- UTÁLOK FELÉBREDNI!!! – ordított fel Lucifer. – Miért pont most keltettetek fel? – meredt Saemonra és a lányokra. – Másnak miért nem jutottam eszébe?! Cloud miért nem keltett fel?! A tulajdon fiam még élt, mikor ledőltem… - dohogott, kirontva a málladozó falú szobájából, melyet teljesen beszőttek a pókok a hosszú évek során.

         - De hisz… - motyogta Aksi, - Alig idősebb nálunk! Biztos Ő Lucifer?! – meredt a tűz fényében álló alakra, ki valóban nem tűnt többnek emberi számításban húsznál.

            - Eh, talán nem tetszik valami? – hajolt hozzá közelebb Lucifer.

            - Nos, az biztos, hogy jól tartod magad, Ük-ük-ük-ük-ük-ük…

            - Ezt most hagy abba – vág közbe a férfi,- idegesít.

            -… ük-ük-ük-ük nagypapi! – fejezte be Akuma, mit se törődve a közbeszólással.

            - Maradjunk a Lucifernél – morogta az ébredő, szemrevételezve a folyosót. Hideg, nyirkos falak, dohszagú, állott levegő, friss vér szaga a csarnokból, por, mely akár hó is lehetne, s mint egy vastag szőnyeg, úgy fedi be a talajt és fogja fel a hangokat, emellett mindenhol pókhálók és a sötétben egy-két gyávább szörnyeteg lappangó neszezése. – Mi ez a porfészek? Ugye nem akarjátok azt mondani, hogy ennyi maradt az Erődömből? Mert én…

            - Ennyi maradt belőle – vetette oda közönyösen Rika, mire Lucifer arca úgy rándult meg, mintha pofon csapták volna. A lány mit se törődve a reakcióval elindult a kijárat felé. – Jöttök, vagy itt alszotok?

            - Jövünk! – pattantak utána a lányok.

            - A húgom kisebbik lánya, Rika – mutatta be a pincelakót Saemon. – Őt ez a környezet a szobájára emlékezteti… Nézd el neki, kérlek, mindenkivel ilyen rideg… - Lucifer leesett állal bámult a távolodó lányok után.

            - Szemtelen népség… - morogta. – Melyiket öljem meg előbb?

            - Ha kérhetném, egyiket se – somolygott Saemon. – Még fiatalok, gyerekek… Visszatérve arra, hogy miért nem keltették fel ötmilliárd éve… Nos, eleinte Daewin elhessegetett mindenkit, aztán történt ez-az. Egy-két trónfosztás, háború a mennyekkel… És a végére mind azt hitték, meghaltál.

            - Remek… És te miből jöttél rá, hogy élek? – morgott továbbra is Lucifer koptatva a kőpadlót a felszín felé menet.

            - Gyerekkoromban beszakadt alattam az egyik cella padlója és egy addig ismeretlen folyosóra kerültem. Elkószáltam egy csöppet és egyszer csak itt találtam magam a csarnokban – intett körbe a vérrel átitatott köveken. – Darwin pedig közölte velem, hogy takarodjak, ha nem akarom, hogy kis barátai, akiket összegyűjtött az évek során, megegyenek. Nos, ennek örömére egyből ki is jutottam innen, ám apámnak hiába beszéltem, nem hitt nekem.

            - És miért csak most keltettél fel? – csikorgatta fogait Lucifer.

            Egyrészt, mert mostanra biztos voltam abban, hogy elbírok az őrséggel. Másrészt, pedig azért, mert szükség van rád. Harmadrészt, mert mostanra, reményeim szerint, biztosan kialudtad magad.

            - Tartalmas válasz – ismerte el Lucifer, félrelökve a folyosót eltorlaszoló bestiák egyikét. – Cerberus! – szólalt meg, mire felbukkant előtte egy koromfekete harci kutya, kinek lángoltak lábai és pofája is. – Te miért nem keltettél fel? – meredt az ebre, ki főnixként működött. – Jó kifogás, kotródj! – rúgott bele. – Miért… - pillantott ismét Saemonra, - miért van rám most szükség? És mi történt az Erőddel?

            - Az idő múltával belepte a por, tornyait mind magasabbra emelték, átépítették… Ami a jelent illeti… Nos, régi Főnököd alkalmat keres arra, hogy belénk köthessen… A Pokol mindig nyitva állt az angyalok előtt, ha elpártoltak tőle, de az utolsó ilyennek is már vagy háromezer éve… És most van egy friss gerlepárunk… Ki akarja végeztetni őket egy arkangyallal, aki mindenkinek jó barátja… és a sakkpartnerem…

            - Szerelem miatti kivégzés? – dünnyögte Lucifer. – Hová fajul a világ… - Idő közben kiértek az új trónterembe. A lányok már percek óta csak a falat támasztották és várták, hogy megérkezzen a régi-új főnök és rokon. – Hát, már ez se a régi… - állapította meg Lucifer, kifelé bámulva az ablakon. – Elpuhultunk.

            - Igyekszem összekaparni a népet, de hát a horda, az csak horda marad…

            - Igen, és a csőcseléket a legegyszerűbb befolyásolni – érkezett a rideg felelet. – Add elő azt a kettőt! Az ürügyeket… Még vacsora előtt le akarom rendezni ezt a dolgot…

            - Máris…  Alma! Hozd ide Shirot és Yumét!

            - Igen is, Uram! – bólintott a kislány, majd köddé vált.

