Lassan nyitotta ki szemeit. Némán bámulta a mennyezetre felfuttatott futórózsát és a gerendákról lelógó egyéb növényeket. Kábán nézett körbe a szobában. Megpillantotta fojtott hangon beszélgető testvéreit az ágy végében. Tudata lassan felfogta Kai és Ikuto jelenlétét is az ablaknál. A két fiú aggódva pislogott egymásra.

            - Hé… - nyögte, mire mindenki felé fordult. – Mi történt? – nyögte. Ame lelkesen borult nővére nyakába.

            - Jól vagy? – faggatta.

            - Ame, hagyd már, most tért magához – nevetett háta mögött Ayu és Rika.

            - Jól… - lassan felült. – Mi történt? Ki sikított? – Kai és Ikuto vigyorogva ültek le az ágy szélére.

            - Az érdekes volt… - nevetett Kai. – A húgod.

            - Ame? Miért? – lassan felült, majd Kai oldalának dőlt. A fiú némileg megnyugodva ölelte magához.

            - Bántott az a szemétláda?

            - Heh? Shouten? Nem… Odáig nem jutott el… Időben jöttetek… - eresztett meg egy fáradt mosolyt. – De te miért sikítottál?

            - Hát… Egy kicsit kiborultam. Épp leléptünk volna, mikor egyszerűen kibukott belőlem… Már, ha lehet ezt így mondani…

            - A szájából nem jött hang… - vette át a szót Kai. – Viszont mindenki fejében megszólalt egy éles sikoly.

            - Sikerült kiütnie mindenkit legalább öt percre – vigyorgott Ikuto. – Így aztán épségben kijutottunk a kastélyból…

            - Még bele is rúgtam abba a dögbe… - tette hozzá vigyorogva Ame.

            - Szupi… - motyogta.

            - A poén az, hogy mindenki azt mondta, a Ti képességeitek, még nem fognak jelentkezni… - somolygott Ayumi. – Ahhoz képest, jelentkeznek…

            - Vagyis?

            - Vagyis, óriási bajban vagyunk, ha a jóslat helyes. – Morogta Rika.

            - Arra már nem emlékszem… Hogy is szólt?

            - Miért is emlékeznél rá, pont te?- nevettek. – Úgy szólt, hogy: "S el jő az évezred, mikor a kövek elgördülnek, a Mennyek megnyílnak, s felszínre törnek a Pokol Gyermekei, s ha egy angyal a földre száll, a Sátán lányai teljes erejükben pompáznak, akkor a világra pusztulás vár..."

            - Aha, és ez most miért baj?

            - Te tényleg nem emlékszel, mit mondott akkor Apu? – meredt rá döbbenten Ame. Aksi a fejét rázta, így Ame folytatta. – „… a Sátán lányai teljes erejükben pompáznak…” Vagyis új és jobb képességekre teszünk szert, ez erre utal. „… akkor a világra pusztulás vár…” Ez a vége. Ez, pedig, arra utal, mint Apu is mondta, hogy nem csak az emberek világa veszik el, hanem a miénk is és a Mennyek Országa is. Totális pusztulás.

            - És az nekünk miért baj? Legalább nem kell 8000 évig szívnunk ezt a levegőt…

            - AKUMA! – rivalltak rá. – Te teljesen bolond vagy? Mind meghalunk! Fel tudod, te, ezt fogni egyáltalán? – Meredt rá rémülten Kai. – Én NEM akarok meghalni, érted?!

            - Persze, hogy értem. De ez, csak egy jóslat, kár ennyire komolyan venni. Az se biztos, hogy beteljesedik. Egyáltalán, ki mondta el először, melyik jós? Ember volt, vagy démon? Ezt, persze, ti se tudjátok, mi? Pedig, ez is fontos lenne…

            - Úgy tudom, hogy valami öreg, tiszteletre méltó jós mondta, akinek több jóslata is beteljesedett – morogta Ikuto. – Legalábbis Ryo anno valami ilyesmit magyarázott.

            - Hát jó… - Hagyta rá Akuma unottan. Ame előhalászott egy régi, „Ki nevet a végén?” társasjátékot, természetesen, a démoni verziót, nem a halandót. Ezzel meg is oldották, hogy eltereljék a figyelmüket a kint zajló eseményekről. Azonban az elsőnek kieső Ayumi nem tudott a játékra koncentrálni.

