Isten hozott Konohában!

Az idő már későre járt, s a négy lány fáradtan bújt össze a franciaágyon. Budapest XVII. kerületében, az Akadémia újtelep egyik első emeleti piciny lakásának még parányibb hálószobájában csendesen élvezkedett az elválaszthatatlan négyes. A lányok a laptop képernyőjét bámulták, s folyt is a nyáluk rendesen. A hangszóróból halk zene szólt, s ők igyekeztek csendben lenni, tekintettel az alvó szülőkre, kiktől csak egy fal választotta el őket.

- SasuNaru - suttogta nyálát csorgatva a vörös hajú Barbara, a fekete és szőke hajú fiúk félmeztelen képét bámulva.

- Ugorjunk – mosolygott rá a világosbarna Kata. – Kiba… - nyalta meg szája szélét a barna hajú fiú és kutyája láttán.

- Deidara – ábrándozott a barna hajú Dóri is a saját, robbantómániás szöszijéről.

- Gaara – olvadozott a negyedik lány is, a sötétbarna Lilla, elnézve a vörös hajú srácot. – Miért nincsenek ilyen helyes és jó fej srácok a valóságban is?

- Hát Gawa - pillantott rá a vörös,- túl sokat akarsz.

- Menj a francba – vágott vissza a lány durcásan, mire mind a négyen felvihogtak.

- Csss! Csendesebben! – nevetett rájuk Dóri. – Anyuék korán kelnek!

- Na, ez a jó a nyári szünetben! – fordult hátára Kata. – Alhatunk!

- Már aki – ásított Lilla. – Nekem holnap meló van. Az egy dolog, hogy nem kell hatra mennem…

- Jaj, te szegény – élcelődtek vele barátnői. - Most tényleg, annyira, de annyira… NEM TUDUNK SAJNÁLNI! – vihogtak bele ismét párnáikba.

- Jól van, megjegyeztem! Fehér ember nem felejt! – öltött rájuk nyelvet.

- Na, Gawa – próbálták békíteni.

- Mindig a legkisebbet bántják! – selypített. – Gonoszok!

- Megmondalak Apunak! – ment bele a játékba Barbi.

- Halkabban! – mordult rájuk Dóri, párnát nyomva Lilla képébe.

- Nem is én kiabálok! – méltatlankodott, miután kikerült a párna alól.

- Tegyük el magunkat holnapra – csukta le gépét Kata. – Elég volt mára ennyi a libabőrből, holnap este folytatjuk.

- Mármint ma este, ugye? – mosolygott rá a még élénk Barbi. – Hiszen elmúlt éjfél.

- Apropó, éjfél! Hol az a nyamvadt füzet, aminek havonta másnál kéne lennie, de az első kör után elakadt? – nézett végig barátnőin Lilla.

- Nálam… valahol… elvileg… - felelt a takaró alatt egyre jobban eltűnő házigazda. – Még nem tudtam… nem volt időm… - mentegetőzött.

- Inkább kussolj és aludj! – vágta hozzá a korábbi párnát Lilla mosolyogva.

- Nee-san, most haragszol?

- Lehet rátok haragudni? – kérdezett vissza.

- Nem – felelt vigyorogva a három lány.

- Akkor meg? Majd folytatjátok, ha lesz időtök… Remélem legalábbis… – nevetett rájuk, majd lassacskán elrendeződtek, s álomba merültek édes négyesben összebújva, egymásra rugdosva a takarókat a nyári hőségben.

* * *

Nagyot ásítva nyújtózkodott egyet, majd a takarót lerúgva magáról körbenézett s kissé meghökkent. Egyrészt barátnői eltűntek, másrészt a látvány, ami szemei elé került tetszetős volt, ám meglehetősen szokatlan.

Régi szobájának képe eltűnt, s ő minden elismerését adta az ismeretlen lakberendezőnek és festőnek. Új szobája tágas volt, hatalmas ablakokkal. A falak rizspapírral lettek tapétázva, a padlót parketta borított. Szekrényei, íróasztala, széke és ágya normális volt, mégis furcsán a japán dizájnra emlékeztetett. Olybá tűnt, mintha egy japán ember szobájába keveredett volna bele.

