Egy ősrégi sziklát taszigáltak odébb a katonák. A felderítők alig öt perce tértek vissza és a jelentéseknek Vata nem igen örült. Egyre inkább bosszantotta a dolog, mivel a környéken ő volt a legnagyobb hadvezér és tartott attól, hogy az orránál fogva vezették az elmúlt napokban. Egy dühös mozdulattal szakította el az útjába kerülő pókháló fonalait, majd megindult a keskeny katakombán, mely a kastély börtönblokkjának pincéihez vezetett.

        - Nyughass, ha így rángatózol, csak neked lesz rosszabb! – nevetett rá a deszkalapon heverő lányra.

        - Hagyjon békén, ehhez nincs joga! – üvöltött, ahogy a torkán kifért. Tisztában volt a tudattal, hogy ereje, az egy cseppnyi sincs, a varázsfogó bilincseknek hála. – Ha apám megtudja…

        - Óh, Apuci picike kislánya! – nevetett gúnyosan a fickó. – Apucit maholnap kivégzik, aranyom! Ti, pedig mentek utánuk, csak idő kérdése minden!

        - Majd meglátjuk… - sziszegte fogai között Rika. – Valaki úgyis kiszabadít innen…

        - Bátor egy lyány, nem? – Nézett körbe a többi tiszten az ocsmány pofájú. – Móresre neveljük, fiúk?

        - Még szép, kapitány! – nevettek rá emberei.

        - Nagyszerű, akkor hát… Ez nem kell… - hajolt ismét Rika fölé, kinek szemi hatalmasra tágultak, ajkai szétnyíltak és sikított. Egy jókora pofon csattanása arcán, elhallgattatta. Érezte, hogy ajkai megrepedtek és vér csordogál szájába és a nyakára. Eddigi önbizalmát a jeges rémület vette át, mivel a fickó, nekiállt leszedni róla ruháit. Már a fehérneműjéhez nyúlt volna, mikor az ajtóban egy morgó hang szólalt meg.

        - Én nem tenném… - Az ocsmány pofájú hátra se pillantva intett a bent állóknak, akik fegyvert ragadtak. Egy a tizenkettő ellen. Míg az ocsmány képű gazfickó keze eljutott a lány melltartójáig, háta mögött éktelen ordítások hallatszottak, kardlapok csaptak össze, egy farkasféle morgott nem is kicsit. Egy véres kar ragadta meg a kezet, mely a ruhaneműtől alig fél centire volt. Egy véres és szőrös; kékes-fekete bunda, mely egy farkasemberhez tartozott, kinek friss vértől piroslott egész teste. Rika rémülten sikított fel újból, ám a farkas démoni kék szemei ismerősnek tűntek számára valahonnan. A farkas egy mozdulattal átharapta az ocsmány képű torkát, majd a félelemtől remegő lányra nézett, akinek szintén kijutott a szétfröccsenő nyaki ütőér tartalmából. A jeges tekintet meglágyult. A farkasember leeresztette karjait, elengedte utolsó áldozatát, így a test élettelenül borult a padlóra.

        A farkas egy kéjes szemvillanás kíséretében hajolt a lány fölé, majd érdes nyelvével, óvatosan elkezdte lenyalogatni testéről a vért. Rika szíve a torkában dobogott, egy hang nem sok, annyi se jött ki a torkán. Érezte, amint a karmos mancs végigsimít karján, majd a csuklójánál megállapodik. Szemeit lehunyva várta a teremtmény következő lépését. Azonban, amit hallott, meglepte. Bilincsei lehullottak róla, a lábait rögzítő kötelek elszakadtak és egy barátságos, lágy dallam suttogta fülébe a következő szavakat: - Semmi probléma, Úrnőm! Most már nem eshet baja! – Döbbenten meredt az előtte álló férfira. Fekete, lapockáig érő hajának utolsó néhány centije a feketéből a halványkékbe váltott. Fekete szembogarait halvány vörös bőr keretezte. Fülei kissé hegyesebbek voltak, mint az átlag démonoknak, karmai, némileg hegyesebbek. Perverz vigyorának hála megpillanthatta a hosszabb szemfogakat is. Teljesen lefagyva mérte fel a fickó öltözetét, mely nem volt más, mint egy fekete ing és egy bőrnadrág, bakanccsal. – Minden rendben, Rika Úrnő? – szólalt meg ismét az előtte álló férfi, jelen pillanatban, nyakig véresen. – Talán sokkot kapott? – hajolt hozzá közelebb aggódva.