            - Még mindig nem jöttek vissza… - motyogta.

            - Mondtál valamit, nővérkém? – pillantott rá Rika Ikuto karjai közül.

            - Nem semmit… - dünnyögte, majd hőn szeretett növényeivel kezdett foglalkozni. - Kimegyek… - mondta pár perccel később.

            - Mi van? – kapták fel fejüket.

            - Nem mehetsz ki! – rivallt rá Kai. – Észnél vagy? A bátyám miattad töri magát, azért, hogy épségben megúszd ezt az egészet! Ha most kimész, hogy szétválaszd őket Masakazuval, akkor teljesen fölöslegesen próbált megóvni eddig mindentől!

            - Kai, nyugalom. Nem lesz semmi bajom… - vetett ellent Ayumi, - tudok vigyázni magamra…

            - Oh, igen, persze! – felelt gúnyosan Ikuto.

            - Gawa, gondolkozz már egy kicsit! – pirított rá Aksi is. – Kai jól mondja. Kain érted harcol, azért, hogy épségben legyél, mikor visszajön…

            - De én akkor se tudok tovább itt maradni, azzal a tudattal, hogy bármikor megölhetik! – vágott a vörös hajú démonlány szavába. – Eddig sikerült lekötni magam valamivel, de most már idegesít a semmittevés!

            - Ha ennyire csinálni akarsz valamit, akkor takarítsd ki Kain szobáját…. – vetette fel Rika.

            - Szerintetek, lehet ott bármit is takarítani? Nem olyan nagy az a szoba, könnyű rendben tartani.

            - Akkor próbálj meg aludni egy kicsit – terelte az ágyhoz Ikuto nyugodtan. – Kain tud vigyázni magára, de ha te most odamész, lehet, a vesztét okozod azzal, hogy rád akar majd figyelni, nem pedig az ellenfelére.

            - De…

            - Ebben igaza van – bólintott rá Ame.

            - Ikuto, honnan szedsz ilyen szövegeket? – meredt rá Rika nagy szemekkel.

            - Bármennyire is úgy tűnik, hogy nem használom a fejem, és nem figyelek oda az órákon, és nem érdekel más, csak a sex, nos, ez mind tévedés. Van nekem eszem, és az órai anyagokra is emlékszem meg Ryo tanításaira is… Csak jól álcázom, mert nekem így a jobb és nem szeretem, ha strébernek néznek. Egyébként is, már kiskoromban mindenki elkönyvelt egy hülyegyereknek, nem akartam senkit se kiábrándítani ebből a hitéből. És így én is jobban érzem magam – vigyorgott nagy lelkesen.

            - Hát ez nagyszerű, a végén még kiderül, hogy okosabb vagy Kainnál is? – néz rá szúrósan Rika. Szemei dühösen villognak.

            - Nem. Ilyesmit ne reméljetek. Annyi eszem, mint neki vagy a bátyámnak, nincsen. De megvan a magamnak való belőle.

            - Hát jó… - dünnyögte a fekete-szürke hajú lány, miközben eldőlt az ágyon. – Ayumi, itt maradsz! Ne araszolj az ajtó felé. – Szólt a lassan zöldbe vesző démonra.

            - Francba… - motyogta, mikor Kai keze erős bilincsként szorult karjára.

            - Nem mész sehova! – sziszegte fülébe a fiú. – Mit nem értesz azon, hogy itt maradsz?

            - Jól van, jól van, felfogtam! Na, engedjél már el!

            - Na végre, épp ideje volt. – Dohogta Kai, miközben eleresztette a lányt. A következő pár perc néma csöndben telt el. Senki se szólalt meg, de mozdulni se nagyon mozdultak. Úgy festett, a toronyban mindenki elszundított….

            Az édes álomképek, melyek elkezdődtek, lassan megváltoztak. Ami addig aranyos és kedves volt, viharos lett, dühös, és ellenséges. Az addig szépséges épületek összeomlottak, hatalmas romok, lepukkant vidékek kerültek helyükre félelmetes kísértetkastélyokkal, fenyegetően magasodva az arra járók fölé.

