- Nem tudom – motyogta Rika. – Egy óra múlva megjönnek a srácok – Tekintettel a remek hangulatukra, kizárták a srácokat és kerek-perec megmondták nekik, hogy éjfél előtt ne is jöjjenek vissza.

- Remélhetőleg odatalál, és nem dobják ki – dünnyögte Aksi. – Valamit enned kéne – pillantott Rikára.

- Nem vagyok éhes, nem tudok enni…

- Hiába koplal, Rika – motyogta Ame, bár ő se vitte túlzásba az étel elfogyasztását. – Kell neki legalább három nap, míg odaér.

- Megsebesítették. Az se biztos, hogy célba ér! – fakadt ki a fekete-szürke lány. – Hiba volt kiengedni a házból! Itt kellett volna tartanunk…

- Nyugi – fogta meg a kezét Aksi. – Lehet, hogy nem látszik rajta, de ha magára marad erős lesz. Nem lesz semmi baja. Mikor a kage jön látogatóba, díszkísérete lesz – mosolygott bátorítóan.

- Remélem – mosolyodott el Rika.

- No, akkor együnk! – vigyorgott Ame ám mire beleharapott volna szendvicsébe, megszólalt a csengő. – Ki nyitja ki? – kérdezte savanyúan. Aksi kelletlenül ment el az ajtóig, s tárta fel.

- Még egy óráig nem vagyunk itthon, ezen mit nem lehetett megérteni? Kopás van, gyere vissza holnap, bárki is légy. Bocs, de nincs kedvünk a vendégekhez – szólt az ajtóban állóhoz, ki a sötétben állt.

- Én mégis azt mondanám, hogy beszélnünk kéne – felelt a csuklyás férfi.

- Az attól függ, ki vagy, idegen – morogta a lány, s azonnal félreállt az útból, mikor meglátta a köpeny alól előkerülő arcot. – Jöjjön beljebb. Miért nem ezzel kezdte? – csukta be mögötte az ajtót. A vendég lehuppant a negyedik üres székbe, majd lehúzta fejéről a csuklyát, mihelyst megbizonyosodott róla, hogy minden függöny el van húzva. – Kakashi sensei, ön miért?

- Tudjátok, hol van, nem igaz? – vágott közbe. – Vagy legalábbis van ötletetek hozzá, igaz?

- És ha tudjuk? – kérdezte csendesen Rika.

- Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy hová tűnt két éve! Most meg egyszer csak felbukkan, és úgy viselkedik, mint egy kezdő! Hogy lehetett ennyire ostoba?! – fakadt ki a sensei.

- Ezt, hogy érti? – kérdezte meglepve Ame.

- A nővérem lánya. Éveken át tanítottam… aztán… eltűnt! Most meg megint itt van… és ismét elvesztettem… - Kakashi feje az asztallapon koppant. – Hogy lehetek ennyire szerencsétlen?!

- Sensei….

- Nem akartam bántani, de muszáj volt… Nem okoztam komoly sérüléseket, de sok kicsi sokra megy… Erre nem átváltozott?! Megtörtént az, amitől a legjobban féltem… Tsunade ezt sose értené meg.

- Nyugodjon meg, sensei – próbálkoztak csillapítani a lányok. Agyuk egyszerűen nem tudta felfogni, hogy mi ütött ebbe a határozott, mindig megfontolt férfibe. Hiszen az animében sose borult ki ennyire.

- Az a vénasszony, meg még velem veszekedett, hogy miért nem eredtem én is a nyomába. Az egy percig nem zavarta, hogy nem hagytam, hogy megsüsse egy fél chidori! Fegyelmivel fenyeget, amiért haboztam és nem ugrottam ész nélkül! Ez az egész kész téboly!

- Sensei, nyugalom – fogták meg a férfi kezét.

- Ti mit tudtok róla?

- Majdnem mindent.

- Ne beszéljetek róla senkinek, rendben? Senkinek egy árva szót se, értitek?

- Értjük sensei, nyugalom – csitították tovább.