A falakon megtalálta katanáját, óriási legyezőjét és néhány rajzát, ezek mellett pedig olyan képeket, posztereket fedezett fel, melyekről eddig csak álmodott.  Némán bújt ki selyemágyneműjéből és lassan igyekezett az egyik szekrény ajtaján lévő tükör felé. Hangosan sikítva fogadta a nem mindennapi látványt. Addig a reggelig, míg csak vissza tudott emlékezni, barna haja volt, szürkés szemekkel.

Szemei most belül szürkék voltak, kifelé kékültek egy jeges kék árnyalatig. Haja fekete lett világosszürke csíkokkal, melyek fenekéig értek. Testét egy fekete-lila kockás pizsama fedte.

Kissé rémülten lépett ki a folyosóra, ahol egy rövid, kék hajú lányt pillantott meg, amint a falon lévő tükörnek vágja a pofákat. A kis kékség egy halacskás pizsamában ugrabugrált, s úgy tűnt, nagyon élvezi a helyzetet.

- Kata? – nyögte.

- Óh, szia, Dóri! – fordult felé a lány vidáman. Addig zöldes barna szemei most egy egészen különleges halványkék színben játszottak, s úgy tűnt, világítanak is. Rövid tincsei vidáman szálltak a levegőben. – Jó a hajad. – mosolygott. – Tiszta poén, nem?

- Hát, elég bizarr. Hol vagyunk?

- Fogalmam sincs – felelt Kata. – De a szobám baromi jó! Mintha a tenger fenekén járnék! – lelkendezett. – A tiéd milyen?

- Japános – felelt még mindig kábán, megzavarodva Dóri. – A többiek? Ők is itt vannak? – pillantott a másik három ajtóra, melyek zárva voltak.

- Gondolom – mosolygott. – Valami baj van, Dóri? Nem tetszik valami?

- Ami azt illeti, tetszik, de most már tudni szeretném, mi folyik itt.

- Hát, ha a két hétalvó felébred…

- WÁH! TI MEG KIK VAGYTOK?!? – meredt rájuk a folyosó túl végéről egy koromfekete hajú és szemű lány fekete pizsamában állva. – HOL VAGYOK? HOVÁ LETTEK A BARÁTNŐIM?! – ordította. – KAI, HA ELKAPLAK, ÉN…! – kezdte szóban ölni a nem létezőt, ám, hogy mit művelt volna vele, nem derült ki, mivel azonnal elhallgatott, mikor a másik két lány ráköszönt a világ legnagyobb lelki nyugalmával.

- Neked is jó reggelt, Barbara.

- Eh? Kata? – meredt a kékségre. – Dóri? – pillantott a fekete-szürkére döbbenten, mire mindkét lány bólintott. – Te jó ég! Hol vagyunk?

- Passz.

- Remek. – morogta körbepillantva a folyosón és a lépcsőn.

- Milyen szobád van? – tolta odébb Kata. – Áh, egyiptomi! Az enyém olyan, mint a tenger feneke! Dórié meg japános!

- Hűtsd, le magad! – tolta odébb barátnőjét Barbi. – Gawa?

- Még alszik – felelt látszólag higgadtan Dóri, bár az ideg majd szétfeszítette legbelül.

- Áh, melyik lehet az ő szobája? – pattogott Kata a két ajtó között. – Annyira érdekel, milyen az övé! – idő közben, persze, már belesett Dórihoz is.

- 50-50% esélyed van, hogy hozzá nyitsz be – felelt mosolyogva Barbi. – Próbálkozz. – A kék hajú lányt nem kellett kétszer bíztatni. Egyből letámadta a lépcső melletti ajtót, miközben Dóri bemutatta a tükröt Barbinak, aki elkerekedett szemekkel szemlélte megújult alakját. – POÉN! – összegezte végül.

