- Akkor, megyünk haza? – kérdezett rá három nappal később Rika. – Még meg is kéne csinálni…

        - Aha! Persze, hogy megyünk! – karolta át Ikuto. – Mindjárt jönnek ők is.

        - Nehogy időben elkészüljünk… - morogta. – Tiszta szerencse, hogy megbeszéltük, hogy délben indulunk…

        - Ne morogj – szólalt meg Ame. – Mi itt vagyunk…

        - Igen, de Aksi… Mit vacakol már ennyit?

        - Honnan tudjam? – ásított Gawa. – Tudod milyen… Azt mondja tíz perc, és negyven múlva előkerül…

        - AKSI! Itt hagyunk! – üvöltött fel a lépcső aljából.

        - Jól van, jól van, jövök már! – dübörgött le a lépcsőn a vörös hajú lány. – Bocsika…

        - Ha egyszer időben itt lennél… - sóhajtott Ame, - az maga lenne a csoda.

        - Mit csináltál eddig? – forgatta szemeit Rika.

        - A hajamat… - felelt somolyogva, mire Ayu a kezébe temette arcát.

        - A haját! Mintha bálba mennénk! – dőlt neki Kainnak.

        - Bocs, Gawa, nekem van egy kis igényem magam felé, ha már haza megyünk…

        - Inkább induljunk – fogta meg a mellette álló Ikuto kezét Rika.

        - Nyerő ötlet – bólintott rá Ryo. Egy hatalmas villanás után a nappali üresen állt.

        - Újra itt! – szívta be a friss otthoni levegőt Aksi. Alig fél percen belül, mind a nyolcan démoni alakjukban álltak a kastély előtt. Nyugodtan lépdelve mentek fel a lépcsőn, majd belökték a nagy ajtót és beléptek a széles folyosóra. Utuk egyenesen a trónterembe vezetett, hogy köszöntsék Sátánt és tudassák vele megérkezésüket. Az egyik mellékfolyosón egy őr állt meg.

        - Üdvözlöm Önöket újra itthon! – hajolt meg. – Megkérhetném az Urakat, hogy jöjjenek velem?

        - Természetesen – indultak meg a fickó után. – Este találkozunk!

        - Oké! – vigyorogtak a csajok, majd tovább mentek a folyosón. A trónterembe vezető ajtó előtt álltak meg. Egymásra néztek, kopogtak és választ nem várva, benyitottak. – Apa, megjöttünk! Sátán Nagyúr! – léptek be a terembe, ám az szokatlanul üres volt. – Apa? – Néztek körbe tanácstalanul. – Apu, itt vagy? Alma? – Beljebb léptek a terembe.

        - Hát, ez meglehetősen furcsa… - motyogta Rika.

        - Nem szokta itt hagyni a tróntermet őrizet nélkül… - forgott tengelye körül Ame. – Alma mindig itt van…

        - Hát, most nincs… - morogta Aksi.

        - Rossz érzésem van… - motyogta Ayumi.

        - Hát megjöttek a szép hölgyek? – csukódott be az ajtó, amin bejöttek. Mögötte egy olyan démon állt, akit még sose láttak. Magassága, testalkata Sátánéval egyezett és mégis más volt. Koromfekete szemei voltak, melyek íriszeinek vonalai tűzvörösen izzottak, arcának jobb oldalán, a szeménél egy heg volt kivehető. Csapzott haja fekete volt, égővörös és éj-kék csíkokkal. Ruhája egy hatalmas, súlyos fekete vascsizma volt, bőrnadrág, fekete ing és bőrdzseki.

        - Maga meg kicsoda? – pislogott rá Akuma.

        - Miféle kérdés ez, kedvesem? Nem ismered meg a tulajdon nagybácsikádat, Akuma? – recsegte érdes hangon.

        - Ki a franc maga? – ismételte meg a kérdést a lány. – És hol van Sátán?

        - Én vagyok Sátán…

        - Hajjaj, itt valaki elég csúnyán beverte a fejét és hallucinál… - motyogta Ame.

        - Nem hallucinálok, lányok. Ha ennyire érdekel, Saemon és Nanako öccse vagyok, Shouten, az új Sátán!

        - Aha, és ők kik? – kérdezett rá értetlenül Rika.

        - Akuma és Ame apja, nektek meg az anyátok… - fújtatott dühösen Shouten. – A tulajdon szüleitek keresztnevét se tudjátok?

        - De igen, tudjuk – vetette oda Ame. – Csak apa éppenséggel általában Sátán… Anya meg… anya…

        - Aha, tehát valami rokon... – állapította meg Akuma. – Valami hataloméhes rokon….

        - Felfogtad végre? – pillantott rá Ayu. – Sokáig tartott…

        - Végül is, édes mindegy meddig magyarázok itt nektek… A lényegen nem változtat; a trón az enyém!

        - Aha, szeretnéd… A srácokkal…

        - A drága kis barátaitok – vágott Akuma szavába, - már rég a börtönben ülnek apáitok mellett és várják a kivégzésüket!