- Nekem se mondjatok róla semmit! Bárki lehet itt bárkinek az alakjában, értitek?

- Tudjuk, de most már tényleg higgadjon le! Nincs semmi baj. Okos és erős, noha nem úgy néz ki... De honnan tudjuk, hogy maga-maga és nem más?

- Két fivér és egy húg. Állítólag három halott. Ha neked ő tényleg nővéred – pillantott Rikára, - akkor az elveszettnek hitt apróság is lehetsz… - Kakashi felhúzta csuklyáját és az ajtó felé indult. – Senkinek egy szót se – szólt még, azzal egy pukkanás kíséretében távozott.

- Oké, ez hátborzongató volt – állapította meg pár perccel később Aksi.

- Kakashi kissé megőrült, nem? – nyögte Ame. – Jobban megviselte, mint gondoltuk.

- Igen, ez igaz… Gondoljátok, hogy mi is át tudunk változni? Mennyire van bekeverve az az őrült álom Ichigo írásával, a „Kakashi rejtélyes késéseinek nyomábannal”, az animével, a mangával és a valósággal? – kérdezte Rika.

- Nem tudom. Azt hiszem, nem is akarom megtudni – motyogta Aksi.

- Remélem Kakashi józanabb lesz a következő látogatásánál – dünnyögte Ame. A csengő berregése és az éjfelet ütő óra szava kicsit megrémítette őket. – Megjöttek a srácok.

- Nem is baj – nyögte Rika. – Nekem mára kell egy kispárna – indult meg az ajtó irányába. Deidarát, Kibát és Sasukét beeresztették, majd zárták mögöttük az ajtót. A srácok már ismét a padlón akarták álomra hajtani fejüket, mikor legnagyobb meglepetésükre, kispárnákká és stresszoldókká válva az ágyba kerültek, ahol álomba ringathatták a lányokat.

* * *

Öt nap telt el, mióta elhagyta Konohát. Ez idő alatt mást se csinált, mint bolyongott és aludt. Visszaváltozni nem tudott, hiába is próbálta. Testéből a legtöbb kunai és shuriken kiesett vagy kihúzta, kikaparta őket, de volt néhány, ami elérhetetlen helyen ágyazódott bele testébe, s ezek pokollá és kínszenvedéssé tették számára a legapróbb mozdulatot is. A sebei se nagyon akartak begyógyulni, s a legyek is folyton folyvást űzték naphosszat. A vadászattal se járt sikerrel. Jó esetben elcsípett egy-két egeret, pockot, ám ezek nem űzték el éhségét.

Két napja járta a sivatagot, ám emiatt is csak átkozta magát, hisz eddig legalább víz volt néha, de már azt is régen látott. Nappal majd lefolyt róla a bunda, olyan melege volt, éjjel viszont szinte megfagyott, hiába is volt állandó mozgásban. Amikor a hold felkelt, órákig képes volt sírni elveszett társai után, ám csak a sivatagi rókák válaszoltak szavára.

Alig fél napja hegyeket fedezett fel a távolban. Most arra tartott, s remélte, hogy nem délibábhoz van szerencséje, s végre élelmet és vizet lel a magas falak között.

- Hé, nézd csak! Mi az ott? – szemét meresztgetve meredt a sivatag porára a fiatalabbik homok falusi kapuőr. A fehér poron szikrázott a verőfényes napfény.

- Valami állat lehet – vont vállat a szakállas öreg.

- Úgy tűnik, erre jön. Csapda lenne? Támadás? Trükk?

- Van még mit tanulnod – forgatta szemét az öreg. – Kóbor eb, csak azt nem értem, miért nem pusztult még el.

- Nyomorult kis jószág… Annyira nem is kicsi – vette alaposabban szemügyre az árnyékba beérkező állatot. A kutya lihegve hevert le a hűvös homokra, majd sebeit kezdte nyalogatni. – Szerinted?

- Úgy fest, mint akire vadásztak. Az nem egy shuriken? – akadt meg a szeme az egyik pengén.