- Fürdő – csapta be az ajtót Kata. – Jó nagy, fekete-fehér márvány, a legújabb japán modell.

- Ha te mondod – hagyták rá, s a lány már le is támadta az utolsó ajtót a folyosón. – Hé, ez biztos, hogy nem a kert? – bújt beljebb a növényekben gazdag szobába. – Lilla, elkésel!

- Hogy mi? – pattantak ki az alvó szemei. – De az ébresztőóra… Hány óra? – ült fel hirtelen. – Te jó ég, hol vagyunk?

- 8 múlt, köszönj az új szobádnak – csipogta lelkesen Kata. – Tiszta zöld vagy! – vigyorgott.

- Te meg kék… - pislogott nagyokat a lány, majd alaposan megdörzsölte szemeit. – Jesszusom, még mindig álmodom!

- Nem ez a valóság – lépett be a szobába a másik két lány is. – Négyen mégse álmodhatjuk ugyanazt.

- De ha mégis, akkor tartson jó sokáig – ábrándozott Barbi.

- Tessék – nyújtott egy tükröt egy polcról Kata.

- Hm? – Lilla némán meredt bezöldült hajára és szemeire. – Ez lehetetlen – mondta végül.

- Mégis igaz – mondta közönyösen Dóri.. – Derítsük ki, hová lettünk.

- A pokol kizárva, akkor Barbi vörös lenne – felelt Lilla, miközben kikecmergett az ágyból.

- Oh, átlátszó hálóing, Gawa? Nagyon szexi – vigyorgott rá Barbi, mire hozzávágott egy párnát.

- Nem is átlátszó – nézett végig a térdig lehulló anyagon.

- Jöttök? – szólt fel a lépcső aljából Kata.

- Persze – indultak meg utána a többiek.

A lépcső aljában az étkezőt és a nappalit találták melyek benyúltak Barbi és Kata szobája alá. A lépcső mögött Dóri és Lilla szobája alatt egy kisebb színpadot találtak, hangszerekkel és egy oldalsó ajtóval a kertbe. Szemben a lépcsővel a bejárati ajtó volt, melytől balkéz felé nyílt a konyha és a spájz.

- Kimegyünk? – kérdezte pillantottak a kulcsra a zárban.

- Ha meg akarjuk tudni, hová lettünk, muszáj lesz… - mondta Dóri.

- Kinéztem szinte az összes ablakon – kezdte Kata. – Nekem furcsán ismerősnek a környék.

- Mire emlékeztet? – kérdezte Barbi.

- Azt nem tudom, csak azt, hogy már láttam, de sose ebből a nézetből.

- Akkor nyissuk ki az ajtót – határozott Lilla, majd elfordította a kulcsot a zárban s kitárta az ajtót. A reggeli napfény beömlött a szobába, elvakítva egy pillanatra a lányokat. Ám mihelyst megszokta szemük a fényt, teljesen kiakadtak. Az utcán a legtöbb ember ugyanis a japán középkort idézve kimonóban járt-kelt.

- E-elnézést, uram! – ugrott egy öreg bácsi után Kata. – Meg tudná mondani, hol vagyunk?

- Micsoda kérdés ez? – meredt rá a morcos bácsi. – Ennyire részeg a házigazdátok, hogy a saját címére se emlékszik? Ez a Galagonya utca, Konoha szélén.

- Hogy hol? – pislogott leesett állal a lány. – Bocsánat, Konohát értettem, de az…

- … Azt is mondtam! – vetette oda neki a bácsi, azzal tovább indult morgolódva. – Ezek a mai fiatalok…

- … lehetetlen! – nyögte Kata lefagyva.

- Jól hallottam, hogy Konohát mondott az öreg?  - kérdezte Barbi a lépcsőn állva. Dóri az ajtófélfát támasztotta döbbenten, míg Lilla padlót fogott.