        - Te… Szemétláda! – dobott felé Aksi dühösen egy tűzgolyót, amit Shouten egy mozdulattal kivédett.

        - Őrség! Vigyétek őket! – intett a belépő katonáknak. – Ne higgyétek, hogy bármit is tehettek ellenem, mikor apáitok se voltak képesek legyőzni!

        - Oh, ezért még nagyon megfizetsz! – sziszegte Akuma az őrökkel vesződve. Azonban néhány percen belül, mind a négy lányt négy-négy erős kar tartotta fogságban.

        - Chö, na persze – evetett fel Shouten az üres szavak hallatán. – Ilidan kölykeit vigyétek a Z börtönblokkba, azt csináltok velük, amit akartok… A másik kettőt a hálómban akarom látni… - vigyorgott rá a négy hullasápadt lányra. – Oh, nem, várjatok csak! Ayumit vigyétek Masakazu elé a D blokkba… Hagyjuk, szórakozzon el vele a vőlegénye szeme láttára…

        - Masa… - nyögte Ayu. – Eresszetek el! – kezdett ezerrel ficánkolni az erős karok között. Shoutan nevetve nézte a négy lány küszködését, miközben helyet foglalt a trónszéken.

        - Ostobák, úgy se tehettek semmit se!

        - Ame! – húzta magához húgát Aksi, mikor végre eleresztették őket szüleik hálószobájában, melyet Shouten sajátjának kiáltott ki.

        - Most mi lesz? – suttogta a kék hajú lány, miután becsapódott mögöttük az ajtó. – Mi lesz most velünk?

        - Fogalmam sincs… Ez a központja az egész kastélynak, ez a szoba… Ide bárhonnan eljuthatsz, innen bárhová elfuthatsz… De valószínűleg őriznek minden folyosót…

        - Úrnők! – lépett be egy szolgálólány kezében két ruhával és néhány súlyos bilinccsel. Szemeit lesütve adta át a két ruhát a lányoknak. – Shouten Nagyúr parancsára, vegyék fel ezeket, kérem…

        - És a láncok? – vetett rájuk egy sanda pillantást Aksi, habár a választ sejtette.

        - Az is Önöknek jött… Kérem, tegyék, amit parancsolnak…

        - Nincs más választásunk… - motyogta Ame.

        - Szolgálóruha vajon van itt? – kérdezett rá Aksi.

        - Nincs, Kisasszony…

        - De anyunak van bőven szürke ruhája… - lépett a szekrényhez Ame. – Arra gondolsz, amire én?

        - Varrunk magunknak egyet, igen.

        - Miért csak egyet?

        - Mert egy már itt van – nézett a lefagyott szolgálóra. – No, ide a ruháddal!

        - Igen is, Kisasszony… - kezdett nekivetkőzni a szolgáló. Ame ezalatt talált egy ruhát, amit elkezdett átalakítani.

        - És, mi a kisasszonyok terve? – kérdezte félve a szolgáló, mikor ruhája már Akumán volt. A lány felvette emberi alakját, így távolról pont olyannak tűnt, mint a szolgáló. Feltűzte haját, majd az ajtóhoz lépett.

        - Keresek valakit, aki hajlandó nekünk segíteni… Mondjuk Vatát…

        - Vata nincs a kastélyban. Napokkal ezelőtt elment a sereggel, hogy fellelje Masakazu urat… Mit se tud az itthoni dolgokról…

        - Akkor megkeresem és hazahozom seregestül… Csak a szobámig kell eljutnom… Közben küldök egy másik szolgálót, oké, Ame? Próbálj meg meglógni te is, és juss el a szobádig. Kalec, talán meg tud védeni Manával és Shaddyval… No, meg Manccsal…

        - Szóval én bújjak el, míg te alakítod a nagy hőst?

        - Próbáld megúszni, hogy ez a fafejű rokon meghúzzon… Én megyek… - Már lenyomta a kilincset, mikor az ajtó kitárult és Shouten maga állt előttük. A lányok nagyot nyelve pislogtak.

        - Akuma, hová készülsz?

        - Eh, sehova… - motyogta, miközben meghátrált a férfi elől.

        - Valóban? Pedig, pont úgy tűnt, készülsz valahova… Sasako, tűnés! – rivallt a fehérneműben álló szolgálóra.

        - Igen is, Uram! – pattant, a súlyos láncokat leejtve. Paprikapiros arccal rohant ki a teremből, igyekezvén olyan gyorsan felszívódni a folyosókról, hogy a katonák ne szúrják ki és eredjenek nyomába… Shouten becsukta az ajtót és a lányokra nézett.

        - Hálátlan kis bestiák vagytok, tudjátok? Nem adlak ki a katonáknak, ruhát adok nektek, és védelmet biztosítok nektek néhány csekélységért cserébe, és ti szökni próbáltok?

        - Eh, neeem… csak godoltuk, jobban tetszene, ha…

        - Mellébeszéltek, mint mindig… - Két könnyed mozdulattal bilincsre verte a lányokat, és az ágyra taszította őket. – Az engedetlenségért büntetés jár…