Budapest IX. kerületében, a Bakáts téren áll az Assisi Szent Ferenc Templom. Ez a templom látszólag teljesen átlagos volt, ugyanolyan, mint bármelyik másik a városban. Az emberek jöttek-mentek, imákat mormoltak az oltárnál, meggyónták bűneiket, a papok miséket tartottak. Azonban azt senki se gondolta volna, hogy imáik hamarabb meghallgattatnak, semmint, hogy hangjuk elhagyná a templom falait.

Ugyanis, a halandók szemétől rejtve a toronyban egy kész lakás volt berendezve, oly módon, hogy a harangozók se találtak volna rá, sem pedig a papok, így aztán az se tűnt fel senkinek se, hogy négy lány jár ki-be az épületbe még zárás után is.

Naminak rövidre nyírt szőke haja volt, sötétkék tincsekkel megáldva. Hatalmas mélykék boci szemei ragyogtak. Feszes kis ruhája rátapadt vékony testére és kiemelte telt idomait. Olyan volt, mint egy nyugodt víztükör.

Soranak a derekáig omlottak le a vékonyszálú tincsek. Haja a barna különböző árnyalataiban ragyogott. Orrán ovális szemüveg csillogott, barna szemeiben sárgás foltok táncoltak. Öltözéke némileg visszafogott volt, mégis csábítóan vonzotta a férfiszemeket természetes hatásával.

Hikarinak hosszú fekete haja volt, mely a fénytől függően kékes és zöldes árnyalatot is felöltött, akár az indiánok haja vagy a holló tolla. Szemei szürkék voltak és a világot a lehető legunalmasabb helynek tartották. Öltözéke egy kissé gótikus beütést tükrözött, mégse ütött el túlzottan a Mennyek divatjától.

Kaminak tűzvörös haja volt, melybe sárga tincsek vegyültek. Olyan volt, mint egy élő tűzliliom szirma. Narancssárga szemeiben élő tűz lobogott és arról árulkodott, hogy a lány mindig készen áll egy újabb ötlettel. Ruhája kihívó és merész volt, ugyanakkor visszafogott és letisztult.

A négy angyal eltöprengve ült a nappaliban és kifelé bámult az egyik toronyablakon. A társaság elmerengve töprengett a nap eseményein. Mind tudták, hogy elszúrták a dolgot, ráadásul felfedték kilétüket. Ugyanakkor, a hasonlóság számukra döbbenetes volt. Említették, hogy akad némi hasonlóság közöttük, de ekkorára nem számítottak, mint ami az ebédszünet tartogatott számukra.

- És most mi lesz? – kérdezett rá csendesen a barna Sora.

- Nem tudom – dünnyögte a fekete Hikari. – De azt tudom, hogy a mi Kamink már elő is áll a következő ötletével.

- Ahogy mondod – bólintott rá a vörös Kami. – A terv semmit se változik! A Főnök azt mondta, vigyük haza a kóbor lelket, ha már visszajött a Földre. Úgyhogy vissza is visszük, akármibe is kerül!

- Jól van, van ötleted is hozzá? – kérdezte a szőke-kék hajú Nami.

- Éppenséggel akad – bólintott rá a másik lány, szemében őrült fény csillant. – Szerepcsere.

- Hogyan?! – meredtek rá a lányok. Sora épp belefulladni készült egy korty gyümölcslébe, Nami leesett a székről, Hikari szemei pedig érdeklősét tükröztek.

- Egy darabig csak figyelünk… tanulmányozzuk őket, a közelükbe férkőzünk… Ez nem tarthat tovább egy hétnél, aztán egy óvatlan pillanatban, mikor kimennek, mondjuk a mosdóba, lecsapunk rájuk és mi megyünk vissza helyettük.

- És ez miért nem fog nekik szemet szúrni? – kérdezte köhögve Sora.

- Azért, mert az angyali technológia sokkalta fejlettebb, mint az övéké. Értitek már? Megrendelek mindent, ami szükséges az akcióhoz, aztán elkezdjük. OKÉ?

- Kami… - nézett rá Hikari úgy, mintha élne is. – Ez egy remek ötlet…

- Ott lesz a bukta… - tápászkodott fel a földről Nami, - hogy mennyi időre akarsz cserélni? Mert ezeket a lányokat ágyba is viszik… És én nem szeretnék egy undorító démonnal… Szóval érted…

- Nem is kell, a srácokat ki lehet iktatni. Odamegyünk velük szerepet cserélve, aztán este lelépünk Yumeval. Egy fél napot kell csak kibírnunk velük. Talán menni fog, nem?