- Igen – felelt Kata lassan fordulva a lányok felé. – KONOHÁBAN VAGYUNK! – kiáltotta vidáman, mire az utca népe nagy ívben kerülni kezdte őket, ám őket, ez cseppet se érdekelte, s vigyorogva ugrott Barbi nyakába. – Konohában vagyunk! Ez tudjátok mit jelent? – az értetlen arcok láttán folytatta. – Hát élő Sasukét, Deidarát, Gaarát és Kibát!

- És Sakurát - tette száját húzva Dóri. – Nézzétek – intett jobb kéz felé. Az utca közepén ott ballagott a három főszereplő. Uchiha Sasuke, Uzumaki Naruto és mindenki legnagyobb bánatára a rózsaszín cukormázba burkolt kiskutya, Haruno Sakura.

- Mondtam én! – nevetett fel Barbi. – Ha ez egy álom, akkor tartson örökké!

- Téged nem emlékeztet túlságosan is Ichigo ficcére? – pillantott rá Lilla elborzadva.

- Kit érdekel? – nevetett fel. – Ha egyszer itt lehetünk! Komolyan, ha ezt Kai ajándéka, akkor kénytelen leszek neki meghálálni.

- Az örök optimista – morogta Dóri. – Engem jobban aggaszt, hogy hasonlíthat akár a te Kakashis ficcedre is.

- Hát akkor majd megtaláltok Gaaránál kutyaként…. Bár bevallom, ez a verzió engem is aggaszt, mivel nem nagyon ismerem a történetet… - nyögte Lilla.

- Akkor javaslom, hogy koncentráljunk a legjobbakra – mosolygott rá Dóri.

- De ha – kezdett pánikolni a zöldség, ám a másik lány leintette.

- Sasuke! Nem lenne kedved átjönni hozzám vacsorára? – nyervákolt Sakura hízelegve-tekergőzve a feketehajú fiú körül.

- Nem – felelt a srác helyett Barbi, mikor melléjük értek. – De hozzánk lenne kedve benézni egy hűsítő üdítőre, nem igaz?

- Idióta! – borult egymás nyakába Dóri és Lilla. – Mér’ van neki ekkora szája?!

- Naruto-kun, te mit szólnál egy pohár limonádéhoz? – mosolygott kedvesen a szőke srácra Kata. A trió döbbenten torpant meg és fordult feléjük.

- Nem téged kérdeztelek – felelt gyilkos tekintettel, megvetően Barbira pillantva Sakura.

- Az igazság mindig fájdalmas, de tégy egy szívességet és fogd be a szád, mert a nyávogásod sérti a füleimet.

- Mi az a limonádé? – bukott ki a kérdés Narutoból két pislogás között.

- Víz cukorral és citromlével. Megkóstolod?

- Aha – felelt vigyorogva a kis naív.

- De nagy a szája valakinek – vetette oda sértődötten Sakura. – Gyere, Sasuke, menjünk! – karolt bele a fiúba, s kezdte vonszolni.

- Gyere SZÁ-SZÚÚÚ-KEEE menjünk! – utánozta a rózsaszín lányt Barbi, ezzel rádobva még egy lapáttal a másik hangulatára. – Kész hányinger, pfúj! Ti ezt, hogy bírjátok hosszútávon? – a kérdést a két fiúnak címezte. Naruto csak bambán pislogott, látszott, még a kérdést se fogta fel. Sasuke viszont megtorpant félig hátrafordulva, lefejtette magáról Sakurát, s úgy felelt: - Nehezen.

- Csinálok limonádét – lépett el az ajtóból Lilla. – Ezt már nézni is rossz.

- Segítek – indult utána Dóri a visszatartott nevetésről görnyedezve.

- Ez nem igaz! – csattant fel Sakura. – Mond, hogy nem igaz, Sasuke! Nem is nyávogok!

- De igen, nyávogsz. És idegesítő is vagy – tette még hozzá, mire a lány totál kiborult.

- Olyan gonosz vagy, Sasuke!

- Ha már itt tartunk – lépett közelebb Barbihoz a srác. – Ti kik vagytok? Most költöztetek Konohába?

