Yume idegesen nézett Shirora. A srác bájosan mosolygott rá az ajtóból, miközben elnézte ügyködését a konyhában. Már rég feladta, hogy segíteni próbál a lánynak – az úgyse hagyta volna.

- Napról napra ügyesebb leszel – állapította meg. Yume rávillantott egy elégedett mosolyt, azzal visszafordult munkájához. – Nekem eszembe nem jutott volna az almát szívalakúra vágni…

- Jól van, na! Ördögfejeket mégse mintázhatok belőle! – csattant fel a lány.

- Ennyit az idillről… - morogta fogai közt Shiro.

- Mit mondasz?

- Semmit, kincsem – vigyorgott rá a srác. – Csak azt, hogy nagyon jól néz ki… „Egy csaj bulin…”

- Ha te mondod… - hagyta rá az angyal. – Ez mi volt? – emelte fel fejét néhány perccel később, mikor egy éktelen hang felordított.

- A csengő. Megyek, kinyitom… - indult el Shiro.

- A csengő? – visszhangozta Yume. – Mintha valakit megnyúztak volna… - borzongott meg.

- Egen? – nyitott ajtót Shiro. – Áh, Alma! – örült meg a lánynak. – Mi hírt hoztál?

- Lucifer Nagyúr döntését – érkezett a felelet, azzal átnyújtott egy iratot. – Viszlát.

- Szasz… - intett neki búcsút Shiro. Az ajtót berúgva már a levelet bontogatta, hogy mihamarabb megtudja, mi is a helyzet… - Yuhhé! – ugrott be a konyhába, egyenesen a főző angyal nyakába. – Ezt olvasd, Babám! – nyomta orra alá az iratot.

- Mi ez? – tolta odébb a lány, majd elkezdte átfutni a sorokat. – Ez komoly?

- Ott az aláírás, nem? – nevetett rá Shiro. – Gratulálok, sikerült elnyerned a becses angyal-démon címet – csókolta meg.

- Idióta! – nevetett rá a lány, majd még egyszer, hitetlenkedve olvasta el az üzenetet. – Hisz ez nagyszerű! Mikor indulunk?

- Holnap összecsomagolunk, aztán holnap után hódítunk – vigyorgott Shiro. – Megyünk a Földre…

- Az utóiratot olvastad, hmm, Kicsim? – sandított a srácra. – Jön Vata is és még a hercegnők is a testőreikkel…

- És? Egy ekkora társaságnál csak reggeltől estig tartó bulik lehetnek! – nevetett. – Jó, kicsit sokan leszünk, de elvileg kapunk valami házat is, nem?

- Igen, de hát az…

- Kiskastély – vont vállat a srác. – No, fejezd be gyorsan. Ma este ünneplünk! – nevetett rá.

- OK – nevetett vissza Yume, látván a letörhetetlen jókedvet.

A torony tengerkék szobája tele volt démonokkal. A lányok teljesen ledöbbenve meredtek a papírra, amit Alma hozott nekik alig tíz perce. Sehogy se fért a fejükbe, hogy miért akarják őket kidobni a tulajdon otthonukból. Ennyire útban lettek volna?

A srácok szintén a fejüket törték a dolgon, hisz éppen, hogy elkezdték a normális kiképzésüket, mivel nagyobb erőre volt szükségük ahhoz, hogy továbbra is megvédhessék a lányok megnövekedett erejét… És a csajoknak is bőven volt még mit finomítania a képességén… Akkor meg miért kell elmenniük?

Halk kopogásra rezzentek össze mindannyian. Gondolataikból riadva néztek a belépőre, aki Vata személyében jelent meg előttük. A még fiatalnak nevezhető démon elégedetten konstatálta, hogy megjelenésével sikerült is felkelteni a fiatalság figyelmét.

- Tudtok róla, hogy én is jövök? – törte meg végül a csendet. – Úgyhogy az edzéseket folytatjuk.

- Mégis hol? – pislogtak rá. – Az a kert kicsi az ilyesmihez…

- Elolvastátok ti azt a levelet? Kapunk egy fél kastélyt! Ráadásul Yume és Shiro is jönnek!

- Mi van? – meredtek ismét az üzenetre, majd ismét végigfutva azt meg-megakadt tekintetük az említett pontokon. – Tényleg… Holnap után már mennünk is kell? Kár…

- Viszont, ha ez ennyire nagy… - kezdett töprengeni Aksi, akkor vihetnénk magunkkal a kedvenceinket is, nem? Esetleg néhány szolgálót…

- Ha azt nem is, de Manát, Kalecet, Shaddyt és Mancsot biztosan – bólintott rá Ame.

- Tök jó…

- Jah… - vigyorgott Kai. – Mehetünk a legelitebb suliba!

- Az attól még ugyanúgy iskola – nézett rá Kain. – Csupán a gazdag ficsúroknak… Tanulniuk ugyanúgy kell.

- Nem, nem! – intette le Kai. – Nekik nem kell úgy tanulniuk! Nekik elég egy-két bankjegyet ejteniük a tanár zsebébe és már is nekik van igazuk…

- És így lesz belőlük idióta, semmirekellő, senkiházi – bólintott rá Kain. – Ugyanis az örökségüket ész nélkül elszórják, és ha ők még jól is élnek, a későbbi leszármazottaikat olyan adósságokba kergetik, amikből nem tudnak kilábalni hosszú generációk alatt se, vagy csak nagyon nehezen.

- Ünneprontó – duzzogott Kai.

- No, élvezzétek még ki ezt a másfél napot itthon, aztán megyünk fel… Csomagoljatok is – intett nekik búcsút Vata, azzal magára hagyta a díszes társaságot. A kis csapat csak nézett utána egy darabig, végül mindenki elszivárgott a maga kis helyére.