- Nem is egy van… nézd, ott is van egy… meg ott… Elég nagy disznóságot művelhetett, ha a gazdája céltáblának használta.

- Na igen – felelt flegmán a szakállas. – Hé, oda ne menj! Még megharap!

- Ugyan, alig áll a lábán.

- Attól még haraphat. – Ahogy a fiatal férfi közelebb ért az állathoz, az riadtan kapta fel fejét, s morogni kezdett.

- Jól van, jó kiskutya. Nyugalom! – araszolt közelebb guggolva, s lassan előhúzott egy szendvicset zsebéből. – Éhes vagy? – csomagolta ki, majd nyújtotta az állat felé. A kutya egy pillanatig rámeredt, megszaglászta a felkínált ételt, majd vidám farkcsóválással kikapta kezéből a zsömlét, ami két pillanaton belül eltűnt gyomrában. – Látod, már nem is morog – vakargatta a kutya fülét.

- Hát te tényleg nem vagy normális, Yusuke. Van fogalmad arról, mennyit eszik egy ekkora dög? – ám a társa, már oda se figyelt rá, mivel épp kulacsából itatta a sérültet. – Ki fog enni a vagyonodból.

- Elviszem a kagénak.

- Minek? Hogy megegye? Meddig maradhat életben Gaara-sama mellett?

- Meglátjuk.

- Jól van, de előtte azért pofozd ki, mert ha így állítasz oda vele, még téged is megöl. Aztán sírhat a kicsi An az apja után… Bár szerintem – tette még hozzá fogai között motyogva, - így is-úgy is vele együtt kerülsz sírba, bármit is csinálsz vagy mondasz.

Néhány nappal később a férfi egy kötél végén vezette maga mellett a fófehér bundájú ebet. A kutya érezte idegességét, s éppen ezért próbálta másik irányba terelni az ember gondolatit. Nem sok sikerrel.

- Gaara- sama – hajolt meg mélyen a kazekage előtt. A megszólított unottan pillantott le rájuk „trónjáról.”

- Yusuke, mit akarsz? – kérdezte fáradtan. Az a rengeteg irat, amin még át kellett rágnia magát totál kikészítette. Kezdte unni a nemesek csípős megjegyzéseit, az öregek okoskodását és a többi jelenlévő jelentéktelen panaszait.

- Mélyen tisztelt Kazekage-sama! Én ezt az állatot néhány napja találtam. Gondoltam, most, hogy rendbe jött, esetleg… kedve lenne… megtartani… - mire a mondat végére ért, rájött, hogy óriási hibát követett el azzal, hogy nem írta meg végrendeletét és nem jelölte ki helyettesét a kapuhoz. De persze a legnagyobb ostobaság mégis az volt, hogy idejött.

- Yusuke, te megvesztél? Napszúrást kaptál, hogy ilyen hülyeség jutott eszedbe? – az eb felborzolt szőrrel kezdett morogni. – Hallgattasd el! – förmedt rá a reszkető férfira, mire a válasz még hangosabb morgás volt.

- Csitt! Nem hallod?! Hallgass, Imuya! – sziszegte Yusuke, ám a kutya kibújt ideiglenes pórázából, s ugrásra készen állt be a férfi elé. – Imuya! Bocsásson meg, Uram, még sose láttam ilyennek…

- Nem is fogod többé – szólt idegesen Gaara.- Kankuro, keríts valakit Yusuke helyére és értesítsd a családját, hogy elhunyt. – Azzal a homok szépen lassan megindult a kutya és gazdája felé.

- Ne, kérem, Uram! Gyerekem van! – sikoltott fel.

- Sajnálatos. Nekem viszont nincs… - Gaara csupán egy dologgal nem számolt. A kutyával. Az ugyanis, nekiugrott a homoknak és valami csoda folytán szétverte a támadást, ráadásul sebei ellenére, még állt. Yusuke döbbenten meredt az ebre, s kagéval és a teremben összegyűltekkel együtt. A kutya kihívóan vicsorgott továbbra is, s lépett előre egy fél lépést. Gaara egy újabb támadással próbálkozott, ám a kutya, azt is verte.