- Nem, ami azt illeti, itt ébredtünk ebben a házban – bökött háta mögé nyugodtan a lány. – És fogalmunk sincsen arról, hogyan kerültünk ide.

- Ne marháskodj! – csattant fel Sakura. – Látod milyen, Sasuke?! Gyere inkább, menjünk! – húzta, de a fiú lerázta magáról.

- Honnan jöttetek? – szegezte neki a kérdést a fiú.

- A kontinensről. Európából. Magyarországról. Budapestből, a XVII. Kerületből, azon belül, pedig a barátnőnk hálószobájából. Ott elaludtunk és itt ébredtünk.

- Ezt meséljétek be Tsunadénak! – mordult fel Sakura.

- Nevetek is van? – kérdezte Sasuke, tudomást se véve Sakuráról.

- Musume Akuma – mutatkozott be Barbi. – Ő Haruno Ame – bökött Katára. – Aki az ajtóban állt, fekete, ő Yamashita Rika. Aki pedig mögötte volt, az Ogawa Ayumi volt. Akkor, bejöttök?

- Várj! – szólt rá a fiú szemöldök ráncolva. Úgy tűnt, végre felfogta, mit is mondott a lány. Naruto hatalmasra tágult szemekkel pislogott, míg Sakura sikoltva kapta szája elé kezeit. – Ogawát mondtál?

- Félreértettétek – sietett menteni a menthetőt Ame. – Gawát mondott.

- Nem, határozottan Ogawa volt – rázta fejét Naruto.

- Gawa – rúgott bele Ame. – Nem pedig Ogawa.

- De ha egyszer Ogawát mondott! – ugrált fél lábán Naruto.

- Jó, hogy nem menten Gaarát! – rúgott bele másik lábába is a szöszinek.

- Szerintem menjünk be – fordította be az ajtó irányába Akumát Sasuke, majd ezzel a lendülettel fel is tolta. – Apropó, ez a pizsamád? – súgta a lány fülébe.

- Igen, talán nem tetszik? – kérdezte beledőlve az ölelésbe.

- Ami azt illeti, láttam már szexibbet is – lökte be az ajtón Sasuke.

- Ezzel Sakura buggyos bugyijára célzol? – gúnyolódott Aksi, beljebb libbenve a lakásba, mire Sakura sértődötten vonult beljebb, Naruto felnevetett, Sasuke pedig csak hápogott döbbentében.

- Természetesen nem! – csattant fel a fiú.

- Soha nem is hordtam buggyos bugyit! – motyogta megszégyenülten Sakura.

- Jól van, csillapodjatok! – lépett az előtérbe egy nagy tálca limonádéval Ayumi. – Üljetek le inkább valahova. – Rika becsukta az ajtót a társaság mögött. Egy lila ujjatlan felsőt viselt, hozzá fekete-sötétszürke kockás nadrágot a szokásos ninja cipővel. Ayun egy fekete topp volt, hozzá egy sötétzöld hálós póló, egy fekete nadrág és ninja cipő volt.

- Yamashita Rika vagyok – mosolygott a fekete-szürke hajú lány.

- Én pedig ’Gawa Ayumi – mutatkozott be a zöldhajú. – Ez így hülyén hangzik…. – suttogta húgának.

- Kit érdekel? – lépett el mellőle Rika.

- Mármint Ogawa? – vett el a tálcáról egy poharat Sasuke.

- Vigyázz, ki tudja mi van benne – vetette oda neki gonoszan a lány. Mikor Ame és Akuma is visszatért, immáron felöltözve, Sakura szóra nyitotta száját.

- Olyan neveletlenek vagyunk, még csak be se mutatkoztunk….

- Ne fáradjatok! – dobta le magát Aksi az egyik bőrfotelbe. – Mindent tudunk rólatok – az első szót kissé meg is nyomta.

- Onnantól kezdve, hogy kik a szüleitek, mikor születtetek – vette át a szót Ame.

- Hogy mi a kedvenc ételetek, italotok, mondatotok. Kit szerettek, utáltok, tiszteltek, becsültök, vagy épp csak megtűrtök – folytatta Rika.