- Hát… - nézett rá úgy Sora, mint aki megkérdőjelezi a másik elmeállapotát.

- Talán… - dünnyögte Nami, miközben leült a kanapé szélére.

- Nekem tetszik az ötlet – vigyorodott el Hikari. – Szóval, mikor rendelünk?

- Akkor, lássuk a kamerákat… - vigyorodott el Kami.

Vata, miután a vendégek távoztak, levonult szobájába töprengeni és terveket készíteni. Shiro és Yume felvonultak romantikázni, Rika és Ikuto szintén a pincébe araszoltak le, szadizni egymást. Akuma villogó szemekkel osztotta Kainak az észt a konyhában, Ame kérdőn faggatta Ryot arról az angyalkáról, aki rámászott, míg Ayumi épp hallgatta Kain magyarázkodását a másik szemet kápráztató angyalról.

- Nem érdekelsz, ezt nem magyarázod ki! – vetette a farkas szemére dühösen a lány. – Hiába is próbálkozol…

- Ki a fene gondolta volna, hogy angyal?! – meredt rá Kain. – Hidd már el nekem, ha tudom, hogy az, akkor…

- Aha, szóval, ha halandó, akkor nyugodt szívvel viszed ágyba…

- Nem! – mordult fel a fiú. – Most miért csinálod ezt velem?

- Ame, szólj hozzá! – nézett barátnőjére Ayu.

- Ryo, nem! Kis híján elmentél egy ismeretlen nőcskével! – kérdőn nézett Ayumira. – Mihez szóljak hozzá? Ugyan azt csinálja, amit Ryo is!

- Férfiak! – összegezte egyszerre a két lány.

- Na, de… Mi… - makogták a vesztesek. – Nők… - sóhajtottak mélyet végül.

- Kuss! – rivallt rájuk a két lány egyszerre. – Inkább azon törjétek a fejeteket, hogyan teszitek jóvá a dolgot!

- Oh, Luciferre… - morogták, miközben leültek a kanapéra. – A bocsánatkérés miért nem elég?!

- CSAK! – vágták rá a lányok.

- Kaaai! – búgta Akuma egy pillanatig, aztán a fiú torkának esett. – Hogy is van ez, heh?! Milyen jegyzetet adtál te Sugokunak?! Nem is jegyzetelsz! Hülye vagy ahhoz, hogy jegyzetelj!

- Ezt csak te látod így – morogta a holló, miközben lefejtette torkáról a lány kecses ujjait.

- Akkor mégis, milyen jegyzetet adtál neki?!

- Órai jegyzetet – felelt kurtán Kai. – Megmondtam, hogy jegyzeteltem órán!

- Óh, el tudom képzelni! Bezzeg, ha én kértem volna tőled!

- Neked is oda tudnám adni, de te semmire se mész vele! – vágott vissza a fiú.

- Na jó, ebből elég! – csattant fel Akuma dühösen. – Ne akard, hogy…

- Vata! Akuma megint nem bír magával! – kiabált le a pinceszobába. – Használni akarja azt!

- Akkor szóljál rá, hogy bírjon magával!

- Hallottad? – vigyorgott rá Kai gazdájára. Akuma dühösen nézett rá, majd villogó szemekkel faképnél hagyta a fiút.

Néhány utcával odébb, egy békés kis albérleti lakásban Sugoku épp a konyhaasztalnál ült és nagyban másolta az órai anyagot. Saibon vígan főzött, majd döbbenten nézett a lányra, mikor az felvisított.

- Mi baj? – nézett a lányra, megkavarva a tésztát.

- Ez… - nyögte. – Ez kész rémálom! – meredt a füzetre.

- Nem tudod elolvasni?

- Olvasható, túlságosan is olvasható… És perverz… És beteges… És undorító… Az első oldalon még tisztességes jegyzet van, de ez… Ez egyszerűen… Mondd, hogy te nem csinálsz ilyeneket! – Kétségbe esetten fordította a lapokat Saibon felé. A démon csak egy pillantást vetett a jegyzetre, majd hangosan nevetve folytatta a főzést.

- Mondtam, hogy nem jársz jól vele! Nyugi, én nem csinálok ilyeneket – mosolygott. – Tudod mit? Ott a táskám a sarokban, használd azt. Aztán ha valamit nem értesz, majd elmagyarázom. Kérsz egy nyugtató teát?

- Igen, az jól esne… - bólintott rá a lány, undorodva ellökve magától a füzetet. – Kaphatok csokit is?

- Majd desszertet a vacsora után – mosolygott rá.

- Megegyeztünk! – vigyorodott el Sugoku a táskában kotorászva.