- Miféle kutya ez? YUSUKE!

- Nőstény, Uram.

- Idióta. Hol találtad?

- A sivatagban, Uram.

- Hát persze, hol is találtad volna… Idióta. Mi a neve?

- Imuya.

- Imuya, lábhoz – mordult rá az ebre, ám az nem mozdult. – Gyere ide! – Az eb nagy kegyesenelindult felé, azzal leült előtte egy méterrel. – Úgy, jó ku’ – Gaara ismét megpróbálta megtámadni Yusukét, ám az eb finoman állkapcsai közé fogta csuklóját – ’tya… - A homok visszakígyózott lopótökébe. – Eressz. Nem bántom. – Az eb mintha erre még rá is bólintott volna, lefeküdt mellé a földre. – Adjatok neki egy ezrest és küldjétek haza. Úgy tűnik értékes ajándékot hozott… - pillantott az alvó kutyára. – Ennek meg lássátok el a sebeit.

- Kazekage-sama! – egy futár lépett be a terembe. – Üzenet érkezett Konohából! „Értesítés minden falunak! Az Ogawa klán főágából származó elsőszülött lány, Ogawa Ayumi felbukkant Konohában. A zöld szemű és hajú, közel tizenkilenc éves lány nőstény farkas képében megszökött a faluból. Az állat hófehér bundájú, zöld szemű. Gondolkodás nélkül elpusztítandó! Veszélyes gyilkos! Tsunade, Konoha hokagéja.” így szól az üzenet.

- Nos, ez meglepően érdekes – Gaara némán nézett le a kutyára. A vörös hajú fiú hideg zöld szemei fagyosan villantak. – Tudja valaki, mi a különbség a farkas és a kutya között?

- Egy farkas sose ugat – felelt Temari. – És a mancsnyoma is más.

- Hm. Yusuke, ez ugatott már?

- Nem, Uram.

- Ayumi, mutasd magad pillantott le ismét a kutyára. – Imuya-Ayumi. Imuya-Ayumi. Tényleg ötletes, megfordítottad a neved. Lenyűgöző. De most már változz vissza – a homokkal kitolta a terem közepére a mozdulatlan kutyát. – Ne kéresd magad, fogytán a türelmem…

- Gebedj meg, Tsunade – mordult fel a farkas, majd szép lassan, szitkozódva kezdett emberi alakot ölteni. – Miért nem lehet nekem egy nyugodt életem? Haza akarok menni! Ez fáááj! – kapott egyik nagyobb sebéhez, amit a homok okozott neki. – Tudnám mit ártottam neki! Most meg már csak kutya se lehetek… Eh? Óh, persze, ilyenkor vissza tud változni ez a fránya test! EZ SZEMÉTSÉG! ÁÚÚ! – újabb sebhez kapva huppant le a földre. – WÁH! – Döbbenten meredt testére, melyet bizony, nem sok ruha borított, ami meg volt, az is szakadt volt, véres, koszos. – Te perverz idióta, ez is miattad van! – rántotta fel Gaarat székéből, s rántotta le róla köpenyét, melyet magára csavart. – Azért tudjad már hol a helyed, te idióta! – huppant vissza a földre. Gaara, a nemesek, Yusuke és a többi jelenlévő csak döbbenten pislogtak eme határtalan pofátlanság láttán. – Mi van, még nem láttatok fehér embert?! – förmedt a bámulókra Ayumi. Nos, azt valóban meg kellett hagyni, hogy a bőre még sokkal inkább fehér volt, semmint sárga. – Picsába – dühösen meredt a farkaskarmok maradványaira, a hófehér szőrszálakra. Éles látását, kifinomult hallását és szaglását jelenleg átkozta és tisztában volt azzal az aprócska ténnyel is, hogy hangjából se tisztult még ki teljesen a farkas. – Túl sokáig nem tudtam visszaváltozni…

- Te vagy Ogawa Ayumi? – kérdezte a nyilvánvalót Gaara.