- Tudjuk mi történt veletek, a mestereitekkel, Konohával meg az egész világgal – fejezte be Ayumi.

 - Kizárt – felelt Sasuke.

- A neved Uchiha Sasuke – kezdte Akuma a fekete srácnak címezve. – 17 éves vagy, 8 voltál mikor a klánoddal végzett a bátyád, Itachi. Onnantól a bosszú éltetett, míg bő fél éve meg nem ölted és…

- Várj! – szakította félbe Sasuke. – Te meg miről beszélsz? Itachi nem gyilkos! Miért ölném meg a bátyámat? Ez hülyeség!

- O-Ó! – a négy lány döbbenten nézett össze. – Mégis mi a franc van itt?

- Na jó, akkor a családi hátteretek lehet, hogy nem teljesen stimmel… - dünnyögte Aksi. – De azt biztosan tudjuk, hogy egy egoista, önző dög vagy – tette hozzá mosolyogva. – Szerinted Sakura idegesítő és ki nem állhatod, amiért folyton nyávog és nem veszi a lapot. Ami pedig Narutot illeti, nos őt csak szimplán hülyének gondolod. A világ legnagyobb uzoratonkachi-jának és dobe-jének.

- Ez stimmel – bólintott rá a fiú. – De az, hogy lemészárolták a klánt… Hülyeség.

- Az akatsuki mond nektek valamit?

- Jah, Itachi ebben a pókercsapatban játszik – bólintott a fiú.

- Pókercsapat?!

- Igen. Folyton csak kártyáznak… Tisztára, mint a Yu-Gi-Oh-ban… Nem csak pókereznek, de valamiből meg is kell élnie annak a gyülevész bandának, mikor nincsenek épp bevetésen.

- Mégis mi érdekes van abban, hogy kártyáznak? – forgatta szemeit Sakura.

- Nem tudom, de naplopók az biztos. Annyian vannak, hogy abból simán kijönne egy focicsapat is… vagy bármi más….

- Akkor Narutoval nem is balhéztatok össze és zúztátok rommá a Végzet Erdejét? – kérdezte Ame.

- Dehogynem. Ez is stimmel. Kicsit felhúzta az agyam ez a hülye dobe.

- HÉ! – méltatlankodott Naruto.

- Orochimarunál tanultál?

- Persze. Pókerezni.

- Oké… - a lányok megzavarodva meredtek egymásra. – És mi a helyzet a ninjaképzéseddel?

- Arra itt van egy csomó sensei és a klán. Meg egy raklapnyi idióta.

- Jogos…

- Oké, Naruto – fordult felé Ame. – Neked mindened Sakura és képtelen vagy észrevenni Hinatát, pedig sokkal helyesebb, mint az előbb említett…. Bocs, de ez tény – pillantott a feldühödött Sakurára. – Ha tehetnéd, folyton Sasukéval versengenél, hogy ki a jobb ninja, egyszerűen nem bírod elfogadni azt a tényt, hogy ő a jobb… - Csak az Uchiha még nem tudja, hogy apád után te is kage leszel egyszer…- Árva vagy, miután a Kyuubi elleni harcban elveszett apád – feláldozta magát a fél faluért, - gyerekként folyton próbáltad magadra felvonni az emberek figyelmét mindenféle őrült csínyekkel és ostobaságokkal. Van neked eszed, de többnyire nem látsz a szemedtől, bár ahogy nősz, úgy komolyodsz. Kakashi sensei után Jurinai sensei tanított, ő mutatta meg neked a nagy békaszellemet, akit ő se tud tisztességesen irányítani, csak te meg apád. Hmm, mit is mondhatnék még? Sasukéval folyton ölitek egymást, Sakurára meg folyton rátapadsz, Hinatáról meg tudomást se veszel, pedig kéne… Ennyi. Kérdés?

- Az apám? – pislogott Naruto. – Kage? Minden más helyes megállapítás, na jó, Hinatáról tényleg sokáig tudomást se vettem, ami hiba volt, de… Hogy lehetett volna az apám egy kage?!

