- KAIN!

        - Most fogta fel, hogy meghalt? – dünnyögte Kai, mivel a hideg is végigfutott hátán a sikolytól.

        - Vagy valaki van bent nála… - vetette fel Ikuto.

        - Nem érzek senkit se… - intette le öccsét Ryo. – Illetve… Várjatok csak… - motyogta. A következő pillanatban Amet felkapta, majd leültette és felrobogott az emeletre. A többiek, persze, némi fáziskéséssel utána dübörögtek a lépcsőn. Ryo lihegve lökte be Kai ajtaját, majd azonnal meg is torpant, így a mögötte feltorlódó sor sikeresen keresztül esett rajta, jókora hangzavart csapva.

        - Nektek meg… mi bajotok? – pislogott rájuk nagy szemekkel Ayumi. Ott hevert Kainon még mindig, annyi különbséggel, hogy a démon, hulla kábán nézett ki a fejéből.

        - Muszáj ordibálni? Épp eléggé fáj a fejem már így is… - morogta.

        - Te… ÉLSZ? – meghökkenve meredtek rá. – HISZ, TE ÉLSZ! – fél percen belül, már mind az ágyon pattogtak, mind át akarták ölelni, természetesen egyszerre. – Azt hittük, elpatkoltál…

        - Én is azt hittem… Sőt, még hiszem is… Áú, ne ráncigáljatok már, hülyegyerekek! Rohadtul fáj mindenem!

        - Kit érdekel? – nyomták vissza a párnák közé sírva-nevetve. – Mikor élsz…

        - De hogy-hogy élsz? – tette fel a költői kérdést Ryo pár perccel később, mikor a hangulatok lecsillapodtak valamelyest. – Hiszen halálos sebet kaptál…

        - Ez egy jó kérdés… - Bólintott rá Kain, - mivel tisztán éreztem a szívem kirepülését testemből… Szóval kérdezd a kis Angyalkát – simogatta meg Ayu arcát, aki csak nagyokat pislogott.

        - Én nem csináltam semmit…

        - Sírtál – mondta Ame, - mint ez várható is volt.

        - Igen, ez igaz… - hagyta rá Ikuto. Bátyjára nézett, aki Kainra meredt, valami magyarázat féléért.

        - Oh, ne mondjátok, hogy még így se áll össze a kép… - csak tétova, bamba tekinteteket kapott válaszul. – Oké, akkor elmagyarázom. Ugye bár, vannak olyan démonok, akiknek megadatik a gyógyítás képessége valamilyen formában. Jelen pillanatba a könnyei azok. Ami csupán azt jelenti, hogy egyre jobban rátalál a saját erejére… - kissé összekócolta a még mindig bambán pislogó Ayu haját, majd magához húzta. – Megmentetted az életemet, anélkül, hogy észrevetted volna, mit is teszel…

        - Ha te mondod… - hagyta rá álmosan ásítva.

        - Hát nem kevés vizet benyeltél, ha már egy órája fölötted sírt… - morogta Ryo.

        - Ne kritizálj… - morogta Kain. – Örülj, hogy itt vagyok…

        - De… - motyogta Kai, - hiszen… vagy egy órán át… legalább halott voltál, ha nem tovább!

        - Nem mondod Öcsi, tényleg? Ha ennyire érdekel, nem volt túl kellemes belezuhanni a nagy semmibe úgy, hogy egy csomó emlékkép lepergett előttem… - mordult fel.

        - Jól van, jól van…. Csak örülök, hogy élsz… - motyogta Kai. – De ha már úgy is ennyire jól vagy, húzzál a retekbe a szobámból… - intett az ajtó felé.

        - Oh, ennyire zavarok? – lassacskán felült, elnyomva néhány sziszegést. A mellette alvó lányra pillantott. – Áthozza valaki?

        - Aha, persze – bólintott rá Ryo. – Menj csak.

        - Nyitom az ajtót – slisszolt odébb Ikuto, így Kai kelletlenül, de bátyja mellé állt.

        - Gyere, támaszkodj csak rám…

        - Tyű, mitől lettél ennyire…?

        - Ne feszítsd túl a húrt… - morogta a fiú, mire bátyja csak mosolygott.

        - Jól van, Öcsi, nyugi… - Néhány perccel később, már a saját szobájában húzta a lóbőrt Ayumival az oldalán.

        - Legalább él… - sóhajtott mélyet Kai, miközben becsukta az ajtót.

        - Most már jól lesznek mindketten? – törte meg a szoba meghitt csendjét Ame hangja. Ryo szorosan magához húzta.

        - Azaz idióta jócskán ránk hozta a frászt, de valószínű, hogy neki már nem sok gondja- baja eshet, miután felépül teljesen. Hogy Ayumi szervezete mennyire merült ki, és, hogy ez mennyire befolyásolja azt, azt nem tudom. De ne aggódj, mindketten rendbe jönnek.

        - Akkor jó… - suttogta a lány, közelebb bújva a fiúhoz.

        - Kai… - dünnyögte Aksi. – Próbálj végre megnyugodni…

        - Nyugodt vagyok… - motyogta, bár a levegőt még mindig össze-vissza szelte.

        - Aha, persze… - hajolt fölé a vörös hajú. – Hiszen él…

        - Tudom… - hajtotta félre fejét, mire Aku megérintette arcát és maga felé fordította.

        - Kai… Szörnyen festesz, egyetlenem… - apró csókot lehelt ajkaira, mire a fiú elvigyorodott.

        - Szeretlek, ugye tudod?

        - Tudom… - húzta megához a lányt. Aku fészkelődni kezdett, mire szorosan megragadta karját. – Maradjunk így… egy kicsit…

        - Jó, ahogy szeretnéd… - hajtotta fejét a fiú mellkasára.

        - Te… Ikuto… Ki akarta megölni Kaint? – bukott ki a kérdés Rikából, a fiú karjai között.

        - Oh, hát… Nem nagyon ismerem az illetőt, de… A lényeg az, hogy… Neki is tetszik Ayumi… Csak éppen, nem tekinti többnek a nőt egy eszköznél… Tíz éve ölik egymást a háttérben és most is csak aljas módon hátulról bírt végezni vele…

        - Eszköznek tekinti a nőt?

        - Aha, borzalmas egy féreg…

        - Az… De ki ő pontosan?

        - Hát… Masakazu… - motyogta. – Gondolom, már hallottál róla…

        - Az a Masakazu, aki… - vágott a fiú szavába.

        - Igen, a főhóhér… Van már vagy 400 éves… Világ életében csak gyilkolni tudott, és kivégezte az előző 19 feleségét és az összes nőjét, akivel összevetette a sors… Persze, Kain nem engedte Ayu közelébe az elmúlt 10 évben, főleg, hogy testőri szerepet kapott és csak most figyelt fel ez a pipogya fráter is Ayura, hogy megnőtt… - sóhajtott mélyet.

        - Tehát Ayumi veszélyben van? Kainnal együtt?

        - Ezt így nem mondanám… De jobb lesz, ha jobban figyelünk a környezetünkre…