- Én. És ütök- rúgok- harapok- karmolok- visítok, ha közelebb jössz!

- Te jó ég, és én ezt a testet mosdattam… - nyögte Yusuke.

- Tévedés – vetette oda hidegen a lány. – Egy farkast fürdettél, nem engem.

- Tsunade szerint – szólalt meg a lesokkolt Gaara, miközben elindult a lány felé, ki csak fülelt rá, de eközben vicsorogva szemezett az álmodozó Yusukével – veszélyes vagy.

- Persze, mert egy óra alatt olyan nagyon megismert – gúnyolódott, válla fölött pillantva Gaarára. – Köszönöm, nem kérek koporsót, fiatal vagyok még hozzá – egy legyintéssel félresöpörte a homokot. – Egyébként is – húzta magán összébb az anyagot. – Ki nem állhatlak.

- Tsunade azt mondja, hogy meg kell ölni téged.

- Próbálkozni mindig szabad – érkezett a gondolkodás nélküli felelet.

- Hogyan hárítod ily játszi könnyedséggel minden támadásom?

- A farkas megeszi a mosómedvét – nézett fel a fiúra. – Gondolom, a szellemed ezt nem díjazza és fél tőlem, bár nem tudom, miért, mert én csípem a mosómacikat – mosolyodott el.

- Remek, de nekem semmi közöm a…

- … Semmi közöd? – nevetett fel a lány. – Ezt meséld be valaki másnak, jó? Hiszen benned él – állt fel, szembefordulva a fiúval. – Hogyne volna már közöd hozzá? Miatta nem tudsz aludni, nem igaz? – simította meg a szeme körüli fekete részt. – Meg aztán, ha jól tudom, akkor ez is csak homok, ami védi minden porcikádat – kopogtatta meg a srác fejét. – Bár meglehetősen jól sikerült álca.

- Te… honnan tudsz rólam ennyit? – kérdezett rá suttogva Gaara.

- Titok! – emelte arcához telefonként balját, s öltötte ki nyelvét. – Majd hívj, jó? – mosolygott, s ezzel a lendülettel ugrott is az ajtó felé.

- Nem mész sehova! – állt meg előtte Gaara, de akkor a lány már képtelen volt fékezni, s a frontális ütközés elkerülhetetlenné vált. Együtt bukfenceztek neki az ajtónak.

- Áúúú! Te tökfejű! Hogy lehet ilyen kemény fejed?! Tisztára, mint az öcsémé… Áúúú!

- A tied se puhább, te makacs nőszemély! Különben is, szállj le rólam! Nehéz vagy!

- Nehéz?! NEHÉZ?! Hogy van képed ilyet mondani egy hölgynek, te utolsó tapló! Hogy a francba vagyok nehéz, mikor egy hétig koplaltam és utána se vitték túlzásba az etetést?! Tehetek én róla, ogy a saját súlyodat se bírod el?! Gyenge vagy, Gaara, ez a büdös nagy helyzet!

- Te kis! – vicsorgott rá a lányra, majd lerúgta magáról. – Tudod ki a gyenge!

- Igen tudom, te! Tudod nem kéne folyton a homok mögé bújni! Időnként nem ártana, ha tényleg edzenél is és nem csak azon járna az eszed, hogy a szellemednek mennyi vérre van szüksége! Érdekes módon Naruto tudja kontrollálni a Kyuubi erejét! Ráadásul, ha egy kicsit edzenél, akkor nem döntene le a lábadról az első szellő, te fokhagymagerezd!

- Te kis korcs! – vágott vissza Gaara, s a homok már tombolt körülötte.

- „Azaz, verd csak szét a házat, legalább le tudok lépni innen!” – vigyorgott Ayumi egy csöppet gonoszan.

- Gyerekek, nyugalom! – szólalt meg Temari, mikor már öt perce üvöltöztek egymással és látszott, hogy öccse menten használni fogja a homokot is. – MONDOM NYUGI VAN KIS TAKNYOSOK! – üvöltött, mire a két vitatkozó elhallgatott.

- De hát folyton visszabeszél! – panaszkodott Gaara.