- Hát… majd egyszer megtudod – somolyogtak a lányok.

- Sakura – pillantott a rózsaszín hajú lányra Rika nem épp barátságosan. – Neked legnagyobb hibád te magad vagy. Sasukén lógsz, Narutot bántod, hülye is vagy és olyan erős, hogy a srácok rettegnek tőled. Annakidején folyton Inoval versengtél Saskukéért, aki viszont egyikkőtöket se akarja látni. A benned élő másik éned legszívesebben lázadozik és bemosna egy jókorát mindenkinek, ennek ellenére ezt cukormáz mögé rejted, és csak ritkán fordul elő, hogy kimutatod a fogad fehérjét. Nyávogsz és visítozol, holott képzett ninja vagy. Ideje lenne már ráébredned arra, hogy nem csak ez a két srác van a világon és a faluban van még jó néhány szingli srác. Röviden, tömören: idegesítő vagy és kibírhatatlan.

- Kösz, ez túlontúl is őszinte volt. – morogta a lány. – Egyébként se vagyok már ilyen.

- Csak mindig – suttogta Ayumi, mire három barátnője arcára egy idióta mosoly kúszott fel.

- No, mi mindent elmondtunk – nézett Akuma Sasuke szemébe. – Ti jöttök, mi van ezzel az Ogawa klánnal, hogy mindenki lefagy már attól, hogy kimondják a nevét?

- Az Ogawa klánt, - kezdte Sasuke – a születésünk után néhány évvel kiirtották, mivel volt egy árulójuk. Állítólag egy se maradt életben, de ha élne is, ha így mutatkozik be, azzal a biztos halálba rohan Konohán belül és kívül. A klán tagjai állatok alakjait tudták felvenni chakra nélkül…

- És itt kezdődik a mese Bambiról, az éjszaka réméről, a vérmedvékről, vérfarkasokról, gyilkos hangyákról és méhekről – nevetett fel erőltetetten Gawa. – Ekkora baromságot, már bocs…

- Teszem hozzá – folytatta a fekete hajú fiú, - hogy csak abban a klánban, a főágon született elsőszülött lánynak mindig zöld színű haja és szeme volt. Az elsőszülött fiúé, pedig rendszerint hollófekete vagy kék volt, ritkán zöld. – A szobára nyomasztó csend telepedett.

- Izé, akkor ezzel most azt akarod mondani, hogy Gawa vérszerinte ninja és egy gyilkos szörnyeteg? – törte meg a csendet Ame.

- Igen – felelt könyörtelenül Sasuke.

- Ez lehetetlen! – fakadtak ki a lányok. – Képtelenség! A légynek se ártana, nemhogy embernek! Ő lenne a világ legrosszabb ninjája!

- Márpedig a jelek szerint az, és ha az, akkor halál vár rá! – állt fel szikrázó szemekkel Sasuke. – Ugyanis a klán több kárt okozott, mint hasznot! Megyünk Tsunadéhoz! Majd ő eldönti, mi is a helyzet! – nézett parancsolóan Akuma dühösen izzó, fekete szemeibe.

- Rendben van – bólintott rá Akuma. – De előtte leszögezem, hogy nem hagyjuk, hogy bántsátok.

- Meglátjuk – felelt Sasuke felsőbbrendűségi nyugalommal.

- Finom ez az ital – szólalt meg Naruto, hogy oldja a feszült hangulatot. – Mit is mondtatok, mi a neve? Miből van?

- Limonádé – mosolyogtak rá a butus szöszire a lányok. – Víz, cukor és citromlé. Ezt még te is el tudod készíteni.

 - Az jó – mosolygott. – Még valami…

- … Amihez ismét hülye lehetsz – fejezte be helyette gúnyosan Sasuke.

- HÉ! – mordult fel Naruto, amin a fekete csak mosolygott.