            - Hmm, Ő azért hatásos – vigyorodott el elégedetten. – Akkor, ti ketten velem jöttök! – lépett el az ablaktól, s indult a terem közepe felé, ahol felbukkant Shiro és Yume alakja.

            - Ő Lucifer? – pislogott Yume a csábos mosoly láttán, mely hízelgő és alattomos is volt egyben.

            - Vigyázz, még a végén megbabonáz… - morogta Shiro kissé féltékenyen.

            - Nem kell aggódni – lépett melléjük Lucifer, s tovább folytatta mondatát, mialatt megnyitott egy átjárót, - halandókra fáj a fogam. Azok közt lehet jó nőket találni… - Azzal áttessékelte a megilletődött párocskát a Mennybe.

            - Lucifer… - meredt kissé meglepve ex-angyalára Isten. Alakját elhomályosította az őt körülölelő fény. Körülötte a szentek és főangyalok köre állt. A díszes csarnokban, ahova oly hívatlanul, kopogás nélkül bepofátlankodott Lucifer és két kísérője, álltak az angyalok és a lelkek, kik még nem kaptak angyali kinevezést. Lucifernek csak egyetlen szó jutott eszébe a fényből szőtt falikárpitok és felhőből faragott bútorok, oszlopok láttán; giccs. – Hogy van merszed bejelentkezés nélkül idejönni? És hogy hozhatsz magaddal démont és árulót egyszerre?! – fakadt ki Isten.

            - Könnyedén, Istenkém – érkezett a felelet. – Úgy van merszem idehozni őket, ahogy magam is idejöttem eléd, személyesen. Talán nem tetszik? – tette fel a költői kérdést, melyre az egyértelmű válasz egy határozott nem lett volna.

            - Mit keresel te itt?

            - Téged – felelt unottan Lucifer. – Bármily meglepő is, de téged kerestelek, és lám, meg is találtalak, az első gondolatösvényen át… Legalább odébb vihetted volna ezt a nyamvadt fellegvárat az évek során, hogy ne találjak rá olyan könnyen…. No, de mindegy. Most, hogy kialudtam magam, térjünk a tárgyra, mert vacsorára szeretnék otthon lenni… - vált ördögibb hangsúlyra. – Úgy halottam, gondod van azzal, hogy ők ketten – int a háta mögé, - együtt vannak.

            - Igen, ugyanis a lányt megkérték…

            - Tessék?! – vágott közbe Yume, megfeledkezve önmagáról. – Jó tudni, de tényleg…

            - Látom, a rossz környezet máris hatással van rá… - dörmögte Isten.

            - Most csak azért, mert nem Téged dicsér, máris Rám kell ujjal mutogatni, mintha én rontottam volna meg…

            - A te véred! – mordult fel.

            - És mily büszke is vagyok rá! – vigyorgott szemtelenül Lucifer.

            - Mire szólhattam volna, eltűntél, Yume… - lépett elő a sorból egy arkangyal.

            - Vajon miért… - morogta Shiro, mivel egyáltalán nem tetszett neki a bájgúnár, s csak, hogy tovább hergelje a piperkőcöt, szorosan magához húzta Yumét.

            - Egy időben még nem volt bajod a vérkeveréssel – folytatta Lucifer, mit se törődve a mögötte lezajlódó eseménnyel. – Mostanra jobban szereted a beltenyészetet?

            - Lucifer… - sziszegte.

            - Így hívnak. Ha kérhetlek, ne koptasd el a nevem, még szükségem van rá… Mi a baj? Máris kiborítottalak? – nézett régi főnöke arcába, ami lassan kezdett eltorzulni a dühtől. -  Öregszel… Talán át kéne adni a stafétabotot a fiadnak, nem gondolod?

            - LUCIFER! – csattant fel dühösen a mindenható.

            - Mondom én… Rád férne a pihenés… Még mindig ugyanolyan kibírhatatlan vagy, mint voltál… Mindegy. Lényeg a lényeg. Mit akarsz? Mert ez a kettő – bökött hátra, mire vörös fény villant Yume és Shiro körül, - az ÉN védelmem alatt áll a Pokol többi teremtményével és mindazokkal a lelkekkel, angyalokkal együtt, akik Nálam keresnek menedéket Odalent!

            - Lucifer – szólt higgadtan Ő. – Te az elmúlt ötmilliárd évet átaludtad és nem tanultál semmit. Mi viszont végig ébren voltunk és fejlesztettük képességeinket, tanultunk. Mihály, Rafael és Gábor ereje viszont mostanra meghaladja a tiédet. Őszintén szólva, valóban elegem van az önkényes kis világodból, Lucifer.

            - Tehát el akarod pusztítani a Poklot, és van képed azt mondani, hogy ez a három szerencsétlen lemos a pályáról? Vedd már észre magad, és ti mind! Megint mással végeztetnéd a piszkos munkát! És mi van azzal a mesével, hogy te mindent látsz? Mert, ha mindent látnál, nagyon is jól tudnád, hogy nem aludtam annyit, amennyit, hanem Darwin fedezett nekem szinte végig! De, hogy mit csináltam odalent magamban, nem árulom el neked, ha eddig nem jöttél rá magadtól… - somolygott. – Legyen ez meglepetés a Szálkától, a hordától. Nos, én a magam részéről végeztem. Remélem sikerült felfognod a lényeget. Pápá, Isti! – Nyitotta meg a kaput, s tolta át a ledöbbent párocskát.

            - Lucifer… Te kis szemtelen. Semmit sem változtál – sóhajt mélyet. – Milyen bőbeszédű lett, nem igaz?

            - Igaz – hangzott a kórus.