        - Uram, a blokkot megtisztítottuk! – lépett be egy használható futár. – Itt minden rendben?

        - Igen, induljatok tovább, én is menten megyek… - Ingét levetve a lányra terítette, akit idő közben ülő helyzetbe húzott. – Rika, emlékszel még rám? – pillantott lágyan a lányra. – Habár elég régen találkoztunk utoljára… - dünnyögte. – Öhm, 100 éve, mikor apád bezáratott ide, a börtönbe, amiért egy kicsit átrendezted a falut… Emlékszel?

        - Ahha… - kezdett magához térni a döbbenetből.

        - No, akkor ki hozta neked a reggelit, ebédet és vacsorát? Ki szórakoztatott el unalmas óráidban? Ki törölte le a könnyeidet, melyekkel a patkányokat itattad? Ki zavarta odébb a rabokat és őröket, akik beszólogattak? Na ki?

        - Vata… - motyogta a lány, még mindig lefagyva.

        - Személyesen! – vigyorgott rá a lányra. Rika végre kegyeskedett ráemelni tekintetét, kezdett kitisztulni a feje.

        - Te… Tényleg te…

        - Mondom, én vagyok, Kölyök! – nevetett rá, mire Rika a nyakába vetette magát. Vata somolyogva ölelte magához. – Van tipped, merre lehetnek a többiek?

        - Ki kell jutnunk innen… - vicsorogta Kain. – Ez a szemétláda… - összeszűkült szemekkel pillantott a falra, mely mögött Masakazu és Ayumi dekkolt.

        - Higgadj le… - intette le Sátán, - külső segítség nélkül innen nincsen kiút…

        - Csá, Főnök! – szólalt meg egy vidám hang a rácsoknál. Kulcsok csörögtek, majd kinyílt a nagy ajtó, mely mögött egy fekete-kék hajú srác vigyorgott, mint a vadalma. – Uraim, a szabadságuk kulcsa, a kezemben…

        - Vata! – suttogtak megkönnyebbülten. Az ifjú hadvezérnek hála gyorsan megszabadultak bilincseiktől.

        - Van valakinek valami terve? – kérdezett rá Ikuto, mire mind rámeredtek.

        - Öcsém, te mióta gondolkodsz? – nyögte ki Ryo.

        - Van terv, hogyne lenne… - vicsorogta Kain. – Én széttépem Masakazut, ti meg előássátok a többieket…

        - Nyughass, Borzas! – fogta meg vállát Vata. – Valaki veled megy, senkinek se hiányzik, hogy még egyszer elpatkolj. Mondjuk Ryo.

        - Oké – bólintott rá az ezüsthajú srác.

        - Sátán és én – szólalt meg Ilidan – Vatával elintézzük Shoutent, Kai, te és Ikuto kaparjátok addig össze Amet és Akumát. Lehetőleg egy darabban. És fiúk, csak utánunk gyertek, bárhová is megyünk!

        - A katonáim tisztítják a terepet, a börtönblokkból, már csak Masakazu szomszédos szobája nem a miénk… - közölte a tényeket Vata.

        - Jó, menjenek előre, biztosítsák a folyosókat és derítsék ki, hol van Shouten… - rendelkezett Sátán. – Van egy olyan érzésem, hogy a lányaim nagy bajban vannak… Ja, és kerítsék elő a nejeinket is! Ha mód van rá, egy darabban…

        - A gyűjtőhely a hölgyeknek? – kérdezte Vata.

        - Ayumi szobája, a torony tökéletes lesz erre a célra… - mondta Sátán. – Munkára!