- Javaslom, hogy induljunk – állt fel Sakura, letéve érintetlen poharát. – De csinálj valamit a fejeddel. Nem akarom, hogy az emberek a szájukra vegyék Sasukét miattad. – pillantott komoran Ayumira.

- Jól van, zacskót húzok a fejemre – dünnyögte az, miközben felcsattogott az emeletre.

- Mintha az övé volna – ciccentett rosszindulatúan Aksi. Miután Ayu talált a fejére egy sapkát, a menet megindult a hokage irodája felé.

* * *

- Tsunade-sama! – köszöntötték az „ifjú” hölgyet, falujuk vezetőjét irodájában. Mire a nő is válaszolt, Sasuke már folytatta is. – Ezek itt – bökött a lányokra, - most kerültek Konohába. A Galagonya utca 66-ban ébredtek és…

- A Galagonya utcában csak 60-ig vannak házak, Sasuke – javította ki a fiút a nő.

- Az ő házuk mégis a 66-os. Megnéztük. Háromszor is. Ráadásul a 28-as és a 30-as házak között van – morogta a fekete srác, mire a szőke, nagy mellű nő döbbenten pislogott.

- Tessék?

- Tényleg így van, Nagyi – helyeselt Naruto is. – Tényleg ott áll a ház.

- Ki a Nagyi?! – pillantott gyilkos aurával a szöszire.

- Bocsánat – hebegte.

- A lényeg, hogy Sasuke jól mondja – vette át a szót Sakura. – Az a ház lehetetlen helyen áll, leheteten számot viselve, lehetetlen lakókkal.

- Értem… ninják? – hajolt vissza iratai fölé.

- Talán. Ők se tudják, hogy micsodák és mi folyik itt – felelt Sasuke.

- „Miért is ők beszélnek a mi nevünkben, mikor nem is tudnak rólunk semmit?!” – töprengett Akuma.

- „Ezek meg miről zagyválnak?” – gondolkodott Rika.

- „Konoha! El se hiszem, hogy itt vagyunk!” – vigyorgott Ame újra és újra körbenézve a szobában.

- „Haza akarok menni! Ha tényleg az lesz ebből az egészből, amit mondanak, akkor haza akarok menni!” – pislogott riadtan jobbra-balra Ayu.

- Ők se tudják? – nézett fel ismét Tsunade. – Ez valami rossz vicc? – a srácok megrázták a fejüket.

- Ötletünk sincs – kotyogott bele Akuma.

- Remek… Vedd le azt a sapkát.

- Izé… - dünnyögte Ayu, miközben lehúzta fejéről a sapkát, mire zöld tincsei vállára hullottak. A nő unottan nézett rá.

- No, ilyet már rég láttam. Nos, ha valóban ninja vagy, ráadásul még Ogawa is, akkor neked véged. – közölte a száraz tényeket.

- Ogawa? Neeem, ezt a nevet még sose hallotam – nevetett erőltetetten. – Gawa vagyok, Gawa Ayumi, asszonyom.

- „Ayumi? Hmm…- Töprengett Tsunade. -  Ha jól emlékszem, akkor pont így hívták a lányukat…A legidősebb fiú Sano volt, az öccse Hisagi… A kislány, pedig… nos igen, az Ayumi volt. Sarutobi feljegyzései szerint, legalábbis. És a negyedik gyermek, az éppen megszületett… Nos, annak még a neme se ismert, hiszen szinte azon nyomban végeztek is vele… Ez kezd egyre érdekesebb lenni”

- Rendben van – állt fel a nő. – Naruto, keresd meg a senseieket és küld őket ide hozzám. Sasuke, te keress még két unatkozó ninját. Kiba és Neji megfelelő lesz. Vezessétek körbe a vendégeket és ügyeljetek rájuk éjjel-nappal. Költözzetek oda. Sakura, te itt maradsz – nézett a rózsaszín lányra. – Folytatjuk a kiképzésedet. Mehettek.

- Igenis! – bólintottak, azzal a két fiú a négy lány kíséretében távozott. Sakura kelletlenül nézett utánuk.