- Szokd csak, te kis elkényeztetett sznob kage!

- Teee – nézett rá sötéten a fiú, mire a lány ismét csak nyelvet öltött.

- ELÉG LEGYEN MÁR! Egyik jobbra, a másik balra! A berendezés marad! Hűtsd le magad, Gaara! – osztotta ki őket Temari.

- Nem vagy az anyám – mordult fel Ayumi.

- Folyton visszaszól, pedig még nem is bántottam!

- Ahogy mondja a méltóságos úr, MÉG! Ha rajtam múlik, így is marad.

- Temari! Most mondj erre valamit!

- Sírós-pityogós, kagénak nem való, sírós-pityogós!

- Mondok valamit, öcsi. HIGGADJ LE! – A srác összerezzenve tuszkolta vissza a homokot a lopótökbe. – Úgy, te meg elhallgass – rivallt rá a lányra, ki szintén befogta száját. – Mondok neked valamit, Gaara. A kicsi lány nagyon jól forgatja a lapokat. Felhúzott téged agyilag és azt várta, így a kavarodásban majd leléphet. De nem véletlenül járok Shikamaruval, kezdem átlátni a srác gondolkodásmódját, szóval ezt itt buktad, kölyök.

- Francba… - forgatta szemeit. Tekintete megakadt a kezén. – „Jé, elmúltak az utóhatások… Tisztára, mint a ficcben… Istenem, csak tudnám, mi hogyan van itt megkavarva!”

- Csodás, de mégis, mihez kezdjek vele? Tsunade halottan akarja látni.

- Te csak egy kutyát kaptál. Miért nem tartod meg? Hiszen akkor a fejébe verheted az illemet.

- Nem is rossz az ötlet – jegyezte meg egy gonosz vigyorral a fiú.

- Na persze, mert pont úgy fogok ugrálni, ahogy ő fütyül. Álmodik a nyomor!

- Választhatsz – nézett rá sötéten a fiú. – Engedelmeskedsz, vagy átadlak Konohának és ők kivégeznek.

- Mi van, már ahhoz sincs merszed, hogy te magad tedd meg?

- Ennyire meg akarsz halni?

- Hát azt ne is várd el, hogy engedelmes kutyád leszek!

- Mért is nem? – sziszegte a fiú arcától fél centire. A lány döbbenten meredt rá. – Kifáradtál, hogy nem tűnt fel, ideértem? – szorította meg kezét. – Hé… teljesen visszaváltoztál.

- Feltűnt, gazdám? – morogta oldalra nézve.

- És a sebeid…

- Begyógyultak. Látod, ezért jó veled vitázni. Annyira felhúzol, hogy helyrepofozom magam anélkül, hogy észrevenném… - lépett odébb.

- Csodás, de… várj már – fogta meg ismét a lány kezét. – Visszaadnád? – utalt a fehér köpönyegre, melyet elvileg csak a kazekage viselhetett.

- Persze, amint adsz másik ruhát – nyúlt ki a köpönyeg alól, s kapta le a srác fejéről a kalapot is, saját fejére húzva. – Addig viszont nem adom – mosolygott.

- Rossz kutya… - csóválta fejét Gaara. – Gyere – ragadta meg kezét, s húzta maga után. – Ez így nem állapot.

- Azt hittem, menten ledönti az egész várost – sóhajtott Kankuro, miután a fiatalok elvonultak.

- Nos, igen, attól én is tartottam egy csöppet – ült le Temari fáradtan. – Végre egy kis nyugalom.

* * *

Deidara némán ölelte magához a totál kifacsarodott Rikát. Tudta milyen szörnyű érzés elveszíteni egy-egy jó barátot, ő is átélte már néhányszor ezt a tragikus érzést. Tudta jól, hogy erre az érzésre nincsenek vigasztaló szavak. És valahogy azt is megérezte, hogy jobb lesz békén hagynia a lányt, nem szólni hozzá csak hagyni, hogy kisírja magát vállán, aztán elaludjon, s majd reggel mondani neki, hogy minden rendben lesz. Csak remélni tudta, hogy valóban így alakulnak majd a dolgok. Jelenleg ugyanis, ott tartottak, hogy a lány azon töprengett, a padlón vagy az ágyon aludjon-e inkább.