            Zihálva rohant végig egy keskeny sikátoron, majd kifordult egy szélesebb útra, ahol egyenesen nekifutott Aksinak. Egy pár percig csak meredtek egymásra, aztán egyszerre szólaltak meg: - Nem láttad a többieket? Hol vagyunk? – Ame riadtan meredt nővérére, hiszen ő se látott még senkit se, ezen a rémséges helyen.

            - Mit csináljunk? – kérdezte kezét tördelve.

            - Fogalmam sincs… - pislogott körbe Akuma. – Talán menjünk be oda… - bökött egy még egészen jó állapotban lévő épületre, mely ablakai sötéten meredtek előre. Ame bizonytalanul, de követte nővérét az épület felé. Lassan eljutottak a házikó konyhájának közepére. Ame gyanakodva nézett körbe, bár kezdte összeszedni magát, míg Aksi unottan szemlélte az eseményeket és tovább lépett. A következő kőpadló megremegett talpa alatt, majd lábuk alól eltűnt a föld. Hangosan sikítva fél métert zuhantak, fenekük egy jéghideg kőcsúszdán koppant, ezzel kezdetét vette az őrült utazás le a mélybe.  Az út vége újabb zuhanással ért végett. Nagyot koppanva értek földet. Körülöttük három árny mozgolódott a sötétben, míg a rácsokon kívül egyvalaki állt, az egyetlen fénysugárban.

            - Akuma, Ame, ti vagytok? – sutyorogta egy rémült hang.

            - Gawa? – motyogta Aksi. – Szállj le rólam, Ame!

            - Meg Kai és Ikuto – morogta az előbbi.

            - Rika hol…? – kezdte Ame, ám a mondatot nem fejezte be. Megpillantotta barátnőjét a fénysugárban állva. – Ő hogyhogy ott van?

            - Még mi se tudjuk.

            - Itt hagytatok… - szólt síron túli hangon Rika, - egyedül… Magányosan… A bajban… Miért? Nem számít… Mert most, mind meghaltok! – nézett fel, egyenesen a ketrecben ülőkre. Szemei vérvörösen csillogtak, ajkai őrült mosolyra húzódtak. Jobbjában egy katanát szorongatott. A kard hegye csikorogva húzódott végig a kőpadlón, szikrákat szórva… - Rika, ne légy hülye… - suttogta Ame lefagyva.

            - Hugi… - nyögte döbbenten Ayu, miközben hátrébb húzódott.

            - Hé, Kincsem… - motyogta Ikuto. – Beszéljük meg…

            - Rika, már megint mi bajod? – meredt rá Aksi értetlenül. – Hisz itt vagyunk…

            - Öhm, szerintem ezt most nem használ – ráncigálta hátrébb Kai Akumát.

             - Megöllek titeket… - sustorogta Rika, ám a vége felé, már inkább ordított. A katna lesújtott a rácsokra, majd csattogva, a rácsokat végigszántva elindult jobbra. A cipő kopogása a hideg kőpadlón elvegyült a fémek együttes csattanásaival. Rika elrohant a ketrec mellett, mit se törődve a benne ülőkkel.

             A fénysugár egy másik pontot világított meg a távolban, így a sötétben eltűnt a fekete-szürke hajú lány alakja. Hollétéről csak a kard köveken való súrlódása adott jelet. A megvilágított területen három alak harcolt egymással. Egy ezüst egy fekete és egy kék hajú férfi körvonalai rajzolódtak ki. A háromból kettő folyamatosan váltotta egymást, vagy éppen vált-vállnak vetve küzdöttek. A kék hajú folyamatosan hátrált, újabb és újabb trükköket vetett be, hogy megsebesítse a másik kettőt több-kevesebb sikerrel.

            - Rika… - motyogta Ikuto, mihelyst feltűnt a lány a fényben. Ryo a csatától épp három lépés távolságban volt, mikor Kain és Masakazu kardjai összeakadtak. Rika még mindig elmebeteg fejjel húzta maga után a katanáját, majd csapásra emelte.

            - KAIN!

            - Ayumi, bazd… megsüketülünk, ráadásul, ÚGYSE HALLJA INNEN! – korholták egyszerre.