kölyök…

        - Ayumi még csak 180! Most akarod tönkretenni az életét? – Azt hitte menten hülyét kap, főleg, mikor választ is kapott kérdésére.

        - Tönkre tenni? Óh, nem, semmi pénzért… Nem akarom tönkretenni. Csupán elfelejttetném vele azon nyomban ezt a Béna Bélát, akibe képes volt belezúgni. Egy gyerek mellett nem lenne ideje gyászolni…

        - Hát melletted se és ha már gyerekkel akarnánk feledtetni bánatát, annak a gyereknek, akkor se lennél te az apja, ha te lennél az utolsó démon az Univerzumban! – Taszított rajta egyet Ryo, majd megragadta öccsét és a még mindig sokkolt Kai, majd azonnal teleportált.

        - Ayumi! – Kábán nézte a homályos képet mely lassan tisztulni kezdett.

        - Lányok? – motyogta, mire három mély sóhajt hallott.

        - Elájultál… - nézett rá aggódva Ame. – Még mindig fáj a bal oldalad?

        - Nem… Már nem annyira… Csak egyszerűen… rossz érzésem van…

        - Kinek nincs? – sóhajtott Akuma.

        - Kain hol van?

        - Izé, akadt egy kis dolga…

        - Mikor jön?

        - Hát… ööö… Szóval…

        - Lányok – nyitott be Ryo, - gyertek egy kicsit. Ayu, te maradj, pihenjél csak… nyugodtan… - Aggódva pillantottak Ryora, majd Ayura. Végül elindultak az ajtóban álló felé, aki pocsékul festett. Fejét mélyen lehorgasztotta, ruhája szakadt volt és csupa vér.

        - Mi történt? – kérdezte összeszoruló szívvel Ame, de az ezüsthajú csak a fejét rázta és elindult Kai szobája felé.

        - Ryo? – próbálkozott Rika is, de mikor megpillantott néhány könnycseppet legördülni arcán, elhallgatott.

        - Ki halt meg? – nyögte Aksi döbbenten. Ryo csupán kitárta a szobaajtót, előre engedvén a lányokat, kik teljesen lefagytak a jelenet láttán.

        A fekete-szürke szobában félhomály uralkodott. Az ágy négy sarkán óriási fekete gyertyák égtek. Kai ott hevert az ágy túloldalán, a földön ülve, fejét az ágy szélén pihentetve szorosan fogta fivére kezét. Ikuto az ajtó mellett állt, lehorgasztott fejjel, onnan vetett szomorú pillantást a belépőkre.

        - Ne… Mondjátok, hogy nem…

        -… meghalt… - suttogta Kai alig hallhatóan. – Az esküvője előtt…

        - Kapard össze magad… - csattant fel Ryo. – Sírni még ráérünk… Hozzátok lenne kérdésem, Ayumi, hogy reagált a dolgokra, mióta vele vagytok?

        - Hö? – pislogtak rá. „Fáj… Nagyon fáj… Mindenem… Az egész… bal… oldalam… végig…” – Visszhangzott a mondat Rika fejében.

        - Érezte… - suttogta. – Megérezte, hogy Kain… Azt mondta, hogy…

        - … Fáj az egész bal oldala, nem? – motyogta Aksi, mire Ame bólintott.

        - Tehát érzi, hogy valami nem okés… - sóhajtott mélyet Ryo. – Mi legyen? Nem mondhatjuk meg neki most, hogy ilyen állapotban van…

        - Garantáltan meghalna… - suttogta Kai.

        - De mégis, mi történt?

        - Hátba támadták – felelt kurtán Ikuto.

        - … Kit támadtak hátba? – ütötte meg fülüket egy bágyadt hang. Döbbenten fordultak az ajtó felé, ezzel egyenes utat biztosítva tekintetének az ágyra. Szemei tágra nyíltak úgy meredt a hulla fehér Kainra, majd a földön, sírva kuporgó Kaira. Arcából kifutott az a csöppnyi vér is, mely a szobáig elhozta. – Mondjátok, hogy nem…

        - Gawa… - próbálta megfogni kezét Aksi, hogy távol tartsa a fiútól, de végül feladta. Fejüket lehorgasztva nézték, amint zokogva borul a holttestre. Könnyei átáztatták a véres pólót. Kai kábán ült ott még mindig, de lassan csak feltápászkodott a földről és az ajtóhoz támolygott. Intett a többieknek, így lassan kiszivárogtak a szobából. -… Ne csinálj semmi ostobaságot, jó Gawa? – motyogta Aksi, miközben magára hagyta unokanővérét.

        Néma csöndben ültek lent a nappaliban már vagy fél órája. A padlón csupán egy-két kisebb hullám árulkodott arról, hogy néhány órája ott egy óriási kráter díszelgett. A lányok befészkelték magukat a fiúk ölébe, így próbáltak meg mind megnyugodni. Kai még mindig remegett, úgy kapaszkodott Akumába, mint egy mentőövbe.

        - Biztos jó ötlet volt egyedül hagyni őket? – szólalt meg nagy sokára Rika.

        - Nem tudom… - dünnyögte Ryo. – Csak nem öli meg magát…

        - Nem az a fajta… alapvetően… - dünnyögte Aksi. Ismét csend borult a társaságra. Mindenki elmélyedt saját gondolatvilágában egészen addig, míg fentről dörömbölés nem hallatszott.

        - Valami leesett… - motyogta Ame, azonban alig fejezte be mondatát, egy éles sikítás törte meg a ház csendjét.

        - KAIN!