- Uhn, ha gondolod… - kezdte Deidara, ám belesült mondatába.

- Nem gondolok semmit – terült el ágyán Rika. – Elegem van ebből az egészből… Miért pont őt kellett kiszúrniuk maguknak?!

- Uhn, izé… - Dei némán ült le az ágy szélére, ám a lány rá se hederített csak tovább magyarázott magának. A fiú végül ráunt a hisztire, ráadásul már fáradt is volt, aludni akart. Egy mozdulattal rántotta magához Rikát, s terült el vele az ágyon, kettejükre rántva a takarót. A lány döbbenten hallgatott el, s szorosan simult az őt ölelő karok közé. – Nem esik bántódása, ne aggódj – súgta Deidara. – És most aludj, mert későre jár, holnap pedig fárasztó napotok lesz Ankoval.

Akuma egy rossz szót se tűrve parancsolta ágyára Sasukét, ki kissé meglepődve dőlt el a puha ágyon. Bár ő is tisztában volt azzal a ténnyel, hogy a lány kikészült idegileg, ő mégis azt várta, hogy a padlón alhat… ismét.

- Na, gyere Cica – hívta a lányt, ki becsukta az ajtót. Akuma az első pillanatban lefagyott. A következőben viszont már robbant.

- Cica?! Hogy van merszed csak úgy lecicázni?! Van fogalmad róla, kivel beszélsz, te kis nyomorult?! – csattant fel, s kezében már egy izzó tűzgömb virított, dobásra készen.

- Ny-nyugalom! – intette le Sasuke. – Akuma, nyugi van, jó? Nem kéne szénné égetni a szobádat…

- Kit érdekel a szoba?! – förmedt rá a lány. – Ha még egyszer megpróbálsz cicának szólítani, én… - ragadta meg grabancát, s rázta meg kissé a srácot. – Én esküszöm, hogy úgy szétkaplak, hogy a bátyád se ismer többé rád! Értetted? – ejtette vissza a fiút a párnák közé.

- Értettem – hagyta rá Sasuke átkulcsolva a lány derekát. – Ha lehiggadtál - kezdte, s lábával kirúgta Aksi alól a talajt, így a lány mellkasán landolt, - akkor gyere aludni – közben néhány óvatos mozdulattal maga alá gyűrte a másikat. – De persze semmi se kötelező – lehelte fülébe.

- Te… - Akuma elvörösödve vette tudomásul, hogy vére nem is kicsit pezseg és szíve őrült iramot diktál, s bizony, nagyon is élvezi mindazt, amit az Uchiha csinál. Egy aprócska csók térítette magához, s lökte el magától a srácot. – Miben fogadtál és kivel?

- Senkivel, baka – nyomta vissza a felülő lányt a srác. – Csak tiszta ideg vagy… Gondoltam ellazítalak kicsit…

- De pont így?! – meredt rá a lány. – Alig ismerjük egymást! Alig egy napja találkoztunk először! Nem tudsz rólam semmit! Ráadásul az én beleegyezésem nélkül?! Na, ne már!

- Látod, ezt mondom – hajolt fölé Sasuke. – Túl merev vagy. Egyébként is, a tested beleegyezett, csak a fejed tiltakozik… Ha engem kérdezel, engem nem érdekel, hogy mennyire ismerjük egymást vagy sem. Ugyanúgy igényled a törődést, mint bármely másik nő és én ezt hajlandó vagyok neked megadni – orruk már összeért, s az Uchiha újabb csókot lopott magának, - akkor is, ha ennyire hevesen tiltakozol.

- Ne merészeld még egyszer! – sziszegte Aksi dühösen.

- Tetszik a tekinteted – nyalta meg szája szélét a fiú, s ismét közelebb hajolt a lányhoz, lefogva annak mindkét kezét.

Kiba vigyorogva dobta le magát az ágyra. Egyre csak a falakat bámulta, majd bájosan mosolygott rá a mellé telepedő Améra. A lány fáradtan dőlt el ágyán, fejét egy párnába temetve. – Otsd e a laát – motyogta.

- Bocs, ezt nem igazán értettem.

- Oltsd le a lámpát – emelte fel fejét.

- Jah, jó – állt fel, majd lekapcsolta a villanyt, s visszabotorkált az ágyhoz. – Ame…

- Hmm?

- Biztos, hogy itt…

- … Egy kutyát határozottan kell nevelni, nem igaz? – vágott szavába a lány hátára fordulva.

- Igen – bólintott kissé zavartan Kiba.

- Akkor légy oly drága és ne vacillálj már annyit. Azt mondtam, itt alszol, akkor itt alszol. Ezen mi nem érthető? – nézett a sötétben ácsorgó fiúra. A srác felvillanyozva dobta magát az ágyra, s már majdnem átölelte Amét, mikor az egy párnát nyomott a kezébe. – Mars az ágy végébe, Kutyus – mosolygott rá. Kiba kelletlenül engedelmeskedett. Elterült az ágy végében, ám jó kutya módjára, reggelre már felaraszolt Ame mellé s szorosan magához húzta a lányt.

Másnap reggel Ame, Rika, Kiba és Deidara egy szörnyen ideges Akumát és egy monoklis, törött orrú Sasukéval találkozott a konyhában. A srác épp az újabb adag jeget tette feldagadt orrára és szemére, miközben Aksi nagyban gyilkolta a tojásokat, hogy egy sokszemélyes rántottát készítsen.

- Reggelt – vetette oda a belépőknek.

- Ohayo. Mégis, mi történt? – kérdezett rá Ame és Rika a fekete hajú lánynál.

- Elfelejtette, hogy hol a helye… Mintha csak Kait láttam volna…

- Ki a ’alál az a Kai? – kérdezett rá Sasuke.

- Egy köcsög holló. Nem is tudom, melyikkőtök a rosszabb!

- Rád mászott? – a két lány lesápadva meredt az Uchihára.

- Én azt hittem, ennél jobban nevelték… - dünnyögte Rika.

- Hát nem. Pont olyan, mint Kai. De azt hiszem tanult az esetből. Igaz, Sasuke?

- Yah… - nyögte a fiú.

- Szép ütés lehetett, uhn.

- Jó kis kombo volt, mi? Egy balegyenes, egy gyomorszájas, aztán könyökkel az orrod? – elemezte a helyzetet Kiba, mivel az Uchiha másik kezét a gyomrára szorította.

- Yah – hagyta rá Sasuke.

- Kellett neked kikezdeni vele már a második estén, uhn – dünnyögte Deidara. – Magadnak okoztad a bajt.

- Te is minggyá’ kasz egyet! – nézett rá sötéten Sasuke.

- Ugyan már, nem kell ennyire mellre szívni, hogy egy csaj elvert az éjszaka közepén, ahelyett, hogy hancúroztatok volna egy jót… - nyugtatgatta Kiba. – Hányszor is fordult elő veled hasonló eddig? Hmm, egyszer se? Nos, tudod neked se árt, ha néha vesztesz… WÁH! – rémülten ugrott odébb, mikor Sasuke keze dühösen lendült felé. – Nyugi van, haver! Csak szórakozunk!

- Szóakozzatok másol!

- Higgadj le! – kólintotta fejbe a forró serpenyővel a srácot Aksi. – Tanuld már meg, hol a helyed! – Azzal Deidara kezébe nyomott egy jeges zacskót, hogy Sasuke fejéhez nyomja.

- Teljesen leamortizálod a srácot – csóválta fejét Ame.

- Magára vessen… Ha már a tollát tépni nem lehet….

- Esküszöm, nem értem miről beszélnek – csóválta fejét Kiba. – Ti értitek?

- Uhn – rázta meg fejét Deidara.

- Nem, e nem is édekel – morogta Sasuke.